Dec.18.
Nehezen tudta Simon rávenni magát, hogy elvigye Lucy háza elé a levelét. Nem akart összefutni vele, mert nem tudott volna mit mondani neki. Két buszt késett le és leöntötték egy pohár forró kávéval, de végül megérkezett a lány háza elé. Lassan letette a levelét az ajtó előtt heverő lábtörlőre, ráhelyezett egy igazi fenyőágat és bekopogott, majd elsietett.
Egész úton a könyvtár felé, merthogy oda ment, azon gondolkodott, vajon Lucy mit fog szólni a meghíváshoz. Remélte, hogy belemegy. Nagyon kedves lánynak tartotta, de ugyanakkor érdekes is volt. Nem hasonlított a többire, kitűnt a sorból, mégsem közösítette ki őt senki. Olyan volt, mint amilyennek szerinte egy lánynak lennie kellett volna.. kedves, érdekes, okos, bátor és őszinte. Jól tudta, ha Lucy végül mégis elmegy hozzá, csak egy esélye lesz levenni a lábáról és elfeledtetni vele az erdőben történt borzalmakat. Ha a lány kedvelné őt, netán összejönnének, megütné vele a főnyereményt.
Simon megkedvelte Lucyt és esze ágában sem volt csak úgy hagyni őt kisétálni az életéből, mert tanult a lánytól. Nem adja fel.. most nem teheti.
Simon megkedvelte Lucyt és eltökélte, hogy balszerencse ide vagy oda, de kibékül vele.
Simon megkedvelte Lucyt és nagyon erősen remélte, hogy ő is így érzett iránta, mert ha nem, nagy égés lesz az az este.

Dec.19.
A könyvtárba délután ért, az égboltot alkotó kijelzők enyhén narancssárgás fényt bocsájtottak ki a naplementét utánozva, de Simon jól tudta, hogy az igazi naplemente ezerszer szebb. Mindegyik más, ezért különleges. Ez a világítás pedig? Mindig ugyanolyan. Ha az igazi nap világítana, az árnyékok hosszabbra nyúlnának, de itt mindig ugyanakkorák. Nem megy a nap sehova, így az árnyékok sem változnak.
Belépett a könyvtár hatalmas faajtóin és rögtön a pulthoz lépett, hogy segítséget kérjen.

-Igen?- mordult fel az ott ülő nő. Barna tincsei belelógtak a szemébe, ahogy előre bukott fejjel a telefonját bújta. Hangja nem volt épp barátságos.

-Szeretnék segítséget kérni.- Simonnak semmi kedve sem volt jópofizni a nővel, hangja mégis bizonytalanul csengett.

-Arra én is rájöttem.- válaszolt a nő. Mintha egy vérszomjas bestiát piszkált volna fel álmából a férfi, úgy viselkedett. A könyvtár javarészt üres volt, senki sem járt már ide, csak néhány lelkes fiatal, vagy nosztalgiázni vágyó öreg, tehát a nőnek egy szava sem lehetett volna. Egész nap itt ül, nem kell semmit csinálnia, pénzt is kap és most meg van sértődve, hogy dolgoznia is kell.. undorító- Mi kéne?

-Könyvek, filmek, zenék még a Hatalmas Tűzeső előtti időkből.

-Sok lesz...- sóhajtozott a nő.

-A karácsonnyal kapcsolatban.- fejezte be Simon a mondatot.

Dec.20.
Egész este a könyvtárban volt. A lámpák mesterséges fényénél olvasott még papírra nyomtatott könyveket. A lapok sárgák és barnák voltak, a fekete szöveg sok helyen megkopott és teljesen olvashatatlanná vált. Simon lelkesen bújta őket, közben mélyeket lélegzett. Különleges illata volt az oldalaknak, és ami az egész varázsát adta, hogy minden könyvnek más és más. Egy régi szakácskönyvből áradt a sülthús sós és ínycsiklandozó illata, Simon szájában összefutott a nyál. Egy másik, sokkal vékonyabb darabból fahéj és narancs édes, de mégis savanykás bukéja áradt. Forralt bor recepteket tartalmazott. Talált még néhány videót a régi ünnepek szokásairól, hogy mit csináltak a Régiek, hogyan díszítették a lakásaikat, mit játszottak, kit és mit ünnepeltek. Annyira lekötötte a téma Simont, hogy észre sem vette, hogy már éjfél is elmúlt. Csak olvasott, videót nézett és képeket pörgetett régi, családi fényképalbumokban. A szemei szúrtak már a fáradtságtól, de az agya rendületlenül kattogott tovább. Nem emlékezett, hogy mikor nyomta el az álom.

A barátságtalan, barna hajú nő bosszús arcára ébredt. Simon feje alatt két-három nyitott könyv hevert, jobb kezében még szorongatott egy videólejátszót. Szó nélkül az órájára pillantott, rémülten vette észre, hogy december 24-e, délelőtt 10 óra van.

Dec.21.
-Ha most szedi a sátorfáját és eltűnik innen, nem teszek panaszt.- közölte ridegen a könyvtáros, miközben nem mulasztotta el szúrós pillantásokkal illetni Simont. A fiú nagyon közel állt hozzá, hogy beolvasson a nőnek, de a tegnap esti olvasmányok megváltoztatták a gondolkodását, legalábbis erről a napról. A nő hálás lehet a könyveknek.. egyenlőre megússza.

-Azonnal indulok.- gyorsan felpattant, összeszedte a holmijait, felvette a kabátját, sapkáját a fejére húzta és pár könyvet a válltáskájába süllyesztett- Ezeket elvinném. Holnapra visszahozom!

-Bánom is én.. csak menne már.- vont vállat a könyvtáros, majd Simon mellett elindult vissza az asztalához. Sajnos a kifelé vezető út is ugyanarra vezetett. Miután visszaült a székébe és újra elmerült egy videóban, amelyben egy kiskutyát fürdettek egy szép, rendezett kertben a slaggal, még hallotta, ahogy Simon visszakiált.

-Boldog karácsonyt!- azzal integetett és fütyörészve odébb állt.

Délután 1-re sikerült végeznie a bevásárlással. Rengeteg féle ételt vett: halat, egy halászlé nevű leveshez, pulykát, hogy megsüsse a főfogásnak, bort, rengeteg fahéjat, szegfűszeget, csillagánizst, narancsot és citromot. A mézeskalács nevű sütemény/ keksz/ puszedli recepje igazán tetszett neki, de pontosan nem tudta volna meghatározni, hogy mi is az, ez a három szó illett rá a legjobban. Ahány képet látott, arra következtetett: ahány család, annyi szokás, annyi recept.