Dec.14.
-És akkor most mi legyen?- fordult Lucy Simon felé aggódva- Ha náluk van a kutyád, tennünk kéne valamit. Amúgy is.. mit akarhatnak vele?

-Talán eladni.. úgy vannak vele, hogy még a kevesebb is több a semminél. Egy kutyáért ugyan nem kapnak annyit, mint egy egészséges férfiért, de egy keveset Sophie-ért is hajlandóak fizetni. Tudod.. egyszer már elvitték.- hangja sokkal szomorúbbra váltott, ahogy előjöttek az emlékei.

-Mi történt?

-Itt játszottunk egyik nyáron. A semmiből ugrottak elő.. engem kiütöttek, valószínűleg el akartak vinni engem is, de valami megakadályozta őket ebben. Sophie-t viszont sikerült megkötözniük és elvitték. Egy hét múlva újra kijöttem ide..  egymagamban szomorkodni, és az ugatását hallottam a bokrok közül. A bundája mocskos és véres volt, azok az istentelen gazemberek megtépték és megsebesítették sok helyen. Hazavittem és rendbe hoztam.- a hét férfi még mindig várakozott rájuk, ezek szerint nem vették észre őket a bokrok alatt hasalni.

-És utána?

-Önként jött ide ki újra.. nem látszódtak rajta a lelki megpróbáltatások. De ezek után...?- a fejét rázta és egyre csak Sophiet figyelte. A kezével kaparó mozdulatokat tett, mire a kutya felénk pillantott és elkezdte kaparni a ketrece alját. A halk dobolásból világosan kiderült, hogy nem fogja tudni kiásni magát onnan.

Dec.15.
-Akkor mi legyen?- suttogta Lucy alig hallhatóan, nehogy felfigyeljenek rájuk.

-Nem hagyom itt.. ezúttal nem.

-Heten vannak.. mi ketten. Sophie-val is csak hárman, de ahhoz ki kell engedjük. Nincs sok esélyünk..

-Ha elterelem őket, akkor te ki tudod szabadítani.- gondolkozott hangosan Simon- Viszont ahhoz hogy lerázzam őket sok szerencse fog kelleni.

-Ezért én terelem el őket és te meg kihozod a kutyádat.- a lány hangja kicsit bosszús volt, de mégis itt maradt és segített, nem hagyta magára.

-Túl veszélyes. Az én hibám, hogy most itt vagy. Nem engedem.- jelentette ki a férfi határozottan.

-Nem kértem az engedélyedet.- azzal felpattant és egy földről felkapott követ hajított be a hét férfi közé.

Mindenki egyszerre nézett oda. Lucy azonnal futádnak eredt és hat férfi követte is. A lány elég gyorsan szedte a lábát ahhoz, hogy ne érjék utol, de azért teljesen még nem tudta lerázni őket.
Simon várt egy fél pillanatot, majd mikor a hátrahagyott őr épp nem figyelt  mögé lépett és belevágta a fejét a siklója motorháztetőjébe. A férfi ájultan esett össze, Simon pedig leszedte az övéről a kulcsokat és kiszabadította Sophie-t. Ezt a kutya hangos ugatással díjazta, mire Lucy üldözői ledermedtek, és lélekszakadva visszafele kezdtek rohanni.

Dec.16.
Lucy okos volt és nem a volt üldözői után futott, hanem már a városfal felé sietett, a lépcső felé ahol kijöttek. Felszaladt rajta és kinyitotta az ajtót. Nemsokára meg is pillantott két apró foltot, akik egyre gyorsabban közelednek felé. Mikor Simon és Sophie már a lépcső felénél jártak, a nő belépett a vasajtón, majd a férfi berántotta a kutya után. Zihálva figyelték egymást, végül Simonnak már jutott annyi levegő, hogy ki tudja nyögni.

-Jól vagy?- Lucy légzése kedzett visszaállni a normálisra.

-Nem esett bajom. Sophie?- kérdezett vissza. Baja nem volt, csak elfáradt a hosszas kergetőzésben. Nem erre számított, mikor Simon megkérte, hogy találkozzanak.

-Sikerült kihozzam. El nem tudom mondani, mennyire hálás vagyok neked.- majd egy ölelésre indult a szűk folyosón, de a lány elhúzódott, így nem erőltette. Sophie viszont odafurakodott és ő kapott is egy kis buksisimogatást.

-Nem kell hálálkodni.. tettem, amit jónak láttam.- vont vállat a lány, majd elindult vissza, a városba.

-Ha ez számít valamit, nem így terveztem a napot..- kiáltott utána Simon, de Lucy már öles léptekkel tartott a fal belső kapuja felé- Legalább hadd kísérjelek haza.

-Köszönöm, de tartom magam olyan talpraesettnek, hogy egyedül is hazatalálok. Te inkább vigyázz a kutyádra. Jobban rászorul mint én.

Dec.17.
Simon fejében egyész héten Lucy mérges szavai visszhangzottak. Nem tudta elfelejteni őket. Mérges volt, leginkább magára, hogy hagyta elmenni az egyetlen nőt, aki szóba állt vele és (bár ezt nehéz volt beismerni) akit még ő is megkedvelt. Sophie-val foglalkozott, hátha segít elterelni a figyelmét, de egy fiú kutya egy kedves lányhoz képest sajnos sehol sem volt. Simon úgy vélte, ez élete legnagyobb balszerencséje. Sokáig gondolkozott, hogy mivel tudná visszahódítani Lucy-t, de semmi használható nem jutott az eszébe. A falon mégegyszer biztos nem jönne ki vele.. végül nagy sokára, december 22-én megszületett a "nagy ötlete". Papírt és tollat ragadt megint és egy félbehajtott lapra ráírta:

Kedves Lucy!
Gyanítom, hogy én vagyok az utolsó személy akit látni kívánnál és ez így teljesen rendben is van.
Az utóbbi időben, bevallom őszintén, igen megkedveltelek, mert te végre máshogy viszonyultál a világhoz, mint mások. Olyan jó volt látni a csillogó szemeidet, ahogy lelkesedsz valamiért. Egy tündéri teremtmény vagy és sose hagyd, hogy más kevesebbre méltasson.
Legnagyobb tisztelettel, arra szeretnélek kérni, hogy ha szíved úgy tartja, töltsd velem december 24-e délutánját. Egy csomó meglepetésem van neked, remélem ezzel felkeltettem annyira az érdeklődésed, hogy elgyere.
Szeretettel várlak, Simon