Dec.10.
-Itt nagyon hideg van!- dideregte Lucy. A kabátját nagyon gyorsan felcipzározta, majd a sálát is a nyakára tekerte. Igazából, olyan 0 fok körült lehetett +/- 5 fok..

-Ne aggódj, meg fogod szokni pár perc után.- nyugtatta meg a lányt Simon.

Odakint egész szépnek volt mondható az idő. A nap módjával sütött, de még lehetett érezni a melegét, a szél nem fújt, a hó nem esett, de mindent vékonyan borított. A közeli erdő fái kopaszok voltak, így egy kicsit bizarr látványt nyújtottak, de közelebbről mind sokkal barátságosabb. Sophie izgatottan futott le a városfal külső oldalán lévő vaslépcsőn, miután a férfi levette róla a pórázt.

-Csak maradj hallótávolságon belül!- kiáltott utána Simon, aztán Lucyhoz fordult és a kezét nyújtotta- Segítek.

-Nem biztos, hogy én ezt szeretném...- hezitált a lány, majd az erdőre nézett. Ijesztő látványt nyújtottak neki a fák, mert még sosem látott igazit. Rá kellett döbbennie, hogy idekint a levegő sokkal illatosabb volt, mint odabent és tisztábbnak is érezte. A sugárzás, amitől védték bent már majdcsaknem teljesen megszűnt, a szervezetre legalábbis már nem volt káros. A nő mindennek ellenére félt, szinte remegett.

-Csak bízz bennem!- kérte újból Simon- Hidd el, nem fogod megbánni.

Lucyban végül győzelmet aratott a kíváncsisága.

Dec.11.
A friss és érintetlen hó halkan ropogott a lépteik alatt. Egy-két apróbb madár halkan csiripelt az ágak végén. Simon arra a tisztásra vezette Lucyt, ahol a kutyájával szokott játszani. Az erdei kis patak teljesen befagyott. A nő ámulva nézett mindenfelé, mert még sosem látott ilyesmit.. megcsodálta a faágakon lévő deres pókhálókat és a hosszú jégcsapokat, melyet szerteszét szórták a nap sugarait. Halk vízcseppek csöppentek a hóba róluk. A természet csendes dallamain kívül csend borult mindenre.

-Ez így nagyon jó.- suttogta Lucy, félve hogy megijeszti a férfit és valami szerencsétlenséget okoz, de ehelyett csak elmosolyodott a másik.

-Valóban.- válaszolt Simon- Eddig csak Sophival jártunk ide. Senki sem tudott erről a helyről, vagy arról, hogy rendszeresen kijöttünk a városból, ezért nem nagyon akadályoznak minket.

-Dehát.. élhető a környezet idekint! Akkor meg miért nem élünk itt?- tette fel az abszolút jogos kérdést a nő.

-Egyszerű okok miatt. Odabent, a kényelmes tudatlanságban jobb, mint idekint szembenézni a valósággal.- vonta meg a vállát hanyagul Simon- Szeretnék még mutatni valamit..

Elindultak a város fala mentén és úgy fél óra múlva elérték azokat a hatalmas gépezeteket, amik a várost működtették. Óriási csövek kígyóztak mindenfele, szennyvizet locsoltak egy mély gödörbe, a füst folytogató volt, a víz szaga émelyítő.

Dec.12.
-Ez borzasztó.. mindez a sok szennyezés. És szörnyű így kívülről látni a várost... nem is tudtam, hogy ha felnézek, nem az eget látom. Ez borzasztó. Nem tudok mást mondani rá.

-Látod, Lucy? Ezért lennénk képtelenek idekint élni. De szerintem ez így jó...- fordult meg Simon és kezdett visszafelé sétálni- A természet érintetlen lesz, és megmarad azoknak, akik igazán, őszintén értékelik.

-Valahol igazad van.- válaszolta vontatottan a lány- De akkor is szörnyű egy burokban leélni az életedet, ha mindez itt hever tőled egy köpésre!- mutatott körbe a csupasz erdőn- Gondolom, nyáron szebb..

-El sem tudod képzelni, mennyire!

-Meséld el!- kérte a lány csillogó szemekkel.

-A madarak sokkal többen vannak.. megtelik a levegő a virágok illatával, öklömnyi almák és barackok nőnek a fákon. Egyik édesebb, mint a másik. A fák törzse a vékony fekete kérgük alatt más és más színű, az egyik például lila, a másik sárga. Sophie imád olyankor idekint lenni és játszani.- majd lassan körbenézett, a kutyája után kutatva.

-Csak elfutott!- legyintett a lány lazán, majd újra Simont kezdte bámulni, hátha folytatja az elbeszélést a nyári erdőről, de a férfi makacsul kereste tovább a kutyát.

-Nem szokott csak úgy elszaladni..- morogta magának- Sophie!!- kiáltotta a nevét, hátha visszajön hozzá, ahogy mindig szokott, de sehol sem látta őt.

-Sophie!!- szállt be Lucy is, hátha neki nagyobb szerencséje lesz, de a kutya már csak azért sem került elő.

Dec.13.

Sophie hangosan ugatott az erdő egy távoli pontján, egy ketrecben. Három férfi kapta el, mondván, majd eladják, de meglátták a két embert is vele, és eszükbe jutott, hogy értük mennyivel többet kapnának, így a kutyát akarták csalinak használni. Ezt ugyan a városban lakók nem tudták, de más Csomópontokon nagy népszerűségnek örvendett az emberkereskedelem. Nem jutottak be Simonék városába, ezért fogalmuk sem volt az ilyen tevékenységekről, így nem is tartottak tőle.

Simon és Lucy a bokrok alatt egyre közelebb kúsztak a helyhez, ahonnan Sophie kétségbeesett ugatását hallották.  A lánynak ugyan nem említette, de ez nem az első alkalom volt, hogy összeakadt ezekkel az emberkereskedőkkel. Homokszínű, bő köntöst és bőrövet viseltek. Fekete lencsés szemüvegük kapóra jött a sivatagokban, ahonnan jöttek és ahova mentek.
A páros lélegzetvisszafolytva figyelte, ahogy három férfi Sophie ketrece körül mászkál és zörgetik a fém rácsokat, hogy ugatásra késztessék. Másik négy a siklóikra figyelt, nehogy bármi is történjen velük.

-Kik ezek, Simon?- suttogta Lucy.

-Emberkereskedők. A Sivatagok felől jönnek.

-Honnan tudod?

-Nem először látom őket itt.- vallotta be Simon.