Dec.6.
Simont elkápráztatta Lucy kedvessége. Csak aznap találkoztak, nem is a legkellemesebb módon (egymásnak mentek) de a lány még csak nem is haragudott rá emiatt, sőt egyenesen meghívta magához. Az oldószer pár perc alatt kihozta a hajából az akkorra már félig beleszáradt ragasztót. Persze nyilván belefolyt a szemébe és így olyan pirossá vált a fehérje, mintha kötőhártya gyulladása lett volna, de a csípés és viszketés egy idő után múlni kezdett. Lucy kárpótlásul megkínálta egy bögre kávéval, amit Simon örömmel elfogadott, de ahogy belekortyolt megégette a nyelvét és kilöttyintett egy keveset meglepettségében. A nő mosolyogva feltörölte, majd bemutatta a macskájának, Victornak.

-Szóval ő az a macska?- hajolt közelebb az állathoz a férfi, de az elfutott.

-Biztos megérezte rajtad Sophie szagát.- kuncogott a lány- Amúgy ő egy nőstény macska.

-Vagy úgy!- kiáltott fel Simon halkan- Ez esetben én is tartozom egy vallomással.. Sophie nem egy kislány.- na erre mindketten hangosan elkezdtek nevetni.

-Hogy lehet, hogy ezt így benéztük?

-Én mindigis peches voltam.- vont vállat hanyagul Simon- De rólad ez nem mondható el. Mintha mindig minden sikerülne neked, amibe belekezdesz.- erre Lucy elpirult.

-Ezt bóknak veszem..

-Annak szántam..- suttogta egy szégyellős mosoly mellet a férfi- De nem szeretnék a terhedre lenni, lassan indulok.

Dec.7.
Egy hétbe telt, mire Simon összeszedte a bátorságát és újra elment Lucy házához. Nagyon ideges volt, nem tudta, hogy mit mondhatna a lánynak, miért jött el hozzá újból. Az ajtó előtt olyan rosszul érezte már magát, hogy fogott egy tollat és egy papírfecnit (már senki sem használt ilyeneket, de Simon kedvelte a régi idők holmijait) és írni kezdett:

Kedves Lucy,
Simon vagyok, tudod, a ragasztós srác. Arra gondoltam, ha lenne kedved esetleg találkozni velem, gyere holnap a főtérre délelőtt tízre. Öltözz melegen! Tudod, sapka, sál, kesztyű.
Ja, remélem nem baj, ha Sophie is jön. Nem merem otthon hagyni.
Várni foglak,
Simon.

Letette a lány ajtója elé ezt a rövid levelet és ráhelyezett egy fenyőágat. Őszintén remélte, hogy Lucy másnap eljön a találkozóra. Úgy döntött, hogy kiviszi magával a városfalon kívülre és megmutatja neki az erdőt.
Anap folyamán délután betért a könyvtárba és régi, a Hatalmas Tűzeső előtti feljegyzéseket keresett. A nagyapja naplójában olvasott egy decemberi ünnepről, amit karácsonynak hívtak a Régiek, azaz azok, akik a Tűzeső előtt éltek a Földön. Ennek az ünnepnek szeretett volna kicsit jobban utánanézni, és a hozzá kapcsolódó hagyományoknak, hogy legyen mit mesélnie holnap Lucynak..

Már ha eljön.

Dec.8.

Simon biztosra akart menni, így már egy fél órával tíz előtt ott állt a főtéren. A házak körben helyezkedtek el, a tér közepén volt egy óriási szökőkút. Víze akár 15 méterre is fellőtt. A burokra szerelt kivetítők fényétől csak úgy csillogott a víz. Sophie unottan bóklászott a gazdája körül, majd mikor meglátta Lucyt bátortalanul ácsorogni a tér peremén, hangosan ugatva rohant oda hozzá. A lány kezében ott volt egy barna, bélelt téli kabát, egy csíkos sál és egy pár kesztyű. Nevetve simogatta meg a kutya fejét. Simon lassan, de hosszú léptekkel sétált oda hozzájuk, vigyázva, hogy ne történjen semmi baleset a rövid úton.

-Örülök, hogy eljöttél.- kezdte bátortalanul, a tarkóját fogdosva a bal kezével. Jobbján neki is ott volt a kabátja.

-Hisz elhívtál. Kedves levél volt, bár nem számítottam rá, hogy ilyen idejemúlt módszerhez fogsz folyamodni.- valotta be őszintén a lány- De mielőtt félreértenéd, nagyon tetszett. Így személyesebbnek éreztem a dolgot.

-Igen, ez volt a szándék.- nevetgélt kínjában, mert nem egészen ez volt a terv, de ha a lánynak ez tetszik, akkor ő csak örül.

-Nos, elárulod, hogy miért kellett leporolnom a nagyszüleim téli ruháit?- törte meg a csendet egy hosszabb hallgatás után.

-Még nem.- mosolygott Simon félénken, de őszintém- Meglepetés.

Dec.9.
-De mégis hová viszel?- Lucy hangja aggodalmas volt, de egyben kíváncsi is. A szülei figyelmeztették, hogy vigyázzon az idegenekkel és ne bízzon bennük, erre tessék, itt ez a srác, akivel csak egymásba botlottak és máris kézen fogva vonszolja egyre közelebb a városfalhoz.. csak nem ki akarja innen vinni? Odakint nagyon veszélyes.. legalábbis mindenki ezt mondja. És ha mindenki ezt mondja, akkor csak igaz.

-Csak várj még egy kicsit!- kérlelte Simon, szinte már könyörgött a lánynak.

-Egy lépést sem teszek meg, amíg nem mondod meg!- nevetett a lány, de vonakodni kezdett.

-Kérlek.. csak bízz bennem! Ha meg akarnálak ölni, azt az előző sikátorban megtehettem volna...- talán nem ezzel kellett volna érvelnie, de egy kis szerencsével Lucynak ez is elég lesz.

-Nem nyugtattál meg teljesen.- forgatta a szemeit.

-Sophie is itt van.. ha bármi rosszat terveznék tenni, ő megállítana, így célszerűbb lett volna, ha nélküle jövök.- érvelt tovább a férfi. Lucy egy pillanatra elgondolkodott.

-Jó, meggyőztél.- sóhajtott hangosan, majd újra kíváncsiskodva szólalt meg- Akkor, megyünk?

-Gyere!- fellépcsőztek a városfal vas fala mentén, benyitottak egy ajtón és egy darabig egy szűk folyosón lépdeltek a kétrétegű fal belsejében. Mikor elérték a következő ajtót is, Simon kinyitotta. Hideg levegő töltötte meg a teret- Öltözz fel!- Lucy csendben engedelmeskedett- Készen állsz?

Azzal kiléptek a városfalon.