Köszi a kihívást kortea280!

Hát... lássuk. Szerintem én az összefüggő sztori mellett teszem le a voksomat, a műfaj inkább disztópia lesz, félig sci-fis félig fantasys, és egy részen belülre több nap anyaga fog kerülni, ahogy azt már tőlem megszokhattátok. Előbb legyenek meg a kihívottak, aztán jöhetnek a történetek.

CsengeKgl
Darsha_Assant
greenleaf_princess
Kohana__Asano
Mindenfan12
KingaOfHungary
ravenfun
Panka625
Larai_Shadowind
redytohastag
Shidemila
Shaqa1
Wirivir
padavangirl
Wonnabae
swaddict
serenity_stark
Sleipnirson
starwarsgirl1977
XxxLokixxX07
tavaszi_pillango
Trixbix
RanaSophie
Quake166

Csak meglett! 🤣

Na akkor lássunk hozzá a sztorikhoz!

Dec.1.
Simon sosem volt egy szerencsés fickó. Bármikor, bármibe fogott bele, mindig valami balul ütött ki és biztos katasztrófa lett a vége. Gondolt rá már, hogy véget vet a szenvedéseinek, de valahogy sosem sikerült. Elfogyott otthon a lőszere, a gerenda amire felkötötte magát leszakadt, túl sok nyugtatót vett be, de az egyiket félrenyelte és kiköhögte, ezután pedig a többit kihányta, és így tovább.
Boldogsága egyetlen forrását Sophie, a kutyája jelentette. Simonnak a combja közepéig ért, arany színű bundája különösen hosszú és puha volt. Mikor a férfi fürdette a piszkos kutyát, a sár fele az arcában, a negyede pedig a szájában végezte. Sophie amúgy egy fiú kutya.. itt is félrement valami.

Egy napsütéses reggelen, történetesen december első napján, egy vasárnap, Simon úgy döntött, elviszi a kutyáját sétálni ki a városból, a közeli erdőbe. Amíg az utcákat járták, háromszor majdnem elgázolták, lesékett két buszt és egy metrót, Sophie négyszer elrohant egy madár, vagy mókus után és a lábára pisilt egy random kutya. Bár végtelennek tűnt az út, kiértek a város falán kívülre. A szokásos látvány fogadta őket. Viszont ahhoz, hogy a történet további részét érsétek, mindezt el kell helyezzük időben és térben.

163 évvel járunk a Hatalmas Tűzeső után. Óriási meteorok zuhantak alá az űrből és a Föld felszínét jórészt lakhatatlanná tették. Rengetegen haltak meg. A túlélők és az új generációk létrehoztak úgynevezett Csomópontokat, és élhető, lakható városokat hoztak ott létre. Vastag fallal és egy kivetítőkből álló burokkal vették körbe őket. Ezek így kint tartották a rossz, büdös, lélegezhetetlen levegőt és a meteorok által kibocsátott sugárzást, bent pedig a kivetítők világítottak nappal, este pedig a csillagos ég képe látszott rajtuk. A levegő jó volt, a városfalba épített tisztítóberendezések megszűrték és beengedték a rosszat. Vízből sem volt hiány, a bolygó mélyéről szívták ki a szükséges mennyiséget.

Ez volt a helyzet a Hatalmas Tűzesőt követő 100 évben. De az idő múlt. A Föld sebei szépen lassan begyógyultak. Az embereket ez mind nem érdekelte, vagy nem akarták, hogy érdekelje őket. Vígan eléldegéltek a kalitkájukban.
A lényeg az, hogy semmit sem tudtak a külvilágról. Mivel el volt híresztelve, hogy a külvilág borzasztó, senki sem akart kimenni, de nem is volt megtiltva.
Egy nap, Simon és Sophie egy különösen hosszú balszerencse-láncreakciót követően kitévedt a városból és amit ott látott és érzett, semmihez sem volt fogható.

A nap, magasan az égen sütött, a város mellett pedig egy hatalmas, természetes erdő húzódott el. A levegő tele volt különféle virágok és gyümölcsök illatával, a madarak csiripelése törte meg a teljes csendet. Egy apró patak, aminek a vize kristálytiszta volt, halkan csobogott a fák alatt. A nap sugarai szikrát szórtak az apró hullámokon. Miután kigyönyörködte magát, nyilván letojta egy madár. De ez akkor sem szeghette kedvét Simonnak.
Azóta mindig odajár sétáltatni a kedvencét.