Az egyik - nem Wattpados/Wattpades barátnőm adott egy olyan kihívást, hogy írjak 15 perc alatt egy novellát/rövid történetet. Gondolhatjàtok, mennyire lett valószerű, értelmes, és jó... mindenesetre én jól szórakoztam a megírása közben. Ki tudja, talán ti is szórakozni fogtok rajtam...

Kísérteties félreértés

Este volt, jobban mondva èjszaka.
A Hold sápadt fénye aligha hatolt àt a vastag ablaküvegen, csak gömbölyű arcàt véltem látni a sötét, felhőtlen égbolton. Csend volt, csak a tücskök éjjeli koncertjènek hangfoszlànyai hallatszottak kívülről.
Én álmatlanul forgolòdtam az ágyamban, egyszerűen nem jött álom a szememre.
       Hirtelen halk lépteket hallottam, amik a földszintről indulò rövid csigalèpcső felől közeledtek. Egy pillanatra felültem, ès elgondolkodtam. Anya ès Apa nem lehetnek, mert azt hiszik hogy alszom, ès nem akarnàk hogy felèbredjek. A bátyám pedig bulizik.  A húgom sem lehet, mert ő màr règen az igazak álmát alussza. De akkor ki az?
Ekképp tűnődtem, miközben az éjjeli szekrényből előhùztam a zseblámpàmat. A valaki már a szobám ajtajànàl jàrt, ès az ajtó átlátszó üvegèn àt megpillantottam a hatalmas àrnyèkot. A feje majdnem a plafonig ért, a kezében pedig..egy kèst tartott! Úristen, ez az alak meg akar ölni! Gondoltam reszketve, miközben kétségbeesetten egy fegyverhez hasonló szúrós valami után kutattam. Nem akarok meghalni, valamit tennem kell! A félelemtől bènultan, kigùvadt szemmel, verejtékezve dobtam le a paplant, ès a versenylovakat megszègyenìtő rohamban az ablakhoz vágtattam, feltèpve azt.
Közben az idegen már be is jött a szobámba, a késsel a kezében, ès körülnézett. A kètemeletes ház magasan a talaj fölött volt, de az életem volt tèt. Mielőtt mèg leugrottam volna, sietve hátra pillantottam. A késes idegen dèmoni mosolyt villantott rám, ès közben láttam, hogy mellette, közvetlenül a lábánál egy szörnyeteg ül. A szörny füle hatalmas ès szőrös volt, körmével vègigszàntotta a padlót. Szeme zölden villogott.
Felsikoltottam, ès az összes bátorságomat összeszedve kiugrottam az ablakon. A halált megúsztam, de cserébe iszonyatos fájdalommal fizettem.
     Legközelebb a kórházban tértem magamhoz. Anya aggódva hajolt fölém, szemében végtelen bánat tükröződött.
- Mi történt? - kérdeztem halkan.
- Az erős fájdalmat sosem bìrtad; elàjultàl.
- Nem, azelőtt mi történt? Ki volt az az idegen?
- Oh...A bátyád mindent elmondott. A buli hamarabb véget ért, így hazajött. Ès mivel holnap van a szülinapod, vett neked egy papillont, a kedvenc kutyafajtádat. Nem kés volt nála, hanem csont, csak nagyon hegyes volt a vége. A sötét, a telefonod kijelzőjènek tompa fénye, meg persze a te fantàziàd teljesen eltorzìtottàk a valóságot. Az igazság az, hogy a bátyád látta hogy nem alszol, ìgy már ma oda akarta adni a "szörnyet", hogy vele aludj, de te nagyon félre érthetted őt. Nagyon sajnálom, kicsim!
- Mi lesz most? Nagyon megsérülhettem….
Egy ideig tolòszèkes leszel. De aztán újra a saját lábadon járhatsz.
- Értem…- suttogtam megrökönyödve.
Egyszercsak megjelent Apa, a nyomában a testvéremmel. Megölelt, a bátyám pedig sűrű bocsànatkèrèsek közepette a kezembe nyomta a kis papillon kutyàt. Nagyon bájos volt; mogyoròbarna foltok tarkították selymes, fehér szőrèt, pillangó alakú fülèn pedig aprò szőrszàlak díszelegtek. Meghatottan helyeztem az ölembe hűséges tàrsamat, miközben sötètbarna szemèbe néztem. A szem sötét volt, ès rejtélyes, mint egy mèly kùt, de nem kellett a megfejtésèhez sok tudás; a  kútban ègszìnkèk vìz csillogott. Vagyis, a kutya szemében boldogság tükröződött.
        Tudtam, hogy amíg nem tudok a saját lábamon közlekedni, addig ő lesz a lelki tàmaszom.

Nem tudom, hogy mennyire lett minőségi. Azt sem, hogy viccesre, meghatòra, tanulságosra, izgalmasra, unalmasra, vagy éppen nevetségesre sikeredett.
Éppen ezért, szívesen veszem a kommenteket!❤️
Köszönöm hogy elolvastad.