Az unalom lassacskán élve emésztett fel. Egy órája ültem a kihallgatóban, s nagyon úgy tűnt hogy teljesen feleslegesen. Az időt is csak azért tudtam ilyen pontosan, mert ahogy mindig, az órám most is ott pihent a bal csuklómon.

Fújtatva túrtam a hosszú vörös loknijaim közé, majd hátra hajtottam a fejem. Így fejjel lefelé merőben más képet mutatott a szoba, de ez a sufni-tunning hatás is hamar érdektelennek bizonyult. Hanyag mozdulattal fellendítettem a lábaimat az asztalra, s keresztbe raktam őket egymáson.

Pokolian melegem volt. Eszem ágában sem volt megsülni, pláne nem egy ilyen helyen... Laza mozdulattal megszabadultam a piros bőrblézeremtől, majd lejebb húztam fekete blúzom cipzárját, remélve hogy így, legalább az ikrek nem fulladnak meg. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, s hunytam le a szemem.

Azonban a körülményekhez mérten rögtönzött sziesztám hamar végetért... 
Az ajtó végre valahára megadóan kattant egyet, s belépett valaki.

- Yata Rika - szólalt meg az illető, a hangjától pedig kirázott a hideg. - Rendbontásért és utcai vetekedésért hozták be.

- Ahogy mondja - helyeseltem elmélázva. - Mindenkit ilyen hosszú ideig váratnak? Vagy előbb kellett volna neki fognom vetkőzni?

A kérdést lesajnáló ciccenés követte. Elégedett mosollyal nyugtáztam a kiváltott reakciót. Látogatóm ekkor húzta ki a velem szemközti széket, és ült le. Szemei megvetéssel fertőzötten csillogtak. Én azonban egyre jobban kezdtem élvezni a helyzetet.

- Rég láttalak, Saruhiko - trilláztam, s rá kacsintottam.

- Ezzel nem vitatkozom... De veled ellentétben, én nem lelkesedem az újra találkozásért - morogta, majd lecsapta az asztalra az eddig hűen szorongatott aktát.

- Ejnye! - kaptam a szívemhez színpadiasan, de arra ügyeltem, hogy ujjaim közben táncot lejtsenek a bal mellemen. - Ez nem volt szép tőled. Ha így folytatod, még a végén azt hiszem, hogy túl jutottál rajtam.

- Még mindig az a beképzelt cafka vagy. Sőt... talán még rosszabb is lettél azóta.

A bántónak szánt megjegyzés csak tovább ingerelt.

- Zene füleimnek - raktam le a lábaimat, s az asztalra könyököltem. - Mondd csak, ez az első alkalom hogy egyedül celebrálsz le egy kihallgatást?

- Továbbra is mindenbe beleütöd az orrod, amihez semmi közöd? - kérdezte, majd mielőtt még válaszolhattam volna, legyintett. - Mindegy.

- Ha te mondod... - nyugodtam bele, s megkíséreltem rápillantani az aktában rejlő papírokra.

Saruhiko hibátlan reflexszel csapta be, így egy betűt se tudtam elolvasni. Ám a tűz mely a mozdulat során a szemében lobbant rögvest kiengesztelt érte. Somolyogva dőltem visssza a szék hátámlájának.

- Miért verekedtél? - tette fel a következő, számomra viszont érdektelen kérdést.

- A szokásos...

- Vagyis? - faggatott tovább szemrebbenés nélkül.

A hanglejtése igazán izgató volt, de a téma még mindig hidegen hagyott. Így tudomást sem véve a várakozásáról, a körmeimet kezdtem vizslatni.

- Rika, nem érek rá egésznap. De ha te nem beszélsz, akkor tizenkét órán át jogilag simán benntarthatlak. Szóval, mi legyen?

Egy röpke pillanat alatt végig gondoltam, amit mondott, majd miután beláttam hogy igaza van, szemeimet forgatva adtam be a derekamat.

- Ha annyira érdekel... - fontam karba a kezeimet. - A fickó, akit elpáholtam, csak úgy odajött hozzám az utcán és fogdosni kezdett. Én figyelmeztettem, hogy nem fogja zsebre tenni, amit azért kap ha nem hagyja abba. De nem hallgatott rám. Ergo... ezt akár hívhatnánk önvédelemnek is. Vagy tévedek?

Saruhiko tekintete elsötétült mire a történet végére értem. Viszont a rideg fátyol mögött végre megcsillant a régi énje. Az a Fushimi Saruhiko, akit kedveltem.

- Értem - intézte el végül ennyivel.

- Végeztünk is? - pattantam fel, majd elindultam az ajtó felé.

- Nem egészen. - A válaszra megtorpantam, s visszafordultam felé. - De nagyon úgy néz ki, hogy nem tudom alátámasztani a férfi által vallott vádakat.

Meghökkenve meredtem a szemüvegét igazgató srácra. Annyira váratlanul ért ez a hirtelen pálfordulás, hogy a szokásos "menjetek a fenébe mind" álcám is leolvadt az arcomról.

- Egyezzünk ki abban - kezdte lassan, mintha attól félne hogy meg fogja bánni a dolgot -, hogy most, és utoljára csak egy szóbeli figyelmeztetést kapsz. De! Legközelebb szemrebbenés nélkül lehúzhatom veled azt a tizenkét órát, és még további tanúvallomásokat is szerzek ellened. Megértetted?

- Igen - egyeztem bele egy percig sem gondolkodva.

Bár a hangja kimért volt és merev. Én mégis kihallottam belőle az érzelmeket. Szívem idétlen módon kezdett el zakatolni, mintha legalább hat liter kávét ittam volna meg, s ki akarna törni a helyéről.

Saruhiko felállt, majd elindult felém. Keze úgy fonódott a kilincsre, hogy az enyémet is maga alá temette.

- Sosem fogsz megváltozni, igaz?

- Soha - ismertem el csendesen.

Csak bólintott egyet a válaszra, majd a kezeinkre nézett.

Nem tudom mi üthetett belém, de az önkontrollom egyszerűen köddé vált...

Kirántottam a kezem az övé alól, átkaroltam a nyakát, s mielőtt még észbe kaphatott volna, az ajkaira tapadtam. Eleinte lefagyva görcsösködött, de a jég hamar megtört. Egyik pillanatról a másikra vette át az irányítást, miközben karját a derekam köré fonta, s úgy préselte testünket egymáséhoz. A mozdulattól belenyögtem a csókba, amit ő kihasználva áttolta a nyelvét a szembe. Hosszú, szenvedélyes nyelvcsatát vívtunk. Még akkor sem igazán akaródzott elszakadni a másiktól, mikor már fulladoztunk. Végül én szakítottam meg a heves érzelmektől fűtött szituációt. Lihegve mélyedtem el a kék szemekben, ő pedig az én zöld tekintetemben.

Nem tudom mennyi ideig ácsorogtunk így, de a pillanat megszakítása ismét az én vállamat terhelte. Finoman elhúzódtam tőle, s kibontakoztam az öleléséből.

- Vigyázz magadra, rendben? - kérten, mielőtt még kiléptem volna az ajtón.

- Igyekszem... De ez rád is vonatkozik! - A hangjában bujkáló féltés mosolyt csalt az arcomra.

Válasz gyanánt csak bólintottam egyet, majd egy puha búcsú csók után hátat fordítottam egykori kedvesemnek, s a lebukás esélyét minimalizálva elhagytam a Scepter 4 főhadiszállását. Elhagytam, s ezzel együtt ismét búcsút vettem Fushimi Saruhiko-tól is.