"Ugye tudod, hogy vannak itt kamerák?" mondtam neki, amikor másztuk át a kerítést.
"Tudom." mondta, de nem állt meg.
És hirtelen a világ másik felén találtuk magunkat. Vagy a kerítés mögött. Hívjatok ahogy akarjátok.
"Tudod hol vannak a zebrák, Finn?"
"Tudom."
Tulajdonképpen az egész világ a tenyerén volt. És én követtem.
"Még mindig nem hallom a szirénákat," halkan mondtam.
"Ez a sors, Don." megálltunk. "Előttünk van."
"Ugye tudod, hogy nem mászhatsz át csak úgy a kerítésen a zebrákhoz, és nem fújjhatod be őket színes festékekkel, ugye?" pánikolni kezdtem.
"Persze, át mászhatom" mondta, és megint el kezdte át mászni a kerítést. "A fenébe, Finn!-"
És már ott is ált. A kerítés másik oldalán.
"Most meg hallod a riasztókat. Szirénákat. Tudom. Gyere vissza, Finnley. Máris!"
De Finnleynek már sikerült ki vennie a festéket.
"Engedd azt el, Finn!"
Finnley el kezdte fújni a festéket az alvó zebrára.
"Most megöl téged. Feláll és megöl."
De Finnley csak tovább festett. Ígyhát én is át másztam a kerítést. Kettőt léptem és már hallotuk a szirénákat. "Hogy ha nem öl meg az a zebra, akkor meg teszem én, Finnley!"