Vasárnap hajlani 3:30
Az indulás

Utálok korán kelni. Az egyik legutáltabb dolog, ami létezik ezen világon. Nagyon hisztis tudok lenni, amit bár Lincoln nagyon utál, de elviseli. Leginkább csak hallgat és röhög rajtam.
Kómásan nyomtam ki az ébresztőmet, aztán felültem. Megdörzsöltem a szemem és felkaocsoltam az ágyam melletti kislámpát.
Lincoln a padlón aludt egy hálózsákban, ami csak a mellkasát takarta. Sötétbarna haja össze-vissza meredezett a fején, mint egy szénakazal, szeme csukva volt, szája pedig félig nyitva. Mindig komor arca most olyan békés és nyugodt volt.

Lincolnnal akkor kezdtünk el barátkozni, mikor hat éve letartóztatták az apját. Előtte csak látásból ismertük egymást. Az apja után a nagynénje volt az egyetlen rokona, akinél élhetett. Emlékszem mekkora hűhót csapott miattuk a média, az apja 140 embert ölt meg alig öt hónap alatt. Úgy hívták A ragadozó. Úgy vadászta le minden áldozatát, akár egy vérbeli ragadozó és soha nem hagyott nyomot. Nem tudom hogyan sikerült elkapni, Lin nem kötötte az orromra, de nem is kérdeztem.
Az később nem derült rá fény, de Lincoln elmondta, hogy őt erre tanaította az apja. El nem tudom képzelni, hogyan lehet egy gyereket arra képezni, hogy mindent (tényleg mindent) tudjon az emberölés rézsleteiről.
A cécó után Lincolnt kiközösítették, gyilkosnak titulálták. Én álltam ki mellette, megvédtem mindenkitől, aki csak ártani akart neki.
Hogy miért?
Fogalmam sincs. Nem tudtam csak úgy nézni, ahogy mindenki bántja azokért, amiket az apja tett. Én nem kérdezősködtem a kiskoráról, sem arról mi jár a fejében. Bármennyire is próbálta tagadni, sokszor az arcára van írva, mire gondol, mint mindeninek. Csak Lin olyan mesterien folytja el magában az érzéseit, gondolatait, hogy beletelt egy pár hónapba, mire kitapasztaltam őt. Csúnyán hangzik, de így történt.
Az én szüleim viszont tajtékzottak a dühtől. Féltettek Lincolntól, aggódtak amiatt, hogy velem is végezhet. Eltiltottak tőle, de én csak azért sem hagytam el őt. A barátok mindig kiállnak egymás mellett.
Aztán megtörtént a csoda! Titokban elhívtam Lint egy családi ebédre, ahol ott voltak a szüleim, nagyszüleim, nagybátyámék és a keresztszüleim. Először elborzadtak, de miután meglátták, Lincoln milyen valójában elfogadták. Vagyis majndem mindenki. A keresztapám mai napig gyűlöli Lint, állítólag azért, mert az apja régebben tett egy sértő megjegyzést a feleségére.
Mi már ennyivel is beértük. Ezután meg jött minden magától. Szép lassan megismertem őt, és a földön tartom.

- Lin, ébredj! - szóltam a fiúnak, de nem történt semmi. - Lincoln! - semmi. Megfogtam az egyik díszpárnám és hozzávágtam. - Ébredj! - mondtam határozottabban, mire nyöszörögve átfordult a màsik oldalára.
- Minek?
- Mert indulnunk kell.
- Hova?
- Nyaralni te, hülye! - forgattam meg a szemem.
Ismét nyöszörgött, aztán ő is felült. Beletúrt a hajába.
- Szebben is felkelthettel volna! - vetette oda nekem morogva.
- De az nem én lennék - vigyorogtam rá.
A következő fél órában minkdetten felváltva foglaltuk el a fürdőt, hogy felöltözzünk és elvégezzük a reggeli rutinunkat. Legalább tíz percig álltam a tükör előtt, hogy meg tudjam csinálni a hajamat, de a harmadik neki futásnál feladtam és kiengedve hagytam. 
Amíg a konyhába lefele menet arról panaszkodtam, hogy mennyire gyűlölöm a reggeleket, Lin azt ecsetelte, hogy mit fog csinálni a repülő út alatt. Még reggeli alatt is fújtuk egymásnak a magunkét, aztán anya ránk szólt, hogy beszéd helyett inkább együnk gyorsabban, mert lekéssük a gépet. Belapátoltam az utolsó falat rántottát és baccent, aztán bepakoltam a kocsiba a cuccunkat.
Miután mindennel megvoltunk, Lincolnnal beültünk a hátsó ülésre, a szüleim mögé, aztán nagy nehezen elindultunk a reptérre. Nyaralni megyünk Santa Monicaba. Elég meredek ötletnek tűnik, főleg, hogy a keresztszüleim is jönnek. Lincoln miatt folyamatosan szívjuk egymás vérét, de nem zavar különösebben. Eddig se kedveltem túlságosan őket.

××××××

A reptéren még hajnalban is nagyon sokan voltak. Egy pillanatig aggódva néztem Linre, de olyan kómás volt, hogy amint leült egy székre ismét elaludt. A gépünk fél óra múlva indul, még pont időben vagyunk. Anya elment egy újsagért, apa a mosdót kereste meg, én pedig lehuppantam Lin mellé.
- Keresztszüleid mikor jönnek? - kérdezte halkan.
- Majd holnap - feleltem, miközben a telefonomat nyomkodtam.
- Akkor van egy napunk összeírni minden ütős beszólást, amit csak ismerünk - dünnyögte.
Hangosan felnevettem. Sosem köszönte meg azt, hogy kitartottam mellette, de nem is volt rá szükség. Tudtam mennyire hálás nekem mindenért.
Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de ekkor megcsörrent a telefonja. Morogva vette fel.
- Igen? Szia! Persze, minden megvan! Igen, az is! Igen, vettem! Marge néni, nyugi! Van mindenem, ha valami hiányozna, kérek Rose-tól! - magyarázta, majd röhögni kezdett. - Igen, nyílván! Abban fekete csipkés melltartójában néznék ki a legjobban! - pillantott rám.
- Hé! Ezt meg honnan tudod?- kérdeztem felháborodva.
- Egy fiú mindig kíváncsi! - vigyorgott, mire megforgattam a szemem.

Negyed óra elteltével megkezdtük a beszállást a repülőbe. A csomagjainkat elvitték, én csak a kistaskámat tartottam magamnál, amiben volt fülhallgató, telefon, könyv, töltő és vészhelyzet estére neszeszer tartó. Nagy mázlink volt, mert Linnel egymás mellé tudtunk ülni, anyuék pedig néhány sorral hátrébb foglaltak helyet.
Bedugtam a fülhallgatómat a fülembe és elkezdtem zenét hallgatni. Nem telt el tíz perc, Lin a vállamnak dőlve aludt el, kezében szorongatva a párnáját. Még aranyos is lett volna, ha nem folyik ki a nyála.

××××××

Na sziasztok! Ez egy új fajta sztori, de remélem tetszeni fog!
Köszönöm, hogy elolvastátok! :)