– Áááh! – hallatszott egy sértődött sikoly egy idős asszony szájából.

– Elnézést, bocsánat! – gurultam tovább a görkorcsolyámban.

– Zoltán! Zoltán! Várjon meg!

– Jó ég, Emese, maga már megint mit művel? – fogta a fejét.

– Jöjjön velem. – szólalt meg végül.

Már két hónapja dolgozom a Budapest Banknál. Az előző munkahelyemen nem engedtek kiteljesedni, de tudom hogy itt menni fog. És remek ötleteim vannak.
És hát Zoltán is nagyon szimpatikus, nekem pedig remek ötleteim vannak.

– Emese. Figyeljen kérem. Nem csinálhat cirkuszt a bankból.

– Eszembe sem jutna ilyesmi. Csak segíteni akarok, hogy minél jobb legyen ez a hely és hogy sok ügyfelünk legyen.

– Igen, azért lökte fel majdnem szegény Gyöngyi nénit. És komolyan, kirakóst rendelni, hogy ne unatkozzanak várakozás közben? Tudja mennyit kellett volna fizetni érte?!

– Jól van, megyek inkább dolgozni. Sajnálom, hogy önnek nem tetszett. Ígérem, legközelebb jobb ötletekkel fogok előállni.

Akkor sem hagyom annyiban és nem hagyom hogy letöröljék a mosolyt az arcomról, vagy hogy elvegyék a lelkesedésem! Hm, akkor is örömet fogok szerezni Zoltánnak és jobbá teszem ezt a helyet!

Gyorsan előkaptam a jegyzetfüzetem és lapozgatni kezdtem.
Megtaláltam!
Gyorsan elszaladtam a pékségbe.

– Jó napot! – köszöntem.

– Jó napot! Sajnálom, a prémium kenyerünk már elfogyott, mivel szolgálhatok?

– Megtudhatom honnan szerezték a kemencéjüket? – pár percig hülyén nézett rám, de megmondta hogy a www.kemenykemence.hu oldalról.

– Köszönöm. Viszlát!

– Viszlát!

Akkor visszamentem az irodámba, ahol nagy lendülettel felcsaptam a laptopom.

www.kemenyakemence.hu - mormogtam az orrom alatt.

Ahogy lapozgattam, hamar megtaláltam a megfelelőt. Olyan klasszikus és régies, mégis elég nagy. Csak kétszáz-ezer forint, az nem annyira sok. Megyek is szponzort keresni.

Fél órával később

– Zoltán, tudna adni kétszáz-ezret?

– Édes Istenem! Mire? – fogta a fejét.

– Kemencét akarok vásárolni. Meglepetés lesz.

– Oh, megtudhatom kit szeretne meglepni vele?

– Arra gondoltam hogy építhetnénk egy kemencét, itt a bankfiók közepén, ahol a lejárt csekkeket el lehetne égetni és süthetnénk kenyereket ajándékba. – mondtam az izgalomtól felpörögve.

– Emese… – fogta a fejét. – József, hozzon egy lázmérőt!

– Harminchat fok.

– Sejtettem. – mondta Zoltán letörve. –
Menjen inkább haza, még ki is fizetem a mai napot! – Szerintem utál engem. Próbáltam nem sírva fakadni mellettük.

Csendesen, lehajtott fejjel baktattam haza. Mélységes szomorúsággal nyitottam ajtót.

– Szia, anya!

– Szia, hát mi történt kincsem?

– Azt mondta Zoltán hogy menjek haza, biztosan haragszik rám. – folytak le arcomról a könnyek.

– Jajj, rád ki tudna haragudni kicsi gyöngyvirágom! Gyere, Anya sütött sütőtökös pitét neked!

– Sütőhitel? Még ez is?!