Ismét fáradtan ébredtem. Mostanában alig alszom, csak vagy két órácskákat. Ugyanakkor hétköznapokon még dolgozom is. Hál' istennek, hogy ma szombat van. Némivel jobban éreztem magam ébredésemkor ennek tudatában. Álmatlan éjszakáimnak azonban oka is van. Valami figyel. Valami vagy valaki minden egyes éjszakát velem tölt. Hogy ember-e? Őszintén fogalmam sincsen, bár teljességgel kizárt. Ugyanis volt alkalmam egyszer mondhatni, hogy alaposabban szemügyre venni, és az alak amit akkor láttam holtbiztos, hogy nem egy emberé volt. Nem volt valami magas, és természetellenesen hosszú végtagokat véltem felfedezni a testén, szinte a padlón húzta maga után azokat. Elképesztően világos, hófehér színű bőre volt, s hatalmas szájnyílása, száján belül pedig temérdeksok éles, hegyes fog helyezkedett el. Abba már bele sem mertem gondolni, vajon mit éreznék akkor, ha egy este ''véletlenszerűen'' belém vájná őket. Csont és bőr volt ezek mellett, undorító volt. Nem hiszem, hogy láttam már állva, legtöbbször csak az ágyam mellett kuporgott, s leírhatatlanul borzalmas szagot árasztott. Hangot nem hiszem, hogy valaha is adott volna ki.
Ez miatt a valami miatt nem tudom már vagy egy hónapja rendesen kipihenni magam. A jelenléte miatt. És a bűz miatt, amit áraszt.
Nagy nehezen felültem, s megdörzsöltem a szemeim. Lepillantottam az ágyam sarka felé, ahol a valamit legutóbb tegnap este láttam gubbasztani. Ismételten csak felszívódott. Hallottam, amint megrezzent valami a párnám irányában, s egyből arra kaptam a fejem. Minden bizonnyal a telefonom volt az. Be volt esve azonban az ágy mögé. Nyöszörögve sikerült talpra állnom, majd négykézlábra ereszkedtem, s karomat használva az ágyam mögé nyúltam, s kutattam a készülék után. Mikor a kezembe akadt, az istenért sem álltam volna fel. A padlón fenékre huppantam, s bekapcsoltam. A munkatársam, Liam üzent nekem. Össze akart futni. Liamet nem sokkal ezelőtt ismertem meg. Barátságos típus. Olyan, akit általában kedvelnek mások, és szeretik ha jelen van. Tehát az én szöges ellentétem, de így is elég jóban vagyunk. Ő az egyetlen, akinek a nyeszlett valamiről is meséltem már, tudván, ő sosem ítélne el, bármi is legyen.
Habár nem ártana kimozdulni otthonról. Úgy gondoltam, miért is ne. Válaszoltam is neki, majd felkaptam a kabátom, csizmám, s útnak indultam.
Egy park előtt találkoztunk, majd sétálni kezdtünk.
– Nem nézel ki valami jól – nézett rám aggódva Liam.
– Húha, felettébb kedves vagy.
– Nem úgy értettem – hallatott egy kissé erőltetett kuncogást. – Még mindig nem tudsz rendesen aludni éjszaka?
Sóhajtottam.
– Kérdésedben a válasz.
Elhallgattunk egy kis időre. A lépéseink hangjára koncentrálva elbambultam. Amint Liam csizmája érintkezett az aszfalttal egy furcsán kellemes hangot idézett elő. Élveztem hallgatni. Egyszercsak az ő hangja hatására visszazökkentem a valóságba.
– Lehet, hogy csak barátkozni akar...? – nézett rám elég komoly arccal, de biztos nem gondolja komolyan.
Én viszonzásképp egy „haver, most komolyan?” enyhe mosollyal meredtem rá.
– Vagy talán rá akar világítani, hogy több emberi kapcsolatot kellene, hogy teremts?
– Nem hiszem, hogy azt a valamit ennyire érdekelném, és hogy ilyeneken morfondírozna – hajtottam le a fejem. – Szerintem maradjunk a „hivatalosan is beleőrültem a magányba” elméletnél.
Liam sóhajtott egyet.
– Igaz – sóhajtott –, mert én morfondírozom ezen – nézett felém. – Elvégre nem lehet az egyetlen társaságod egy orrfacsaró szagot árasztó, nyakigláb, csont és bőr fene tudja mi, fertelmesen hegyes fogakkal életed végéig.
Már készen voltam ebben a pillanatban láthatóan a szemem forgatni, s „tudomozni,” de valamit furcsáltam. Valami nem volt oké azzal, ami az imént elhagyta munkatársam száját. Hirtelen a lábaim a földbe gyökereztek. Liam még tett pár lépést mielőtt ezt érzékelte, de rövidesen ő is megállt, s értetlen tekintettel méregetett engem. Megfagyott az ereimben a vér.
– Liam...
Ő erre mégkérdőbben tekintett felém.
– De hisz sosem említettem, hogyan nézett ki.

Sziasztok, és igen ezt az alkotást is jessnjayce -nek köszönhetjük :)

Nyugodtan lehet történetet küldeni, hiszen gondolom látszik milyen lassan halad a könyv.

Szép napot nektek :)