[Freakin' long chapter]

LUKE

Amint beléptem a lakásunkba, teljes sötétség fogadott. Mégis hol a fenében van Crystal? Pedig meggyőződésem volt róla, hogy itthon van. A paranoiám miatt minden egyes helyiségben felkapcsoltam a villanyt, ahol éppen elhaladtam. Aztán a fürdőbe lépve tele engedtem a kádat vízzel. Sietősen kibújtam a ruháimból, majd nyakig elmerültem a kádban. Remélhetőleg a hosszú és forró fürdő lemossa rólam ezt a mocskot. Illetve, segít kicsit elnyomni az undoromat magamtól.

Próbálom elfelejteni a történteket, de továbbra is ismétlődve pörög a fejemben az esemény, mint valami hülye film. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy Patricknek sikerült elérnie azt, amit akart. Vagyis megkapta a testem. Igaz, a lehető legundorítóbb módon. Még a gondolatától is kirázott a hideg, ahogy felelevenültek az emlékeim róla. Borzasztó volt átélni, ahogy a főnököm megerőszakolt.

Szemeimet megint ellepték a könnyeim, amik azonnal igyekeztek is legördülni az arcomon. Víztől csöpögő tenyereimbe temettem az arcom. És utat engedtem a könnyeimnek. Sírással próbáltam levezetni a bennem felgyülemlett fájdalmat és feszültséget. Teljesen össze vagyok törve lelkileg. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire el fognak fajulni a dolgok köztem és Hughes között. Abban bíztam, hogy egy csókkal beéri és mással tényleg nem is próbálkozik. De erre kurvára nem számítottam. Nem hittem volna, hogy elborulhat az agya és így végzem majd.

Lövésem sincs mi tévő legyek. Igaz, még azt sem tudom, hogy ezek után miként is fogok utcára lépni. Úgy érzem, amint rám néznek a járókelők, rögtön tudni fogják rólam, hogy mi történt velem ezen a napon. Nem tudom, hogy a munkatársaim mit reagálnak majd erre. Hogy az utálóim mennyire fognak még ennél is jobban utálni... És legfőképp azt nem tudom, hogyan is fogom átvészelni ezt a kibaszott nagy fájdalmat és szégyent.

Egészen addig ücsörögtem a vízben, míg ráncosak nem lettek az ujjaim. Végig azon túráztattam az agyam, hogy most mi is fog velem történni. Mikkel kell majd szembenéznem és megküzdenem. Leginkább az zavar az egészben, hogy a híre el fog jutni mindenkihez az egész városban. Mindenki tudni fogja, hogy én voltam az a srác, akit megfarkalt a főnöke. Már előre tudom, hogy mindenki össze fog súgni mögöttem, ahogy elhaladok mellettük. Így még az étteremben sem lesz valami jó dolog felszolgálni. Na, nem mintha azt tervezgetném, hogy mostanában be fogom tenni oda a lábam. Kell egy kis idő, hogy átvészeljem mindezt.

Vacogva kászálódtam ki a kádból. Derekam köré tekertem a törölközőt, mikor egy kisebb fájdalomhullám száguldott végig rajtam. Picit lejjebb toltam a törölközőt, hogy láthassam tőle a fájó pontot. Csípőm és derekam mindkét oldalán sötétedő ujjlenyomatok kezdtek kirajzolódni.

„Bassza meg!" Kissé sokkot kapva léptem a majdnem egész alakos tükör elé, hogy megnézhessem magam benne. És tényleg jól láttam, valóban nyoma maradt ennek a... Hirtelen elkapott a hányinger és már a vécéhez is térdeltem.

Miután kiürítettem gyomrom amúgy is kevés tartalmát, enyhén remegve húzódtam el a vécétől. Neki dőltem a falnak és úgy bámultam ki a fejemből. Mélyeket lélegeztem, hogy elnyomjam az újabb hányingert.

Pár percig ültem a hideg padlón, majd nagy nehezen feltápászkodtam. A csaphoz botorkáltam, hogy megmossam a fogam és az arcom. Közben még mindig a hányingerrel küszködtem. Valószínű a mérhetetlen düh, idegesség, fájdalom és undor így jön ki rajtam.

Egy túlméretezett pulóvert és egy sötétkék, kockás pizsama nadrágot vettem fel. Lassan átsétáltam a konyhába, hogy főzzek egy adag teát magamnak. Hátha ez is segít ellazulni.

Bekapcsoltam a vízforralót. Ám még egy fél perc sem telt el, a gyomrom ismételten felfordult. Megint rohanhattam a mosdóba. Ebből a szempontból jó, hogy nem olyan hatalmas a lakásunk, így gyorsan át lehet érni egyik szobából a másikba.

A vécé fölött görnyedve hallottam, amint nyílik a bejárati ajtónk. Nagyszerű, Crystalnak is pont ilyenkor kell haza érnie.

„Hahó, Luke, merre vagy?" A várt vidám hangja helyett aggódó volt. „Oh, Luke." Két tenyeret éreztem a hátamon, ahogy nyugtatva simogatni kezdte. „Nyugi, minden rendben lesz." Suttogta.

Remegve öblítettem le a vécét, majd lakótársam ölelő karjaiba bújtam. Ekkor megint elkapott a sírhatnék. Ő pedig nyugtató szavakat suttogott a fülembe, miközben finoman babrált a hajammal. Tehát már tudja, hogy miért vagyok ilyen szétesett. Valószínűleg Helena mondta el neki.

Miután valamelyest jobban éreztem magam, Crystal kapart fel a padlóról. Mivel elkezdtem szédülni, így karomat átvetette a vállán és átkarolta a hátam, hogy kivezessen a fürdőből. Azért arra figyeltem, nehogy ránehezedjek az egész súlyommal, hisz elég vékonyka és alacsony lány.

A nappaliba sétáltunk, ahol leültetett a kanapéra és alaposan bebugyolált egy takaróba. Aztán sietve átsurrant a konyhába, hogy megcsinálja a teánkat. Mellkasomhoz húztam fel a térdeim és a takaró alatt átkaroltam őket.

Halvány mosollyal az arcán nyújtotta át nekem a bögrém, mikor visszatért a konyhából. Szembe ült velem és maga alá húzta a bal lábát. A szép barnás forró italt kezdtem fürkészni, mintha valami különlegeset pillantottam volna meg benne. Valójában képtelen vagyok Crystalra nézni. Lövésem sincs, hogy mit gondolhat most rólam, vagy egyáltalán erről az egészről. Ám végig magamon érzem a tekintetét, ahogy alaposan tanulmányozza az arcom és a mozdulataim. Biztosan próbál a fejembe látni, hogy mégis miken járhat az agyam.

„Luke..." Szólalt meg végül, és óvatosan lábszáramra tette a kezét. „Nem kell elmesélned, ha nem akarod, csak... Kérlek, mondj valamit. Borzasztó téged ilyen összetört állapotban látni." Továbbra is csak a teámat bámultam és a benne megjelenő tükörképem. Majd kortyoltam belőle. Testemet átjárta a tea melege. „Tudom, baromira nem lehet könnyű, és hogy nem szívesen beszélnél róla, de... Muszáj, hallanom a hangod." Picit közelebb csúszott hozzám.

„Nem tudom, mit mondhatnék, Crystal." Hangom rekedtes és alig hallható volt, ahogy kipréseltem magamból a szavakat. A torkom még picit kapar a hányás miatt.

„Tisztában vagyok vele, hogy hülyeség lenne megkérdeznem, hogy vagy." Ashton szavai jutottak eszembe, mivel ő is ugyanezt mondta. „De a jelenet, ami fogadott, nem éppen a legjobb formádat tükrözte." Hangjából ítélve egy picike mosoly ülhetett ki az arcára. „Elmúlt már a rosszulléted?" Csak bólintottam. A tea és a meleg takaró valamelyest segített elmulasztani ezt.

„Helena mit mondott neked?" Szólaltam meg egy kis idő után.

„Csak annyit, hogy Patrick..." Nem fejezte be a mondatát, így rá emeltem a tekintetem. Sötétzöld szemei fájdalmasan csillogtak. „Egyáltalán, hogy kerültél az irodájába? Hogyan kezdődött mindez?"

„Féltékeny lett." Motyogtam és tekintetemet megint a bögrém tartalmára szegeztem.

„Féltékeny? Mégis miért, vagy kire?"

„Ashtonra." Rá se kell néznem, anélkül is tudom, hogy hatalmas kérdőjel ült ki az arcára.

„Ki... ki az az Ashton?" Adott hangot értetlenségének.

„Tudod, az a srác, akibe néhány napja beleütköztem az utcán."

„Oh." Mivel nem mondott semmit, így megint ráemeltem a tekintetem. Összevont szemöldökei nem éppen arról árulkodnak, hogy tetszik neki a dolog. „Esetleg, haza is kísért?"

„Honnan tudod?" Pláne, hogy majd' egy órával később lépett be a lakásunkba, miután elköszöntem Ashtontól.

„Haza felé vezető úton láttam valakit elhaladni az utcánkban. Asszem ő lehetett az... Legalábbis a leírásod alapján." Tette hozzá gyorsan. Furcsállva néztem rá, de inkább csendben maradtam. „De... miért lett rá féltékeny Patrick?"

„Mert flörtöltem Ashtonnal."

„Most ugye csak viccelsz?" Hitetlenkedve nézett. Én meg unottan forgattam meg a szemeimet. „És mit zavarja, hogy te kikkel flörtölgetsz?"

„Tudod jól, hogy már évek óta meg akar..." Nem bírtam kimondani, hogy mit is akart velem.

„Igen, tudom, de... Mintha nem flörtöltél volna már korábban is mással. Most akkor miért sokallt be ettől?"

„Lehet Ashton külseje miatt, vagy mert visszaugattam neki, hogy a héten hány emberrel feküdtem le."

„Aj, baszki." Hosszasan kifújta a levegőt. „Ugye fel fogod jelenteni?"

„Holnap mindenképp elmegyek a rendőrségre."

„Elkísérlek." Biztatóan mosolygott rám.

„Um... Ne lepődj meg, de Ashton is velünk tart majd." Kikerekedtek a szemei.

„Máris kikezdett veled?" Mit ne mondjak, eléggé meglep a reakciója. Mintha tényleg kifogása lenne Ashton ellen. Pedig még csak nem is ismeri. Jó, én sem ismerem őt, de azért ez enyhe túlzás, ahogy Crystal reagál rá, ha szóba jön.

„Ő rángatta le rólam azt a rohadékot!" Feljebb vittem a hangom.

„Micsoda? Ashton?" Még inkább kiült rajta a meglepettség. „De hogy talált meg?"

„Ezen még nem gondolkodtam el. De őszintén szólva, nem is nagyon érdekel." Mondjuk tényleg érdekes, hogy a hangszigetelt ajtón át, hogyan hallhatta meg mi zajlik odabenn? De nyilván csak a keresésemre indult. És mivel tudta, hogy a főnöknél vagyok, így könnyű dolga volt. Az már más kérdés, hogy nem tudom, miként jutott be a kulcsra zárt ajtón át. De mint mondtam, hidegen hagy a dolog. A lényeg, hogy megtalált.

Gondolataim Ashton körül kezdtek pörögni. A mai flörtöléstől kezdve, a csókig minden újra lejátszódott a fejemben, ami köztünk történt. El se hiszem, hogy milyen jól csókol. Ráadásul végig nagyon gyengéd és figyelmes volt. Tudom, túlságosan elhamarkodott lenne érezni iránta bármit is. De, valahogy mégis sikerült pillangókat ültetnie a gyomromba.

Akaratlanul is mosolyogni kezdtem, a búcsúnkat felidézve. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha régóta ismerném őt. És, mintha kezdene kibontakozni köztünk valami. Persze, ez őrültség, valójában nem ismerjük egymást. Illetve, butaság lenne rögtön ezt éreznem.

„Mi ez a mosoly?" Szólalt meg Crystal. Ki tudja, mióta ülök így a gondolataimba merülve, a bögrémet simogatva, miközben idétlenül vigyorgok?

„Semmi, csak..."

„Mi van köztetek, Luke?" Ráemeltem a tekintetem, és szélesedő vigyorom egyre inkább nem tudtam visszafogni.

Kortyoltam egyet a langyos teából, majd az asztalra tettem. Térdeim köré fontam a karjaim.

„Még magam sem tudom."

„Nem akarsz beavatni?" Kíváncsian méregetett. Sóhajtva feküdtem el a kanapén. Fejemet a combjaira hajtottam. Crystal automatikusan a hajammal kezdett babrálni. „Meddig fogod még növeszteni?" Finoman meghúzkodta a tincseimet.

„Amíg jól esik." Megvontam a vállam. „Ne aggódj, azért nem fog a hátam közepéig érni." Kuncogtam.

„Reméltem is, Rapunzel." Felnevetett. „Örülök, hogy egy picivel jobb kedved lett." Aprót bólintottam. „Na, de mesélj! Ha már belekezdtél."

„Én voltam a pincére, szóval így könnyedén tudtam vele beszélni. Illetve flörtölni. Meg is lepődtem, hogy vevő rá. Sőt... Folyton bókolgatott nekem, többször is mondta, hogy gyönyörűnek talál."

„Tényleg piszkosul helyes vagy." Mosolyogva bökte meg az orrom.

„Köszi." Halvány mosolyra húztam a szám. „Beszélgetni kezdtünk, miután bemutatkozott. Később pedig el akart hívni egy italra."

„Gyanítom, hogy nem csak egy ital lett volna abból."

„Valószínű." Féloldalas vigyorra húztam a szám. „Aztán, lőttek a tervünknek, a... tudod mi miatt." A kedvem kissé lelombozódott.

„Ugorjuk is át, oké?" Ujjaival beleszántott a szőke fürtjeim közé. „Tudtad, hogy már be lehetne fonni a hajad? Vagy kreálni belőle egy kis copfot?" Mosolyogva próbálta terelni a témát. Nyilván látta rajtam, hogy ismét rosszabb lett a hangulatom. „Vagy akár egy kis pálmafát is köthetnénk a fejed búbjára." Felnevetett.

„Mindig is arra vágytam." Széles mosolyt villantottam rá.

„Már hiányoltam ezt a vigyort." Egymásra mosolyogtunk.

„Khm, visszatérve Ashtonra. Miután megmentett, mindenáron azon volt, hogy megnyugtasson. Szorosan magához is ölelt, és ki tudja meddig ücsöröghettünk így. Majd felajánlotta, hogy hazakísér, aminek persze nem tudtam nemet mondani. Miután eljöttünk az étteremből, az utcán nekem adta a kabátját. Pedig tényleg nem akartam, hogy ezt tegye."

„Oh, akkor azért nem volt ismerős az a kabát." Rámutatott a fotelen heverő ruhadarabra, én meg csak bólintottam.

„Mikor ideértünk, váltottunk pár szót. Miszerint, megígérte, hogy holnap elkísér a rendőrségre."

„Kedves tőle. Pláne úgy, hogy még csak most ismerkedtetek össze igazán." Egyetértően bólogattam.

„Aztán... megcsókolt."

„Hogy mi? Máris smaciztál vele?"

„Ühüm. Minden esetre, kicseszett jól csókol és... Nem tudom Crystal, de... rettenetesen vonzódom hozzá." Mélyet sóhajtottam.

„Látom, mintha csak a fellegekben járnál." Mosolya nem volt valami őszinte, hiába is próbálta tettetni, hogy örül ennek. Nem értem, hogy mi baja van vele. Ashton elbűvölő személyiség és ráadásul kegyetlen helyes is.

„Mit gondolsz erről? De úgy isten igazán." Kíváncsian fürkésztem az arcát. Sötétzöld szemei furcsán csillogtak.

„Nem is tudom, Luke." Megvonta a vállát és a távolba nézett. „Nem ismerem őt, szóval semmit sem tudok mondani róla. Vagy a kezdeti kis kapcsolatotokról." Mintha csak kikerülni akarná a rendes válaszadást.

Lassan felegyenesedtem és törökülésbe húztam fel a lábaim. Összevont szemöldökkel kerestem a tekintetét, de továbbra is a falat bámulta.

„Crys, komolyan érdekelne a véleményed. Különben is, marhára látszik, hogy nem vagy valami elragadtatva a dologtól."

„Luke, nézd, nem akarlak megbántani. Pláne nem a történtek után. De..." Végre rám nézett.

„De?" Türelmetlenül szóltam közbe.

„Nem bízom benne. Tény és való, hogy nem ismerem Ashtont. Csak a külseje kissé rám hozza a frászt." Értetlenül néztem rá.

„Ezt hogy érted?"

„Olyan veszélyesnek tűnik." Szemeiben láttam, hogy ez nem a teljes igazság. Valamit elhallgat előlem. „És örülök, hogy elfogadtad a kabátját, mert ha abban láttam volna, biztosan sikítva rohantam volna haza." Erőltetetten felnevetett.

„Te most tényleg rám akarod hozni a frászt?"

„Nem szándékozom, csak elmondtam, mit gondolok róla."

„Ugye nem akarsz mindenáron lebeszélni arról, hogy tovább ismerkedjek vele?"

„Isten ments, hogy ezt tegyem." Megrándult a szája széle. Vagyis megint hazudik. „Na, nem mintha nagyon tudnék hatni rád. Igaz?"

„Még szép, hogy nem." Megráztam a fejem. „Tudod, van benne valami, ami igazán különlegessé teszi őt. És ezért akarom ennyire megismerni őt." Meglepve nézett rám.

„Mire gondolsz ez alatt?" Aggódóvá vált a tekintete.

„Nem tudom, Crystal. Szavakkal nem tudnám leírni. Érezni viszont annál inkább."

„Oké, ha most valami perverz dolog áll e mögött, inkább ne is részletezd."

„Nem, dehogy." Összeszedtem a gondolataim, hogy körül írhassam neki, mire is gondolok pontosan. „Tudod, ezt valahogy úgy kéne elképzelned, mintha minden egyes embernek más-más színű lenne az aurája. És mivel ő különleges, ezért, mintha neki egyszerre több színű lenne. Vagy nem is tudom." Összehúzta a szemöldökét. Látszott rajta, hogy kapiskálja a mondandóm.

„Tehát, azt akarod mondani, hogy amolyan természetfeletti?"

„Akár mondhattam volna így is." Megcsóváltam a fejem. „De tudod jól, hogy én nem hiszek az ilyesmikben."

„Pedig..." Hirtelen elhallgatott, és komorrá vált az arca. Mintha nem lenne biztos abban, hogy bele kéne mélyednünk ebbe a témába. Pedig régen állandóan erről fecsegett. Akár órákig is próbált győzködni, hogy „Luke, természetfeletti lények igenis léteznek!". Na persze, bennem meg tündevér csörgedezik.

„Crystal?" Térdére tettem a kezem, hogy rám emelje tekintetét. „Elkalandoztál." Magamra erőltettem egy gyengéd mosolyt.

„Oh, bocsi." Zavarában picit elpirult.

„Min tűnődtél el?"

„Csak azon, amit mondtál." Megvonta a vállát. „Érdekes gondolat, öcsi." Megveregette a karom. „Nekem milyen színt képzelnél el?"

„Hah, nyilván olyan rózsaszínt, mint a hajad." Felnevettem.

„Oh, köszönöm, az nagyon csini. És passzolna is hozzám." Büszkélkedett. „Magadnak?"

„Lövésem sincs. Ha ilyen alapvető dolgokból indulunk ki, nyilván kék, mert az passzol a szememhez." Megvontam a vállam.

„Nem-nem, Lukey. Hozzád nem a kék illene. Ilyen téren legalábbis." Elgondolkodva méregetett. Még az egyik szemét is lehunyta és felhúzta az orrát. „Umm, neked arany lenne az aurád."

„Sugar boy, mi?" Kuncogva túrtam a hajamba.

„Jaj, Luke." Nevetve megingatta a fejét. „Legalább a humorod megmaradt." Csak megmozgattam a szemöldököm.

„Jeez, ha arany az aurám, akkor menne álmaim arany csizmájához!"

„Úristen, mintha valami bezsongott plázamacával beszélnék." Játékosan megforgatta a szemeit. „Hogy a fenébe lehetsz pasi létedre ennyire cipőmániás?"

„Mit tudom én." Megvontam a vállam. „Egy ilyen külsőt muszáj kényeztetni."

„Te jó ég! Még egy ilyen, és máris letagadom, hogy ismerlek." Nevetni kezdtünk.

......

Éjszaka többször is felriadtam a kisebb rémálmaim miatt. Melyekben újra átéltem, ahogy Patrick megerőszakol. Mindegyik álmom néhány dologban eltérő volt egymástól, de nagyrészt ugyanaz történt. Volt, amelyikben Ashton ugyanúgy megmentett, ahogy valójában is. Volt, amelyikben végignézte a „műsort". És volt olyan, amelyikben ő is beszállt egy menetre. Nem is tudom, melyik rémálom volt undorítóbb és rémisztőbb a másiknál. Minden esetre, lelkileg teljesen kikészültem tőlük.

Crystal többször is átjött megnyugtatni. Ám, a legutóbbinál olyannyira kiakadtam, hogy majd' egy órán át bőgtem. Gondolataim csakis a történtek körül forogtak, és semmi sem tudta elvonni a figyelmem róla. Aztán olyan hajnali 4 körül, a sírástól való fáradtság miatt elnyomott az álom. Vagy leginkább Crystal közelsége miatt. Ölelő karjaiban feküdtem, miközben finoman babrált a hajammal. Majd halkan dúdolni kezdte az egyik kedvenc számom.

Mindig is érdekesnek tartottam az énekhangját. Sokan egy angyaléhoz hasonlítják, mások pedig egy szirénéhez. Gimiben pedig azzal viccelődtek, hogy a sellőknek is ilyen hangot képzelnek el. Ha léteznének szirének vagy sellők, nyilván passzolna közéjük. Már csak a vízimádata miatt is. Most, hogy rózsaszín a haja, még inkább közéjük való.

Soha életemben nem voltam még ennyire lelkileg összetörve, mint ahogy most. Még két éve sem éreztem így magam, mikor apám burkoltan kitagadott a Hemmings családból. Csakis azért, mert 18 évesen bevallottam a szüleimnek, hogy biszex vagyok. És mikor apámnak leesett, hogy srácokkal is előszeretettel kufircolok, teljesen elsápadt és percekig nem kapott szikrát. Miután magához tért, egy az egyben kiadta az utam. Azóta mondhatni teljesen megszakadt a kapcsolat a családommal. Anyuval is csak kétszer találkoztam. Telefonon is kegyetlen ritkán beszélünk, és akkor sem valami sokat. Ő sem tudta még feldolgozni, hogy pasikhoz is vonzódom.

Bátyáim pedig nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Vagyis talán Jack az, aki sejtette a dolgot, és ő az egyedüli, aki nem hidegült el tőlem. Havonta csomószor lógunk együtt, és ő számol be a családi dolgokról. Arra viszont megkértem, hogy még véletlenül se említse a többieknek, miként zajlik az életem. Ezért nem is fogom elmondani neki, hogy mi történt velem. Apámat úgyis hidegen hagyná a dolog. És valahogy nem is akarom tudni, hogyan reagálna rá. A rólam való véleményére meg pláne nem vagyok kíváncsi. Aztán, nem hinném, hogy anyut is különösképpen érdekelné a dolog. Szóval, totálisan tárgytalan a téma.

Reggel Crystal szólongatására ébredtem, ahogy finoman bökögette a vállam. Válaszként, morogva fúrtam a fejem a párnába.

„Lukey, ébresztő. Készítettem reggelit." Tovább böködött, míg ki nem nyitottam az egyik szemem. „Szép jó reggelt!" Bájosan mosolygott rám. Megint morogtam egyet, és visszacsuktam a szemem. „Ne, ne próbálj meg nekem visszaaludni!" Megcsapkodta a karom. „Tudom, hogy húzós éjszakád volt, én is ott voltam, de... Luke, kérlek. A te érdekedben kéne időben felkelni. Jelenésed van, ha tán elfelejtetted volna."

„Hogy a fenébe felejthetném el?" Förmedtem rá.

„Bocsi." Megbánó volt a hangja és lehajtotta a fejét. Megdörgöltem a szemem és a pink hajúra néztem.

„Te ne haragudj." Megcirógattam a kezét. Megrázta a fejét, és magára erőltetett egy mosolyt.

„Hozzászoktam, hogy reggel mindig morcos vagy, főleg ha felébresztenek."

„Tényleg, ne haragudj."

„Ne aggódj, nem haragszom." Miután felültem átkaroltam a vállát, hogy magamhoz húzzam egy ölelésre. „Na, jól van, Hemmo... elég lesz ám." Nevetett. Engem megint elkapott a sírhatnék. Nem tudom mi váltotta ki belőlem. Lehet, hogy a szűnni nem akaró stressz a hunyó. Vagy éppen a helyzet hozta így.

„Lu..." Aggódva nézett le rám. Arcomhoz nyúlva törölte le a könnyeimet. Észre sem vettem, mikor gördültek le a könnycseppjeim. „Minden rendben lesz. Te is hamar túlteszed magad ezen. Oké?"

„Megígéred, hogy segítesz elfelejteni ezt a szörnyűséget?"

„Megígérem, Luke." Elém tartotta a kisujját. Majd összefontam az enyémmel. Biztatón mosolygott rám. Aztán újra megölelt. Gimnazista korunk óta töretlen a barátságunk. Bízom benne, hogy ezen soha semmi nem fog változtatni. Szükségem van Crystalra.

Miután elhúzódtam tőle, kikecmeregtem az ágyból, hogy a konyhába kövessem a pink hajút. A mikró órájára nézve szembesültem, hogy negyed 12-kor állunk neki reggelizni. Amit leginkább ebédnek is tekinthetnék.

Semleges érzésekkel ültem le az asztalhoz. Igazából csak azért eszek, nehogy megsértsem vele Cryst, amiért a hosszú éjszakai ápolgatásom után is fáradozott reggeli készítésével.

Magamba tuszkoltam két kisebb palacsintát, amihez egy pohár kakaót ittam. Evés közben egy szót sem szóltam hozzá. A gondolataimba veszve bámultam magam elé, figyelmen kívül hagyva a körülöttem zajló dolgokat. Persze, így is végig magamon éreztem barátom aggódó tekintetét.

Többször is átgondoltam, mit is fogok mondani a zsaruknak erről az esetről. Illetve fel kell készítenem magam arra is, miként fognak reagálni rá. Nyilván nem lesz könnyű beszámolni nekik. És azt is tudom előre, hogy nem fognak komolyan venni. Meg persze lekezelően fognak bánni velem. Hisz nem olyan sűrűn fordul elő, hogy egy srácot erőszakolnak meg.

Bőven elmúlt délután fél kettő, mire indulásra készen vánszorogtam át a nappaliba, ahol Crystal várt rám. Bátorítóan mosolygott rám. Majd épp szólásra nyitotta volna a száját, mikor megszólalt a kaputelefon. Meglepetten nézett rám, nekem meg egyből leesett, hogy ez valószínűleg Ashton lehet.

Az ablakhoz sietve lestem ki a függöny mögül. Apró mosolyra húztam ajkaim, mikor megláttam méz szőke fürtjeit. Valóban ő ácsorgott a lépcsőházunk bejáratánál.

„Hát tényleg eljött érted." Suttogta mellőlem Crystal. Még mindig mosolyogva bólintottam rá. Aztán sarkon fordultam, hogy lesiessek Ashtonhoz. A lépcsőház folyosójáról is hallottam, ahogy Crystal szólongat, hogy várjam meg őt. De képtelen voltam tovább itt ácsorogni. Azonnal látni akartam Ashtont.

A lifthez is úgy szaladtam oda, hogy mielőbb be tudjak szállni. A liftbe lépve megnyomtam a gombot. Gyomrom egyből görcsbe rándult. Hirtelen átjárt az idegesség. De most nem a tegnap történtek miatt. Hanem Ashton miatt. Kíváncsi vagyok, mára mennyire változott meg rólam a véleménye. És, hogy még mindig ugyanúgy érdeklődik-e irántam, mint tegnap.

Eddig nem is tűnt fel, mennyire hiányoltam őt az éjszaka folyamán. Most is csak arra tudok gondolni, hogy mielőbb a karjaiba zárjon. Miközben szorosan bújnék hozzá, fejemet a nyakába fúrva.

Szívem a fülemben dübörgött, mikor csilingelve megállt a lift. Remegő térdekkel léptem ki a liftből, a gyomromban pillangók kezdtek röpködni. Mély levegőt vettem mielőtt az utcára léptem volna.

Ashton épp háttal állt nekem, a kaputelefonon levő névsort nézegette. Így alaposan feltudtam mérni mit is visel. Talpig feketébe öltözött, derekára egy piros kockás inget kötött. Amolyan punk rocker külsőt adva neki. Tetszetős.

„Sz-szia, Ashton." Ajkamba harapva figyeltem a reakcióját. Egyből felém fordult és arcán egy hatalmas mosoly jelent meg.

„Lukey!" Közelebb lépett hozzám és szorosan a karjaiba zárt, pont úgy, ahogy elképzeltem. Magamba szívtam csábító illatát. „Hogy aludtál?" Hangját tompította, ahogy a hajamba suttogott.

„Őszintén? Ramatyul." Picit eltolt magától, hogy a szemeimbe tudjon nézni.

„Oh... Mondjuk a szemeid enyhén vörösek még. De reméltem, hogy azért kitudtad pihenni magad." Megráztam a fejem, mert kurvára nem aludtam jól. „Mennyire érzed késznek magad?" Kedvesnek hatott a hangja. Keze derekamról az arcomra vándorolt, és finoman cirógatni kezdte.

„Leginkább, semennyire." A járdára szegeztem a tekintetem.

„Luke. Ugye tudod, hogy muszáj mennünk?"

„Persze, csak képtelen vagyok rá, Ashton." Megvontam a vállam.

„Tudom, hogy nem könnyű, de a biztonságodért meg kell tennünk." Szótlanul bólogattam. Ő pedig gyengéden beletúrt a hajamba. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszik, hogy ennyire közvetlen velem. „A szörnyűség ellenére is elbűvölő vagy ma." Motyogta. Arcomat egyből elöntötte a vér.

Mikor ismét magához húzott, azt hittem, a szívem majd' kiugrik a helyéről. Tarkómra csúsztatta kezét és arca közelíteni kezdett az enyémhez. Ajka épphogy érintette az enyémet, mikor hangos torokköszörülés zavarta meg a pillanatot.

„Bocsi srácok, de indulnunk kéne." Mindketten a lakótársamra néztünk, aki ártatlanul meredt ránk. Biztos vagyok benne, hogy direkt időzített így, csakhogy Ashton ne tudjon megcsókolni. Ezzel megint azt sugallva, hogy ki nem állhatja őt. Csak tudnám minek?

„Én vezetek." Szólalt meg Ashton. De inkább parancsnak hangzott, mint felajánlásnak. Ahogy elindultunk a kocsija felé, Ashton halk morgást hallatott. Mintha nagyon nem tetszene neki, hogy megzavartak minket.

Kérdőn néztem Crystalra, ő meg csak megvonta a vállát. Mintha ő nem csinált volna semmit. Hitetlenkedve megráztam a fejem. Tényleg nem értem, hogy miért ilyen undok Ashtonnal. Még csak nem is ismeri őt, akkor meg miért viselkedik így vele?

Beültünk Ashton hatalmas Audijába, Crystal hátra, én pedig az anyósülésre. Ashton szó nélkül indította be a kocsit.

.....

Egy bő másfél órán át húzódott el a rendőrökkel való elbeszélgetés. A végére totálisan lefáradtam és persze végig szorongtam az egészet. Ahogy sejtettem, tényleg nem ment valami könnyedén. Két zsaru vette fel Patrick elleni feljelentésem. Az egyik megértő és segítőkész volt. Viszont a másik teljesen szkeptikusan és kissé bunkón állt a dologhoz. Nem akarta elhinni, hogy mit tett velem a főnököm. Hiába magyarázkodtam, és Ashton is hiába tanúsította, egyszerűen nem lehetett meggyőzni. Szerinte egy felnőtt férfit nem lehet csak úgy megerőszakolni. Többször is kihangsúlyozta ezt. Arról meg nem is beszélve, hogy szerinte egy pasit nem lehet megerőszakolni.

Rettenetes volt tehetetlenül ott ülni előtte. Néha már úgy éreztem, hogy értelmetlen és felesleges magyarázkodnom, mivel nem jutottunk előre a dologgal. És persze nagyon kínos volt beszámolni erről. Egy csajnak is megalázó ilyesmit elmondani másoknak. Nem ám akkor egy srácnak. Főleg nem egy ilyen pasasnak, aki totál lekezelően bánik mindenkivel. Nagyon leolvasható volt az arcáról, hogy még engem ítélt el emiatt. Párszor úgy tűnt, mintha engem okolna a történtek miatt. Illetve azzal is problémái adódtak, mikor megtudta, hogy biszex vagyok. Innentől kezdve jóformán undorodva nézett rám.

Az volt a szerencsém, hogy a kedvesebbik rendőr tényleg hitt nekem. Ő legalább normálisan kezelte a helyzetet. Míg a bunkón néha látszott, hogy legszívesebben felröhögött volna. Undorító.

Miután végeztünk a papírmunkával és kijöttünk a két rendőr irodájából, Ashton védelmezően ölelt magához. Mintha csak tudná, hogy erre van szükségem. Finoman cirógatni kezdte a hátam.

„Köszönöm, hogy itt voltál velem." Motyogtam a mellkasába.

„Nincs mit megköszönnöd. Szívesen tettem." Fejemre nyomott egy puszit. Amint meglátott minket Crystal azonnal hozzánk sietett. Ő nem jöhetett be velünk.

„Na, mi volt?" Érdeklődve nézett ránk. Nem szívesen, de kibújtam Ashton öleléséből. Viszont ő továbbra is a hátamon tartotta a kezét.

„Bíróság fogja eldönteni, hogy mit kezdjenek vele." Szólalt meg helyettem Ashton.

„Komolyan? Nem csukják le rögtön emiatt?"

„Úgy látszik, tényleg nagy hatalma van, ahogy mondta is." Motyogtam. „Azt mondták, a legkisebb dolog, amit tehetnek értem, az hogy, távolságtartási végzést szabnak ki rá."

„Jó, de baszki, ettől még nem bűnhődik meg azért, amit tett veled." Mérgelődött a pink hajú.

„Én is ezt mondtam nekik." Egyezett bele Ash. „Az egyik zsaru egy faszkalap volt Luke-al. Undorítóan viselkedett vele. És nyilván kettejük közül neki lesz nagyobb beleszólása, abba, hogy mit is kezdjenek Hughes-zal." Ashton is morgolódni kezdett.

„Tán homofób, vagy baja van a biszexekkel?" Találgatott Crystal.

„Pontosan." Bólintott Ash. „Nagyon látszott rajta, hogy problémája van ezzel is." Derekamnál fogva közelebb húzott magához. Mosolyogva néztem rá, Ashton a nagy magyarázás közben is kedvesen visszamosolygott rám. Szinte tátott szájjal csodáltam a mellettem álló, gyönyörű pasit. Hihetetlenül jóképű.

Aztán magamon éreztem Crystal kissé rosszalló tekintetét. Megint egy kérdés fogalmazódott meg bennem, „miért nem bírja Ashtont?". Na, majd ha hazaértünk ki fogom faggatni erről.

Épp a parkolóba tartottunk, mikor csörögni kezdett Crystal telefonja. Megígérte Helenának, ha végzünk, azonnal tudatja, hogy mire jutottunk. Így arrébb ment, hogy nyugodtan telefonálhasson. Engem pedig kettesben hagyott Ashtonnal. Aminek nagyon is örültem.

„Hogy vagy?" Szembe fordult velem, és a hátamra vezette a kezét.

„Voltam már jobban is." Próbáltam tartani magam, nehogy megint elkapjon egy újabb sírógörcs. Zöld szemeiben rengeteg kimondatlan kérdés örvénylett.

„Sajnálom, Luke." Hangja együtt érzően hallatszott. „Miben tudnék segíteni?"

„Egy ölelés jól esne." Bizonytalan mosolyra húztam a szám. Ő pedig szó nélkül ölelt magához. Karjaimat automatikusan a dereka köré fontam. Fejemet a nyakhajlatába fúrtam. Finoman simogatta a hátam, ami nyugtatóként hatott rám. Pár puszit nyomott a fejemre. Lehunytam a szemeim, hogy jobban átérezzem a belőle áradó törődést.

Talán két percig némán ölelkeztünk, majd picit eltolt magától és egy gyengéd csókot lehelt ajkaimra. Amit persze keveselltem, így még az előtt elmélyítettem a csókot, mielőtt elhúzódhatott volna. Halk hümmögéssel jelezte, hogy tetszik neki. Nyakamra csúsztatta a kezét, és finoman csókolt tovább. Ismét nem volt követelőző, sem heves. Hanem pont olyan gyengéd, mint amilyenre jelenleg vágytam.

Csókolózás közben teljesen kizártam a külvilágot. Még az sem érdekel, hogy a rendőrség előtt ácsorgunk. Csak a csodás pillanat érdekelt, semmi más.

„Srá... ajh, öt percre hagylak itt titeket, erre máris egymás torkát vizsgáljátok. Hát ilyen nincs!" Crystal hisztizése rángatott ki a cukormázas mámorból.

Ashton kuncogva vált el tőlem és átkarolta a derekam.

„Bocsi." Arcomat elöntötte a vér és zavaromban lehajtottam a fejem.

„És csakhogy tudd, nem dugtam le a nyelvem a torkán." Nevetett fel Ashton a saját viccén. Mire lakótársam megforgatta a szemeit. Szerintem olyan erővel tette, hogy csodával határos módon, nem fúródott az agyába. Ettől Ashből még inkább kitört a nevetés. Aranyos nevetését hallva nekem is jobb kedvem támadt.

A kocsiba ülve Ashton továbbra is cukkolta Crystalt az előbbi megjegyzése és szemforgatása kapcsán. Én pedig hol elmosolyogtam magam, hol pedig totál elvörösödtem.

Út közben megkértem Ashtont, hogy nyugodtan tegyen ki a lakásunk előtt. Ma valahogy nagyon nincs kedvem még az étterembe is benézni. Ha nagyon számon akarnak kérni a történtek miatt, akkor hívjanak fel. De én nem akarom látni a tekintetükben miként is ítélnek el. A szánalmukra meg végképp nem vagyok kíváncsi. Illetve, megspórolok magamnak egy esetleges összefutást Patrickel.

Hamar meg is érkeztünk a panelünkhöz, ahol Ashton leparkolt az út szélére. Mindhárman kiszálltunk és a bejárat felé vettük az irányt.

„Én előre megyek, majd a liftnél megvárlak." Crystal megpaskolta a vállam és belépett a lépcsőházunk ajtaján.

„Öh... nem akarok megint bunkónak tűnni, de..." Ashton felé fordultam. „Ugye nem haragszol meg, ha most sem hívlak fel?" Felfelé mutattam a panelre.

„Jaj, dehogyis, Luke." Megfogta a kezeimet. „Majd eljön annak is az ideje, Gyönyörűm." Bókjától megint elpirultam. „Olyan édes vagy, mikor elpirulsz." Megcirógatta az arcom.

„Köszönöm." Félénk mosolyra húztam a szám.

„Remélem, börtönbe juttatják azt a mocskot. Csakis azért, hogy visszakapja azt a szenvedést, amit ő tett veled. És azzal talán ismét visszakerül az a csábító mosoly a szépséges pofidra." Torkomban egy gombóc nőtt. Hirtelen nem tudom, hogy Ashton túlzott kedvessége és féltése miatt. Vagy a történtekről visszakúszó rossz emlékeim miatt.

„Köszönöm, amit értem tettél. Elmondhatatlanul sokat jelent ez nekem, hogy kiálltál mellettem. Ezzel támaszt nyújtva nekem." Hangom kissé megremegett.

„Ez természetes, Lukey. Bármiben segítek neked." Derekamnál fogva közelebb húzott magához. Épp szólásra nyitottam volna a szám, mikor egy hosszú csókkal belém fojtotta azt. „Igazán nem kell hálálkodnod, Lu. Szívesen tettem." Suttogta, miután elhúzódott tőlem.

„Kös..." Mosolyogva megrázta a fejét. „Öh, oké, nem fogom többet mondani." Rámosolyogtam. Ő pedig megcirógatta az arcom. Majd tüzetesebben szemügyre vette az arcom. Úgy néz, mintha csodálna engem.

„Imádom a mosolyod." Bökte ki végül.

„Én meg a nevetésed." Tettem hozzá. Eltűrte szemembe hulló tincsem. Aztán ujjaival finoman beleszántott a hajamba.

„Elképesztően gyönyörű vagy." Nagyot nyelve néztem zöldes szemeibe, és próbáltam nem elpirulni. Persze, sikertelenül. Mély levegőt vett és szorosan ölelt magához. Kezeim automatikusan dereka köré fonódtak.

Néhány további percig még élveztem ölelő karjai közti pillanatot. Majd nagy nehezen elhúzódtam tőle.

„Ideje mennem." Rámosolyogtam, ő pedig bólintott. Közelebb hajoltam hozzá egy búcsúcsókért. Amint elhajoltam tőle, lassan fújta ki a levegőt. Mintha egész idő alatt benn tartotta volna. Képtelenség lenne cirka négy percig kibírni levegővétel nélkül.

„Majd hívlak, ha kicsit is jobban érzem magam. Oké?"

„Várni fogom." Bólintott. Íriszei sokkal sötétebben csillogtak, mint korábban. Pupillái is jóval nagyobbak. De nyilván csak beárnyékol neki valami.

Búcsúként ismét egy gyengéd csókot nyomtam ajkaira. Majd mosolyogva engedtem el, és beléptem a panelunk ajtaján.

----------------------------------------

Halla

I'm fuckin back tho 😄

Tudom, már az őrületbe kergetlek titeket a marha hosszú fejezeteimmel. But i really don't care. Akit érdekel az végigolvassa, akit nem az tovább lép (és tudom h utóbbiból van a legtöbb itt). Én képtelen vagyok 2 oldalba sűríteni az eseményeket, sooo... Ha 3 perces iromány olvasására vágysz, akkor rossz ajtón kopogtatsz aranyom. 🤗

Anyways, hamarosan tényleg be fog indulni a sztori, csak még eljátszadozok pár gondolattal. 😉 Utána meg kezdetét veszi a misztikum. I'm pretty excited about it. 😎

Love y'all 😘
-N