LUKE

Munka közben csak két dologra tudtam pontosítani. Az egyik, ma este megyek randizni Pierre-rel. Rettenetesen izgulok, hogy mi fog történni az éjszaka köztünk. Őszintén, kicsit félek is tőle, mert lehetséges, hogy nem úgy alakul, ahogy tervezem. Egy hónapja várok már erre, hogy végre elvihessem egy randira. Szeretném, ha fátylat borítanánk a félrelépésemre. Tudom, nem könnyű dolog. De én nagyon szeretném visszakapni őt. És úgy érzem, ma sikerül is ez a kis tervem. Meg fogom kaparintani. Érzem, hogy neki is ugyanúgy hiányzok, mint ahogy ő nekem.

A másik dolog ennél kissé neccesebb. Erősödik a napok óta tartó paranoiám. Folyton úgy érzem, mintha valaki követne. Mintha minden egyes léptemet lesnék. Eléggé frusztráló és olyan, mintha kezdenék bekattanni. Ha az utcán járkálok, úgy érzem, mintha az összes járókelő engem bámulna. Viszont ha körbenézek, senki még csak rám se pillant. Aztán, hogy még jobban fokozzam, egyik éjszaka becsuktam az ablakom és az árnyékban egy pillanatra megláttam valamit. Pontosabban két vörösen felizzó szempárt. Nyilván ez a jele annak, hogy megőrültem. Ilyen dolgok nem léteznek. Hiába mondaná Crystal, „már pedig léteznek természetfeletti lények". Velem nem tudja elhitetni.

„Luke! Azonnal told ide a segged!" Kiáltott Matt a konyhából. Amilyen gyorsan csak tudtam elszlalomoztam az asztalok között.
„Mi a helyzet?" Érdeklődve mértem fel mögötte a terepet.
„A kettes és hetes asztal rendelését kéne felvenned. A kilenceshez és tizenketteshez kéne ezt a négy tányért kivinned. Érted?"
„Igen, főnök!" Vigyorogva szalutáltam, majd visszatértem a két asztalhoz, hogy felvegyem a rendeléseiket. Mindkettőnél elnyomtam a betanult szöveget és kedves mosolygást. Mint valami légi utaskísérő, itt vigyorgok egész nap a vendégeknek. Aztán máris rohantam vissza a konyhába. Elhadartam melyik asztalhoz mit készítsenek el, közben felcsíptettem a kis cetliket. Majd felvettem a kilences rendelését, ami négy tányérból állt. Szépen tálaltam nekik, jó étvágyat kívánva és egy sort mosolyogva jöttem el tőlük. Ezt követte a tizenkettes asztal három tányérja.

Miután ezekkel végeztem, néhány asztalhoz kivittem a számlákat is. Leszedtem három asztal terítékét, amit el is vittem a konyhába. Utána láttam még egy üres asztalt. Összeszedtem róla a tányérokat, majd elindultam a konyha felé. Az őrülten rohanó tempóm miatt elvesztettem az egyensúlyom, és nem messze a konyhától elejtettem a négyből két tányért, illetve néhány evőeszközt. Hatalmas reccsenéssel és csörömpöléssel értek padlót, én pedig halkan szentségeltem egy sort. A vendégek semmit sem láttak a bénázásomból, csupán hallhatták azt. Helena máris a segítségemre sietett, ő is épp a mosogatni valóval száguldozott.

„Jézusom, Luke, minden oké?" Aggódva nézett rám, miután összeszedtük az elejtett porcelán tányérok darabjait. „Olyan sápadt vagy."
„Jól vagyok, csak..." Megráztam a fejem, ő pedig féltve nézett rám. „Csak stresszelek picit. Nem nagy ügy."
„Eléggé szétesettnek tűnsz."
„Úgy is érzem magam." Gyenge mosolyra húztam a szám.
„Ettél már valamit?"
„Nem igazán. Fél 11-től még semmit."
„De mindjárt 6 óra van. Jézusom, egyél baszki. Csoda, hogy nem ájultál még el." Tekintete még inkább féltővé vált. Kiegyenesedtem és a törött tányérokkal elindultam a konyhába.
„Mi a fene volt ez a hangzavar?" Forgolódott Patrick. Ez de fasza lesz! Tekintete megállapodott rajtam. „Nahát, Hemmings, már meglepődtem volna, ha nem te vagy ez a szerencsétlen barom." Unottan megforgattam a szemem és elsétáltam mellette, hogy kidobjam a törött darabokat.
„Ebben az évben ez volt a második." Motyogtam.
„Igen, de az elmúlt egy hónapban hoztad ezt össze." Tette hozzá Flynn, a főséf, aki néha elég szépen tudtomra adja, hogy ki nem állhat. Igazából nem tudom mit ártottam neki. Mivel ő a főnök legjobb haverja és jobb keze, azaz a helyettese, így nyilván arról is tud, hogy Patrick mit is tervezget velem kapcsolatban. Akár még az is lehetséges, hogy a biszexualitásom nem tetszik neki. Fene se tudja.
„Luke, gyere az irodámba." Mellém lépett Hughes. Nagyot nyelve indultam utána. „Remélem, tudod miért hívtalak ide?" Szólalt meg, miután bezárta mögöttem az ajtót és elém lépett.
„Persze, hogy tudom." Bólintottam, majd a padlót kezdtem bámulni.
„Tényleg nem sűrűn hibázol. Jobbára a folytonos késésed mellett semmi hibát nem vétesz a munkád során. Te vagy az egyik legjobb alkalmazottam. Az elmúlt két év alatt, talán ez volt a negyedik alkalom, hogy összetörtél valamit. De, hogy az utóbbi egy hónapban kétszer is előforduljon, azért kicsit fura és sok. Nem?"
„Tudom, Patrick, és rettenetesen röstellem, de..."
„Igen-igen, a szakítás megviseli az embereket. De nem bújhatsz örökké e mögé."
„Nem is ezt akartam ezzel mondani. Az előző tényleg amiatt volt, hogy megviselt Pierre-rel való szakítás. A mostaninál viszont beismerem a balfaszságom. Figyelmetlen voltam, és..."
„Tudod, normális esetben nem nézném el ennyiszer. De mivel rólad van szó."
„Patrick, ne kezdd már megint." Sóhajtottam. „Nem fogok csak azért lefeküdni veled, hogy figyelmen kívül hagyd a hibáimat."
„Először csak egy csók is megtette volna. De a hancúrozásnak jobban örülnék." Féloldalas vigyorra húzta száját és finoman megcirógatta az arcom, majd a nyakam. Elhúztam a fejem.
„Smárolni se fogok veled."
„Pedig jobban tennéd, ha egyszer megadnád magad." Közelebb lépett és tarkómra csúsztatta a kezét.
„Az nem ebben az életedben fog megtörténni." Zöldes szemeibe néztem. „Nyugodtan vond le a béremből. De akkor sem foglak megcsókolni. Vagy kefélni veled." Undorodva mondtam ki.
„Nagy hibát követsz el, Luke. Megfogod bánni."
„Nem érdekel." Megvontam a vállam. „Örülhetnél annak, hogy még nem jelentettelek fel."
„Ugyan, kérlek." Felnevetett. „Kicsi vagy te még ahhoz, hogy ilyenekkel fenyegetőzz."
„De megpróbálhatom, nem?" Megint felnevetett.
„Jól van, Hemmings, menj szépen dolgozni. Elkél majd a több borravaló. Remélem, érted miért?" Csak bólintottam. Inkább vonja le a béremből, minthogy lekelljen feküdnöm vele.

Elköszöntem tőle, és már siettem is ki az irodájából. Minél kevesebb időt akarok vele tölteni, pláne a zárt irodája falai között. Borzasztóan nyomasztó hely.

A konyhába mentem megkeresni Mattet, de csak Helenával futottam össze.

„Na, mi volt?" Érdeklődve nézett rám barna szemeivel.
„Felajánlotta, ha smárolok vele elnézi a bénázásom." Sóhajtottam.
„Most ugye csak viccelsz?"
„Dehogy viccelek. A múltkori késésemnél is majdnem ugyanez volt. Csak akkor durvábban rám mászott."
„Hja, majdnem megerőszakolt." Idegesen suttogta, én meg csak megvontam a vállam.
„Azt mondtam neki, hogy inkább vonja le a béremből, minthogy..."
„Jól tetted." Mosolyogva cirógatta meg a karom.
„Csak tudod, mire gondolok?" Megrázta a fejét. „Mi van, ha többet fog levonni két tányér áránál?"
„Uh, basszus!" Homlokára csapott. „Szerinted, képes lenne megtenni ezt?"
„Simán kinézem belőle. Amiért..." Megvártam, míg az egyik pincér elhalad mellettünk. „Amiért nem feküdtem le vele." Suttogva tettem hozzá.
„Úristen, kurva beteg ez a faszi."
„Hidd el, tudom." Beleegyezően bólintottam.
„De miért te kellesz neki? Miért nem Daisy?" Daisy egy nagy keblű-fenekű, darázs derekú, szőke –pontosabban festett szőke– maca. Amolyan „minden pasi álma". Kivéve az enyém, mert nem igazán bukom az ilyenekre.
„Nyilván őt is fűzögeti." Megvontam a vállam.
„Nem tudom, Luke. Téged többször hív az irodájába, mint őt."
„Biztos neki van külön bejáratú folyosója." Rávigyorogtam. „Vagy, egész nap a főnök asztala alatt 'takarít'." Húzogattam a szemöldököm.
„Jézusom!" Hangosan felnevetett. Majd Matt belépett a konyhába, engem keresve. Elhadarta, hogy melyik asztalokhoz vigyem ki a rendeléseket, illetve rám bízott néhány új vendéget is. Mintha csak tudná, hogy szükségem lesz borravalóra.

Ahogy az asztalok között járkáltam elkapott az a furcsa érzés, ami mostanában kísért. Körbenéztem az étteremben, de nem igazán láttam, hogy bárki is engem figyelne. De eléggé nyugtalanító, hogy teljesen ugyanaz az érzés kerít hatalmába, mint ami esténként hazafelé menet is.

Megvontam a vállam, mert nyilván csak a paranoiám szórakozik velem. Így visszaindultam a konyhába. Talán két asztalnyit haladtam, mikor a hideg is kirázott ettől az érzéstől. Mintha eme tekintet a lelkemig hatolna. Biztos, hogy itt ül valamelyik asztalnál. Tudom, hogy ez ugyanaz a személy, aki követni szokott. Ismét alaposan megnéztem a vendégeket, de senki sem emelte rám a tekintetét. Jó, néhányan igen, de egyik sem olyan feltűnően, mint ahogy érzem.

Megint elindultam a konyha felé. Aztán az egyik asztalnál egy erőteljes kölni csapta meg az orrom. Mm... egész csábító. Viszont, mire megnézhettem volna magamnak az illetőt, Matt szólt, hogy kész van egy újabb rendelés, amit ki kéne vinnem a tizenhármashoz.

.....

Zárás előtt másfél órával az idegeim már teljesen feladták a szolgálatot. Rettenetesen izgulok a randi miatt. Próbálok semmit sem elrontani, vagy hülyeségeket beszélni. Nagyon rágörcsöltem az egész estére. De ettől függetlenül a munkámat rendesen tudtam végezni. Örültem is neki, mikor rengeteg borravalót összeszedtem. Hah, Hughes nem basztál ki velem!

Aztán mikor lejárt a munkaidőnk az öltözőbe mentem, remélve, hogy Pierre is már ott van. Beléptem az öltözőbe, Pierre épp ekkor bújt bele a fekete pólójába. Istenem, de régen láttam már a csupasz hátát. Megcsodáltam jobb karját díszítő rengeteg tetoválását. Azon kaptam magam, hogy ajkamat harapdálva stírölöm őt.

„Khm... Luke." Még azt sem vettem észre, mikor fordult meg. Annyira lenyűgözött izmai látványa.
„B-bocsi..." Zavartan rávigyorogtam. „M-még mindig k-kurva jó a t-tested." Dadogtam.
„Köszi, asszem." Halvány mosolyra húzta ajkait. Elfordultam, hogy én is lecseréljem a fehér ingem. Amíg öltöztem éreztem, ahogy Pierre is végigvizslatja a felsőtestem. Már jól kezdődik. Önelégülten vigyorogva csuktam be a szekrényajtóm.
„Na, mehetünk?" Visszafordultam hozzá, miután összeszedtem magam.
„Remélem, nem szerveztél semmit?"
„Öh, úgy gondoltam, hogy elmehetnénk egy étterembe. Hm?"
„Egésznap itt poshadunk, szerinted kedvem lenne egy másikba menni?"
„Mm... ha téged nem zavar Crys..."
„Luke, látom nem veszed a jeleket." Féloldalas mosolyt villantott rám.
„Oh... oh... ha burkoltan ezzel akartál szólni, hogy hozzád menjünk, akkor..." Játékosan tapsolni kezdett.
„Még mindig nem álltak helyre a reflexeid." Vigyorogva lépett közelebb. Túlságosan is közel. Orrunk majdnem érintették egymásét. Tekintetem ajkai és kékes szemei között cikáztak. Mielőtt megcsókolhattam volna, nevetve lépett hátrébb. „Ma különösen nem jók."
„Nem ér. Nem vicces, Pi." Szélesen mosolyogtam rá.
„Pedig az, Lu." Tovább nevetett, majd finoman megragadta a karom és kihúzott az öltözőből.
„De nem értelek. Ha másik étterembe nincs kedved menni, a főzéshez akkor miért van? Egész nap főzöl." Értetlenkedve mértem fel, miközben a kocsijához sétáltunk. Válaszként megvonta a vállát.
„Két embernek mégiscsak másabb főzni, mint egy hadseregnek." Rám kacsintott. Ezzel azt akarja mondani, hogy még mindig szívesen főz nekem, ahogy régen is? „De azért elvárom, hogy segíts főzni."
„Természetesen, Séf." Unottan megforgatta a szemét, én meg elnevettem magam rajta. Mindig ezt csinálta, ha séfnek szólítottam.

Picit csendes volt az út Pierre lakása felé. Pár szót váltottunk csak. De legalább nem fagyott jéggé köztünk a levegő. Én az idegességtől nem tudtam megszólalni, vagy újabb témát feldobni. Meg igazából a vacsorára akarom tartogatni.

Pár perc múlva leparkolt a háza előtt. Milliószor töltöttük itt kettesben az időt. Egyből rám tört a nosztalgia. Rengeteg klassz emlékem fűződik ehhez a házhoz. Köztük az is, hogy már az összeköltözést tervezgettük. Csak hát nem bírtam magammal és megfektettem egy csajt. Ekkora barom is csak én lehetek.

„Luke, minden oké?" Nagy szemekkel nézett rám.
„Persze, csak..." Megráztam a fejem, és kicsatoltam az övem.
„Oké, akkor menjünk." Halványan mosolygott rám. Miután mindketten kiszálltunk a kocsiból, finoman hátamra tette a kezét és így vezetett a bejárathoz. Ahogy közeledtünk a házhoz, szívem egyre őrültebben kezdett kalapálni a mellkasomban. Az ajtóban előre engedett, én pedig mielőtt beléptem volna, egy mély levegőt vettem. Becsukta mögöttem az ajtót, kibújtam a kabátomból és a cipőmből. Majd ő is ugyanezt tette. Addig én tekintetemet körbe futtattam a lakáson. Semmi sem változott, mióta itt jártam. Minden ugyanott van, ahogy eddig. Azt leszámítva, hogy a közös képeink már nem díszelegtek a kandallóján.

Ezután a konyhába mentünk, ahol egy gyors kézmosás után máris felvett egy kötényt. Vagyis a „Csókot a szakácsnak!" feliratút. Amit tőlem kapott, még azelőtt, hogy egymásba szerettünk volna. Jó, én már akkor is totálisan belé voltam zúgva.

„Luke!" Vigyorogva dobott nekem is egy kötényt. Ez egy sima fekete, amin bordó betűkkel volt rávarrva Pierre neve. Most legalább a reflexeimmel nem volt baj, és időben elkaptam. Felkötöttem és az exem mellé léptem.
„Mit is főzünk?" Érdeklődve néztem rá. Az együtt töltött időben sokszor főztünk együtt. Így meg is tanultam pár dolgot. Nem mondom, hogy full profi vagyok, mint ő... de azért tényleg tudok néhány ételt elkészíteni.
„Mit szeretnél?" Öhm... téged visszakapni.
„Bármit, a lényeg, hogy te főzd." A legaranyosabb mosolyomat villantottam rá. Amitől el is nevette magát.
„Oké." Bólintott, majd a hűtőjéhez sétált és elővette a vacsora kellékeit. „Közben te nyiss ki valami bort vagy pezsgőt." A mini bárjához léptem, és egyből kiválasztottam egy francia vörösbort. Tudom, hogy ez a kedvence. Részben azért, mert mégiscsak francia. Másrészt a családjáé. Pontosabban a dédnagyapjáé, aki remek borász volt és elég híres borokat tudhat a magáénak.

Miközben bontottam a bort, magamon éreztem a tekintetét. Rápillantottam és egy halvány mosolyra görbültek az ajkai. Nyilván rájött, hogy direkt választottam ezt a bort. Elővettem két szép üvegpoharat és mindkettőt megtöltöttem. Kezemben a két pohárral léptem mellé, ő már szorgosan sütötte a két darab marhahúst.

„Tessék." Felé nyújtottam az egyik poharat.
„Köszi." Rám mosolygott, és koccintott velem. Én is rávigyorogtam.
„Na, mit segítsek?" Nagy szemekkel néztem rá, miután mindketten belekortyoltunk a vörös nedűbe.
„Mondjuk, megpárolhatnád a zöldségeket." A konyhapultra kikészített zöldségekre mutatott. Volt köztük brokkoli, sárgarépa, zöldbab és cukorborsó is. Bólintottam és elővettem egy másik serpenyőt, melyben pirítani kezdtem a zöldségeket. Utána pici vízzel felöntve és fedővel lefedve pároltam tovább. „Látom, tanultál valamit." Elismerően mosolygott rám.
„A legjobbtól tanultam." A legcsábítóbb vigyorom villantottam rá. Megrázta a fejét, de közben a mosolya nem tűnt el az arcáról. Egy ideig csak bámultuk egymást, majd mielőtt a hús odaéghetett volna gyorsan megfordította őket.

Mögé léptem, hogy kihúzzam a mellette levő fiókot, amiben az evőeszközöket tárolja. Lassan derekára csúsztattam a bal kezem, míg a jobbal egy villa után kutattam a fiókban. Érintésemtől egy pillanatra mozdulatlanná dermedt. Hirtelen ötlettől vezérelve gyengéd puszit nyomtam a tarkójára. Picit feljebb húzta a vállait, nyilván az enyhe borostám megcsiklandozta a bőrét, és itt nagyon is csiklandós a nyaka. Kuncogva hajoltam el tőle, mikor megláttam a mosolygós arcát.

A villával a kezemben visszaálltam a helyemre. Levettem a serpenyő fedelét és felböktem az egyik brokkolit. Párszor megfújtam és Pierre elé tartottam.

„Kóstold meg." A kíváncsiságtól beharaptam az ajkam, és úgy lestem a mozdulatait. Leharapta a brokkolit és lassan bólogatni kezdett.
„Jó lesz ez így, Lukey." A becenév hallatán még szélesebb lett a vigyorom. A serpenyőm alatt lekapcsoltam a főzőlapot és hátratoltam, hogy a hő miatt ne följön tovább.

Amíg Pierre sütötte a húsokat, addig én kortyolgattam a bort. Közben csodáltam az exem férfias vonásait. A kékes szemeit, a borostás arcát, a szépen ívelt szemöldökét, a klassz séróját. És persze a rengeteg tetoválást a jobb karján. Mégis hogy lehettem ekkora barom, hogy egy ilyen dögös pasit képes voltam megcsalni? Ráadásul valami könnyűvérű cafkával. Nevetséges.

„Luke... hahó!" Nevetése zökkentett vissza a valóságba. „Kérdeztem, hogy megterítenéd-e az asztalt? De látom, nagyon el vagy veszve a gondolataidban." Tovább nevetett.
„Bocsi, csak... ismét rájöttem, hogy kicseszett nagy marha vagyok." Összevont szemöldökkel meredt rám. Majd talán fél perc múlva leesett neki, hogy róla beszélek. Halvány pír szökött az arcába, aztán elfordult és kinyitotta az egyik szekrényt. Kivett két tányért és tálalni kezdte rá a vacsorát. Én addig szépen megterítettem az asztalt. Mivel jól ismerem a lakását, így tudom, hol tárolja a gyertyákat is. Legyen kissé romantikusabb a hangulat, ha már randizunk.

Miután végeztem az asztallal, levettem a kötényem és összehajtva a konyhapultra tettem, az övé mellé. Aztán visszasétáltam az asztalhoz. Hamarosan csatlakozott hozzám Pierre is, és elém tette a tányérom. Mosolyogva ült le velem szembe.

„Hát akkor... jó étvágyat." Mosolya még szélesebb lett, ahogy megfogta a kést és villát.
„Jó étvágyat." Vigyorogtam rá. Vágtam egy falatnyi húst és a körettel együtt tömtem a számba. „Mmm... egyszerűen isteni." Magyaráztam teli szájjal, amin kuncogni kezdett. Mindig megnevettettem, ha teli szájjal dicsérgettem a főztjét.

Ezzel pedig egy jó hangulattal indult az egész este, vagyis a randink. Rengeteg mindent átbeszéltünk, hogy kivel mik történtek az elmúlt hónapban. Mivel ekkor nem igazán beszéltünk, így sok témánk akadt. Kiderült, hogy a focicsapata megint remekelt, ráadásul mindkét meccsükön nyertek is. Erről nem is tudtam, valahogy nem dicsekedett vele az étteremben. Vagy csak én maradtam le erről az infóról.

Nekem viszont nem volt sok mesélni valóm, mivel én nem is sportolok a szabadidőmben. Leginkább csak punnyadok, és méregdrága csizmákat vagy ruhákat lesek a neten. És vinnyogok Crystalnak, mennyit is kéne spórolnom, hogy megvehessek egyet. Nem, tényleg nem vagyok hímringyó, pláne nem luxus hímkurva, de az ilyen cuccok még inkább dögösebbé tesznek. És az egóm kurva nagy, szóval kellenek nekem ezek. Illetve, a gitáromat nyúzva ücsörgök a szobámban. Ja meg buliról bulira járok, ha úgy adódik.

Mire elértünk a desszertig, addigra már a második bort bontottuk ki. Eléggé felszabadultunk tőle, sőt mi több, be is csiccsentettünk egy kicsit. Rengeteget nevettünk, és még flörtöltünk is egymással. Többször is simogattuk egymás kezét, miközben elvesztünk egymás tekintetében. Teljesen úgy tűnt, mint régen, mielőtt szakítottunk volna.

Desszertnek sütöttünk egy brownie-t, amihez jégkrémet is bányásztunk hozzá Pierre fagyasztójából. Egymás mellett ültünk a kanapéján, a csokis sütit falatozva. Levágott egy darabot a sütijéből és a szám elé tartotta. Vigyorogva kaptam be a villáját. Ajkába harapva nézte végig a mozdulataim. Ragyogó szemeibe fúrtam az enyémeket. Szabad kezével finoman cirógatta az arcom.

„Kegyetlenül jóképű vagy, Lu." Suttogta. Éreztem, hogy arcomat elönti a forróság. Nem tudom, hogy az alkohol hatása, vagy pedig szimplán a bók miatt.
„Én meg kegyetlenül szeretlek. Még mindig." Buktak ki belőlem a szavak. Nyilván a kezdeti részegség beszél belőlem.
„Oh... furcsa, mert én is szeretlek még." Rám mosolygott és lassan közelebb húzott magához. Szívem őrült tempóban kezdett verni a mellkasomban. Ajkaimat az övéhez nyomtam, ő pedig azonnal vissza csókolt. Istenem, már egy hónapja vágyakozom a csókjai után. Egy jóleső bizsergés futott végig a gerincemen. Annyira hiányzott már ez.

Csak annyira húzódtam el tőle, hogy félretegyem a két sütis tányért. Aztán ismét ajkaimra tapadt. Én pedig az ölembe húztam őt. Átkarolta a nyakam, kezeimet a derekára csúsztattam. Finoman végignyaltam az alsóajkát, melyből rögtön tudta mit is akarok tenni. Résnyire nyitotta a száját, így nyelvem azonnal befurakodhatott. Nyelvünk szexi táncot lejtettek. Mellyel egyre forróbbá vált köztünk a levegő, és persze a testünk.

Pár perces vad smárolás és taperolás után lehámoztam róla a pólóját. Ajkamba harapva mértem végig szálkásodó izmait. Lassan végigsimítottam felsőtestén, amitől halkan felsóhajtott. Nyakához hajolva csókjaimmal kezdtem elhalmozni. Néha finoman meg is szívtam a bőrét. Tarkómon beletúrt a hajamba.

„Tetszik ez a hosszabb hajad. Igazán szexivé tesz." Suttogta a fülembe, majd beharapta a fülcimpám, amitől kirázott a hideg. Nem tudom miért, de imádom, ha harapdálnak. Válaszként csak hümmögtem. Kezeit becsúsztatta a pólóm alá, és hirtelen lerántotta rólam. Szemeivel azonnal feltérképezte a széles vállaimat, majd a mellkasomat is. Aztán ő kezdte nyakamat csókjaival ellepni. Később áttért a kulcscsontomra és a mellkasomra is.

Feneke alá nyúlva megemeltem, hogy vele együtt fel tudjak tápászkodni a kanapéról. Lábait derekam köré kulcsolta. Egyenesen felsiettem a szobájába. Ahol az ágyára dobtam őt. Feltérdelve szabadított meg a farmeremtől. Miközben hevesen csókolóztunk tovább. Majd ezt követte az ő farmere is.

Mellkasánál fogva nyomtam az ágyra, és fölé mászva hajoltam ajkaira. Kezeivel végigsimított a hátamon, picit végigszántotta körmeit a bőrömön. Belemosolyogtam a csókba. Ő pedig boxerembe akasztotta ujjait és türelmetlenül tolta le rólam. Vigyorogva bújt ki a szürke boxeréből, és az enyémmel együtt a szőnyegre dobta.

Egyik kezét a tarkómra helyezte, hogy így húzzon közelebb magához. Egy szenvedélyes csók után a fülemhez hajolva suttogni kezdett."A felső fiókban találod, amire szükséged lesz." Önelégült vigyorra húztam a szám. Aztán kihúztam az említett fiókot, melyben síkosítót és óvszert találtam.

Visszamásztam fölé, ujjaimat bekentem a zselével. Majd egy újabb csókot loptam tőle, miközben egyik ujjammal hatoltam belé. Remegő nyögés hagyta el ajkait, és körmeit a vállamba mélyesztette.

Néhány percig „kínoztam" őt az ujjaimmal, illetve a csókjaimmal. Szaporábban vette a levegőt, ahogy az én szívem is gyorsabban vert. „Luke... kérlek." Szemeiben türelmetlenség csillogott. Ezzel újabb löketett adott az egómnak és vigyorogva nyúltam az óvszerhez. Ajkába harapva vette el tőlem. Majd finoman megmarkolta az eléggé kemény hímtagom és felgörgette rám a gumit.

„Kész vagy?" Halkan kérdeztem, melyre csak egy bólintás volt a válasza. Vigyorom szélesebb lett. Majd picit igazítottam rajta, és vállai mellé támaszkodva hatoltam belé. Egy hangosabb nyögés hagyta el a szánkat.

....

Iszonyatos fejfájásra ébredtem fel. Pislogtam párat, hogy szemeim szokják a hatalmas fényáradatot. Hol a fenében vagyok? Összevont szemöldökkel néztem körbe, mire rájöttem, hogy ez bizony az exem szobája. Oldalra fordítottam a fejem és megpillantottam a mellettem szunnyadó francia fiút. Pontosabban, csupasz háta a mellkasomnak nyomódott, karjaim dereka köré fonódva. Bal kezünk ujjai pedig szorosan összekulcsolva. Ugyanúgy feküdtünk, ahogy régen is. Nagyszerű látvány lenne erre ébredni, ha még mindig járnánk. Illetve, ha nem hasogatna így a fejem, ahogy most.

Apró csókokkal leptem el a hátát és a vállát. Közben foszlányokban kezdett leperegni előttem az éjszaka eseményei. Kétségkívül, rengeteget piáltunk. Érzem is a hatását. Emellett a jelenlegi helyzet is és az emlékeim is, azt támasztják alá, hogy megfektettem az exem. Amennyi rémlik az éjszakából, abból következtetve marhára jó volt újra megkapni őt.

Mocorogni kezdett, majd lassan hátára fordult. „Luke..." Sóhajtotta, és kinyitotta szemeit.

„Szia." Hatalmas vigyorra húztam a szám. Finoman cirógatni kezdtem a mellkasát, melytől ismét lehunyta szemeit. Állkapcsa pedig megfeszült. „Mi a baj?" Aggódva mértem fel vonásait. Szótlanul ült fel, karjaimból is kiszabadította magát. „Pierre, mi a baj?" Értetlenül néztem rá.
„Hogy mi a baj?" Dünnyögte. „Te vagy a baj, Luke." Kissé szíven ütött mondandója.
„Várj... mi van?" Én is felültem. „Én vagyok a bajod? De miért, hm?"
„Nem is tudom, Luke?" Válasza kérdésnek hatott. Lassan kikászálódott az ágyból, hogy magára kapkodjon egy boxert és egy melegítő nadrágot. Majd kisétált a szobájából. Ha lehet még értetlenebbül meredtem rá. Aztán én is belebújtam a szobájában szétdobált ruháimba – a pólóm kivételével, mert az valahol a nappaliban van – és utána mentem.
„Pierre, beszéljük meg, oké?" Szorosan a nyomában haladtam le a lépcsőn. „Mégis mi rosszat tettem megint, hm?" Semmi válasz. „Pierre, válaszolj az istenit!" Mordultam rá. Úgy tűnik ez hatásos volt, mert a nappaliba érve megtorpant majd meg is fordult.
„Luke... nyilván te is rájöttél, hogy eléggé kiütöttük magunkat a borral."
„És? Ez nem ad rá okot, hogy hirtelen bunkózz velem. Pláne az éjszaka történtek után nem."
„Hiba volt beleegyeznem a randiba. Hiba volt ide jönnöd. Hiba volt lefeküdnöm veled... megint."
„Oh, és mindezért megint én vagyok a hibás, igaz?" Megráztam a fejem. „Arról nem én tehetek, hogy engedtél a csábításnak. És nem is a részegségedet kellene okolnod. Csak segített felengedni a gátlásaid, meg a hülye elveid. Tudom, hogy józanon is lefeküdtél volna velem. Csak baszol bevallani magadnak." Hadartam el.
„Ne tedd még nevetségesebbé magadat, Luke. Mindketten nagyon is jól tudjuk, hogy ez nem fog köztünk menni. El kell felejtenünk ezt az egészet. Ahogy neked is ki kéne törölnöd a fejedből, hogy bármikor is visszakaphatsz." Erőltetetten felnevettem a nyafogásán.
„Én ne tegyem nevetségessé magamat? Én, Pierre? Akkor te mégis mi faszt csinálsz? Te jössz itt nekem ezzel a baromsággal. Aztán legbelül mégiscsak kellek neked. De neem, te hadakozol a kibaszott érzéseid ellen. Röhejes vagy, tudod?" Sértődötten a mellkasom előtt keresztbe fontam a karjaim. „Az este azt mondtad, hogy még mindig szeretsz. Azt mivel is magyarázod, hm?"
„Azzal, hogy részeg voltam, és a pillanat hozta ki belőlem."
„Persze, nyugodtan takarózz csak a részegséggel. Logikus, ühüm, tényleg." Felvettem a kanapéja mellett heverő pólóm.
„Tudod Luke... aki egyszer félre lépett, az később is megteszi. És éppen ezért képtelen lennék újra kezdeni veled. Itt fog a szemeim előtt lebegni a tudat, hogy megcsaltál. Ezt nem lehet csak úgy semmibe venni, és simán megbocsájtani."
„Tudom, hogy kurva nagyot hibáztam. De... ez csak egyszeri botlás volt. Nem fordulna elő többször. Ígérem, Pi." Vágyakozva néztem rá, és megfogtam a kezét. „Őrülten szeretlek, még mindig! Ezért akarom, hogy minden rendbe jöjjön köztünk. És ott folytathatnánk, ahol abbahagytuk." Kirántotta kezét az enyémből.
„Sajnálom, Luke, de... nem lehet. Nem tudnék, nem tudok ugyanúgy rád nézni, ahogy eddig. Nem megy, Luke." Szemei fájdalmasan csillantak. Ezzel a beszédével a szívemet ismét darabokra törte. Mintha benyúlt volna a mellkasomba, hogy egy könnyű mozdulattal kitépje a szívem. Torkomban gombóc nőtt, szemeim megteltek könnyekkel.
„Tudod mit, Teague? Igazad van. Felejtsük el, hogy valaha is jelentettünk egymásnak valamit. Felejtsd el, hogy szerettük egymást. És ezentúl csak tekints egy jelentéktelen munkatársadnak." Mielőtt láthatta volna az első legördülő könnycseppem, elfordultam tőle és sietősen összeszedtem a holmim. Majd jól bevágtam magam mögött az ajtót, ahogy elhagytam a házát.

Szitkozódva haladtam az utcán, miközben a könnyeimmel küszködtem. Kurvára nem számítottam erre. Jó nem is gondoltam, hogy most rögtön egy éjszakával megváltom a világot és visszajön hozzám. Csak valahogy jobbra számítottam. Hogy végre sínen lesz a kapcsolatunk és... De nem, a karma ismét kibaszott velem, ahogy szokott is.

Előkotortam a telefonom és azonnal felhívtam azt a személyt, akire mindig számíthatok, akiben megbízhatok. Vagyis Crystalt.

„Helló, Casanova! Na? Hogy sikerült?" A harmadik kicsengésre már fel is vette.
„Borzalmasan." Szipogtam. Alig tudtam visszatartani a sírást.
„Uramisten, Luke, ne viccelj velem!"
„Eszembe nem jutna ilyenekkel viccelni. Nem tudom, mit csináljak, Crys." Vinnyogtam neki. Aztán elhadartam, hogy mik történtek a randin és most alig pár perce.
„Oh, te jóóó ég! Megfektetted az exed?" Hangján kihallatszott, hogy vigyorog.
„Ne szarozz velem, hogy csak ez maradt meg?"
„Dehogy, te butus. Felfogtam, hogy konkrétan kibaszott a lakásából és, hogy nem akar tőled semmit. De jó is van a rosszban." Tovább kacagott.
„Oké, a szex király volt, már amennyire emlékszem. De nem léphetnénk vissza a lelki nyomoromra?"
„Hogyne, persze." Kuncogott. „Tudod, Luke, én amondó vagyok, ha egy ilyen jó pasit eldob, akkor nem is igazán szeretett téged. Oké, tényleg bűnös vagy, és szörnyű dolog, amit műveltél vele. De ha tényleg szerelmes volt beléd, akkor szerintem meg lehet bocsájtani. Ha megbízik benned, és ha te is teszel arról, hogy bízzon benned, akkor szerintem újra lehetett volna kezdeni. De ha neki könnyebb volt lepattintani téged, mint megbeszélni? Akkor aszondom, isten vele."
„Imádom, hogy ilyen bölcs is tudsz lenni."
„Én mindig az vagyok." Felnevetett, ami engem is mosolygásra késztetett. „És különben is. Dögös pasi vagy, és ez azt jelenti, hogy bárkit megkaphatsz, baby." Most én is felnevettem ezen.
„Nem tudom, mi lenne velem nélküled."
„Valószínűleg, már rég kipurcantál volna." Tovább nevetett. Még váltottunk pár szót, és annyira belejöttem a telefonálásba, hogy nem igazán figyeltem merre is lépek. Így neki ütköztem valakinek. És szerencsére az illető odafigyelt a lépteire, ugyanis ő tartotta meg az én egyensúlyomat is.

„Oh, bocsánat. Figy..." Még a szavam is elakadt, mikor tekintetem találkozott egy érdekes zöldes barna, ragyogó szempárral. Enyhén napbarnított bőre még inkább gyönyörűvé varázsolta szemeit és vonzó vonásait. Uh, bassza meg, de kurva helyes.
„Ugyan, semmi probléma." Rám mosolygott, amitől arcán kis gödröcskék jelentek meg. Menten elolvadok. „De azért figyelj, hová lépsz... Szépfiú." Egy darabig mozdulatlanul stíröltem az idegen srácot. Elfogott egy különös és egyben ismerős érzés. Nem tudom, hogy a paranoiámnak köszönhető-e vagy sem, de olyan érzésem van, mint amikor a „követőm" figyel. És azért para, mert most ebből a srácból „árad" ez. Esetleg, ő követ már napok óta? Áh, lehetetlen.

Mielőtt még jobban belekavarodhattam volna a gondolataimba, picit megcirógatta a karjaim, aztán újból rám vigyorgott, majd elsétált. Utána fordultam, alaposan felmértem a hátát és az izmos fenekét, meg a combjait. Kibaszott dögös. És ekkor jöttem rá, hogy ugyanezt az illatot éreztem tegnap az étteremben is. Remélem, még többször is visszatér az éttermünkbe, hogy megbizonyosodjak a kilétéről.

„Luke, hahó, itt vagy még?"
„Uh, bocsi, csak beleütköztem egy kibaszott dögös pasiba."
„Mi? Máris bepasiztál?"
„Azt azért nem mondanám." Vigyorogtam.
„Jól hallom, hogy jobb kedved lett?"
„De még mennyire." Ki fogom deríteni ki ez a dögös pasi. Csak sajnos nem láttam jól az arcát, mert baseball sapkája beárnyékolta. Annyi biztos, kurva jó teste van, és gyönyörű a mosolya, meg a szemei.

....

Miután hazaértem, Crystal azonnal letámadt, újból átbeszéltük, hogy mik történtek a randin, meg ma délelőtt. Most is azt mondta, hogy Pierre nem érdemel meg. És, hogy próbáljam meg elfelejteni. Nem szereti, ha szomorúnak lát. És biztos abban, hogy hamarosan fel is fogok szedni magamnak valakit.

Így tértünk rá arra a srácra, akibe szó szerint belebotlottam az utcán.

„Hogy néz ki ez a pasi?" Kíváncsian nézett rám hatalmas bögréje fölött.
„Öh, magas, pár centivel alacsonyabb, mint én."
„Nálad mindenki alacsonyabb, Lu." Felnevetett.
„Gyönyörű zöldes barna szemei vannak, asszem barnás a haja is, már amennyit láttam a baseball sapkája alól kilógni. Elbűvölő a mosolya, meg a kis gödröcskéi."
„Máris úgy beszélsz róla, mint akit teljesen megbabonáztak."
„Hát, nem tagadom. Eléggé bejövős. Pláne, hogy kibaszott jó teste van. Fhu, ha láttad volna azt az izmos hátsót és combokat." Akaratlanul is beharaptam a piercingem.
„Jézusom." Megint felnevetett. „Azért ne élvezz el, ha kérhetném." Játékosan bokán rúgtam, amitől még hangosabban röhögött.
„Viszont, nem tudom, Crystal. Olyan fura érzés kapott el, mikor megfogta a karjaim."
„Mire gondolsz?" Aggódóvá vált pillantása.
„Nem tudom... Igazából napok óta van valami, ami eléggé kiakaszt." Ujjaimmal kezdtem babrálni. „Úgy érzem, mintha valaki folyton a nyomomban lenne." Egy pillanatra kikerekedtek sötétzöld szemei, aztán mosolyogni kezdett. De látszik rajta, hogy magára erőltette.
„Jaj, Lukey, nyilván azért van ez, mert irtó dögös pasi vagy. Így persze, hogy mindenki téged csodál."
„Nem, ez teljesen más. Ha valaki csak a külsőm miatt bámul, az nem zavaró, sőt néha fel sem tűnik. De ez?" Összevonta a szemöldökét. „Ahogy ez a valaki bámul, olyan mintha a lelkemig hatolna. Érted?" Mélyebb levegőt vettem. Először nem voltam benne biztos, hogy elmondjam-e neki vagy sem. „Asszem, kezdek kicsit becsavarodni. Mindenhol úgy érzem, hogy valaki bámul, vagy éppen követ. Általában éjszaka, mikor munkából jövök haza. De tegnap délután, már az étteremben is ezt éreztem."
„Uramisten." Hirtelen szája elé kapta a kezét. Mintha összeállt volna neki valami kirakós.
„Mi a baj, Crystal?" Most én néztem rá kikerekedett szemekkel.
„Semmi... Csak rettenetesen ijesztő."

Érzem rajta, hogy hazudik. Biztosan nem erre gondolt. Valami nagyon nem stimmel itt. Crystal elhallgatna előlem valamit? De mégis micsodát?

---------------------------------------------------------------

Hello there!

Jeez, sikerült tegnap befejeznem. Hála Zeusznak, már egy hete szenvedek ezzel a fejezettel és végre kész vagyok! 😀

Na, Lukey boy kibe futott az utcán? Hmm... 😏😏 First Lashton moment here. 😍

És Crystal vajon mit titkol Luke elől? Csak nem azt, hogy tudja ki követi a szöszit?

Fhu bízom benne, h még mindig érdekel titeket ez a fic, és nem adtátok fel a reményt, h ez egy fisfos unalmas vmi. Duh... Már nem kell sokat várni és rendesen beindul a gépezet.

If ya liked that chapter please comment in the section below or vote for it. 😘

Love y'all! ✘✘

- N