ASHTON IRWIN

   Két napja megállás nélkül csak egy valamin, jobbára egy valakin jár az eszem. Mikor éjszaka az utcákat róttam, felfigyeltem egy különleges illatra. Így azonnal utána eredtem. Tökéletes szaglásomnak köszönhetően, már pár mérföldről is megéreztem ezt az illatot. Kicsit édeskés, de leginkább fűszeres pacsuli keveredett egy ennél is édesebb illattal. Méghozzá a vérrel. Mélyet szippantottam a levegőből. Baszki, már ennyitől is kezdenek bizseregni a fogaim. De már nem lehet messze az illat forrása. Tovább suhantam. Szerencsére a rettentő gyors mozgásomnak köszönhetően, ott tudok teremni, ahol csak akarok.
   Így pár lépésnyire tőlem, megpillantottam egy nagyon magas srácot gördeszkán gurulni. A sötétben is tökéletesen láttam teste formás vonalait. Széles vállak, kerek és markolni való fenék, mindehhez kegyetlen hosszú, vékony és formás lábak párosultak. Baszki, ez maga a tökély. Na de, mutasd az arcod, drágaság.
   Elé lopakodtam. Jobbára észrevétlenül elsuhantam mellette. Maximum csak a kis hűvös fuvallatomat érezhette, ahogy elhaladtam mellette.
   Egy pillanatra megrökönyödve torpantam meg. Erre a látványra marhára nem voltam felkészülve. Kibaszott tökéletes ez a fiú. Szőke haját kissé hátrafelé fésülte. Arca pedig hihetetlenül gyönyörű. Szavakkal nehézkes lenne leírni, ami most elém tárult. Gyönyörű kék szemei csak úgy ragyognak a sötétben. Nózija kissé hegyes és olyan nyomkodnivaló. Telt ajkai láttán folyton csak arra tudtam gondolni, milyen lehet megízlelni őket. Annyira puhának és finomnak tűntek. Álla pedig határozott vonalú, amit halvány borosta szegett.
   Egy szóval, kurva jól néz ki ez a srác. Le sem tudtam venni róla a szemem. Így nem meglepő, hogy hazáig követtem.
   Viszont, annyira belemélyültem a bámulásába, hogy megfeledkeztem észrevétlen maradni. Valószínűleg érzékelhette, hogy figyelem őt, mivel többször is megfordult, vagy éppen abba az irányba nézett, amerre voltam. Nyilván ráhoztam a szívbajt, ezért is gyorsíthatott fel. Majd befutott egy társasházba.
   Azóta is csak erre a szépfiúra tudok gondolni. Az ínycsiklandó illata teljesen beitta magát az agyamba. Ahogy a gyönyörű arca is. Képtelen vagyok elfelejteni őt, pedig nagy rá a valószínűség, hogy többé nem fogom látni. Túl nagy ez a város ahhoz, hogy újból összefussak vele. De ettől függetlenül, folyton csak azon jár az eszem, milyen lehet azokat a csodás ajkakat megcsókolni? Milyen lehet kecses nyakába vájni a fogaimat? És persze, ami leginkább érdekel... Vajon milyen lehet vérének íze?
   Az utóbbi... hm, lássuk csak, húsz évben? Igen, talán az utóbbi 20 évben nem éreztem hasonlót egy emberrel kapcsolatban, mint amit most ezért a szőkeségért. Leginkább testi vonzalom ez az egész. Meg persze a vére keltette fel a figyelmem. Addig fogok nyomozni utána, míg meg nem kaparintom magamnak. Egy éjszakára. Egy hancúrra. Egy „vacsorára".
   És hogy miért is érdeklődök ennyire a vére iránt? Nos, röviden... vámpír vagyok. Már 75 éve tengetem így halhatatlan mindennapjaimat. Rengeteg mindent éltem át vámpírként. És, hogy őszinte legyek... kibaszottul élvezem. Vámpírlétemnek minden egyes pillanatát imádom. Főleg, ha vérszívásról van szó. Már csak a gondolata is beindít.
   Illetve, a vámpírságomnak köszönhetően tudtam meg, ki is vagyok igazán. Azáltal, hogy a vámpírráváltozással kaptam egy újabb esélyt az életre, rájöttem, nemcsak a csajokhoz, de a srácokhoz is vonzódom. Sőt... Volt egy korszakom, mikor csak srácokkal kavartam, a lányok nem igazán érdekeltek akkoriban. Legalábbis csak egy numera erejéig. De komolyabban nem.
  
   Gondolatmenetemből egy hangos és aranyos nevetés zökkentett ki. Épp egy kávézóba léptem be –igen, a vámpírok is járnak kávézóba. Főleg, ha Ashton Irwinnek hívják.– és erre a nevetésre lettem figyelmes. A hang irányába néztem, és először egy állig érő, rózsaszín hajú, vékony lányt pillantottam meg. Aztán ledöbbenve meredtem a mellette nevetgélőre. Nem hiszek a szememnek. Bassza meg! Ez tényleg ő?
   Alaposabban szemügyre vettem a szőke fiút. Haja most a homlokába volt fésülve. Kék szemei ugyanúgy ragyogtak, mint legutóbb mikor láttam. Széles vigyora teljesen levett a lábamról. Mosolyától arcán megjelentek kis gödröcskéi, amik még aranyosabbá varázsolták. Ajkai élénk rózsaszínűek, ami ismételten kezdte beindítani a fantáziám. Gyönyörű, mint egy földre szállt angyal.
   Egy sötét kabátot, alatta pedig fehér inget viselt. Jobban megfigyelve, egy fekete kötényszerű volt a derekára kötve. Ezek szerint pincér lehet. De nyilván nem itt, mert az ittenieken zöld van. Ki kell derítenem, hol dolgozik.
   Megbabonázva bámultam minden egyes mozdulatát. Nyakára vándorolt a tekintetem. Baszki, még a nyaka is olyan szexi. Egyből elképzeltem milyen lenne szívás- és harapásnyomokkal elhalmozni a nyakát, a kulcscsontját és a mellkasát. Kissé perverzebb gondolataimtól kezdett felélénkülni bennem a vérszomjas vámpír. Így automatikusan beharaptam az ajkam, hogy a megnyúlni kívánó szemfogaim ne törjenek utat maguknak.
   Ezért gáz, ha vámpírként nincs igazán önkontrolod. Még ennyi idő után sem.

„Helló, mit adhatok?" Szólított meg a pultos lány. Fel sem tűnt, hogy már én kerültem sorra. Elmondtam neki mit kérek. Miután fizettem, kiálltam a sorból és megfordultam. Ekkor már csak a szőkeség hűlt helyét láttam. Így összeszedtem magam, vagyis a pohártartóval és egy papírzacskóval a kezemben, elhagytam a kávézót. Az épület elé lépve körbenéztem, mélyet szippantottam a levegőben, hogy mielőbb megtalálhassam a szőkét.
   Hamarosan ki is szúrtam, hogy a túloldalon járnak már. Átmentem az úton, és követni kezdtem őket. A lány rózsaszín haja csak úgy rikított a borult időben. Vigyorogva néztem végig rajtuk. A szépség széles vállai és hosszú lábai miatt a lány teljesen elveszik mellette. Mintha egy óriás és egy törpe sétálna egymás mellett.
   Azt viszont be kell ismernem, egyre jobban megtetszik nekem ez a srác. Hátulról is kegyetlen jó teste van, kerek feneke pedig annyira markolászni való és olyan szép formás. Hosszú és vékony lábai is nagyon dögösek. Gyanítom, hogy egy ilyen tökéletes testben csakis a világ legfinomabb és legkülönlegesebb vére csörgedezhet. Ezt csak úgy állapíthatom meg, ha mielőbb becserkészem...
   Ahogy mögöttük sétáltam, egy különös vizes szag csapta meg az orrom. Fura, mert a város közepén vagyunk, ahol nem lehet ilyen tömény a tenger szaga. Észrevétlenül közelebb lopakodtam hozzájuk, de még így is volt köztünk pár méter és néhány lézengő ember. Ismét nagyot szippantottam a levegőből. És továbbra is ugyanúgy érzem a tengert. Automatikusan bekapcsolt a vámpírösztönöm, ami természetfeletti dolgokat észlelt. Ez pedig csak egyet jelent. Egy vízi lény járkál előttem.
   Tovább szaglásztam, majd pár pillanat múlva egy kisebb szellő hatására könnyedén becéloztam a személyt. Elsőre is biztos voltam benne, hogy nem ez a szőkeség az. Hanem a mellette tipegő „anime" hajszínű lány. Mi vagy te?
   Hirtelen megálltak egy étterem előtt, ami kívülről is nagyon puccosnak tűnt. Az étterem melletti üzlet kirakatát kezdtem bámulni, ami egy könyvesbolt volt. Így egyszerűbben és feltűnés nélkül, tudom majd megállapítani, hogy miféle szerzet lehet ez a kiscsaj.
   Szemerkélni kezdett az eső, ami még inkább felerősítette a lány vízszagát. Szerencséjére ezt csak a természetfelettiek érzik rajta. Az emberek nem. Maximum egy enyhe sósságot, mintha most mászott volna ki a tengerből.
   Feléjük sandítottam, a szőkeség az étterem ajtajában állt. A lány pedig menni készült, és valamiért kissé aggodalmas volt a tekintete. Kíváncsian néztem végig rajta. Mi baja lehet? Miért vág ilyen ijedt arcot? Sietősen búcsúzkodni kezdett, és megölelte a srácot, az pedig egy kézzel átkarolta a lány vállát. Majd a tengeri lény a fülébe motyogott valamit. A szöszi pedig csak kuncogva tette hozzá, „Ugyan, Crystal, ne bolondozz." Jézusom, de szexi hangja van. Túl tökéletes ez a srác.
   Ölelkezés közben a lány pulcsija alól kivillanó vállára pöttyent egy esőcsepp. Melynek helyén, pár másodpercre felvillant egy zöldeskéken fénylő folt. Mi a...? Ám ez is elegendő volt ahhoz, hogy tudjam a lány valódi énjét. Ugyanis az a kis fénylő folt, az egy pikkely volt. Tán sellő lenne? De nyilván csak félig az, mivel képes „lábakat növeszteni".
   Miután elköszönt a szépfiútól, mindketten végignéztük, ahogy az belép az étterembe. Majd a lány egyenesen rám nézett. Valószínű érzi rajtam, hogy én is természetfeletti vagyok. Érdeklődve felvontam a szemöldököm, és féloldalas mosolyra húztam a szám. Ekkor sötétzöld szemei szintén rövid időre sötét rózsaszínűen felragyogtak. Ezzel aláírva azt, hogy tényleg egy lénnyel van dolgom. Meg vagy kisanyám!
„Vigyázz, nehogy uszonyaid nőjenek." Kuncogva néztem a lábaira, mivel jobban kezdett esni az eső. Arca még ijedtebb lett, és a táskájából idegesen kezdte előkotorni az esernyőjét. Így megvédve magát a leleplezéstől és az esőtől. Aztán vetett rám még egy pillantást és sietősen eltrappolt. Pár percig eltűnődtem, hogy kövessem-e a sellőt vagy sem. Majd azon kaptam magam, hogy tényleg utána eredtem. Valamiért úgy éreztem, hogy rajta keresztül több információhoz juthatok a szőkeségről. Egyszerűbb lett volna beülnöm az étterembe, ahol dolgozik. De erre még később is lesz esélyem. Most viszont jobbnak láttam, ha követem a rózsaszín hajút.
   Furcsa, már tíz éve élek ebben a városban, és még csak most futottam egy sellőbe. Na, meg eddig ezt a harapnivaló szőkét sem láttam. Jó, nyilván az lehet az oka, hogy a várostól kissé elkülönülő szigetfélén van a hotelem. És mivel a hotelt a tenger veszi körül, így a várossal egy hosszú híd köt össze.
   Út közben próbáltam lemaradni a lánytól, hogy ne vonjam magamra a figyelmét. Ami többek-között ment is. Nem igazán forgolódott hátra. Ugyan, ebből két dologra lehetne következtetni. Az egyik, hogy tényleg nem vett észre. A másik pedig ennek ellenkezője. Nagyon is tudja, hogy követem, de azzal próbálja leplezni, hogy inkább nem forgolódik. Minden esetre, különösebben nem érdekel, ha érzékeli a jelenlétem. Úgysem rá vagyok kíváncsi, és amúgy sem szeretem a halvért. Csak abban bízom, hogy köze van ehhez a szőkéhez, és esetleg elvezet a lakására, vagy valami.
   Hirtelen befordult az egyik sarkon, ha nem lennék vámpír, egyrészt utol se érném, másrészt szem elől is tévesztettem volna. De szerencsére ez nem fordulhat elő velem. Ismerős utca tárult elém. Majd pár másodperc múlva bevillant, hogy a szöszke is erre deszkázott. Innen már nem lesz messze a lakásuk.
   Egészen hazáig követtem őt. Egy fa takarásában néztem végig, ahogy felcaplat az épület lépcsőjén. Az ajtóban állva összehúzta az esernyőjét, és vetett felém egy pillantást. Pontosabban, a szemeimbe fúrta sötét rózsaszínűen ragyogó íriszeit. Féloldalas vigyorra húztam a szám, ezzel megmutatva neki éles és hegyes szemfogaimat. Felhúzott orral grimaszolt rám, és belépett az ajtón.
   Felmértem a magas panelt, melybe két nappal ez előtt a szőkeség is betért. Azt viszont nem tudom, hogy milyen kapcsolat lehet köztük. Minden esetre biztosan, hogy nemcsak szomszédok és ismerősök. Nyilván barátok, és akár még lakótársak is lehetnek. Annyi biztos, hogy már tudom, hol dolgozik, és hol lakik a drágaság.
   Hamarosan meg is fogom szerezni magamnak. Csak előbb még ki kell derítenem, ki ez a sellőlány.
  
   Ezután egyenesen hazamentem. A kis szigetet misztikus köd borította, mint általában. Így a hotel messziről alig látszik. Ezzel legalább kevesebb turistát vonz ide. Bár, némelyik lakó nagyon is örülne az ingyen kajának. Csakhogy én ezt nem engedem meg. Hiába nem zavar, ha random embereket ejtünk zsákmányul. De úgy túlságosan feltűnő lenne, ha csapatostul tűnnének el az emberek, akik erre keverednek.
   Ja igen, a hotelemben különböző természetfeletti lény él. Kimondottan nekik építettem ezt a három emeletes szállót. Vagyis a két legjobb haverommal tizenkét éve hoztuk létre ezt a hotelt. Itt nyugodtan élhetjük az életünket, anélkül, hogy bárki levadászna minket. Vannak halandók, akik arra szakosodtak, hogy irtsák a fajtánkat. Itt viszont meghúzhatjuk magunkat előlük. A tenger is véd minket, vagy leginkább a benne élő lények. És persze a hotelt is pár varázslat védi a ránk vadászó emberektől. Még jó, hogy vannak boszorkány spanjaim.

„Michael, Calum?" Kiáltottam el magam, amint beléptem a hotelbe. Sosem tudom merre tanyáznak éppen. Cal többnyire a falkájával van, vagyis a második emeleten, vagy a hátsó udvarban csajozik. Michael mindig máshol, attól függ hol és kinek az életében vájkálhat.
   Ez a két lüke a legjobb haverom, akiket már 16 éve ismertem meg. Calumot Coloradoban, Michaelt pedig New Yorkban szedtem össze. Alig fél éves különbséggel találtam rájuk. A kezdetektől fogva elválaszthatatlanok vagyunk. Ami rettenetesen fura, hisz mindhárman más-más fajt képviselünk. Főleg, hogy Cal és az én fajom örök ellenségnek számítanak. Mi mégsem támadunk egymásra. A falkája többi tagjával rengetegszer meggyűlt már a bajom az évek során. Több tagot is el kellett innen űznöm, néhány esetben végleges volt a búcsú. Elvégre a farkasok nem bírják, ha más dirigál nekik. Főleg akkor nem, ha vérfarkasról és vámpírról van szó.
   A konyhába slattyogtam, hátha ott tanyáznak. Furcsa módon olyan üresnek tűnik az egész épület. Pedig vagy húszan vagyunk itt. Lepakoltam a konyhapultra. A két lükének vettem amolyan ebédfélét, meg persze magamnak is egy kávét. Volt egy kis dolgom a városban, és megígértem nekik, hogy visszafelé hozok kaját. Calum folyamat éhezik, mert nem igazán elég neki az emberi kaja. Mondván gyors az anyagcseréje.
   Kivettem a papírzacskóból a négy sütit és egy tálcára tettem, mellé pedig a névre szóló kávékat. Ekkor megéreztem, hogy áll mögöttem valaki. Anélkül is tudom ki, hogy ránéznék.

„Helló főnök!" Vihogva megkerülte a pultot, hogy a szemembe nézzen.
„Mi a helyzet, Nate?" Ráemeltem a tekintetem. Sápadt arca még beesettebb volt, mint szokott lenni. Szemei körül sötét karikák húzódtak, szája pedig halvány lilás színű volt. Barna szemei most teljesen feketén csillogtak, a kitágult pupillái miatt. Barna haja pedig össze-vissza meredezett, mint aki most kelt ki a sírjából. Mondhatni, ez is történt, csakhogy nem a saját sírjában ébredt, hanem valaki máséban. „Baszki, már megint min ügyködsz?" Tekintetem megakadt szürke laptopján, amit görcsösen szorongatott. Aztán hirtelen a pultra helyezte a laptopot, amiből kiesett pár papír és toll.
„G-gondolkodtam néhány dolgon. És... és eszembe jutott, hogy akár reklámozhatnánk a h-hoteled." Annyira hadart, hogy néha be is dadogott, illetve a szeme is tikkelni kezdett.
„Először is, mióta nem ettél?" Beesett szemei és tág pupillái arról árulkodnak, hogy már legalább tíz órája nem evett.
„Mit tudom én?" Megvonta a vállát.
„Egész éjszaka ezen dolgoztál?" Az előttem levő paksamétára mutattam. Aprót bólintott. „Hányszor mondtam már, hogy ne éheztesd magad, hm?"
„Jó, de szerintem ez megérte, mert egy csomót dolgoztam azon, mivel és hogyan reklámozhatnánk a hoteled."
„Egyáltalán honnan a fenéből veszed, hogy reklámozni akarom a hotelt?" Értetlenül néztem rá.
„Más különben hogyan találnak ide?"
„Nathaniel, eddig is ide találtak, nem?"
„I-igen, Ashton, de..." Mellkasom előtt összefontam a karjaimat, és kihúztam magam. Így picivel magasabbnak és félelmetesebbnek tűntem. „Tök jó effekteket csináltam az esetleges weboldalnak." Hiper gyorsasággal felém fordította a laptopját és a papírokat is kiterítette elém. Ám a sietség miatt bénázott a papírokkal. Többször is elejtette vagy összegyűrte őket. Kuncogva ráztam meg a fejem. Mindig így bepörög, ha ennyire rákattan valamire.
„Ez mind szép és jó, Nate. De mondtam már, nem fogom neten hirdetni a hotelem. Feleslegesen fáradtál ezzel a sok munkával. Mivel tudod nagyon jól, hogy nem fogok ebbe belemenni."
„De Ashton, értsd meg, hogy nagyot kaszálhatnál vele. Ha a természetfeletti lények megtalálnák akár a facebookon, vagy bárhol, akkor sokkal többen jönnének ide. És..."
„Mhm, ezzel a terjesztéssel nemcsak az alvilágiak találnának ránk. Hanem a kicseszett vadászok, akik le akarnak gyilkolni minket. Na meg persze a hülye turisták. És, ha ezek csoportostul idejönnek, tudod mi lesz a vége? Az, hogy a sok vérszomjas és lázadó vámpír, vérfarkas, és persze a te fajtád, szépen ezt kihasználják és sorra mészárolják le az embereket. Vagy a vadászok minket. Hát kell ez nekem? Nem hiszem, hogy ezzel magamra szeretném terelni a figyelmet." Kissé feljebb vittem a hangom.
„A ghoulok csak holtakat..."
„Ebben nem lennék biztos. Hányszor történt már meg, hogy a kis ghoul barátnőid élő emberre támadtak? Sőt még néha vámpírokra is rácuppannak." Lehajtotta a fejét, mert tudja, hogy igazam van. „Értékelem, hogy ilyeneken jártatod az agyad, és ennyit szarozol vele, de..."
„Bakker Ashton, ne légy ennyire maradi!" Rácsapott az asztalra. Szerintem még magát is meglepte ezzel a kitöréssel. Rávicsorogtam, hogy megmutassam neki a hegyes szemfogaimat.
„Nate, Nate... Nate." Közelebb léptem hozzá, amitől hátrálni kezdett. Szemeiben nemcsak a félelem tükröződött, de még vörösen izzó íriszeim is.
„Oké-oké... értettem a szóból." Védekezően maga elé tartotta kezeit.
„Reméltem is." Önelégülten vigyorogtam rá. Imádom megfélemlíteni az embereket, jelen esetben egy ghoult. Aztán az ablak felé fordultam, hogy meglessem, mi zajlik az udvarban. Csak páran lézengtek kint, köztük Clifford és Hood is.
„Ashton?" Vállam fölött pillantottam Nate-re. „Tudom, tárgytalannak kéne vennem az előbbit. De van egy jobb ötletem."
„Képtelen vagy leakadni a témáról, hm?" Felé fordultam.
„Nem akarom, hogy csődbe menj."
„Csődbe?" Felvontam a szemöldököm
„Hát valamiből nyilván gazdálkodsz, hogy fenn tartsd ezt a kócerájt. Nem? Nyilván a 'vérbankoknak' is kell kaja, amivel pótolják a vérüket a következő etetésig."
„Igen, és?"
„Nos, ha még több vendéged száll meg itt, akkor még több pénzt tudsz leakasztani róluk."
„Erre magadtól jöttél rá, vagy valaki megsúgta neked?" Elnevette magát, én meg továbbra is ugyanolyan komoran néztem rá, ahogy eddig.
„Rájöttem, hogy van egy listám, ami az Államokban levő természetfeletti lények neveit tartalmazza. Tehát, az egész USA-ra kiterjed."
„Mégis honnan van neked ilyened?"
„Egy FBI-os havertól, de ez most nem lényeg." Vigyorgott. „Szóval, ha ezeket a neveket felveszem egy csoportba, ami a hoteledről szól, akkor akár..."
„És mi van, ha téves ez a lista?"
„Emiatt ne aggódj." Ezer wattos mosolyt villantott rám. „Nos, megengeded? Hidd el, hogy megéri, és nem fogod megbánni, mert dőlni fog a lóvé." Kíváncsian méregette az arcom. „És ha egy lény idejön, és megtetszik neki a hely, nyilván elfogja mondani egy barátjának, aki szintén valami lény és legközelebb együtt jönnek. Gondolj bele mekkora buli már."
„Eddig is így volt, akik tudtak a helyről, azok másoknak is ajánlották."
„Jó, de... Ashton több ezer lényről van most szó. Nemcsak pár darabról." Erősködött. „És, ezen a csoporton keresztül még több infóhoz jutnak. Illetve mi is, róluk."
„Esetleg tartózkodási helyük is van, vagy csak neveket tartalmaz ez a lista?" Egy ördögi terv kezdett körvonalazódni a fejemben.
„Éppenséggel van. Így tudni fogjuk ki honnan jött és micsodák ők. Illetve Dan haverommal gondolkodtunk, hogy csinálhatnánk ilyen térképes izét is, ami mutatná, ki merre van. Hm?"
„Na látod, ez remekül hangzik." Bólintottam. „Megtudnál nekem keresni valakit?"
„Persze." Máris elkezdett pötyögni a laptopján. Én pedig bemondtam neki Crystal nevét és a címet. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg az-e amire gondolok. „Crystal Blake... sellő. Basszus, honnan ismersz te egy sellőt?" Felragyogott a szeme.
„A városban sétálva botlottam belé. Először nem tudtam, hogy mi ő. Aztán megcsapta az orrom a sós tengerszag."
„Mármint a lábain járt?" Bólogattam. „Basszus, vannak lábai? Jézusom."
„Nyilván csak félig lehet sellő."
„Azta, ez tök durva már." Nevetett. „De komolyan halszaga van?" Undorodva felhúzta az orrát.
„Mondhatni." Mosolyogva bólintottam. „Véletlenül azt nem tudod megnézni, hogy van-e lakótársa?"
„Ha az is egy sellő, vagy valami, akkor nyilván mutatná. De ezen a címen csak a sellőlányt jelzi. Miért, kellene lennie?"
„Nem tudom, csak... mindegy." Bár a szőke közelében nem éreztem semmi természetfelettire utaló jelet, úgyhogy ő nyilván csak sima ember.
„Ettől függetlenül, lehet, hogy van. Méghozzá egy földi halandó személyében." Megvonta a vállát.
„Lehetséges." A laptopra meredve néztem a sellő nevét. Ki kell derítenem, hogy együtt él-e a szőkeséggel. Muszáj tudnom.

....

   Az éj leple alatt visszatértem az étteremhez, hogy meglessem, a szőkeség mikor végez a munkával. Az egyik fa árnyékában állva belestem az étterembe, ahol már javában takarították az étkező részét. Először nem vettem észre a szőkét, csak egy barna copfos lányt és egy sötéthajú magas srácot. Majd pár percnyi várakozás után megjelent a szépség is, épp a bőrkabátját húzta fel. Közben a gördeszkájával szerencsétlenkedett. Párszor majdnem el is ejtette, így a térdei közé zárta, hogy belebújhasson a kabátba. Vigyorogva néztem végig ügyelten mozdulatait. Nagyon aranyos.
   Hm, viszont a bénázása miatt még könnyebbnek tűnik becserkészni őt. Habár, először úgyis a sármomat fogom bevetni. Feltéve, ha egyáltalán bukik a pasikra. Ha nem, akkor jöhet a szuggerálás. Ha az sem használ, amit kétlek, akkor csak nemes egyszerűséggel levadászom. De mielőtt az utolsó csepp vérét is kiszívnám belőle, előbb mindenképp magamévá fogom tenni. Őrült nagy hiba lenne, ha nem dugnám meg.
   Elköszönt a munkatársaitól, és kilépett az étteremből. Feszülő farmere még inkább kiemelte kerek fenekét és vékony combjait. Kegyetlenül dögösen fest benne. Most legalább nem takarta a fekete köténye, így alaposan felmérhettem a formás hosszú lábait.
   Elővette mobilját és a fülhallgatót bedugta a fülébe. Miután elindított egy számot, felpattant a deszkájára és már el is indult. Én pedig ismét követni kezdtem.
   Út közben megcsapott az isteni illata. A pacsulija megint keveredett a vére illatával, amitől a szemfogaim automatikusan megnyúltak. A közelében nehézkesen tudom kontrollálni a vámpírösztöneimet. Annyira kívánatos a vére és persze a teste, hogy egyszerűen nem tudom visszafogni magam. Nagy erőfeszítésbe telik, nehogy itt helyben vessem rá magam. Csak az jár a fejemben milyen lehet bőrébe vájni a fogaim, vagy megízlelni a vérét. Miközben kéjes nyögéseit hallgatva farkalnám meg.
   Az úton haladva többször is hátra fordult, nyilván érzékelhette, hogy követem. Most viszont óvatosabb voltam, mint a múltkor, így még véletlenül sem vehetett észre a sötétben. De azért kicsit rá akarok ijeszteni. Imádom hallgatni, ahogy az emberek szívdobbanása felgyorsul ijedtükben. Tudatni akarom vele, hogy itt vagyok és figyelem minden egyes mozdulatát. Csak nem mutatkozom meg előtte. Még nem.
   A paneljukhoz érve felszaladt a lépcsőkön és az ajtóban megállva füléből kivette a fülhallgatót. Zsebre vágta a telefonját. Majd körbenézett, hátha megpillanthat. Direkt úgy álltam, hogy a sötétben kivehető legyen az alakom. Az arcom viszont továbbra is árnyékban maradt. Ezzel tudatva vele, hogy figyelem őt.
   Kék szemei nagyra kerekedve pásztázta az árnyékot, ahol álltam. Szaporábban vette a levegőt, szíve is felvett egy gyorsabb ütemet. Érezhető rajta a félelem. Önelégült vigyorra húztam a szám. Imádom megijeszteni az áldozataimat. A rémülettől még finomabb lesz a vérük.
   Remegő kézzel vette fel a deszkáját és kinyitotta az ajtót. Aztán eltűnt az épület sötétjében.

--------------------------------------------

Heyho!

Nos, ez lenne a 2. fejezet. Nem lett annyira misztikus és érdekfeszítő. De azért remélem továbbra is nyomon fogjátok követni az eseményeket. Az eleje még ilyen kis semmilyen lesz, de hamarosan beindulnak a dolgok. 😉😏

And that's me over and out.
See ya next time.
Bye
-N