LUKE

Arra ébredtem, hogy szörnyen fáj mindenem. Hasogat a fejem, ég a nyakam. Illetve rettenetesen fáradtnak érzem magam. Mintha csak négy napja megállás nélkül pincérkednék. Borzalmas.

Megdörzsöltem a szemeimet, majd lassan kinyitottam. A szobában félhomály uralkodott. Hirtelen azt se tudtam hol vagyok. Megtapintottam az alattam levő ágyneműt. Selyem. Ettől azonnal bevillant néhány emlékkép, ami az éjszaka történt. Ashton. Vadító csókok. Egymáshoz simuló forró és jéghideg bőr. Halk és hangos nyögések váltakozása. Gyengéd és kissé durva érintései. A jóleső bizsergés, ahogy végigfut a gerincemen. Szívásnyomok a bőrünkön. Végül pedig a gyönyör.

Kibaszott jó volt Ashtonnal a szex. Minden egyes kis pillanatát élveztem. Imádtam, hogy ilyen vad és domináns. Te jó ég. Ráadásul kegyetlenül szexi és... és egy valóságos szexisten. Arról nem is beszélve, hogy miatta jó pár új kinkem is lett. Például a harapdálás. Imádom, ahogy újabb és újabb szívásnyomokat hagyott a testem minden tájékán. Arra foszlányokban emlékszem, hogy többször is meg-megharapta a hasam, a bordám alatt vagy éppen a vállam. De ami még ennél is jobban tetszett, mikor a nyakamat harapdálta. Még most is végigfut rajtam a hideg. Imádom, ha a nyakamat harapja és szívja.

Két kézzel beletúrtam a hajamba. Aztán ahogy a tincseim hozzáértek a nyakamhoz marhára viszketni és égni kezdett. Ujjaimat óvatosan végighúztam a fájó ponton. Először valami furcsa dudorokat éreztem a bőrömön. Majd jobban megtapogatva éreztem, hogy egy jókora sebszerű tátong a nyakamon. De ami még ennél is undorítóbb volt, az az, hogy ragadt. Kissé ijedten ültem fel az ágyon. De ezzel a lendülettel vissza is dőltem, mert marhára megszédültem.

„A picsába!", nyöszörögve nyomorgattam meg a homlokom. Lassan ültem fel ismét, és újra megtapogattam a nyakam. Elég nagy részén éreztem a dudorokat rajta. Illetve a kulcscsontomig volt ragacsos. „De undorító."

Körbe néztem a szobában, de a félhomályban alig láttam valamit. Az enyhén hűvös levegőtől libabőrös lettem. Ekkor tűnt fel, hogy totál meztelen vagyok még. Kikászálódtam a takaró alól, hogy felvegyek valamit. Közben magamra tekertem az egyik vékonyabb selyemtakarót. A szőrös szőnyeget kémlelve, láttam, hogy furcsa módon egy ruhadarab sem hevert a padlón. Az összes ruhánk eltűnt. De hova? Tekintetem végigsiklott az ágyon, majd a párnákon meg is akadt valami gyanús sötét folton. Közelebb lépve láttam milyen hatalmas az a folt. Automatikusan a nyakamon levő sebet kezdtem tapogatni.

„Ugye nem?", mindenféle gondolat futott át az agyamon. Már arra is gondoltam, hogy Ashton valami keményebb drogot adott be nekem, amiért egy csomó mindenre nem emlékszem az éjszakából. Például, mi történt közvetlenül a szex után? Hova és mikor lépett le Ashton? Illetve, miért érzem magam ilyen szörnyen? Még most is full kótyagos a fejem, és marhára szédülök. A hirtelen mozdulatoktól pedig úgy érzem, bármikor összerogyhat alattam a lábam. Vagy ha ez nem elég, olyan, mintha az ájulás kerülgetne. Ultra fura.

Megtapogattam a jókora foltot a párnán. Ugyanolyan ragacsos, mint a nyakam. Ez csakis vér lehet. De honnan és miért? Nyakamhoz nyúlva picit megdörzsöltem a bőröm. Így kisebb darabkákban tapadt az ujjaimra. Ez tényleg vér. Állapítottam meg, miután láttam a vöröses színét.

Megint körbe néztem a szobában. Muszáj találnom egy tükröt. Látnom kell, mi a fene ez az undormány a nyakamon. A hatalmas ablakhoz sétáltam, hogy széthúzzam a függönyöket. Amint a szobába áramlott a napfény, teljesen elvakított, amitől a fejem még jobban megfájdult.

„A fenébe!", morgolódva kaptam szemem elé a kezem. Lassan kinyitottam a szemem, és pislogtam párat, hogy szokjam a fényt. Kinéztem az ablakon, és meglepődve néztem le a mélybe. Nem tudtam, hogy ilyen kicseszett magasan vagyunk. Azt meg pláne nem, hogy ilyen sok emeletes és hatalmas ez az épület. Jézusom. Viszont a kilátás elképesztően gyönyörű. Ahogy a nap sugarai tükröződnek a kis szigetet körülvevő folyón.

Az ablaknál állva fordultam meg, hogy a fényben is feltérképezzem a szobát. Azt eddig is tudtam, hogy baromi nagy, és tele van flancos holmikkal. Így meg sem lep, hogy a bejáraton kívül még három ajtó nyílik ebből a szobából. A hozzám közelebbihez sétáltam, ám zárva volt az ajtaja. Megpróbáltam a következőt, de azt sem tudtam kinyitni.

„A francba hát!", morogtam. Aztán a harmadikhoz léptem, ami egy tolóajtó volt. Most már azon lepődtem meg, hogy ezt könnyedén eltudtam tolni. Kíváncsian lestem be a kis nyíláson. Miután teljesen eltoltam az ajtót, akkor láttam meg, hogy szintén egy nagy szoba van kialakítva a gardróbjának. „Ejha. Te aztán tudsz élni.", vigyorogva léptem beljebb. Lenyűgözve néztem végig a ruháin, hogy milyen szép rendezetten tárolja őket. Arról nem is beszélve, milyen marha sok ruhája van. Az enyém negyed ennyi. Talán a cipőim száma kezdhet egy picit versenybe szállni az övéivel.

Mivel eltűntek a ruháim, így kénytelen voltam felvenni az övét. Kiválogattam a megfelelő ruhadarabokat. Egy fehér inget és sötétkék farmert vettem fel. Szerencsére megfelelően passzolt az összes ruhája és cipője is. Míg öltöztem, az egyik szekrényajtóban megpillantottam a tükörképem. Ah végre! Közelebb léptem hozzá, hogy jól szemügyre vegyem a nyakam. Mikor megláttam az óriási tátongó sebet, azt hittem elhányom magam. A vér nemcsak a seb körül száradt a nyakamra, hanem egészen a kulcscsontomig folyhatott le. Egyszerűen gyomorforgató a szétmarcangolt bőröm látványa. Mintha valami vadállat támadt volna meg.

„Ez kibaszott undorító!", nyöszörögtem. Óvatosan tapogattam meg a vastagon ragacsossá vált véres sebet. Amint hozzányúltam nyakamba egyből belenyilallt a fájdalom. Majd végigszáguldozott a gerincemen is. A hideg rázott, mind az undortól, mind a fájdalomtól.

Jó néhány percen át nézegettem a sebet. Közben tényleg a hányinger kerülgetett. Illetve megannyi gondolat és kérdés halmozódott fel a fejemben, hogy mégis miként került a nyakamra ez a förmedvény. De ami még inkább kiakaszt, az az, hogy miért nem emlékszem a történtekre?

Végignéztem magamon. Borzalmasan nézek ki. Sokkal sápadtabbnak tűnök, mint általában. Arcom is mintha beesett lenne és kialvatlan. Szemeim alatt sötét karikák húzódnak. Hajam mint valami szénakazal. Így egy kis kontyba fogtam össze. Bár baloldalon egy tincs így is kiszabadult.

Azt vettem észre magamon, hogy kezeim remegnek az idegességtől. Ashton iránti dühöm kezdett felhalmozódni bennem. Valamiért meg vagyok róla győződve, hogy valamilyen kemény droggal etetett be, amivel teljesen kiütött. Oké, nem ez lenne az első alkalom, hogy szex közben vagy után drogokhoz nyúlnék. De baszki, azok csak fű és némi kokain volt... alkohollal vegyítve. De az ilyen hardcore éjszakák után mégsem ébredtem egy kibaszott undorító sebbel a nyakamon, mint ahogy most.

Visszamentem a szobájába, hogy valahol megkeressem a telefonom. Felforgattam az ágyneműt, persze nem volt ott. A polcokon, sőt még az ágy alatt is megnéztem, hátha ott van. De sehol sem találtam. Valószínűleg a ruháimmal együtt tűnhetett el. Nagyszerű.

Meg akarom keresni Ashtont. Muszáj megtudnom, hogy mit tett velem az éjszaka, és hogy mivel ütött ki ennyire. Ezért az ajtóhoz sétálva hallgatózni kezdtem az ajtón át, hátha hallok valami zajt kintről. Megfogtam a kilincset. Miután meggyőződtem róla, hogy nem hallok semmilyen neszt, így lenyomtam azt. Meglepődve néztem rá, hogy kinyílt. Pedig arra számítottam, hogy ez is zárva lesz, mint a többi ajtó. Óvatosan léptem át a küszöböt, majd az ajtót finoman behúztam magam mögött. Egy kis előtérben találtam magam, ahol volt egy lépcsőforduló és egymás mellett két egyforma ajtó. Az ajtók fölött levő kis világító számokból ítélve liftajtók lehetnek.

A lépcső felé vettem az irányt, ez mégiscsak csendesebb, mintha lifttel mennék. Nem tudom miért, de elfog egy fura nyomasztó érzés, ami azt súgja, jobb, ha vigyázok magamra. Így amilyen csendben és lassan csak tudtam, lementem a lépcsőn. Egy hosszú folyosón kötöttem ki. Persze, ez még sötétebb volt, mint Ashton szobája előtti térben. A folyosón végignézve sok szoba nyílt jobbról és balról is. Úgy néz ki, mint valami hotel. Ashton egy hotelben lakik? Viszont az ő szobája külön van a többitől. Lehet, hogy ő a góré? Nem lepne meg, mivel kibaszott gazdagnak tűnik.

A paranoiám ismét villogni kezdett a fejemben. Ahogy messzebb távolodtam Ashton szobájától egyre csak nőtt bennem a nyugtalanság. De a kíváncsiságomnak köszönhetően csak haladtam tovább a folyosón. Bár ne tettem volna.

Talán egy emeletet mehettem lejjebb, mikor a félelem hideg szellőként futott végig a testemen. Nemcsak a sötét és a gyanús árnyékok miatt, de maga az épület miatt is borsódzott a hátam. Irtó fura ez az egész hotel, vagy mi ez.

Éreztem, ahogy a félelemtől szaporábban kezdem venni a levegőt. A szívem is rákapcsolt egy őrültebb tempóra. Ereimben csak úgy száguldozott a vér. Ennek köszönhetően, nyakamba belenyilallt egy újabb fájdalomhullám. Veszettül viszketni kezdett a nyakam. Alaposan megdörzsöltem. Majd éreztem, ahogy valami meleg folyadék elönti a nyakam. Egyből a sebemre szorítottam a kezem. Mikor ujjaimmal belenyúltam a ragacsba máris tudtam, hogy őrületes nagy bajban vagyok. Remegő kezemre néztem. Ujjaim csurom véresek voltak.

„Bassza meg!", suttogtam, majd fájó és vérző sebemre tapasztottam a kezem. Végignéztem magamon, ahogy éreztem, hogy a vérem eláztatta a hófehér inget. Ashton ki fog nyírni, amiért összevéreztem a flancos fehér ingét.

Halk puffanást hallottam a hátam mögül. Ijedten fordultam meg, de semmit nem láttam. Az ijesztő árnyékokon kívül. Próbáltam fókuszálni, hátha észreveszek valami gyanúsat. De semmi.

Alig néhány másodperccel később újra hallottam valami neszt. A zörej irányába fordítottam a fejem, de megint csak az árnyékba burkolózó festményeket láttam a falon. Ám egy rettentően ijesztő és nyomasztó érzés kezdett eluralkodni rajtam. Mintha figyelne valaki. És az a valaki itt van a közelemben. Nagyon is közel.

Szívem a félelemtől a fülemben dübörgött. Térdeim is meg-megremegtek. Sosem éreztem még ilyen nyomasztó félelmet. Még akkor sem, mikor 17 évesen egyszer gördeszkázáskor majdnem elütöttek. Centiken és másodperceken múlott, hogy nem csapott el egy száguldó terepjáró.

Egy újabb zörejt hallottam, így megfordultam. De semmi. Körbenéztem, majd láttam egy elsuhanó alakot. Aztán valaki gúnyosan és hangosan felröhögött. Az ijedtségtől össze is rezzentem. Majd automatikusan hátrafelé kezdtem lépdelni. Nagyot nyelve fürkésztem a folyosót, hátha megpillantok valakit. Aztán hirtelen a semmiből pár lépésnyire tőlem megjelent egy alak.

„Ki vagy te?", ijedve kérdeztem tőle. Ő pedig válaszként csak felröhögött. Egy másodperctöredéke alatt lépett elém. Alig volt karnyújtásnyira tőlem. Baszki. Alaposan felmértem a pasas arcát. Vérben úszó szemei – legalábbis azt hiszem – roppant ijesztőek voltak. Rám vicsorgott, mint valami veszett farkas. Egy pillanatra azt hittem, hogy megnyúltak a szemfogai. De nyilván a félelemtől látom ezt. Mire bármit is mondhattam volna, a srác máris rám támadt. Torkomat kezdte szorongatni. Körmeit a nyakamba vájta. Aztán megint rám vicsorgott és ekkor láttam, hogy szája körül vértől volt mocskos. Álláról még mindig csöpögött a vér. Tehát még friss lehet. De mégis...

A nyakamon levő sebhez hajolva mély levegőt szívott be. A félelemtől moccanni sem bírtam. Erőtlennek éreztem magam vele szemben. Lehunytam a szemem, ahogy vártam mit fog tenni. Éreztem, ahogy hirtelen fogait a nyakamba mélyeszti. Felkiáltottam az éles fájdalomtól. Ekkor hirtelen valaki lerángatta rólam az őrült fickót. Egyből a vérző sebemhez kaptam a kezem. Ujjaimat és a nyakamat elöntötte a vér. Térdeim összerogytak alattam. A padlóra roskadva figyeltem az előttem zajló eseményt. A „megmentőm" háttal állt nekem, ahogy a rám támadót fojtogatta.

„Megmondtam, hogy egy ujjal se érj hozzá! Ő az enyém!", üvöltötte. Ashton?

Futó léptek zaját hallottam, amint néhányan megjelentek a folyosón. Nem nagyon foglalkoztam velük. Leginkább a vérző sebemet szorongattam. Illetve Ashtont néztem, ahogy azzal a másikkal dulakodott.

„Ashton, engedd el! Ne hagyd, hogy elboruljon az agyad!", szólt rá egy kékes hajú, sápadt srác. „Ashton, hagyd! Ennyit nem ér!", folytatta, majd hátulról megragadta Ashtont, hogy lerángassa róla. De Ashton erősebbnek bizonyult, így könnyedén kigabalyodott a színes hajú fogásából. Ismét elkapta a támadómat.

„Luke csakis az enyém! Megparancsoltam, hogy senki ebben a kurva hotelben... Nem. Nyúlhat. Hozzá! Megértetted?", szavait szótagolta, hogy még jobban nyomatékosítsa. A másik mintha vérszemet kapott volna és kitépte magát Ashton kezei közül. És ismét engem vett célba. Az ijedtségtől egyből hátrálni kezdtem. Már amennyire térdelve tudtam. Közben végig vérző sebemet szorongattam.

Ashton egy szempillantás alatt elkapta a srácot, majd arcába öklözött egyet. Az pedig láthatóan megszédült az ütéstől. Orra egyből vérezni kezdett. Ash a gallérjánál fogva rángatta arrébb tőlem. Majd valamit érthetetlenül kezdett hadoválni neki. Nem láttam pontosan mi történik, mivel Ashton immár háttal állt nekem. Csak annyit láttam, hogy a nyakához hajolt, majd reccsenő és valami szörnyű szakadó hang hallatszott. Vér spriccelt mindenfelé, majd a következő pillanatban valami hangosan puffant a padlón. Aztán arrébb gurult. Még szinte fel sem fogtam mit látok. A támadóm teste a földre rogyva dőlt el. A teste körül vér terítette be a szőnyeget. Ekkor láttam meg, hogy a fejét mintha leszakították volna a helyéről.

Egy halk sikoly hagyta el a szám. A gyomrom is felfordult, és a hányinger kerülgetett. Annyira undorító és szürreális volt az elém táruló látvány. Illetve most jön ki rajtam a stressz és a sokk, ami az előbbi támadást illeti.

A folyosón álló emberek tekintetét éreztem magamon, ahogy csendben sutyorogva mértek fel. Nyilván nem tudják ki vagyok, ahogy én sem tudok kik ezek és, hogy hol vagyok.

„Ashton?", szólalt meg a kék hajú, és rám mutatott. Az említett felém fordult. Mikor megláttam, hogy arcát friss vér borítja, meghökkenve kerekedtek ki a szemeim. Íriszei természetfelettien vörösen ragyogtak. Szemei körül sötét karikák voltak, illetve halvány fekete erek rajzolódtak ki körülötte. Fogai borotvaéleseknek tűntek, szemfogai pedig úgy nyúltak meg, akár egy filmbeli vámpírnak.

„Uramisten.", motyogtam a félelemtől. Nem tudtam levenni a szemem róla. Nem ez képtelenség. Nem... Ashton nem... vámpírok nem léteznek!

Úgy nézett rám Ashton, mint aki bármelyik pillanatban rám támadhat és nekem is ugyanúgy letépné a fejem, ahogy annak a srácnak is. Kibaszottul ijesztő és... szürreális. Vámpírok nem léteznek! Ez nem a valóság, ez csak egy kibaszott hallucináció. Vámpírok nem léteznek! Csak ezt ismételgettem magamban.

„Luke...", rám villantotta vörösen izzó szemeit. Gerincemen végigfutott a hideg, marhára nem jó értelemben. Valósággal rettegtem tőle. Sosem gondoltam volna, hogy pont ettől a pasitól fogok félni ennyire. Arra meg végképp nem gondoltam, hogy a vele töltött csodás éjszaka után ezt fogom átélni. Szemeimben gyűlni kezdtek a könnyek. Nem tudom eldönteni, hogy a friss sebem fájdalmától, vagy a félelemtől.

„Mi a fene vagy te?", hangom alig volt hallható.

„Luke... had magyarázzam meg." Ashton letörölte az arcáról és szájából csöpögő vért. Nyilván látta rajtam, hogy marhára megijeszt vele. Majd közeledni kezdett felém. Én pedig megint hátrálni kezdtem.

„Ne merj a közelembe jönni!", kiáltottam rá. Egy pillanatra megtorpant. Fogai is normális helyzetbe húzódtak vissza. Szemeiből is lassan eltűnt a vörös izzás. Aztán ismét felém lépdelt.

„Had nézzem a sebed.", hirtelen összeállt a kép. Mi van ha... mi van ha Ashton sebzett meg az éjszaka folyamán? Mi van ha, ő harapott meg? Nem... ez lehetetlen! Ez marhaság! Ezt csak hallucinálom. Még mindig hatással van rám az éjszaka beadott drognak. Biztos vagyok benne...

Megráztam a fejem, és próbáltam felállni. Ám lábaim elgyengültek alattam, és térdre rogytam, ahogy előzőleg is voltam.

„Lu... baby.", szemeiben semmi nyoma nem volt az előbbi vérfagyasztóan ijesztő tekintetének. „Ne félj tőlem.", hangja lágyan hangzott. De ettől függetlenül én csak menekülni akartam tőle. Ismét próbáltam talpra állni, ami most sikerült is. Sebemre szorítottam a kezem. „Had nézzem.", hirtelen előttem termett. Nyöszörögni kezdtem, ahogy hátrébb léptem tőle. Gondolom, teljesen érezhető rajtam, hogy rettegek tőle.

„Ashton, ne gyere közelebb.", hangom elcsuklott.

„Lukey, ne félj tőlem. Nem foglak bántani.", finoman megragadta a kezem, hogy lefejtse sebemről. „Sajnálom, hogy látnod kellett az igazi arcom.", mélyen szemeimbe fúrta zöldes szemeit. „Ne félj tőlem, baby.", hevesen megráztam a fejem. Arcomon lefolytak a könnyeim. Reszketni kezdtem, amint megérintette a nyakam. Fejemet picit elfordította, hogy jobban rálásson a sebemre. „Sajnálom, hogy... ilyen csúnya helye maradt.", szívem őrülten dübörgött a mellkasomban.

„Mi-miről be-beszélsz?", dadogtam. Tényleg be akarja ismerni, hogy ő harapott meg elsőként? Ujjait finoman végighúzta a sebemen, amitől ismét bele nyilallt a fájdalom.

„Nem tehetek róla... elkapott a hév, és..." fülemhez hajolva suttogta. „Egyszerűen marhára beindít a véred illata.", ajkai gyengéden súrolták a bőröm. Normális helyzetben imádnám, ha ilyen szexin suttogna a fülembe. De most a félelem és némi undor járja át a testem. „Nem tudtam tovább türtőztetni magam. Muszáj volt végre megízlelnem csodás véred.", végignyalt a sebemen. Vegyes érzések kerítettek hatalmába. Lehunytam a szemem. Még én lepődtem meg jobban, mikor egy jóleső bizsergés futott végig a gerincemen. Nem Luke, ez kurvára nem helyes és undorító! „Tudom, hogy neked is tetszik, baby. Hallom a szívveréseden."

„Nem!", kipattantak a szemeim. Nagyot nyelve néztem a szokottnál sötétebb szemeibe. „Undorító... akárcsak te.", ezzel leráztam magamról a kezét.

„Luke, kérlek... hallgass meg.", megráztam a fejem és megint hátráltam tőle. Megfordultam és szaladni kezdtem. Igaz, nem tudom hová is mehetnék, mert nem ismerem ezt az épületet. Alig léptem párat, mikor hátulról két erős kéz ragadta meg a derekam.

„Lu... baby, had magyarázzam meg.", átkarolta a derekam és úgy vont a mellkasához. Próbáltam kiszabadítani magam az erős fogásából, de mintha csak satuban lennék.

„Eressz el, te szörnyeteg!", egy pillanatra lazított a fogásán. Nyilván ledöbbent a jelző hallatán. Majd még szorosabban fogott le, így már mozdulni sem bírtam.

„Hallgass végig!", hangjában némi dühöt éreztem. „Gondolom, sejted mi is vagyok. Igaz?", aprót bólintottam. „Most is kegyetlenül csábít a gondolat, hogy újból belekóstoljak az ínycsiklandó véredbe."

„Ne merészeld megtenni! Undorító vagy...", megremegett a hangom. Még mindig nem akarom elhinni, hogy ez tényleg a valóság. Hogy beigazolódott, mindaz, amitől a legjobban féltem. Szívem mélyén tudtam, Ashton túl tökéletes, hogy igaz legyen. Erre tessék! Kiderül róla, hogy egy valóságos szörnyeteg. Miért van az, hogy minden olyan srácról kiderül valami csúf dolog, akibe kezdek belezúgni? Kezdem azt hinni, hogy Ashton csak kihasznált engem. Mindvégig a véremre pályázott és csak játszadozott az érzéseimmel. Biztos vagyok benne, hogy a véremet akarta, semmi mást. A sírás kezdett kerülgetni.

„Eressz el, hallod?", mocorogni kezdtem, hogy kiszabadítsam magam.

„Addig nem, míg meg nem hallgatsz!"

„Nem akarom hallani a kibaszott meséd! Tudom, hogy csak a véremre hajtottál. Hogy csak játszani akarsz az érzéseimmel.", hangomon hallatszott a fájdalom, és, hogy a sírás határán vagyok.

„Luke... ez nem igaz. Tu... A faszt nem.", felnevetett.

„Undorító féreg vagy!", kirángattam magam karjai közül és szembe fordultam vele. De ő még mindig derekamnál fogva szorongatott. „Hánynom kell tőled, Irwin.", undorodva néztem rá. Szavaimba belevittem az összes haragomat és undorom, ami az utóbbi percekben halmozódott fel bennem. Ashton fogása lazábbá vált derekam körül.

„Ashton... hagyd menni.", hallottam egy ismerős hangot. Azt hiszem, ez a színes hajú srác lehet. Néhány másodperc kellett csak, és engedelmeskedett neki. Én pedig kitéptem magam öleléséből és máris rohantam az ellenkező irányba.

Nem akarom többé látni ezt a faszfejt. Kurvára gyűlölöm, ha valaki játszadozik az érzéseimmel. Arról meg nem is beszélve, hogy csak kihasznált. Hogy... egy valóságos szörnyeteg.

Futás közben éreztem, ahogy egyre csak gyengülni kezdtem a vérveszteség miatt. Légzésem is nehézzé vált. Fejem lüktetett a fájdalomtól, az oldalam is szúrni kezdett. Még léptem párat, mire megszédültem. Szemeim előtt apró fekete pöttyök villantak fel. Mielőtt összeeshettem volna, megkapaszkodtam a falba. Szaporábban vettem a levegőt, de egyre inkább úgy éreztem, mintha légszomjam lenne. Mindenféle gondolat futott át az agyamon. Főként az elmúlt fél óra történései. Újra lepörgött előttem, ahogy Ashton a fogaival letépte annak a srácnak a fejét. Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy mi is Ashton valójában. Nem lehet ő vámpír! Nem léteznek természetfeletti lények. Ezek csak legendák, de nem valósak. Sosem voltak azok...

És ha ez a sokk nem lenne elég, még kiderült Ashtonról, hogy egy undorító faszfej, aki csak a vérem miatt csavarta el a fejem. Gyűlölöm őt. Pedig már kezdtem elhitetni magammal, hogy nyugodtan megengedhetem magamnak, hogy még jobban belézúghatok. Hát megint tévedtem.

Gondolataim ezer felé jártak. A légzésem egyre gyatrább lett. Éreztem, hogy fejem elnehezedik, ahogy nem kap oxigént a szervezetem. Vagyis pánikrohamom van.

A fal mentén rogytam le a padlóra, és próbáltam mélyeket lélegezni, hogy nyugtassam magam. De semmi, még inkább rondított a helyzetemen.

Egyszer csak kezdett minden elsötétedni előttem. Szemeimre mintha mázsás súly nehezedett volna. Így lehunytam azt. Hangokat hallottam, de értelmezni már képtelen voltam. Két kezet éreztem körém fonódni. Hallottam, amint az egykor számomra oly kedves hang engem szólongat.

„Oh, Lu...", szorosabban fonta körém a karjait. „Baby, csináld, amit mondok.", résnyire nyitottam ki a szemem. Látásom homályos volt, így nem igazán tudtam kivenni, hogy mi is történik. Pislogtam párat. Ashton arcát pillantottam meg elsőként, ahogy előttem guggolt. Ashton a szájához emelte a csuklóját. Aztán a sötét vére kétoldalt lefolyt a karján. „Nyisd ki a szád, baby.", amennyire csak tudtam elfordítottam a fejem. „Luke, kérlek... tedd, amit mondok. Kérlek.", finoman tarkómra csúsztatta a kezét, hogy megtámaszthassa a fejem.

„Baby, nyisd ki a szád.", tettem amit mond. Kurvára nem volt erőm semmihez. „Nagyszerű.", vérző csuklóját számhoz tartotta. „Kezdd inni a vérem.", ajkaimhoz nyomta a csuklóját, így ha akartam, ha nem, megint tettem, amire kért. Amint megízleltem a vérét, legszívesebben öklendeztem volna. Kibaszott undorító, és lövésem sincs, hogy miért csinálja ezt. „Jó fiú.", szabad kezével megsimogatta az arcom, míg én a vérét szívtam.

Fejem továbbra is majd' szétrobbant. Nyakamon tátongó seb viszont iszonyúan fájt, égett és viszketett. Ismét szédülni kezdtem. Majd hamarosan elnyelt a sötétség.

-------------------------------

Hiya!

Nos hát Ashton kis titka lelepleződött. Kíváncsi lennék, mit gondoltok, mi fog ezek után történni velük. Luke hogyan fog ehhez viszonyulni? Illetve Ashton tényleg megvalósítja a kis tervét, h a rabszolgájává teszi Lu-t, vagy sem?

Love y'all
-Niki