LUKE HEMMINGS

Egy hatalmas csattanásra ijedtem fel álmomból. Pislogtam párat, hogy szemeim szokják az ablakon át beáradó délutáni napsütést. Felültem az ágyamon és a csukott ajtóm felé néztem, vagyis a hang irányába.
„Mi a fasz?" Füleltem egy ideig, de semmi nem történt. Párnám alól előkotortam a mobilom, hogy megnézzem az időt, mely 13:37-et mutatott.
„Lucas! Told ki a segged a francos szobádból!" Üvöltötte lakótársam. Unottan nyögtem egyet, és két kézzel megdörzsöltem az arcom. „Luke! El fogsz késni baszki! Mindjárt 2 óra van. Hallod?" Crystal erőteljesen kopácsolt az ajtómon.
„Nyugi van már, oké?" Kiáltottam ki, és visszadőltem az ágyamra. Majd egy jó öt perces lustulás után kikecmeregtem a takaróm alól. Szemeimet dörzsölgetve lépdeltem az ajtó felé. Kinyitottam azt, és a pasztell pink hajú lánnyal találtam szembe magam. Megint kopogtatni akart a faajtón.
„Mégis mi a fenét basztál az ajtómhoz?" Álmosan néztem rá. Ébredés után amúgy is morcos vagyok. Főleg akkor, ha így kell felébrednem.
„A barna csizmádat." megvonta a vállát, mintha semmiség lenne.
„A csiz...? Te normális vagy? Egy vagyonba került!" Vinnyogtam neki. Tény és való, fél évet spóroltam rá, hogy megvehessem.
„De megérte, mert felébredtél." kuncogva fordult meg. „És ha nem igyekszel, megint csúnyán el fogsz késni." magyarázta a válla fölött. Megforgattam a szemem és utána sétáltam a konyhába.
„Oh, bassza meg!" Csúszott ki a számon, ahogy eszembe jutott a főnököm. Mr. Hughes nem igazán az ideális főnök számomra. Vagyis... egy dolog miatt rühellem. De nagyon.
„Szerintem, jobb ha kapkodod magad, mert Patrick..."
„Igen, tudom, Hughes megint kapni fog az alkalmon, hogy ezúttal hátha összejön." Az undortól még a hideg is kirázott. Felkaptam a konyhapulton levő hatalmas animés bögrét, és egy jó nagyot kortyoltam belőle. Nem törődve azzal, hogy ez tulajdonképpen Crystalé.
„Hékás!" Förmedt rám, de szája szélében egy mosoly jelent meg. Rávillantottam a csábos bájvigyorom. Ezt látva nevetni kezdett és csak megrázta a fejét.

Crystal és én még a gimiben ismerkedtünk meg. Egyből legjobb barátok lettünk. Még annak ellenére is, hogy Crsytal eléggé dinka tud lenni. Mondjuk jó értelemben, csak néha egymás agyára megyünk a marhaságainkkal. Meg vannak a maga heppjeink. Ő elvégre művész, és a művészek általában kicsit elvontabbak, mint a többi ember. A festés-rajzolás-fotózás a mindene. Emellett rendkívül sok időt tölt vízben. Nem tudom miért, de órákig képes a közeli folyóban lubickolni. Mintha a víz lenne az otthona. Nem véletlenül ragadt rá a sellő becenév.
  Azt viszont senki sem hiszi el, hogy sosem kezdtünk ki egymással. Mert nem vonzódunk úgy egymáshoz. Szimplán csak haverok vagyunk, és ez tökéletes így. Ezt pedig sehogy sem befolyásolja az, hogy biszex vagyok. Ha nem érdekelnének a pasik is, akkor sem mozdulnék Crystalra. Olyan, mintha a húgom lenne, ő pedig a bátyjának tart. Szóval...
   Érettségi után egyikünk sem ment egyetemre. Mindketten el akartunk „szökni" otthonról. Így közösen kerestünk egy lakást, amit bérelhetünk. Tehát már két éve élünk együtt. Ő újságírótanoncként dolgozik a helyi híres napilapnál. Én pedig pincér vagyok egy flancos étteremben, ahova előszeretettel járnak az iszonyatosan gazdag sznobok.
   Fura, de szeretem ezt csinálni. Főleg, hogy a külsőm miatt sokkal több borravalót kapok, mint a többi pincérfiú. Ami érdekes, mivel az összes alkalmazott jól néz ki. Fiúk, lányok egyaránt. De mégis én vagyok a vendégek – és sajnos a főnök – kedvence.

'Reggeli' gyanánt két pirítóst ettem a kávé mellé. Persze, Crystalnak egy másik adagot kellett kitöltenie magának, mert az övét én ittam meg helyette.
   Gyorsan becsörtettem a szobámba, magamra kapkodtam a szokásos fekete szűk farmerem, és egy csíkos pólót. Ami mellesleg eléggé szakadt volt. De ez nem számít, mert az étteremben úgyis le kell cserélnem. Ezután sietősen belebújtam a fekete csizmámba. Elköszöntem Crystaltól, majd este tíz felé találkozunk. Farzsebre vágtam a mobilom, és az ajtó mellől felkaptam a gördeszkám.
   Amíg lecaplattam a lépcsőházban addig többször is beletúrtam szőke hajamba. Így kissé „elegánsabb" lett a séróm. Mivel eléggé késésben vagyok, így nem értem rá a hajammal tökölni, hogy a szokásosra lőjem be. Vagyis „A haj", amivel tini koromban hódítottam, illetve ami a védjegyemmé vált. Szóval, most ilyen kissé hátrafésült lett, ám elöl pár tincs a homlokomba kunkorodott.

Az utcára érve felpattantam a deszkámra, és végigszáguldottam az úton. Közben folyamat Hughes marhasága járt a fejemben. Hogy vajon megint mit agyalt ki, amiért kések. Amilyen szerencsétlen vagyok, biztosan bent lesz reggel, és pont ő lesz az első ember, akibe belebotlok, amint megérkeztem. Tuti, megint az lesz a „büntim", hogy el akar vinni egy körre. Állandóan felajánlkozik nekem, hogy... hogy feküdjek le vele. Elég sokszor taperol, a seggem markolássza, vágyakozva bámul, mocskos dolgokat súg a fülembe. Vagy csak simán félreérthető – vagyis neeem, nagyon is érthető – megjegyzéseket tesz felém. Többször is elmondja, hogyan farkalna meg, vagy mennyire vágyik arra, hogy lecumizzam, vagy ő engem. Elég undorító, és irtózatosan visszataszító és irritáló és...
   És, hogy miért mozdult rám ilyen könnyen? Az összes munkatársam tudja, hogy biszex vagyok. Sőt még azt is tudják, hogy az utóbbi két hosszabb kapcsolatom srácokkal volt. Plusz több sráccal feküdtem le gimnazista éveim során, mint lánnyal. Szóval, ebből következtethetett Patrick, hogy nyert ügye van nálam. Hát nem igazán... Azért nem fekszem össze minden helyes faszival. Nem vagyok hímringyó, baszki. Főleg, hogy ő még fizetne is érte. Jézusom...
   De nem kell aggódni, nem feküdtem le vele. Nincs az a pénz, hogy megdugassam magam vele. Hiába is ajánl fel nekem akár több száz ezreket, vagy milliókat. Nem, egyszerűen nem tudnám megtenni. Semmi szexuális dolgot.
   Hiába tartja jól magát 43 évesen is, sőt ahogy idősödik egyre sármosabb lesz. Meg folyton edz, teniszezik, satöbbi... mindenfélét sportol, amit az ilyen korú pénzes pasik csinálnak. Szóval testileg is jól néz ki. De... baszki mégiscsak a főnököm. És nem én leszek az a 20 éves helyeske suhanc, akivel megcsalhatja a bájos feleségét. Illetve, a tinédzser lányai gimis életét sem akarom tönkre tenni. Nyilván kitudódna, hogy az apjuk egy sráccal kefélt félre. Nem vagyok én a magam ellensége sem, nem ám akkor a családjának... Pfft.
   Már az első pillanattól fogva elutasítom, de csak nem áll le ezzel. És, hogy miért nem perelem be? Hiába vagyok én az áldozat, neki nagyobb hatalma lenne. Senki sem hinne egy húszéves kis mitugrásznak. Pláne nem ellene... Illetve pár barátom biztosan kiállna mellettem, de a munkatársak között vannak páran, akik nem igazán szívlelnek. Néhányan szimplán irigyek, vagy nem bírjuk egymás képét. Néhányan a magasabb fizetésem miatt. (Pedig nem azért kapok többet, hogy lefeküdjek Patrickkel. Ez szimplán a borravalóm miatt van. Pat meg a rendes fizumtól függetlenül fizetne a szexért.) És persze van, aki egy elbaszódott románc miatt gyűlöl... khm.

Az étterem előtt lefékeztem a deszkám, majd leléptem róla. Hónom alá csaptam, és a hátsó bejáraton slisszoltam be az épületbe. Hátha így elkerülhetem drágalátos főnök uraságot. Egyenesen az öltözőbe mentem, még a fejemet is leszegtem. Az öltözőszekrényembe tettem a deszkám, és gyorsan átcseréltem a pólóm a fehér egyen ingre. Majd a derekamra kötöttem a fekete kötényt, ami a térdemig ért. Belenéztem a szekrényajtóba épített tükörbe, hogy megigazítsam a hajam. Ezután átsétáltam a konyhába, ahol a szakácsok és a pincérek már sürögtek-forogtak.

„Helló, skacok!" Kiáltottam el magam, ahogy átléptem a küszöböt.
„Na, végre Hemmings is megérkezett!" Szólalt meg Tony, a világ legviccesebb szakácsa. Már az első pillanattól fogva összespanoltunk, ahogy idejöttem melózni. Igazából, vele mindenki jóban van, mert csak imádni lehet. Főleg a humorát. „Hemmo, máris jöhetsz, kivinni a hetes asztal rendelését." Csak bólintottam, és már fel is vettem a pultról az említett rendelést. Tálcámat egyensúlyozva siettem ki. Amint letettem a tányérokat, feltűnt a szomszéd asztalnál várakozó két fiatal lány. Nagy mosollyal az arcomon léptem oda hozzájuk.
„Szép jó napot a Hölgyeknek!" Mosolyom még szélesebb lett, amint megpillantottak. Arcukon a meglepettség és a csodálat tükröződött. A vörös hajú egy halk 'tyűha!'-t engedett ki a száján. „Sikerült kiválasztani, hogy mit fogyasztanátok?" Kötényemből elővettem a jegyzetfüzetet és a tollat. Kíváncsian néztem rájuk.
„Öh... mit is akarunk, Wendy?" Nagy nehezen levette rólam szemeit a vöröske, és a másik lányra nézett.
„Valami salátát." Unottan mondta és megvonta a vállát.
„Nem kötekedésképpen, de a 'valami saláta' kevésbé szerepel a menüben." Okoskodva néztem a barna hajú Wendyre. Az pedig csak megforgatta a szemeit. „Kíváncsiságból... Sohaországban ez minek felel meg?" A vörös hajú hangosan felnevetett, míg Wendy egy gyilkos pillantást vetett rám.
„Sült csirkemellet kérnénk salátával." Válaszolt a szeplősarcú, miután abbahagyta a nevetést. Én pedig önelégült mosollyal írtam fel a rendelést. Miután elfordultam tőlük, még fél füllel hallottam, amit az egyik mondott. Nyilvánvalóan a vörös. „Nem elég, hogy irtó dögös, de még vicces is." Féloldalas vigyorral mentem a konyhába. Első borravaló pipa.

Felcsíptettem a kis lapot, amire a rendelést írtam, de előtte szóltam, hogy mit kérnek a nyolcasnál. Majd a pultnál trécselő Helenához léptem.
„Hey, mi a helyzet?" Köszöntem rá a társaság legfiatalabb pincérnőjére. Múlt hónapban lett 18 éves. A többségünk már 20-30 közötti.
„Nahát, téged is lehet látni?" Vigyorgott rám. „De bakker, megint nem bírtad ki, hogy ne késs el, mi?"
„Ismersz már." Kuncogtam.
„Megint hosszú volt az éjszaka?"
„Nem egészen úgy alakult, mint terveztem. De ja..." Bólogattam.
„Na, mi történt?" Érdeklődve fordult felém.
„Lekoptattak." Elhúztam a szám, ahogy visszaemlékeztem a múlt éjszakámra.
„Talán csak megmutatkozott a valódi éned, Hemmings." A mögöttem elsuhanó Pierre-re néztem. Helena meglepődve vonta fel szemöldökét. Én pedig lehunyt szemmel csücsörítettem. Na, tessék! Az említett elbaszott románc. Pierre és én öt hónapig randiztunk, és alig egy hónapja szakítottunk. És hát... nem végződött valami szépen. Ugyanis félreléptem egy vörösesbarna csajjal. Pierre azóta is gyűlöl. Nem is vártam el, hogy azonnal megbocsásson, vagy valami. Csak legalább ne nézne úgy rám, mint aki legszívesebben felrobbantana. Oké, beismerem, hogy tapló fasz voltam vele, hogy megcsaltam. De...
   Azóta is bánom, hisz ez a kis francia srác kibaszott helyes, gyönyörű kék szemei vannak, cuki a mosolya. Menő a haja, körbe felnyírt, és fent hosszabb a haja, amit picit jobbra fésül. És awh, a jobb karját díszítő tetkói még dögösebbé teszik. Istenien főz, elvégre kurva jó szakács. És remek focista lenne belőle. Egy szépséghibája van. Majd' 20 centivel alacsonyabb nálam.
„Nem éppen ez volt a helyzet, de ez mellékes." megráztam a fejem.
„Pedig már azt hittem, hogy valaki 100 mérföldről is kiszúrta mekkora faszfej vagy." Magyarázta, ahogy levette az egyik serpenyőt a helyéről. Majd a tűzhelyre tette.
„És mégis ezzel a faszfejjel enyelegtél azon a konyhapulton." Pierre egyből elvörösödött, én pedig piercingembe harapva néztem őt.
„Ez durva volt, Luke." Picit meglökte a vállam Helena. Én meg csak diadalittasan vigyorogtam rá.
„Az lényegtelen." Szőkésbarna hajú exemre néztem. „Legalább valaki letörte a szarvaidat. Bár mást kellett volna letörnie." Gúnyos mosollyal az arcán nézett végig rajtam.
„Uh, na ez tényleg durva volt." Automatikusan az említett és féltett testrészemhez kaptam a kezem. „Nézd, Pierre..." A pultra hajoltam, így jobban ráláttam az exemre. „Tudod, hogy szörnyen sajnálom, ami kettőnk közt történt, de... Nem léphetnénk már túl rajta?"
„Bocsi srácok, hogy közbeszólok. De Luke, ki kéne szolgálnod a nyolcast!" Szólt hátra Tony. Még pár másodpercig szemeztem Pierre-rel, majd felvettem a két kirakott tányért. Kivittem a vöröske és „Sohaország" rendelését. A szeplős még flörtölt is velem, miközben eléjük tálaltam az ételüket. Hm, egész helyeske ez a lány. Rákacsintottam mielőtt eljöttem volna tőlük.
„Hemmings! Beszédem van veled!" Egyből megtorpantam, és még a víz is levert. Oh bassza meg! Csak ezt ne! „Azonnal gyere az irodámba!" Kiáltott utánam Hughes. Mély levegőt vettem, amit hosszasan kifújtam. Szerencsére erre jött az egyik pincérlány, így lepasszoltam neki a tálcám. Aztán a lépcsők felé vettem az irányt, ami a főnök irodájába visz.

Ajtajához érve, kopogtattam rajta. Majd még azelőtt beléptem, hogy bármit is mondhatott volna. Becsuktam magam mögött az ajtót.
„Itt vagyok, Mr. Hughes." Nagyot nyelve néztem, a hatalmas asztal mögött ülő kissé őszülő férfire. Mit ne mondjak, eléggé félek kettesben lenni vele. Sosem tudhatom, mikor kapja el a kergemarhakór, és mikor fogja rám vetni magát.
„Hallom, megint késtél, Hemmings." Szúrósan nézett fel rám, ám szája szélében egy gúnyos mosoly jelent meg. Ajjaj, ez nem jelent jót. Nagyon nem. „Igaz ez?" Csak bólintottam. „Tudod, a többieknek nem nézem el ennyiszer. Két év alatt számtalanszor késtél már. És mégis itt vagy."
„Elgondolkodtató." Suttogtam.
„Remélem, tudod, hogy miért." Megint bólintottam. „Tudod, szeretnék már valamit kapni azért, hogy nem rúgtalak ki. Hogy még mindig itt lehetsz, hogy mindig megkegyelmezek neked." Végigmért. „Mit adsz cserébe?"
„Én..." Szívem a torkomban kalapált az idegességtől. „Mondjuk azt, hogy nem kések többé?" Félve néztem rá.
„Ez is egy opció." Hirtelen felpattant és előttem termett. Automatikusan léptem hátra egyet. „De én valami másra vágyom." Akarom én azt tudni, hogy mire? „Valami egészen másra, Luke." Megint közeledett, én pedig ismét hátrébb léptem. Ám az ajtóba ütköztem. Bassza meg! Derekamra tette a kezét, én pedig összerándultam az érintésétől. Fülemhez hajolt. „Mit ajánlasz, Luke?" Nyakamon éreztem forró leheletét. Lehunytam a szemem, és elfordítottam a fejem.
„Patrick... kérlek." Suttogtam. Ám, mint aki meg sem hallotta, nyakamat kezdte csókjaival ellepni. „Pat, tényleg ne csináld!" Mellkasánál fogva próbáltam eltolni. De csak azt értem el vele, hogy szabad kezét fejem mellett támasztotta meg az ajtófélfán. Közelebb húzott magához, mellkasát is hozzám nyomta.
„Miért nem engeded magad, Lukey?" Megint fülemhez hajolt. „Ne aggódj, nem bántanálak. Gyengéden bánnék veled, mintha csak cukorból lennél. Amit finoman el is szopogatnék."
„Patrick, tényleg nem vagyok vevő erre." Mélyen zöldes szemeibe néztem.
„Még csak nem is tudod, mit veszítenél." Ujjait finoman végighúzta állkapcsomon. Amennyire tudtam, elhúztam a fejem. „Legalább csak had kóstoljam meg azokat a csodás ajkaidat." Állam alá nyúlt és visszafordította a fejem.
„De én nem akarom." Ellenkeztem.
„Ne félj, nem harapok." Vigyorodott el. „Nagyon." Végigsimított a nyakamtól egészen a mellkasomig. Majd egy-egy gombot kigombolt. Így szabaddá téve a mellkasom. „Annyira szexi vagy, Lucas." Megint csókolgatni kezdte a nyakam. Aztán lassan lejjebb haladt a kulcscsontomhoz és az ing alól kilógó mellkasomhoz.
   Mocorogtam, hogy kiszabadítsam magam. De ekkor szorosan felkarjaim mellé szegezte a kezeit. Így mozdulni sem bírtam.
„Patrick, baszki, engedj el!" Morogtam.
„Imádom, mikor dühös vagy. Még inkább feltüzelsz." Kuncogott és folytatta mellkasom csókolgatását. Minden egyes csókjától görcsbe rándult a gyomrom. Elkapott a hányinger és csak azon járt az agyam, hogyan is tudnék kiszabadulni. Nyakamra csúsztatta a kezét és picit elhajolt tőlem. De csak annyira, hogy szemeimbe tudjon nézni. Tarkómon finoman beletúrt a hajamba és közelebb húzta a fejem.
   Nem, nem akarom, hogy megcsókolj! Kibaszottul nem akarom! Mielőtt megcsókolhatott volna elfordítottam a fejem és összeszorítottam a szám. Erősebben markolt rá a hajamra, amitől halkan fel is szisszentem. Megint közelebb hajolt. Ajkai épphogy súrolták az enyémet, mikor valaki kopogtatni kezdett az ajtón.
   Van isten, bassza meg! A megkönnyebbüléstől mintha egy mázsányi súly esett volna le a vállamról. Mérgesen felmordult, és a szemeimbe fúrta haragos zöld tekintetét.
„Nehogy azt hidd, Hemmings, hogy ezzel itt befejeztük. Kurvára nem. Kurvára meg foglak dugni, hogy két napig nem tudsz majd rendesen járni." Sziszegte, szemeiben fellobbant a düh és a vágy. Ugyanez hallatszott a hangján is. „Hamarosan csakis az enyém lesz az a kibaszott formás segged. Jobb, ha észben tartod, Baby doll." Nyakamra nyomott még egy csókot, majd hátrébb lépett tőlem. Így utamra engedett. Kinyitotta nekem az ajtót, melynek másik felén a titkárnője, Sharon állt. Remegő térdekkel léptem át a küszöböt. Csak biccentettem Sharonnak, és eljöttem az irodától. Eddig fel sem tűnt, hogy mindvégig benn tartottam a levegőt.

Megálltam a lépcsőfordulóban, hogy visszanyerjem az egyensúlyom. Bassza meg! Mélyeket lélegeztem. Közben beletúrtam a hajamba, hogy eltűntessem a „szex hajam". Begomboltam az ingem, megigazítottam a kötényem. És akkor mi lett volna, ha nem jön a titkárnője? Ott helyben megdug? Jézusom... Zihálni kezdtem, olyan, mintha összeszorult volna a tüdőm. Alig kapok levegőt.
   Valami nedveset éreztem az arcomon. Ekkor jöttem rá, hogy legördült egy könnycsepp az arcomon. Mindig ilyen lelkiállapotba kerülök, ha ennyire elfajulnak a dolgok Patrickkel. Letöröltem a könnyem, és próbáltam megemberelni magam.
   Nem hagyhatom, hogy így megfélemlítsen. Hogy tényleg megkaparintson. De minden egyes alkalommal egyre nehezebben tudom lerázni magamról. Mindig úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban megerőszakolhat. Tudom, hülyén hangzik, de tényleg így érzem.
   Pár percig még a korlátba kapaszkodva álltam, hogy sikerüljön összeszednem magam. Visszamentem a konyhába. Remélhetőleg nem fogják észrevenni, hogy a főnök alig tíz perce próbált megerőszakolni. A pultnak támaszkodtam, és csak bámultam magam elé. Nem is foglalkoztam azzal, hogy körülöttem csak úgy nyüzsögtek a többiek.

„Hey, Luke, mi a baj?" Nagyjából két perc se kellett, mire Helena csatlakozott hozzám.
„Semmi, megvagyok." Anélkül válaszoltam, hogy ránéztem volna.
„Luke... Lukey... Hahó!" Meglóbálta előttem a kezét. „Történt valami? Mi van veled? Hirtelen olyan komor és fura lettél." Ráemeltem a tekintetem. Egyből kikerekedtek barna szemei. „Uramisten..." Szája elé kapta kezét. „Mondd, hogy nem...?" Úgy látszik a szemeim beszédesebbek, mint én vagyok. „Mit csinált már megint az az őrült?" Aggódás csillogott a szemében.
„Csak a szokásosat." Helenán és Crystalon kívül nem tudják, hogy Patrick meg akar fektetni. Illetve, talán Tony sejt valamit. De a többi munkatársaink nem tudnak erről.
„Ugye nem nyúlt hozzád az a rohadék?" Megráztam a fejem. „Biztos?"
„Csak..." Elfordultam tőle.
„Luke." Hátamra tette a kezét. „Mit csinált veled?"
„Le akart smárolni." Suttogtam. Hangosan szívta be a levegőt.
„Ez borzalmas... Ugye tudod, hogy ezt nem hagyhatod ennyiben?" Elhallgatott egy pillanatra, amíg az egyik pincér elhaladt mellettünk. „Jelentened kellene."
„Mégis ki a fasznak? Ő a kibaszott főnök!" Feljebb vittem a hangom, de szerencsére nem hallott meg senki.
„Luke, tenned kell valamit magadért."
„Tudom..."
„Srácok, valaki kurva gyorsan jöjjön, és vegye fel a kibaszott rendelést!" Kiáltott be a főpincérünk, Matt. Kaptam az alkalmon, és faképnél hagytam Helenát. Út közben elővettem a jegyzetfüzetem és a tollat. Körbenéztem az étteremben, ami jócskán kezd megtelni. Még itt-ott van egy-egy üres asztal. Lassan fél öt, ilyenkor már szállingóznak az emberek vacsorázni.

Aztán neki láttam a rendelések felvételének és kiszolgálásának. Akárhány rendelést vettem fel, mindig egy bájvigyor kíséretében tettem azt. Kell a látszat, hogy itt kedvesek és bájosak a pincérek. Félre kellett tennem az előbbi problémáimat. És talán még segít is, hogy ennyi ember van itt. Nincs időm azon agyalni, mi történhetett volna az irodában, ha nem jön Sharon.

.....

Egészen fél kilencig rettentően nagy volt a hajtás. Az emberek egymás után cserélődtek. Oda-vissza rohangáltunk az asztalok és a konyha között. Legalább ezzel kizárhattam Patricket a fejemből. Asszem picit túl is tettem magam rajta. Hála Helenának, és a rengeteg munkának.
   Most kevesen vannak az étteremben, így ráérünk szusszanni egy kicsit. Pierre miután felvette a kabátját, a zsebéből elővette a cigis dobozát és az öngyújtóját. Majd elindult a hátsókijárat felé. Ahogy elhaladt mellettem, egy halvány mosoly jelent meg az arcán. És még csak nem is volt ellenszenves, vagy erőltetett. Hm... még a végén megbékél velem. Lehet, ismét meg kéne próbálnom visszahódítani? Így hát, követtem őt. Nem is értem miért csinálom ezt.
„Szia." Mosolyogva köszöntem rá, ő meg csak bólintott és meggyújtotta a cigarettáját. „Tudod, gondolkodtam, és..."
„Luke... nem hinném, hogy..." Lehunyta szemeit, és picit megrázta a fejét.
„Tisztában vagyok vele, hogy elbasztam. Tudom nagyon jól. De..." Rám emelte szemeit, amik a félhomályban zöldesnek tűntek.
„Nem tudom, mit akarsz, de akár már el is felejtheted. Figyelj, nem hinném, hogy nekünk bármit is kéne..."
„Legalább hallgass meg, oké?"
„Elégszer hallgattam már a marhaságaid, Luke." Beleszívott a cigijébe. „Nem vagyok rá kíváncsi." Kissé szíven ütött ez a mondata.
„Pierre..." Mondtam lágyan és megfogtam a szabad kezét. „Ahogy már milliószor mondtam, őrülten sajnálom. És egy kurva nagyot hibáztam. Egy botlás volt. Részeg voltam és..." Hirtelen elhallgattam. Nem akarom, hogy tudja, be voltam tépve. Az a csaj, akivel szórakoztam rávett, hogy szedjek be valami drogot. Elég szépen kiütött, és hát... sajnos megfektettem.
„Luke, feleslegesen erőlködsz, nem érdekel." Kirántotta a kezét az enyémből és zsebre vágta. Hosszasan beleszívott a cigibe, és a kifújt füstöt tanulmányozta.
„Esetleg adhatnál egy újabb esélyt. Nem vesztenénk vele semmit." Kezdtem bele pár pillanat hallgatás után. Hitetlenkedve nézett rám. „Mit szólnál, ha... ha mondjuk holnap, vagy mit tudom én mikor, elmennénk v-vacsorázni?" Totál meggondolatlanul tettem fel a kérdést. Ráadásul, össze-vissza dadogtam, amivel azt értem el, hogy kinevessen egykori szerelmem.
„Ezt te sem gondolhattad komolyan." Megrázta a fejét. Ismét beleszívott, és karikákat fújt a füstből. „Luke..."
„Pierre, kérlek. Csak egy vacsora. És ha... jól alakul, megpróbálhatnánk." Próbáltam a legelragadóbb és legcukibb nézésemet bevetni.
„Hiába nézel így, nem hatódom már meg tőle." Még inkább rájátszottam az elhagyott kutyakölyök nézésre. „Jól van, egye bassza, csak ne vágj már ilyen képet!" Nevette el magát.
„Köszönöm!" Örömömben majdnem a nyakába ugrottam. De még időben visszafogtam magam. És helyette csak megcirógattam a hátát. „Nem fogod megbánni." Szélesen rámosolyogtam.
„Remélem is, szöszi!" Kacsintott, majd elindult befelé. Átjárt a boldogság, hisz erre hajtottam már vagy egy hónapja. De mindig visszautasított. Nem tudom mi ütött belé, hogy belement a dologba. Talán rájött, hogy nem tud nélkülem élni.
   Baszki, jól átgondoltam én ezt? Nagyon remélem, hogy nem fogom megint elcseszni.

....

Nem sokkal negyed tizenegy után zártuk be az éttermet. Miután elköszöntem a barátaimtól, hulla fáradtan pattantam fel a deszkámra és elindultam haza. A korom sötéttől és hatalmas ködtől alig láttam az utat. Hát mit ne mondjak? Elég para ez így. Crystal most biztosan azt mondaná, hogy mennyire misztikus már ez a köd. Totálisan oda van a misztikus és félelmetes dolgokért. És, többször is mondta már, hogy ő hisz az ilyen természetfeletti lények létezésében. Mindig azzal akar beetetni, hogy nem véletlenül találták ki őket. Én meg csak értetlenül pislogok rá. Leginkább hülyének nézem, de ez mellékes.
   Ahogy gurultam a járdán, elkapott valami fura érzés. Mintha figyelne valaki. Butaság, hisz senki sincs az utcákon. Egyedül én repesztek a gördeszkámmal. Jó, meg hébe-hóba jön egy-két autós. Ugyan már Luke, nem kell parázni, nincs itt senki. Csak azért mégis bennem van a félsz.
   Oké, ez kezd nagyon nem viccessé válni. Egyre csak úgy érzem, hogy követ valaki. Többször is hátra néztem, de persze semmit sem láttam. Nyilván a köd miatt, nem pedig azért mert hirtelen eltűnt az a személy. Aztán lehet, csak a sötét miatt érzem így. Ilyenkor paranoiásabbak az emberek, szóval nem golyóztam be. De azért gyorsítottam a tempómon, hogy mielőbb hazaérjek.
   Mikor megláttam a panelunkat, megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Lelassítottam, majd leléptem a deszkámról. Felvettem, és sprintelve tettem meg a maradék távot az épületig. Majd a lépcsőn is felfutottam. Párszor meg is botlottam a nagy sietségben, de a korlátban még időben meg tudtam kapaszkodni. Nem is én lennék, ha nem bénáznék a hosszú, csámpás lábaimmal.
   Az ajtóhoz érve a zárral is tökölődtem pár percig, mire sikerült kinyitnom. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, fejemet és hátamat neki támasztva fújtam ki magam.
„Zombik elől menekültél, vagy mi?" Hirtelen nevetett fel Crystal, amitől szépen meg is ijedtem. Eléggé váratlanul ért, mert sötét van az egész lakásban. Csak az ablakokon át beszűrődő utcafények világítják be.
„Baszki, a szívbajt hoztad rám." Lihegve válaszoltam. Ijedtemben még a deszkámat is elejtettem. Crystal pedig még hangosabban kezdett nevetni, majd felkattintotta az egyik lámpát. Hunyorogtam picit, hogy szemeim megszokják a fényt.
„Na, de hova volt ez a nagy sietség?" A konyhába követtem.
„Hideg van kint, meg köd." Megvontam a vállam. Amíg ő neki állt vacsorázni, igen, este fél 11-kor, addig én csak egy bögre teát ittam. Valahogy nem volt étvágyam. Úgy érzem magam, mint egy hajtóvadászat után, és én voltam a vad. Nem tudom, lehet csak meghülyültem és én képzelem be, de tényleg úgy érzem, hogy valaki végig követett.
   Azzal próbáltam elterelni erről a gondolataim, hogy Crystallal megbeszéltük kivel mi történt ma. Elmondtam neki, hogy sikerült randira hívnom Pierre-t. Eléggé meglepődött ezen. És csak annyit reagált „Te tisztára megbuggyantál, Luke!". Fura, de én is így kezdem érezni.

---------------------------------

Hiyaa!

So ez lenne az új, mystical!Lashton első fejezete. Nem nagy eresztés, i know. Sőt még csak Ashy sem jelent meg benne (legalábbis személyesen), ooor a misztikus lények sem. But ami késik, az nem múlik, am i right or am i right?

Minden esetre, nagyon remélem, h tetszeni fog ez a Lashy fictionöm is. Ez nem igazán lesz olyan cuki-muki, mint a rémálmos (bár jobban belegondolva, az sem igazán az 😀).
Ebben rengeteg lesz a vér/ az erőszakoskodás/ smut mindenféle mennyiségben/ vérszívás-harapdálásos kink-ek / és persze káromkodás (bár azt már megszokhattátok tőlem😆).  😏

Hja, és ha zavar titeket ez a "nyuszifüles" párbeszédjelölő dolog, akkor szóljatok, és visszaváltok a megszokott gondolatjelesre (-). Okay?

Comment in the section below or vote for it. Thanks. ;)

Love y'all! ✘✘
-N