Néhány lélegzetvételnyi idő után leveszi a kezét rólam, de nem mozdulok. Már tudom, hogy nem azért eresztett el, hogy ficánkoljak, és amikor megérzem a csupasz fenekemre eső textilt, elernyednek az izmaim, lehunyom a szemem, és csak várom, mi következik. Csakhamar a hideg fémolló is a combomon landol egy rövid időre. Aztán Lou elhelyezkedik mellettem, és amennyire fel tudok pillantani rá szőnyegbe nyomódó arccal, azt látom, hogy elmélyült tekintettel csíkozni kezdi a nadrág szárát, arasznyi széles sávokat vagdosva belőle. Amint készen van a művével, megintcsak meglepően törődő érintésekkel simít végig a meztelen lábaimon, majd lehúzza a rózsaszín zoknikat is rólam, és a sarokba hajítja őket. Elkezdi a bokáim köré tekerni az anyagot, először csak gyengéden, de amint a szalag eléri a kívánt helyzetét, ránt egy erősebbet a kötéllé avanzsált textilen, és gyors mozdulatokkal egy erős csomót köt rá. 

- Most már feltérdelhetsz - adja meg az engedélyt, én pedig feltápászkodom, és a sarkaimra ülve az ölembe ejtem a két kezem, türelmesen várva a további instrukciókra. 

Kezébe vesz egy újabb, valamivel szélesebb anyagdarabot, és a szemeimre helyezi, miután hátra simította a hajamat, majd a tarkómon azt is csomóra köti. Lehunyom a vékony vászon alatt a szemhéjaimat, és halkan felsóhajtok. 

Imádom nézni őt, bármit is csinál velem. És itt most nem csak arra gondolok, ahogy a nedves és kemény szerszáma ki-be jár bennem, vagy ahogy az izmai megfeszülnek, hogy a csillagok közé emeljen velük. Apróságokra. Ahogy az izzadság elkezd gyűlni pici csillogó cseppekben a mellkasa közepén, épp a nevem kezdőbetűje alatt, vagy ahogy a szemöldökét összeráncolva, az alsó ajkára harapva próbálja visszafogni az árulkodó nyögéseit, azt hazudva magának, hogy azért csinálja, hogy az enyémeket kivétel nélkül jól hallhassa. Ahogy azonnal a csípőmért nyúl, hogy megtartson egy-egy pózban, amikor látja, hogy nekem már nehezemre esik. Vagy amikor már úgy érzem, nem bírom tovább, és könyörögve nyúlnék az ágyékom felé enyhülésért, ő pedig félúton a kezem után nyúl, összefűzi az ujjainkat, és megcirógatja a tenyerem, ezzel tiltva meg szavak nélkül, hogy idő előtt véget vessek mindennek. Egyszóval imádom figyelni minden rezdülését, mégha a képeknek csak töredéke jut is el a ködössé vált tudatomig. Mindezek ellenére néhányszor már megmutatta, milyen mélységeiben tudom élvezni a együttléteinket, amikor kiiktatja a látásomat, és csak a többi érzékemre hagyatkozhatok. Minden felerősödik olyankor. A hangok, az érintések, az illatok jelentősége. 

Amikor a csuklóimon megérzem a gitárhúroktól érdes ujjait anélkül, hogy abban a pillanatban számítanék rá, egy éles levegővétellel reagál a testem. Elfojtom a nyögést, ami kiszabadulni készül, és ahogy a pillanatnyi gyengéd cirógatás után egy határozott mozdulattal a hátam mögé húzza a karjaimat, és a lábaim után a kezeimet is megkötözi, újra a fogaim közé veszem az alsó ajkam. Tudom, mennyire felizgatja ez az önkéntelen mozdulatom minden alkalommal, mégsem szándékosan csinálom. Ösztönből jön szinte minden, ami miatt nap nap után már hosszú évek óta megkíván. Legbelül már reszketek a vágytól, de tartom magam, mert nem áll szándékomban kimutatni, mennyire elvesztem már most, hogy még szinte hozzám sem ért. Ezzel áltatom magam, pedig biztosra veszem, hogy ő tudja. Mindent tud, mindent lát rajtam, mindent érez. Néha azt képzelem, a gondolataimban is könnyűszerrel olvas. Az övé vagyok. A tulajdona. És ezen senki és semmi nem fog változtatni, amíg világ a világ.

Egy újabb anyagdarabot vesz magához, és amennyire érzem, befűzi a csuklómra kötött béklyó alá, majd a bokámat összefogó kötél felé húzza a karomat, ezzel megfeszítve minden lehetséges izmot a testemben. Egészen halkan felkuncogok, amikor rájövök, hogy azt tervezi, összeköti a csuklóimat a bokáimmal. Túl sok végtagot pozicionál oda, ahol reményeim szerint hamarosan a csípőjének kell lennie.

- Így hogy fogsz megdugni, Lou? - teszem fel a költőinek szánt kérdést, bár valójában abban sem vagyok biztos, hogy hangosan terveztem kimondani. Sokkal inkább illett volna egy néma töprengésnek a saját fejemben. De ha már így alakult, és már úgyis felbőszítem, egy halk nevetést is megengedek magamnak a megjegyzés mellé, ezzel még jobban elvetve a sulykot. Nem is tudom, miért csinálom. Mintha valaki erőszakkal elvette volna a kontrollt tőlem a saját cselekedeteim felett. Mindenesetre az mostanra már biztosan nem titok előtte, hogy tényleg szeretném használni ma azt a biztonsági kódot.

Egy feszült, mozdulatlan másodperc után változtat a tervein, váratlanul elereszti az anyagdarabot. Megszűnik a feszülés az izmaimban, a véremben azonban épp ellenkezőleg, olyan hirtelen ugrik meg a feszültségszint bennem, hogy egy remegés fut végig a testemen. Megrémülök, amiért elereszt, hogy esetleg ezúttal valóban megharagudott, és most véget vet a játéknak. De hamar megkönnyebbülök, amikor néhány pillanat múlva dühösen a hajam tövére markol, és újra hátrarántja vele a fejem. A másik tenyere határozottan a torkomra siklik, miközben hátulról a tarkómhoz hajol. Érzem a zaklatott légvételeit a nyakamon, és a szívverésem újra száguldásba kezd.

--------------------

Luji kezd morcos lenni... mit csináljon ezzel az engedetlen fiúval? Bármi ötlet? 😁