Kora reggel van, mégis négy rendőrautó hajt be a nagy tömeggel teli utcába, ami már el van kerítve. Az autókat követi egy fekete furgon is, amiből később három ember száll ki. Az ablakból nyomon tudom követni őket az egész utcában, amit fotókkal rögzítek is. Az a hármas, aki a furgonból ugrott ki, a letakart testet veszi célba, ahol mindent aprólékosan átvizsgálnak, mégis kihagynak valamit. Onnan lentről talán nem, de idefentről látni lehet a kocsi alatt heverő véres kést, amit direkt hagytak ott, mégis úgy csinálták, mintha a véletlen műve lenne. Emellett van ott még valami, ami már nem szándékosan került oda. Én csak tudom, hiszen tegnap a legjobb helyről néztem végig, ahogyan a tettes leszúrja az áldozatát, majd elrejti a kést az egyik kocsi alá. Azonban menekülés közben elejtett valami nagyon fontosat, ami később hatalmas problémát jelent majd számára.

Amíg ketten továbbra is a testet szemrevételezik a harmadik egészen mást csinál. Körülnéz és keres valamit az épületeken, kamerákat. Egy pillanatra mozdulatlanul megáll és csak meredten előre néz, míg szőke haja lengedezik a szélben. Szemét sötét napszemüveg takarja, így csak sejtem merre nézhet. Felemelem a gépem és készítek róla egy gyors képet. Amint megjelenik a kép összeráncolt szemöldökkel meredek rá, hiszen nem ezt vártam. A képen teljesen másfelé néz mint akkor, egyenesen rám.

-Most aztán megleptél -vigyorodok el -Vajon én is szerezhetek neked egy kis meglepetést? -kérdezem magamtól, aztán a gépet a nyakamba akasztom és kimászok az ablakba.

A keretben megkapaszkodva tekintek le rá, ahonnan már több szem is rám szegeződik. Végül is ez a második emelet, bárki hiheti azt, hogy öngyilkos hajlamaim vannak. Nos, nekik csalódást fogok okozni ugyanis olyan rész, hogy meghalok egyáltalán nem szerepelt a mai napirendemben. Kilököm magam a párkányról, majd lejjebb keresek magamnak egy tökéletes helyet ahová ugorhatok. A tűzlétra jelen esetben megteszi, így arra érkezem guggolva, majd ugrom is tovább de ezúttal már a betonra. Két lábra érkezem, s az első dolgom az, hogy lefotózzam ezeket a riadt tekinteteket, amik mind engem bámulnak. Két kattintás után megszemlélem műveimet.

-Sikerült meglepnem téged -tekintek nevetve a szőke hajú férfira, aki még a napszemüvegét is képes volt levenni, így láttatni engedte kék szemeit.

-Miért ugrottál le?! Bármi bajod eshetett volna! -kiabált oldalról egy férfi felém futva, aki látszólag el sem hitte ami történt.

Letegezett engem, pedig már huszonöt éves vagyok, ilyen korban már nem kéne gyereknek tekinteni engem.

-Hiszen ő akarta -mutatok a szőkére -Úgy nézett rám, mint aki azt kántálná, hogy: Ugorj! Ugorj! -mutattam be nekik kis átéléssel, de nem igazán díjazták.

Sóhajtva leengedtem a kezemben lévő gépet, s ezúttal a nyomozóhoz fordulva feltettem neki egy félreérthetetlenül egyszerű kérdést.

-Segíthetek valamiben? -döntöttem oldalra a fejemet mosolyogva, de ő nem viszonozta azt, csak hidegen meredt rám.

-Itt lakik fent -bökött az albérletem felé -Látott esetleg valamit az este? -kérdezte lényegretörően és ő már magázódást használt.

-Nem -vontam meg a vállaimat egyszerűen, mire a szőke nő és az előző kedves kolléga is idegesen meredt rám -Az este nem -tettem hozzá kicsit később, mire érdeklődő pillantásokat kaptam.

-Tehát ma reggel látott valamit? -lépett hozzám közelebb a nyomozó napszemüvegét a kezei közt forgatva.

-Talán -gondolkoztam el, ami miatt újabb rohamot kapott a mellettem álló.

-Na jó, elég volt most már -jött közelebb a férfi és úgy látszott sikerült kihoznom a sodrából.

Ujjaimmal közrefogtam az állát és kényszerítettem, hogy jobbra nézzen. A nő már ugrott volna, hogy kicsavarja a kezemet, mikor feltettem a kérdést a hangoskodónak.

-Látod? -kérdeztem, s egy pillanattal utána egy apró bólintást kaptam válaszul -Direkt van ott, ne hagyd hogy félrevezessen. Ha jobban szétnézel mást is látni fogsz, ami már véletlenül került oda -engedem el az állát, mire ide-oda forgatja a fejét, majd hirtelen megindul. Megtalálta.

Tőlünk körülbelül hat méterre van egy csatorna, aminek a rácsain fénylik valami. Ezt a dolgot emeli fel, s hozza ide a társainak, hogy megmutathassa. A szőke férfi nem tűnik elégedettnek, engem vizslat, mintha nem kapott volna választ valamire.

-Honnan tudta? -teszi fel nekem a benne őrlődő kérdést.

-Fontos ez? -kérdezek vissza, mire egy erőteljes igent kapok.

-Egy fotósnak minden részletet észre kell tudnia venni. Fentről nagyon látszott, hogy csillog két helyen is valami -mutatok a nyakláncra és a késre, amit eközben kiszedtek a kocsi alól.

-Megtudná adni Eric Delko nyomozónak a nevét és az elérhetőségeit, hogy behívhassuk később? -kérdezi, de pontosan tudja a választ.

-Persze -érkezik tőlem egy egyszerű válasz és már azon kapom magam, hogy az egyik kollégájával sétálok a furgon felé.

Ott elővesz egy papírt és tollat, hogy feljegyezze az adataimat. Lazán diktálom le neki, ő pedig szorgosan veti papírra a hallottakat.

-Ennyi? -kérdezem tőle mosolyogva, mire bólint egyet, ezért magabiztosan megindulok visszafelé, de egy pillanatra megállít.

-Ne hagyd el a várost -figyelmeztet engem, ami miatt egy újabb mosolyt engedek meg magamnak.

Ne aggódj, nem megyek sehová, ezek után már nem. Találtam magamnak csodálatos fotóalanyokat, akik megtestesíthetik számomra a legszebb dolgot a világon. Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna ma.

-Nem fogom, elvégre én is gyanúsított vagyok ezek szerint -utalok az előző mondatára.

-Akkor rendben van. Viszlát -köszön el tőlem, így most már én is megindulhatok visszafelé.

Nem meglepő, hogy én vagyok az elsőszámú gyanúsított, hiszen itt lakok fent, bármikor elkövethettem volna. Egy másik érv is ellenem szól, mert én találtam meg a gyilkos fegyvert. Talán most még hozzám húznak a szálak, de később valaki egészen más fog ezekbe belegabalyodni, ugyanis ezt a gyereket nem én öltem meg. A fiú, akit leszúrtak erősen az előző ügyhöz kapcsolódik, ugyanaz a gyilkolás módja és a tettes is. Az elkövető egy sorozatgyilkosnak próbálja beképzelni magát, azzal hogy gyerekeket választ magának, majd ugyanazon módon öli meg őket. Ezek a gyerekek véletlen kerülnek kiválasztásra, nincs semmilyen szűrő, ami szerint válogatná őket. Élvezetből öli és kínozza meg őket, majd rakja ki az utcára, ahol bárki megtekintheti a művét, mint egy múzeumban. Ez mind szép és jó, de hol a védjegye? Minden sorozatgyilkosnak van egy ismertetőjele, amiről felismerik őket különböző ügyeknél. Általában ez jól látható helyen van az áldozaton vagy esetleg a közelében. A mostani fiún, ha jól láttam nem volt semmi ilyesmi, de hogyha jobban megakarok róla bizonyosodni, akkor közelebbről kéne szemügyre vennem, bár ennek az esélye szinte egyenlő a nullával, ugyanis nem fognak a test közelébe engedni.

Ajkaimon egy apró mosollyal nyitok be a lépcsőházba, ahol lábaimat gyorsan szedve egymás után megyek fel a lépcsőn, majd saját bejárati ajtómon lökök egy kicsit, s az furcsa hangot hallatva kitárul előttem. Nincs szükségem kulcsra, ugyanis az ajtó néha úgy beragad, hogy semmivel sem tudom kinyitni. Zárni még azért sem olyan fontos, mert ezen az emeleten egyes egyedül lakom. Az összes lakás közül ez a legnormálisabb és higiénikusabb, a többit nem is nevezném lakásnak, inkább patkányfészeknek. Pozitívum a csendes kihalt környék és az alacsony bérleti díj, amit fizetnem kell érte.

Nyakamból leakasztom a gépet, majd lehelyezem az asztalra, amin észreveszek két aprócska rászáradt vércseppet.

-Ez kimaradt volna? -sóhajtok bosszúsan, majd megfogva egy rongyot kezdem el letörölni az asztalt.

Egy mozdulattal letörlöm, de ahelyett hogy tiszta lenne, még több vér lepi el. Értetlenül a szivacsra meredek, amiből dől a vörös folyadék. Tegnap elfelejtettem kimosni. Beledobom a mosogatóba és kicsavarom párszor, majd az asztalt újra áttörlöm és ezúttal elégedett vagyok a végeredménnyel is. Visszamegyek a mosogatóhoz, ahol megismétlem a szivacs kimosását, majd a saját kezeimet is megmosom. A laptopomat előveszem és a tegnapi képek mappáját keresem a sok hasonló között. Amint megtalálom rá is kattintok és újra átböngészem a tartalmát, ami ötvennégy képet foglal magába. Az összes kép szerkesztetlen, mivel nem vagyok nagy híve a szerkesztésnek. Szeretem ha a valóságot látom magam előtt és nem az agyon szerkesztett és kiretusált hazugságot. Csak az előre rendelt képeimnél szerkesztek, amik nem magamnak készülnek.

A mappából kiválasztok egy-két képet, ami utólag még sem tetszik, ezért kitörlöm ezzel leszűkítve a mappa tartalmát. Hosszas válogatás után készítek magamnak egy kávét, amit az ablakban ülve fogyasztok el. Innen kinézve látom, hogy a nyomozás még mindig folyik, azzal a különbséggel hogy a testet már elszállították. A szőke hajú nyomozó is eltűnt már, akinek meg sem kérdeztem a nevét. Viszont az akinek az adataimat megadtam annak emlékszem a nevére. Eric Delko a nyomozó, aki leüvöltött az utcán csak azért, mert kiugrottam az ablakból. Velük volt még egy szőke nő is, akinek a nevét csak az egyik kollégájának szájából hallottam visszafelé. Calleigh, csak ennyit mondott semmi mást. Így együtt ez a három elég érdekesnek ígérkezik, talán megéri velük foglalkoznom.

-Már várom a mielőbbi találkozást -húzom mosolyra a számat, majd ölembe veszem a laptopomat és olvasni kezdem a mai híreket.

"Holtan találtak egy 28 éves férfit a lakásában. Jelenlegi információink szerint a halál oka egy fejlövés. A test mellett a rendőrök találtak még egy képet is, amin a férfi szerepel. A kép hátuljára a következő üzenetet írták: Kérem ne...
Az elkövető jelenleg ismeretlen."

Minden sorozatgyilkosnak van valami ismertetőjele.