Vesztettem. Nem hiszem el, hogy veszítettem Oskari ellen és végül tényleg a barátnőjévé váltam ezáltal. Bár igaz, hogy némiképp furcsálltam, amiért ennyire ragaszkodik ahhoz, hogy járjak vele, de azért annyira már ismertem a srácot, hogy tudjam, őt ez élteti.

A meccsünk végén kijelentette, hogy olyan pocsékul játszom, hogy kénytelen lesz saját maga megtanítani engem rendesen biliárdozni, ezért készüljek fel, mert mostantól minden késő délutánom el fogja rabolni, hogy suli után ezen a szakadt helyet tudjunk gyakorolni.

Miután jól helyben hagyott, megittam valami kevésbé alkoholos italt, végül Oskari pedig hazadobott minden más, említésre méltó dolog nélkül. A haverjaival nem beszélgettem, a kocsiban vele se álltam szóba, mert iszonyat mérges voltam, ráadásul az sem esett valami jól, hogy anyám körbeugrált, amiért egy fiú autójából látott engem kiszállni. Kérdezgetni kezdte, hogy mi a helyzet, ki ez a srác és mi van alakulóban, de nem mondtam neki egyelőre semmi konkrétat.

- Én megőrülök ettől az egésztől. – borzoltam össze a hajam idegesen, vállamon pedig ott pihent a seprűfélfa, amivel a közszolgálatomat végeztem. – Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? És miért pont Oskari Gebharddal kellett összejönnöm, aki egy negyedeszű idióta, ráadásul Sofia exe?

- Tényleg nagyon szét vagy csúszva, Hilla. – szólt hozzám higgadtan és barátságosan Emma, aki az egyik barátnőm volt a sulimon kívülről.

Szerda délután volt aznap, az idő gyönyörű volt, alig fújt a szél, így megragadtuk az alkalmat pár greenpieces barátommal, hogy kilógjunk a parkba kicsit körbetakarítani a helyet. Emma volt az egyik legjobb barátnőm a csoportból. Nálam két évvel volt idősebb, már egyetemre járt, de hasonló volt a világlátásunk és ő is nagyon fontosnak tartotta a környezetvédelmet hozzám hasonlóan sőt, az ő segítségével tudtam csatlakozni a szervezethez.

A lánynak hosszú, barna haja volt, akárcsak nekem, viszont ő nem festette be, mert undorodott a vegyi anyagoktól, ezért se smink, se körömlakk nem fedte őt egyetlen porcikáján sem. De nem is volt mindezekre szüksége, mert így is nagyon csinos és magas volt, igaz, nem egy modell, de épp olyan lány, akinek a mosolyában és kedves természetében rejlett az igazi szépsége.

Együtt vezettünk egy blogot, amire a tevékenységeinket és önkéntes munkára való felhívásokat raktuk ki és cikkeket írtunk, hogy a környezetvédelem több emberhez is eljusson. Igaz, a Grennpiece nem éppen olyan egyesület volt, ami csak ilyen csendes lehetőségeket kínált arra, hogy megóvjuk a földet, hanem durva erőszakot is alkalmazott, ha arra volt szükség.

Tavaly nyáron részt vettem egy elég nagy tűntetésen, amely Helsinki egyik új és felkapott vállalata ellen irányult, mivel a gyár rengeteg, felesleges műanyagot használt a termékei csomagolására és ezek egy része a közeli tengerparton landolt. Emmaval részben mi ketten vezettük ezt az ellenállást és petíciót indítottunk, de amellett, hogy nem jutottunk semmire, mind a rendőrséget is mozgósítottuk és a képek, amik elterjedtek rólam, hamar eljutottak az iskolatársaim és tanáraim felé is. Azóta csak halkan teszem a dolgom a környezetért.

- Csak mondd meg, mit kéne tennem, Emma? – kérdeztem hisztérikusan a lány felé fordulva, de hiába törtem magam és a fejem, be kellett látnom, hogy a helyzet kilátástalan volt.

- Én nem igazán ismerem ezt az Oskari srácot és Sofiaval is csak egyszer találkoztam, de ha a barátnőd képes volt vele két hétig járni és így belehabarodott, akkor... áh, neked nem kell félned. – legyintett egyet, miközben félbehagyta a megkezdett mondatát. – Túl kuka vagy a szerelemhez.

- Gondolod? – fintorogtam csalódottan és ismét a kezembe vettem a seprűmet.

- Nézd, amiket eddig meséltél nekem most Oskariról, úgy látom, tényleg nagy nőcsábász és, bár nem értem, mit esznek rajta a lányok, de abban biztos vagyok, hogy te nagy kihívás leszel neki. Elvégre nem akarsz vele együtt lenni és tényleg nincs tapasztalatod a párkapcsolatokban. Szerintem még ő fog neked könyörögni, hogy szakítsatok. Csak elég jól kell, hogy csináld azt, hogy az idegeire mész.

- Igazad van. – világosultam meg hirtelen és kivirultam örömömben, mintha a száztonnás teher egyszerre habkönnyű tollpihékké vált volna a vállaimon. – Csak ellenállást kell tanúsítanom és akkor a két hetet sem érem meg vele. Én lehetnék a legrövidebb párkapcsolata és akkor leszállítja Hugot rólam és Emilről, de ugyanakkor megkapja, amit akar. Zseni vagy Emma.

- Tudom. – nevetett fel örömében és hátrasöpörte a haját.

- De mi legyen Sofiaval? – kérdeztem egyszerre elkenődve. – Hiába ez a terv, ki tudja, beválik-e egyáltalán és neki nem hazudhatok. Ő a legjobb barátnőm és nem akarom, hogy csalódjon bennem. Eltitkolni sem tudom, mert Oskari ma például egész nap engem keresett és félek, ha nem szólok Sofianak időben a dologról, akkor csak rosszabb körülmények között jutna a tudtára.

- Ez igaz. – esett gondolkodóba Emma is. – Figyelj, beszéld meg vele és mondd el neki, mi a helyzet. Ne hagyd ki azt a részletet, hogy Oskari és közted egy komoly üzlet folyik. Biztosan meg fogja érteni.

- Lehet. Talán. – mondogattam még mindig elkámpicsorodva. – De azt hiszem, igazad van. Fel is hívom most, hogy van-e kedve holnap eljönni velem, mert akarok vele beszélni négyszemközt. Ugye nem bánod, ha...? – mutattam arrébb magunktól, mire a lány lazán megrázta a fejét.

- Nem, dehogy. Menj csak és sok sikert! – kacsintott bizakodóan, én pedig egy optimista mosoly villantása után arrébb vándoroltam tőle.

Betárcsáztam a barátnőm számát, majd a fülemhez emeltem a telefont, miközben egyre inkább távolodtam Emmatól, hogy megfelelő és térerőben gazdag helyet találjak a sikeres kapcsolatfelvételhez. Kétszer is megpróbáltam elérni Sofiat, de mindannyiszor kicsengett a telefonja és rá kellett jönnöm, hogy nem a térerővel van a baj, csak egyszerűen nem hallja, hogy csörög a mobilja, vagy nem tudja most felvenni. Addigra már jó messze jártam a helytől, ahol takarítottunk, épp a park egyik szökőkútjánál, amit padok vettek körül és, ahol mindig galambok totyogtak a környéken.

- Már megint sikertelen. – csaptam össze idegesen a telefonom – én voltam ugyanis az egyetlen lány a giminkből, akinek még mindig összecsukhatós mobilja volt – és, mikor felpillantottam a szökőkút irányába, Oskarit láttam a szemeim elé tévedni.

Elég messze voltunk egymástól és szerencsére nem vett észre, de ennek ellenére mégis az egyik vastag fa takarásában elrejtőztem, mert nem is szerettem volna, hogy meglásson. Ha tavaly a gothikus szoknyámra volt bátorsága megmozdulni és hozzám szólni, akkor nem akarom megtudni, mit mondana, ha meglátna engem egy sötétkék Greenpiece feliratú pólóban, a kezemen koszos gumikesztyűvel és összekontyolt hajjal, amit egy fehér baseballsapka takart, hogy védjen engem a napszúrástól, ráadásul bűzlöttem, mint egy igazi szemetesvödör.

- Mi az ördögöt keres itt? – kérdeztem magamban motyogva és árgus szemekkel figyeltem, amint Oskari meglehetősen nyugtalanul, zsebrevágott kezekkel fel-alá járkál a szökőkút előtt.

Gondoltam, biztos vár valakire és, mivel kíváncsivá tett engem, ki az, aki ilyen szinten furcsává varázsolja őt, gondoltam, meglesem magamnak, hátha eltanulok pár trükköt.

Nem is kellett sokat várnom, ugyanis rövidest megjelent a színen egy hosszú, göndör, szőke hajú lány, akinek szemeit egy félarcméretű napszemüveg takarta és pórázon egy igen rosszul megfodrászolt, kakaóbarna pudlit sétáltatott. Mikor leállt Oskari előtt és szóba elegyedett a sráccal, azt hittem sokkot kapok a látványtól. A csaj elvégre egy tűsarkúban és drága, márkás ruhákban járó, első osztályú, gazdag plázacica. Mégis mi dolga akad neki egy Oskarihoz hasonló sráccal?

Le sem tagadhatták volna, hogy ismerik egymást, pláne, hogy a fiú, aki alig 24 órája csak a barátom ugyan, de olyan boldog és megszeppent, mint egy óvodás kisgyerek, aki első látásra esett bele a dadájába.

- Na, szépen vagyunk. – morogtam az orrom alatt és gonosz mosolyt villantottam. – Szóval ő a te igazi célpontod, miközben velem és Sofiaval szórakozol? Te átkozott!

Több sem kellett nekem, szinte azonnal kapcsolt az agyam, hogyan tudnék neki keresztbe tenni és erre fájt a fogam a legjobban a barátnőmmel tett szakítása után. Szépen kibújtam a fa takarásából és megindultam az édesen enyelgő párocska felé. Mikorra már csak néhány lépésre voltam tőlük, Oskari sikerrel észrevett és a mondata második fele végleg a torkában akadt a látványomtól. Azt a halál előtti, kétségbeesett fejet mindenkinek látnia kellett volna... Az arcára egyrészt kiült a mérhetetlen undor a piszkos ruházatom és rendezetlen hajam miatt, ugyanakkor láttam a sötét szemeiben megcsillanni a reményvesztettséget. Lehet, tudta is, hogy a felbukkanásom a vesztét fogja eredményezni.

- Sziasztok! – köszöntem kedvesen mosolyogva, mire a szőkeség is hajlandó volt kitűntetni a figyelmével. – Szia, Oskari. – köszöntem személyesen a fiúnak külön és mellé cövekeltem magam.

- Sz-szia. – köhögte fel a szavait elesetten és csodával határos módon elhúzódott tőlem. – Te meg mit keresel itt H... Hilla, ugye? – nevetett fel kínosan, de annyira átlátszó volt a színjátéka, hogy már komolyan sajnáltam.

- Nagyon vicces, Oskari. – kereszteztem magam előtt a karjaim. – Szóval ezért nem jöttél ma el a randevúnkra? Azt hittem, komolyabb dolgod van, de mint látom... - fordultam ekkor a csaj felé és udvariasan odanyújtottam neki a koszos gumikesztyűbe bújtatott kezemet. – Örvendek, Hilla Palotie vagyok, Oskari barátnője.

- Oh, Én pedig Amanda Sipilä. – mutatkozott be hasonlóképpen, de kezet, azt nem akart velem fogni, mire ördögi mosolyba húztam a számat. – Nem is tudtam Oskari, hogy van barátnőd. - pillantott keserűen a srácra.

- Fogalmam sincs, ki ez a csaj. – mordult rám grimaszolva, mire önelégült fejemet felé fordítottam.

- Most komolyan letagadsz? Ennyit ér neked egy évnyi, boldog párkapcsolat? – kértem tőle számon, mire majdnem leesett az álla.

- Egy évnyi? Azt sem tudom, ki a fene vagy. Miért nem mást szívatsz?

Morogva méregettük egymást a szegény, szőke bálkirálynő előtt, aki reméltem, a lehető legkellemetlenebbül érezte magát. Az elképzelésem pedig nem állhatott messze a valóságtól ugyanis hamarosan gondterhelten megszólalt.

- Jól van, azért arra még nem vagyok készen, hogy részt vegyek élesben egy párterápián. Különben is mennem kell. Örülök, hogy találkoztunk, Oskari. Remélem, összefutunk még. – intett kedvesen és maga után húzva a kutyáját, nyári szellőként arrébblibbent.

- I-igen. Én is. – makogta a nyomába Oskari és úgy fordult a csaj után, mint a kopó, mikor szagot fog, az a megbabonáztatott arca pedig kihozott a sodromból.

Hosszú másodpercekig bámult a srác Amanda irányába, aki otthagyta kettőnk között az erős kölnije illatát. Fájt belátnom, de féltékeny voltam és nem azért, mert Oskari ilyen szintű érdeklődést mutat a lány iránt. Egyszerűen csak... kihoztak a sodromból a beképzeld gazdagok és ezt az érzést szokták sokan a féltékenységgel azonosítani.

- Remélem, tudja a kis barátnőd, hogy a parknak ezen a részén tilos kutyát sétáltatni. – jegyeztem meg, mikorra már Amanda kellően messze járt tőlünk, azonban a mellettem ácsorgó Oskari felforrt agyvize akkor repesztett szelepet a koponyáján.

Egy határozott és erős mozdulattal a kezei közé kapott és a vállára emelt, én pedig képtelen voltam a tetteivel agyban lépést tartani. Csak kapálózni és kiabálni tudtam, szemeim pedig megpillantották Emmat felém futni, akinek minden bizonnyal feltűnt, hogy sokáig maradok el.

Mindenestre nem ért el engem addigra, mire Oskari pár lépést téve a szökőkút felé egyenest a hideg vízbe dobott, amiben úgy merült el az egész testem, mint a léket kapott hajóé.

- Ezt most mi a francért kellett? – kezdtem kapálózni a vízben és amilyen gyorsan csak tudtam, felálltam a kútban, majd dühösen néztem Oskarira, aki olyan pipa volt, hogy füstölt a feje.

- Remélem, tudod, hogy a park minden egyes szökőkútjában tilos úszni, te bosszantó kis nyomorék. - köpte a szavakat ziháló légzése közben, én pedig el sem hittem, ami történt.

Mivel a zsebeim tömve voltak az értékeimmel, mint a mobilom, vagy a pénztárcám, nem csoda, hogy egyből felugrottam a kútban. De Oskari villámló tekitete olyan szinten megrémisztett, hogy teljesen elfelejtettem kimászni a vízből és, mondjuk neki rontani, amiért ezt művelte.

Tavirózsának éreztem magam, akinek a lábai gyökeret vertek a fodrozó vízben, az előttem szobrozó srác viszont úgy nézett rám, mintha el akarna tűntetni a föld színéről.

- Fürödj egyet, mert bűzlesz! - vágott gyomron a beszólásával még utoljára, mielőtt végleg megindult volna kifelé a parkból, épp az ellenkező irányba és nem arra, amerre Amanda tartott.

Olyan megalázottan éreztem magam, mint még soha. Az emberek engem bámultak, a gyerekek rajtam nevezettek és még Emma szánakozó pillantását is el kellett viselnem, amint kisegített a kútból. Oskari koromfekete alakja pedig egyre csak zsugorodott, amint távolodott tőlünk, de azt még tisztán láttam, hogy a tiltás ellenére is rágyújt egy cigarettára.

Nagyon mélyen megbánthattam...