Néhány nappal később Kyle-al együtt kiengedtek a kórházból. Nem akartam vele menni sehová, de más választást úgysem hagytak...
-Szóval anyukád... -kezdte, miközben kinyílt előttünk a lakásuk előtti kapu.
Egyébként gyönyörű házban él a szüleivel, óriási fehér ház, hatalmas kerttel, őrökkel, formára vágott bokrokkal, uszodia medencével, kertészekkel, mindenütt tökéletesen zöld fűvel, színes virágokkal, mintha csak egy palotába léptem volna be. És akkor még a belsejét nem is láttam...
-Igen... -válaszoltam miután kicsodálkoztam magam. -Anyu meghalt drog-túladagolásban. És innentől kezdve szerintem megérted, miért akartam véget vetni az életemnek. Féltem tőle mindigis, terrorban tartott, de akkor is ő volt az egyetlen ember, aki törődött velem, akinek valaha is számítottam, és nagyon szerettem őt... Most viszont egyedül maradtam...
-Nem vagy egyedül -karolt át vigasztalóan. Te jó ég, milyen finom illatú a pulcsija! -Én itt vagyok neked.
Más helyzetben eltoltam volna magamtól, de azok után, ami értem tett, kimondottan jól esett a közelsége. Miután határozottan a tudtára adtam, hogy nem akarok kettőnk közt semmit, ő nem szállt le rólam, eljött hozzám, megmentette az életemet, napokat töltött velem egy kórházi széken, és most befogad az otthonába. Romantikus, ugye?! Az lenne, de most inkább csak elviseltem... Tény, észvesztően jól néz ki ez a srác, ráadásul baromi kedves is, de nem akartam tőle semmit... Úgysem vagyok hozzá elég jó...
-Szép délutánt, Mendes úrfi! -hajlongott az őr, mikor a hosszú köves út után elértünk a ház bejáratához. -És szép napot, kisasszony -intézte hozzám a szavait, mire én elpirultam.
Konkrétan Shawn Mendes testőre köszöntött engem maga Shawn házában, az is csoda, hogy még nem kaptam szívrohamot! Oké, nem rajongok se érte, se a családjáért, de basszus, ki ne örülne ennek? Mégiscsak egy szupersztár, egy marha helyes szupersztár, és a szintén baromi helyes fia.
-Fáradjanak csak be -állt arrébb a testőr, mint a filmekben.
-Köszönjük! -biccentett Kyle neki, majd beléptünk a valóságos palotába.
A padló gyönyörű fehéren csillogott, sehol egy sárfolt, sehol egy vízcsepp. Egyenesen lehetett elmenni szobákba - legalábbis így gondoltam - , és balra, illetve jobbra is kettő hófehér lépcső vezetett föl, arany korlátokkal. Nem láttam nagyon fel, de valószínűleg ott is szobák vannak. A lépcsők előtt balra, és jobbra elvezetett egy-egy rövid folyosó, aminek lehetett látni a végét. Bal oldalon egy hatalmas konyha látszott, a fehér asztalból ítélve, jobb oldalon pedig nappali lehetett, mert vörös kanapék sokasága állt ott. Basszus, és ez még csak az alsó szint! Mi lehet felül? Úristen, milyen gazdag, puccos emberek közé kerültem... Nekem itt nincs helyem!
-Ez... Gyönyörű -nyögtem ki végül illedelmesen. Ezt tényleg így is gondoltam, mert ilyen házakat csak a filmekben láttam eddig.
-Igen, valóban az -mosolygott.
Egy fehér ruhás, meglehetősen fiatal, és szép, barna hajú, kék, gyönyörű kerek szemű nő szaladt oda hozzánk buzgón.
-Szép napot! Mendes úr nincs itthon, és Rogers kisasszony is üzleti úton van, de nemsokára mindketten hazaérnek. A vacsora rántott zöldségek, és rántott sajt lesz, kukoricasalátával, rizzsel, sültburgonyával, és petrezselymes krumplival. További köretnek ki lesz rakva uborka, saláta, cékla is. Illetve csinálunk egy rakott krumplit is, természetesen vegán-kolbásszal. Desszertet pedig még nem tudjuk, hogy mi lesz, ha Mendes úr hazaér, akkor választ valamit. Megfelel Önöknek, vagy esetleg még valamit parancsolnak? -nézett ránk felváltva, nekem viszont a szám a földet súrolhatta, úgy tátva maradt.
-Tökéletes, köszönjük Mary! -villantotta meg csodás mosolyát Kyle.
-Pompás! -mosolygott vissza a Mary nevű nő. -És Önnek, kisasszony? Megfelel a kínálat számára? -nézett most rám.
-Én... -dadogtam zavartan. -Én nem maradok...
-Dehogynem, itt marad -lépett hozzám Kyle, és átkarolt. -Szóval, jó lesz? -nézett a szemembe. -Remélem nem zavar, mi nem eszünk húst, így ennek megfelelően főznek a szakácsaink -vigyorgott zavartan.
Te jó ég! Azt hiszem, ha még több ilyen kis semmilyen titkot tudok meg a Mendes famíliáról, akkor elájulok.
-Ööö... Jó lesz -makogtam.
-Köszönjük, akkor már főzzük is! -mosolygott Mary, mire Kyle biccentett.
A kabátunkat elkeztük levetni, mire egy újabb, valamivel öregebb nő termedt előttünk, és kinyújtotta a karjait.
Kyle a kezébe rakta a kabátját, és a nő kérdőn nézett rám.
-Rakd oda a kabátodat -segített ki Kyle.
-Ó... -gyorsan belebiggyesztettem a kedves hölgy kezébe a kabátomat meglehetősen zavartan, és erre el is viharzott.
-Elviszi a közös gardróbba -látott bele a fejemben kavargó kérdések egyikébe a fiú.
Levettük a cipőnket, amit egy polcra raktunk, aztán bementünk a nappaliba. Mondanom sem kell, hatalmas TV díszelgett a falon, és vérvörös kanapék kerítettek körbe egy kis, fehér dohányzóasztalt. Egy fehér, rettentően puha, szőrös szőnyegen lépdeltünk, ez szolgált parkettaként. Basszus, nem irigylem a takarítókat, ezt iszonyat nehéz lehet kiporszívózni.
-Foglalj helyet! -ült le Kyle a TV-vel szembeni kanapéra, és megpaskolta a maga melletti helyet.
Hirtelen ugatást hallottam, és két óriási, golden-retriever szerű fekete kutya futott felénk, ráugorva Kyle-ra, aki nevetve fogadta az üdvözlést. A kutyák nyüszítettek, csóválták a farkukat, és össze-vissza nyalogatták a fiút. Egy irtó helyes pasi, két brutál cuki kutyával? Oké, végem van...
-Jól van, jól van már -kacagott, miközben próbálta lazán arrébb tolni a tolakodó kutyákat. -Sarah... Ők itt Shadow, és Black -mutatott végig rajtuk.
A két kutyus lassan, illedelmesen sétált oda hozzám, és megszaglásztak, mire én nevetve vakargattam meg a fejük búbját.
-Három éves testvérek, menhelyről fogadtuk örökbe őket, mielőtt elaltatták volna őket -simította meg a fiú azt hiszem Shadow hátát, megfigyeltem, neki a hasán szürke folt díszelgett, Black pedig teljesen fekete színű volt, az ő érdeklődését jobban felkeltettem, belefeküdt az ölembe, amit egy önfeledt nevetéssel nyugtáztam.
-Hééé, Black, nem szabad! -kezdte volna arrébb rakni rólam a kutyát Kyle, de megállítottam.
-Nem kell! Imádom az állatokat! Főleg a kutyákat. Csak nekem soha nem lehetett semmilyen állatom, anya nem engedte -merültem el a gondolataimban.
-Hát, rendben. Akkor hagyom, hadd feküdjön rajtad -nevetgélt zavartan.
-Nekem már csak az nem világos, hogyha van itt kettő fekete szőrű kutya, akik elég rendesen hullatják a szőrüket, akkor hogy lehet az, hogy egy darab szőrszálat sem látok? -tekintettem körül röhögve.
-A takarítónők eléggé szorgosak -vigyorgott.

-Kyleee!!! -hallottam hirtelen egy kisfiú hangot valahonnan a távolból, mire mindkét kutya leugrott rólunk.
-Stefan! -állt föl Kyle a kanapéról, és a kisfiúval egymáshoz szaladtak, majd szorosan összeölelkeztek. Jajj, de édesek voltak!!!
Ezután a valószínűleg Stefan nevű kisfiú, akit körülbelül 5-6 évesnek tippeltem, odatotyogott hozzám, és kíváncsian meredt rám.
-Te ki vagy? -kérdezte, a mutató ujjával felém hadonászva.
-Stefan, ő itt Sarah. Sarah, ő itt Stefan, a kisöcsém -mutatott be minket egymásnak Kyle.
-Szia Stefan! -köszöntöttem a kisfiút közelebb hajolva hozzá. -Annyira ééédes vagy!!!
Csak arcra hasonlított Kyle-ra, de a haja szinte aranylóan csillogott, már-már barnába torkollott át. Kék szemével biztosan óriási nőcsábász lesz majd egyszer. A mosolya neki is elbűvölő, és kis aranyos puha pofikája van. Legalábbis gondolom, ő tipikusan az a gyerek, akinek ránézésre is puha az arca. Egészen fess öltözéket viselt, szükre inget hordott, fekete farmernadrággal.
-Te Kyle barátnője vagy? -kérdezte tőlem érdeklődve, mire erre kicsit megilletődtem.
-Nem, én... -kezdtem volna, de Kyle félbeszakított.
-Sarah egy darabig nálunk lakik -mosolygott rám, és az öccsére felváltva, én pedig eléggé értetlen képet vágtam.
-De jó! -örvendezett Stefan tapsikolva. -Jöttök játszani velem? -ragadta meg a karom, mire kicsit felszisszentem, erre Kyle gyorsan arrébb tolta a kisfiút.
-Hé, Stefan, vigyázz Sarah karjára, most varrták össze! -dorgálta meg lágy hangon a testvérét.
-Miért varrták össze? -kérdezte rögtön.
-Mert... -egy kicsit habozott, majd rávágta. -Mert balesete volt.
-Milyen balesete? -kérdezett tovább rendületlenül.
-Elvágta a kezét... -motyogta Kyle halkan, és szerintem még a kissrác is érezte, hogy kényes témánál vagyunk.
-Hogyan? -suttogta Stefan a bátyja pólójába fúrva a fejét.
-Ez... Ez most nem lényeges, Stefan. Gyere, menjünk játszani -fogta meg a kezét, és elindultunk a nappaliból egy átvezető folyosóra, majd beléptünk a sok közül egy szobába. Banyek, hány szoba lehet ebben a házban?
Egyből kikövetkeztettem, hogy ez Stefan lakosztálya lehet. Óriási szoba, tele játékokkal, színes fallal, kupival. Tipikus gyerek szoba. Azért mégis van legalább egy, amit nem tisztítanak 0-24-ben, kész csoda... Ahogy körbenéztem, olyan játékokat láttam, amikből szerintem én egy darabot alig tudtam volna kapni kiskoromban.
Kyle, és Stefan leültek egy legóház elé, és építeni keztek.
-Gyere te is! -pislogott rám Stefan édesdeden. Ó, ki tudna ennek ellenállni?!
-Hát, rendben -mosolyogtam, és becsatlakoztam.
Nem, én sem tudom, egy ennyi idős kisfiúnak hogy van türelme legóépítésre, de mindenesetre nagyon ügyesen csinálta. Az elején bizonytalankodtam, kicsit bénáztam, lassabban építettem, de miután feloldódtam, teljesen belemerültem a legózásba, elterelte minden gondolatomat, és órákon keresztül építettük a hatalmas házat.

///Hali! Szerintetek legyen rész Kyle szemszögéből? :) Nem most, hanem majd egyszer talán :D
Ha szeretnétek, írjátok meg kommentben, ha nem, akkor azt is :) Köszi, ha elolvastad! Pá❤❤❤///

2019. január 27.