McTravis testőrparancsnok olvasott. Elérkezett az utolsó naphoz. A tegnapihoz.
Ez állt a papíron:
"Máj.12.
Ez az én történetem. Egy mindent elsöprő vallomás, őszintébb, mint amit a vádlottként tudtak volna kiszedni belőlem.
A színtiszta igazság. Elkövettem három gyilkosságot. Megismerkedtem a vérrel, s beleszerettem. Biztosan nem kerülhetem el a büntetést. Ezért holnap felakasztom magam. A szüleim azt hiszik majd szerelmi bánat miatt cselekedtem így. Hátrahagyom ezt a naplót. Ha megtalálják, megtudják mit tettem, már úgy sem tudnak nekem ártani, ugyanis aki meghalt azt nem lehet még egyszer megölni."
A könyv itt véget ért. McTravis becsukta, és visszatette a helyére. Végiggondolta amit olvasott, és arra jutott, hogy csak sajnálni tudta a Hubbard-házaspárt. Szegény asszony minden erőfeszítésük ellenére csak egy lányt tudott szülni, méghozzá olyat, akinek nincsen lelke.
Körülnézett. A szoba ijesztőbbnek látszott, mint annak előtte. Kiment a konyhába, ahol még ott ült az anya és az apa.
-Isten áldja uraságtokat!-köszönt el, majd kilépett az ajtón. Nem tudott tovább a házban maradni. Délután egyenesen hazament, de az otthonában is még sokáig érezte torka körül a lány halált hozó, jéghideg kezeit.

Vége