McTravis kezei közt csak úgy szaladtak az oldalak. Felicity lendületesen írt, jegyzeteit néhol párbeszédekkel tarkítva. Napjai monotonságában is találhatott valami érdekeset az olvasó. A feljegyzések már 1482 tavaszához közeledtek. Kiderült, ez a Stuart lovag rengeteget udvarolt Hubbard kisasszonynak. A testőrparancsnok olvasott, olvasott, majd tágra nyílt a szeme. Hitetlenkedve elolvasta a mondatot újra, de így sem bírta felfogni. A március huszadikai napról volt szó. Aznap Stuart lovag romantikus randevúra hívta a lányt, ahol virágot adott neki, és megkérte a kezét. Az utolsó sorok ezek voltak:
"Igennel válaszoltam a lánykérésre. Megbeszéltük, hogy holnap a szüleimnek is elmondjuk. Stuart lovag boldogan felállt, és elindult. Megvártam amíg elmegy mellettem, majd egy hirtelen mozdulattal a lapockái közé döftem a tőrt."
McTravis egy ideig úgy bámulta a könyvet, mintha az valami boszorkányság lenne. Maga elé képzelte a lány kezeit. Azokról nehéz volt elhinnie, hogy halált hoznak.
Biztosan csak kitalálta-motyogott magában a testőrkapitány-Várjál öregem... Stuart lovag tényleg meghalt. Mikor volt a temetése? Március végén. Akkor bizony lehet...
Újra kezébe vette a naplót. Vajon mit tett ezután Felicity?
"Ő tompán felkiáltott, de nem olyan hangosan, hogy bárki meghallotta volna. Elkaptam a zuhanó testet. Bevonszoltam a bokorba, és amennyire tudtam elrejtettem. Elég, ha csak két-három nap múlva találnak rá a holttestre. Aztán elindultam haza. A holttestet két nappal később fedezték föl. Ki gyanúsítaná a zokogó menyasszonyt? Senki. A lovag temetése március huszonkilencedikén volt.

Márc. 29.
A temetésen sokan sajnálkoztak a lovag sorsán és a miénken. Apám, anyám és én a gyászoló menet közepén haladtunk. Stuartot elhantolták, a pap elmondta a búcsúzó imát.
-Most mi lesz velem?-sírtam visszafelé menet.
Anyám felém fordult.
-Lányom, sokat gondolkodtunk ezen apáddal. Úgy döntöttünk a következő vőlegényed Leon lesz."