-Marinette, összecsomagoltál már?
-Még nem, Anya-hangzott az emeletről a válasz.
A lány a szobája közepén ült egy félig bepakolt bőrönd társaságában. Körülötte mindenhol ruhák voltak szétszórva.
-Szerinted melyiket vigyem, Tikki?-kérdezte, és felmutatott egy lila és egy rózsaszín, pöttyös fürdőruhát.
A kwami lenyelte a szájában lévő falatot, majd elgondolkozva nézett egyik bikiniről a másikra.
-Hm, vidd a pöttyöset-mondta végül.
-A pöttyöset?-tartotta maga elé a fürdőruhát a tükörbe nézve.-Biztos? Nem túl kislányos?
-Akkor vidd a másikat-vont vállat Tikki, és újat harapott a csokis kekszébe.
-Nem, nem-rázta a fejét Marinette.-Ez túl egyszerű. Legyen inkább a rózsaszín.
Tikki felsóhajtott. Csak ő tudta igazán mire megy ki a játék. Egy három napos osztálykirándulás kitűnő alkalom, hogy az ember jobban megismerje az osztálytársait, és közelebb kerüljön hozzájuk. A kwami pedig pontosan tudta, hogy kihez akar közel kerülni kis gazdája. A falra nézett, ahol egy képen egy szőke fiú ült egy szökőkútnál. Marinette az e heti divatlapból vágta ki, és tette a többi közé.
-Nem tudok dönteni-nyavalygott már megint Marinette három póló felett.-Segíts!
-Nem divatbemutatóra mész, hanem osztálykirándulni-mondta Tikki.-Ha nem tudsz dönteni vidd el az összeset, és kész!
-Hát, végül is befér-motyogta a lány, és berakta a három pólót.
-Beállítottad az ébresztődet?-kérdezte a kwami.
-Persze, persze, nem akarom lekésni a kirándulást...

-Marinette, le akarod késni a kirándulást?
-Nem, Apu-rohant le a lépcsőn a lány.
-Nehogy itt hagyd reggelid!-nyújtott át apukája egy croassant illatú zacskót lányának.
-Mindened megvan?-kérdezte az anyukája.-Telefon, pénztárca...
-Igen, Anya. Minden megvan-válaszolta kissé türelmetlenül Marinette.
-Segítsek a bőrönddel?-kérdezte az apja.
-Nem megoldom én is-hangzott a válasz.
Marinette elbúcsúzott a szüleitől, és a kofferját rángatva szaladni kezdett a Francoise Dupont felé.
Mire odaért már az osztálytársai elkezdtek felszállni a buszra.
-Marinette, csak, hogy ideértél-mondta Ms Bustier, és kipipálta a nevét a listáján.
-El...elnézést...ah...késésért-lihegte a lány, a futástól kifulladva.
-Már azt hittem el se jössz-mondta vidáman Alya, amikor barátnője lehuppant mellé az ülésre.-Nézd csak kik előtt ülünk!
Marinette hátrapillantott. Mögöttük Nino ült, és fejhallgatóval a fején nyomkodta a telóját. Amikor észrevette, hogy a lányok hátranéznek finoman biccentett feléjük. A mellette ülő srác éppen lehajolt valamiért, de amikor felegyenesedett, Marinette úgy fordult vissza mintha az élete múlna rajta. Alya alig bírta visszatartani a röhögést.
Az út első párpercében Marinette az ülésbe nyomta magát, és próbált úgy tenni mintha láthatatlan lenne. Barátnője ezt hamar elunta, és inkább kibontott egy zacskó gumicukrot.
-Tudom, mennyire szereted a gumicukrot-kínálta vele Marinette-et, aki nem tudott neki ellenállni.
-És tudod mit? Neked adom, de csak akkor ha megkínálod vele a többieket.-itt Adrien és Nino felé biccentett.
-Na, jó-mondta Marinette, és hátrafordult.
-Kértek gumicukrot?
-Igen,köszi-mondták a fiúk.
Pár óra múlva meg is érkeztek a szálláshoz. Egy jó nagy diákszálló volt, két percre a tengerparttól. Ms Bustier vezetésével mindenki becuccolt,és elfoglalta a szobáját. Marinette és Alya Julekával, Rose-zal, Alix-szal és Mylene-nel aludtak egy szobában.
Miután mindenki elhelyezkedett megebédeltek, és lementek a partra. Csodás idő volt. A nap szikrázóan sütött, a víz pedig kellemesen meleg volt.
-Hé, hátulról nem ér!-kiáltotta Marinette, amikor Alya háta mögül lefröcskölte.
-Ó,dehogynem!-nevetett a lány.
-Na, várj csak!-mondta a barátnője, és belelökte Alyát a vízbe.
Alya köpködve jött fel, majd jókorát lökött Marinetten. A lány egy kis sikkantással hátraesett a vízben. Nevetve feltápászkodott, és jó alaposan lefröcskölte a vihogó Alyát.
Hirtelen két alak osont mögéjük, felkapták a lányokat, és eldobták őket a vízben.
-Hé!-kiáltotta Marinette. Kisöpörte a szeméből a haját, és Adrien mosolygó képével találta szembe magát.
-Nino ötlete volt-mondta a fiú szinte szabadkozva, és a barátja felé mutatott, akit éppen Alya fröcskölt telibe.
-Cápa van a vízben!-ordította hirtelen valaki.
Mindenki felkapta a fejét. Az úszómester az összes strandolót kiparancsolta a vízből. Feszülten figyelni kezdték a tengert.
Hirtelen egy hatalmas, lila cápa ugrott fel a vízből, hátán egy lánnyal. A lány a partra szörfözött az óriási halon, majd leugrott a homokba. Hosszú, zöld haja olyan volt mint a hínár, szeme köré két tengeri csillagot festettek. Egy kagylós bikini felsőt viselt, egy olyan nadrágot amelynek anyaga a halpikkelyre emlékeztette az embert, és kis, kagylós, fémből készült bokaláncot.
-Én vagyok a Hableány-mondta sejtelmes hangon.-Minden strandot tönkre teszek!
Azzal egy csókot dobott az egyik ijedten álló fiú felé, és ujjai végéből csillogó fénysugár tört elő. A sugár mint egy lövedék eltalálta a srácot, és rögtön egy kis hallá változtatta.
A parton kitört a pánik. Mindenki fejvesztve menekült, míg a Hableány nevetve dobálta a hallá-változtató puszikat mindenfelé.
Marinette semmit sem értett. Hogy akumatizálodhatott valaki Párizson kívül? Mi van ha nem is akuma szállta meg? Hogyan fogja legyőzni Macska nélkül?
Ezer ilyen kérdés kavargott benne, és egyre sem kapott választ. Azt viszont tudta, hogy cselekedni kell.
Beszaladt a büfé mögé, és strandtáskájából előhívta Tikkit.
-Most nincs idő magyarázkodni-mondta gyorsan a kwami.-Készülj fel minden furcsaságra!
-Ok...-válaszolta Marinette értetlenkedve.
-Tikki, pöttyöket fel!
A szokásos villanás után, a lány végig nézett magán, és nem talált szavakat.
A megszokott kezes-lábása helyett egy katicapöttyös fürdőruha volt rajta. A maszkja, a jojója meg a szalag a hajában megvolt, csak a ruhája változott meg. Talán Tikki az ilyen furcsaságokra figyelmeztette?
Ránézett a büfé ablakában visszatükröződött képére. Meg kell hagyni, nagyon szép volt ez a fürdőruha, és lehet, hogy a kivágása miatt egy kicsit... hogyismondjuk... kandúrvadító.
Ha már itt tartunk, gondolta a lány, hogy fogok harcolni Macska nélkül? Mi van ha nélküle nem tudok győzni?
Elhessegette a gondolatot. Meg kell próbálnia. Muszáj.
A jojóját pörgetve a Hableány elé ugrott.
-Katica?!-kérdezte a Hableány méltatlankodva.-Te mégis hogy kerülsz ide?!
-Ahol gonoszok vannak, ott a hős is felbukkan-mondta arrogánsan Katica.-Nem igaz, Ms Halrudacska?
A lány felmordult, és dühösen toporzékolni kezdett.
-Elfogni!-visította.
Három öntudatra ébredt, repülő strandröplabda vette üldözőbe Katicát. A lánynem tudta, hogyan tudnák a labdák elkapni, de nem is volt kíváncsi rá.
Az egyik labdaszemből támadt, mire Katica köré tekerte a jojóját, meglendítette, és a tengerbe hajította. Azt, viszont nem vette észre, hogy az egyik röplabda mögéje került. A labda teljes sebességgel repült felé, és úgy eltalálta a tarkójánál, hogy az ájulás kerülgette. A fejét fogva térdre rogyott. A világ pedig kezdett sötétedni...
A következő pillanatban arra eszmélt, hogy valaki felkapja, fut vele egy darabig, majd leteszi a homokba. Óvatosan megpróbálta egy résnyire kinyitni a szemét. Egy szőke srácot látott.
Adrien?
Lassan kiélesedett a kép. Meglátta a fekete maszkot, a füleket, és a csillogó macskaszemeket.
-Macska?-kérdezte erőtlenül.
-Eltaláltad-mosolyogta fiú, és egy poharat nyújtott felé.-Idd ezt meg!
A lány hálálkodó pillantással elvette, és felhajtotta.
-Köszi...
-Ugyan-csóválta a fejét Macska.-Most látom csak igazán mennyire nem boldogulsz nélkülem.
Katica halvány mosolyt villantott. Macskának teljesen igaza volt.
-Ja, és emlékszel, arra amikor azt mondtam jól áll a fürdőnadrág?-kérdezte a srác.-Most magad is láthatod.
Úgy tűnt Macskára is hatott a különös varázs, mert a megszokott ruhája helyett, csak egy fekete fürdőnadrág volt rajta. A maszkja, a fülei, a cicafarka, és a fegyvere megvoltak, csak a testhez álló,bőr ruha hiányzott. Katicának be kellett ismernie magában, hogy társa tényleg nagyon jól fest új szerelésében.
A pöttyös szuperhőslány hamarosan erőre kapott, így máris mehettek vissza a csatatérre. Katicának hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy társa vele van, Macska pedig alig tudta a szemét a lányról, mert, valljuk be, egy pöttyös bikinis, varázsjojót pörgető lány nem mindennapi látvány. Főleg ha az ember még fülig szerelmes belé. A fiú érezte ha társára néz arca vörösebb árnyalatot vesz fel.
-Te...te...úristen...Fekete Macska!-visította a Hableány, amikor feltűnt a két hős háta mögött a semmiből.
A fiú kérdőn pillantott Katica felé, aki vállat vonva jelezte, hogy ő sem érti.
-Tudtam, hogy eljössz hozzám, Cica-mica-mondta mézes-mázas hangon, miközben a haját csavargatta.-Tudtad, hogy remekül áll az új szerkód?-közelebb lépett a fiúhoz-Mit szólnál ahhoz ha te meg én...
-Bocsi, de már elígérkeztem-tárta szét a kezét Macska, majd gonoszul hozzátette.-Ja, és nem vagy esetem!
A Hableány felvisított, és támadni kezdett.
-Mindkettőtöket nyálkás halakká változtatlak!-vinnyogta.
A nap már lemenőben volt, de a Hableány nem adta fel. Egyre gyorsabban, és gyorsabban küldte feléjük a hallá változtató átkokat, és a repülő röplabdák se voltak túl kedvesek hozzájuk.
-Huh, régen voltunk ilyen szorult helyzetben-lihegett Katica.
-Mi lenne ha rátérnénk a „felhasználjuk a szupererőnk részhez"?-kérdezte fáradt hangon Macska.
-Ok. Nyersz egy kis időt?-kérdezte a lány.
-Bármikor-villantott vigyort Macska.
-Macskajaj!
A fiú egy ugrással a Hableány elé ugrott, majd végighúzta a kezét a homokon. A gonosz lány egy ordítás kíséretében a feje búbjáig süppedt a homokba.
-Siess, mert ez nem tartja fel túl sokáig!-mondta Macska.
Katica nem is habozott tovább.
-Szerencse talizmán!
-Egy mágnes?
A lány gondolkodva forgatta a kezében a kis tárgyat. Mit is tudunk eddig a Hableányról? Azt, hogy egy hisztérika. Meg, hogy bele van zúgva Macskába. Hát, ezek nem sokat segítenek. Aztán ki kéne találni,hogy hol van az akuma. Ha egyáltalán van neki. Felidézte a lányt maga előtt. Mi olyan volt rajta amiben megbújhatott a lila pillangó?
-Szerintem a bokaláncában lesz az akuma-szólt közbe Macska, mintha csak olvasott volna a lány gondolataiba.
-Tényleg-kapott a fejéhez Katica.
Körülnézett.  Érezte, hogy felgyullad a fejében az a bizonyos villanykörte. A terv kész volt, bár nem volt teljesen az ínyére, de más lehetőség jelenleg nem volt.
-A Hableány beléd van esve, igaz?-tette fel a költői kérdést a pöttyös ruhás hősnő.
-Nagyon úgy tűnik...
-És egy igazi dráma királynő?
-Mire akarsz kilyukadni?-ráncolta a homlokát Macska.
-Egyszerű. Tedd féltékennyé!
Macska azt hitte rosszul hall. Mégis hogyan tegye féltékennyé?
-Mégis hogyan tegyem féltékennyé?-kérdezte a lányt.
-Mindent nekem kell kitalálnom?!-csattant fel Katica.
Ekkor a homokbucka alól köpködve felbukkant a Hableány. Sietniük kellett.
-Ezért megfogsz ölni-motyogta a srác.
Macska magához húzta a lányt, és ajkait az ajkaira tapasztotta.
Ez csak a terv része, gondolta Katica. Aztán nem gondolkodott többet. Ez már nem volt a terv része.
-Neee-üvöltötte a Hableány, és rávetette magát Macskára.
Mindketten a földön kötöttek ki. Katica a bokájára irányította mágnest,ami magához vonzotta a fém bokaláncot.
-Neee-üvöltötte még egyszer a Hableány, amikor Katica összetörte a kis ékszert.
-Eleget ártottál, kicsi akuma.
-Ideje, hogy megtisztulj!
-Minden jót, pici pillangó!
-Csodálatos Katicabogár!
Minden pont ugyanolyan lett, mint azelőtt. A Hableány helyén csak értetlenül pislogó szőke, szörfös ruhás lány állt.
-Mi...mi a fene történt?-kérdezte.
-Semmi érdekes-mosolygott össze a két szuperhős.
A lány elment. Katica és Macska magukra maradtak a naplementében. Mindketten a horizontot bámulták. A lány felsóhajtott. Kérdések és érzelmek kavarogtak benne. Végig kéne ezt az egészet gondolnia.Ne gondolkodj, mondta egy hang, most az egyszer ne gondolkodj, csak érezz...
Katica behunyta a szemét, és érzett. Majd kinyitotta, Macska felé fordult,átölelte, és megcsókolta az ajkait. Nem gondolkodott, csak érzett. Ez nem olyan volt mint ami valentin napon történt. Ez teljesen más volt. Most úgy érezte virágok nyílnak a gyomrában.
Macska először azt hitte álmodik. Hogy Katica vele csókolózzon? Ez olyan lehetetlennek tűnt eddig. De most mégis megtörtént. Érezte, hogy az agya úgy olvad szét, mint a napon hagyott fagyi, a szíve pedig kétszer akkorára nő, és szinte ki akar törni a mellkasából. Az időérzékét elvesztette, és azt kívánta bárcsak sose lenne vége.
Katica hirtelen hátralépett. A srác lassan kinyitotta szemét.
-Ezt nem lett volna szabad-suttogta a lány.
-Ugyan-vont vállat Macska.
-Mindegy is-mondta Katica.-Hamarosan úgy is megtudjuk ki a másik...
-Ezt, honnan tudod?-kérdezte meglepetten Macska.
-Nem tudom, csak érzem-meredt a távolba a lány.-Hallom a szélben, a tengermorajában, látom a homokban, a felhőkben-belenézett a fiúszemében-és a szemedbe beleírva...Te nem érzed?
Macska lehunyta a szemét, majd kinyitotta, és belebámult Katica tiszta, kék szemébe. Ott volt. Ott volt, hogy hamarosan minden titokra fény derül, és szembe kell nézniük legnagyobb ellenségükkel.
-Reméltem, hogy sosem kell ezt kimondanom-mondta halkan Katica.-De azt hiszem ismerjük már egymást álarc nélkül...
Macska nem válaszolt. Mindig is ebben reménykedett, de, hogy ez igaz legyen. Félelmetes...
-Tudod, fura,hogy mindketten itt vagyunk. Ugyanabban az időben, ugyanazon a helyen...Ez nem lehet véletlen.
-Igazad lehet-sóhajtotta a társa.
Újra bámulni kezdték a horizontot. A fiú óvatosan megfogta a lány kezét. Még sosem érintette meg úgy kezét, hogy nem volt rajta kesztyű. A lánynak finom, puha bőre volt.
-Csak, hogy tudd-szólalt meg Macska.-Én mindig melletted leszek, akármi történik.
-Tudom-válaszolta a lány, és a fiúra nézett.-Köszönöm.
-Mennünk kell-mondta pár perccel később Katica.
Macska bólintott. Nem akart ugyan elválni a lánytól, de muszáj volt.
-Szia, Macsek-mondta Katica, és puszit nyomott az arcára.
-Szia...
Macska még sokáig nézett a távolodó lány után. A füle csengett, a szíve még mindig eszeveszettül dübörgött. Sóhajtott, majd elindult, hogy megkeresse az osztályt.