A váratlanul elcsattant csók után Hyunjin azonnal álomra hajtotta fejét; amint elvált a kisebbtől, s nagyokat pislogva egy kótyagos jó éjt puszit nyomott homlokára, rögtön elnyomta a fáradtság, majd a kellemes álmok tengerébe vetette magát. Hiába beszélt hozzá a pasztell, s tett fel neki súlyos, fontos kérdéseket, süket fülekre talált; egyedül az a hamisítatlan hortyogás és szuszogás kúszott hallójáratba, melyet egy pillanat alatt szeretett meg, s raktározta el kedvenc hangjainak fenntartott képzeletbeli mappájába.

A Felixben kavargó érzések kezdtek még kesze-kuszábbá válni, s most már nem azon kellett aggódnia, hogy kiderülnek-e szerelmes gondolatai, hanem azon, hogy mi lesz akkor, ha a két idősebb tudomást szerez arról, mit is tett velük egyetlen éjszaka leforgása alatt.

Hisz már az is elítélendő bűnnek számított, hogy a páros egyik tagját megmérgezte önnön önzősége miatt - de az már egyenesen belépő volt a pokol legmélyebb bugyrába, hogy a másik fiúval is ugyanígy cselekedett.

Az ausztrál nem akart rosszat, s nem akarta, hogy kiszabaduljon a szellem a palackból, mégis sikerült két banális tettel s néhány mondattal alapjáig lerombolni egy olyan házat, mely évek hosszas munkája alatt emelkedett a magasba; hisz a szerelmesek élete nem volt cukormáz és habost torta - nekik is meg volt a saját harcuk, saját ellenségeik, akiket hosszas küzdelem árán, de legyőztek.

S egyszer csak jött Lee Felix, aki mint egy szélvész mindent összekuszált és tönkretett - ám a legnagyobb problémát az jelentette számára, hogy fogalma sem volt, mivel hozhatna mindent rendbe.

De nem ő volt az egyetlen, akinek ilyesfajta gondolatok fogalmazódtak meg elméjében - hisz a lent füstölő is ugyanezt az elveszettséget érezte. Ahogy a hideg járólapon ült, miközben háta a tejfehér üvegnek nyomódott, s cigarettáját szorongatva figyelte az eget, megszámlálhatatlan mennyiségű kérdés, kétely és gondolat jelent meg szívében. Tudta, hogy amit tett, nem szabadott volna, hogy megtörténjen; hisz nem tudja garantálni a kisebbnek, hogy a magas is ugyanúgy érez, mint ők.

Mégis reménykedni, hinni akart abban, hogy egyszer minden rendbe jöhet és erre az egészre úgy fognak visszaemlékezni, mint egy rossz álomra - hisz a szerelem mindent megold, ugye?

Igennel szeretett volna válaszolni, s naivan azt mondani, hogy tényleg a szeretet a kulcsa mindennek - mint azokban a romantikus és elcsépelt vígjátékokban, melyeken minden tinilány órákon keresztül képes bőgni -, de tudta, hogy a valóság egészen mást takar. Eszébe jutott, mennyiszer került a szakadék szélére kapcsolata Hyuval, s mennyiszer kellett visszarántani őt a halál széléről, miközben azt érezte, nem elég senkinek sem; még önmagával is harcban állt.

S ezek az emlékfoszlányok velejéig megtörték Bint.

Hisz ha bevallja, hogy Felix iránt is gyengéd érzelmeket táplál, vajon mit fog gondolni a fiatalabb?

Mert ilyenkor jönnek azok az önnön ostorozások s gondolatok, hogy én vagyok a hibás. Nem voltam elég neki. Nem voltam elég jó. Egyszerűen kevés volt az, amit a másiknak adtam. Az alacsony pedig pont ennek ellenkezőjét érezte - mindennél jobban szerette szerelmét; s emiatt úgy gondolta, szívben két ember is elfér.

Hatalmas ketyegője azonban nem okozott neki mást, csak szenvedést; szenvedést, hisz olyan dolgokat tett s követett el abban a tudatban, hogy ezzel örömet tud okozni másoknak, melyek csak keserűséget és szenvedést hoztak a másik félnek - ezen esetben másik feleknek.

Mikor már elege volt a Hold gúnyos kacagásából és megvető pillantásaiból - s közben rákrúdja is leégett -, úgy döntött, ő is megpróbálkozik a pihenés művészetével - mely már az első pillanatban kudarcba fulladt. Ahogy a konyhába ért, s megpillantotta a kávékészítő masinát, nem járt más a fejében, csak az, hogyha nem iszik az éltető folyadékból, élete - második - legnagyobb hibáját követi el. Így hiába a kredencen lévő óra, s annak rikító számlapja - mely három óra tizenhárom percet mutatott -, minden lelkiismeret furdalás nélkül kezdte feltúrni a szekrényeket, hogy megkeresse a szükséges hozzávalókat. Még félálomban is tudta, mit kell tennie, így amint ajkai közé fogta a bögre peremét, s megkóstolta a koffeinbombát, azonnal melegség járta át. Már majdnem a lépcsőnél járt, mikor olyan ötlet jutott eszébe, melyet tudta, ha nem valósít meg, élete harmadik legnagyobb hibáját követi el. Izgatottan, elfeledve előző terhes ideáit kapta fel a nappaliban lévő asztalról füzetét, s darabokban heverő táskájából próbálta kihalászni a kellékeket. Amint megtalálta kedvenc ceruzáit és radírját, gyermeki görbülettel arcán futott fel a hálóba.

Ő már okosabb volt mint Lix, így megfontolt léptekkel haladt, s telefonját használta fényforrásnak. Törökülésben huppant le az ágy elé, s készülékének vakuját úgy állította be, hogy a papírt és a két fiatalt is tökéletesen világítsa meg. Mikor végzett a tökéletes körülmények kialakításával, nagy levegőt vett, s belekezdett az alkotásba.

Csak úgy sercegett az íróeszköz a papíron, s már olyan hangja volt, hogy azzal egy egész tábort fel lehetett volna kelteni; ám a fekete nem foglalkozott ezzel a ténnyel - úgy dolgozott, mintha az élete került volna a mesterműbe.

Ahogy az alvókat figyelte, s vonásikat vászonra vetette, úgy kezdte megérteni, mégis miért teszi azt, amit. Tudta, hogy nem tudja élethűen, a pillanatnak megfelelően ábrázolni őket, de megpróbálkozott azzal, hogy legalább a hangulatot vissza tudja adni, s emlékezni tudjon majd erre a jelenetre.

Időérzékét is elvesztette, ahogy beletemetkezett az alkotásba, s csak többszöri felpillantás után vette észre, hogy párja elmozdult helyéről. Álmos fejjel és széttúrt tincsekkel bámulta a félmeztelen művészt, aki csak mosolyogva integetett neki, s bal kezével jelezte, hogy feküdjön vissza; még nem fejezte be. Hyunjin azt hitte még mindig fantáziál, így minden kétség nélkül teljesítette a kérést, s ugyanúgy hullott vissza a paplanra, ahogy az előbb elhelyezkedett. Changbin kuncogott a látványon, eközben pedig kapkodásba kezdett. Ismerte már annyira a srácot, hogy tudja mi következik felkelése után, így próbált minél gyorsabban alkotni. Már csak az hiányzott neki, hogy az éjszaka ezen tette is kudarcba fulladjon; nem élte volna túl, az biztos.

Hálát adott Istennek, hogy ilyen vénával lett megáldva, s nem is érte meglepetésként, ahogy párja újra felemelkedett. Finom mozdulatokkal tolta odébb a teljes mértékben beájult kisebbet, s lomhán telepedett szerelme mellé, aki büszkén mutatta meg rajzát neki.

- Gyönyörű lett - szólalt meg Bin, ahogy átnyújtotta a lapot az ébredezőnek. Lelke rögtön lángra lobbant, s ámulva járatta körbe tekintetét a képen; rendre meg is simogatta a grafittal alkotott csodát.

- Igazad van - helyeselt Hyu, ahogy átjárta szívét az a túlságosan ismerős szerelem. - Miért rajzoltál le minket? - kérdezte ásítva, majd az alacsony vállára hajtotta fejét.

- Amikor beléptem, egyszerűen elkapott az atmoszféra varázsa. Alapból is azzal a szándékkal jöttem fel, hogy rajzolni fogok valamit, de szebbek voltatok, mint amit valaha el tudtam volna képzelni - a fiatalabb a voltatok szó miatt kicsit zavarodott lett, de amint érezte a remény szikráját, felcsillant a szeme.

- Azt mondtad, hogy voltatok? - ismételte az idősebbet, aki azonnal lemerevedett, s vissza kellett fognia magát, nehogy ennél jobban lelepleződjön; fogalma sem volt, miért nem akadt ki barátja a kijelentés miatt, de úgy érezte, nem szabad hazudnia; elég volt belőle.

- Igen. Mindketten - vallotta be, s ennek hatására meg is könnyebbült. - Egymás mellett feküdve olyanok voltatok, mint két virág, melyek egymás szirmaiból lélegeznek. Csak valami mégis hiányzott a kertből... - ködösített egy kicsit, de Hyunjin azonnal kivette a mondatok értelmét; leplezetlen boldogság cikázott végig gerincén, s kuncogva adta meg a választ.

- Talán egy harmadik virág, ami összeköti őket - vont vállat tettetett hanyagsággal, melyre Changbin torkán akadt minden gondolat.

Ebben a pillanatban értette meg, mégis mit jelent az, hogy élni és életben hagyni. Olyan virágok táptalajává avanzsálódott, melyek nélküle is tudtak létezni; ám miért hagyta volna magukra őket, ha együtt is tudtak lélegezni?

Hello, Guys
Megjöttem az új résszel, remélem tetszettek
Véleményt szívesen fogadok, mint mindig.
Legyetek jók, csókollak titeket!