Lassacskán estbe hanyatlott a délután, s a fényes napkorong is majdnem lebukott a horizonton, miközben narancsos-feketére festette az égboltot - mégis mindkét fiú a kisebbnél tartózkodott. Hiába csak a projekt hozta őket össze - s már rég' végeztek a rájuk szabott feladatokkal -, a világért sem akartak hazamenni, s ha szüleik kényszerítették volna őket indulásra, akkor is azt mondták volna, hogy nem, nem terveznek a szófáról felkelni - még vagy az örökkévalóságig. Túl jól érezték magukat a rózsaszín társaságában; túl kellemes volt a már-már földöntúli nyugalom, mely a kicsiny házat belengte s szíveiket is megmelengette.

Halk, klasszikus zene szólt a vezeték nélküli hangszórókból, Felix pedig még mindig másolta a jegyzeteket; gyönyörű, kacskaringós írásképe majdnem olyan szép volt, mint ő maga - ezért annak tökéletesítése is rengeteg időbe telt. Úgy koncentrált, hogy hozzá se lehetett szólni, szinte ki sem lehetett zökkenteni gondolataiból; ám hamar alkalmazkodtak a srácok ehhez a szokatlan szokásához, s ennek okaként folytatták azt, amit néhány órája elkezdtek; néha-néha megdicsérték a sebesen dolgozó ausztrált, aki rendre elpirult s hebegve-habogva fogadta a bókokat, néha-néha finom csókokat váltottak, s hosszas diskurálásba kezdtek; mindezt egymás ölében, hisz megtartották jó hagyományukat; el nem engedték volna egymást - még egy tizedmásodpercre sem. De ahogy kezdett késő lenni, s előbújtak a csillagok is, úgy kordult meg Hyunjin hasa, s úgy adta a többiek tudtára, hogy bizony jó lenne, ha végre szünetet tartanának és ennének valami igazán laktatót. Ám a világért sem akarta megzavarni a serényen szorgoskodó picit, így Changbin volt az, aki észrevette a tépelődést és megtörte a csendet; megszólalt helyette.

- Tudunk valamit rendelni, Lixie? Farkas éhes vagyok - füllentett aprót, ahogy párja csokoládé szemeibe nézett s mindenttudó pillantással áldotta meg. - Te is kérsz valamit, szerelmem? - kérdezte a magastól, aki halvány görbülettel bólintott, s vigyorogva nézte párját; újra szerelembe esett.

- Persze, hogy tudunk! - eszmélt fel Lix fáziskéséssel, s azonnal saját korholásába kezdett. - Sajnálom, hogy nem érdeklődtem arról, hogy mi van veletek - remegett meg hangja -, de nem akartam abbahagyni a munkát. Nagyon—nagyon sajnálom... Borzalmas házigazda vagyok... Ne haragudjatok, kérlek! - úgy húzta magát össze, mint ahogy az iskolában szokta, mikor éppen kioktatásra vár; de helyette gyengéd mozdulatokat kapott, s a fiatalabb ujjai szántották fel amúgy is szerte-szét ágazó pasztell tincseit.

- Bolond vagy, Lixie... Itt dolgozol órák óta, itt robotolsz és azon aggódsz, hogy nem érezzük magunkat jól? - tudakolta játékos éllel, de nem érte el a kívánt hatást, hisz a kicsi még mindig reszketett. - Badarság... Ha szeretnénk valamit, szólunk... Úgy, mint most... Ne aggódj, Lix. Tőlünk nem kell félned. Mi sosem bántunk - mint akit egy átok alól szabadítottak fel, úgy omlott le a mázsás súly a rózsaszín vállairól, s hálásan, csodálattal telve nézte a fiúkat; tényleg megérdemelték az univerzum összes szeretetét.

- Akkor megnéztek valamit neten és kihozatjátok, vagy elmenjünk valahova a városba? - érdeklődött udvariasan, de elméje szinte tiltakozott a lakás elhagyása ellen. Ám nem akart egyedül dönteni, így felajánlotta a lehetőséget; minden áron a többiek kedvére akart tenni. A másik kettő azonban realizálta, hogy csak elvből tette fel a kérdést, így mintha egymás gondolatait hallották volna, úgy válaszoltak.

- Rendeljünk - szinkronban harsant fel hangjuk, mely mindhármójukból kacagást váltott ki, s nagy, rettenetesen mélyről jövő, megkönnyebbült sóhajt hallatott az ausztrál, ahogy felfogta a válasz lényegét; majdnem táncot járt boldogságában, de még időben visszafogta magát, így csak vigyorogva rázta meg fejét.

Elnézésüket kérve, vörösödő pofival libbent ki a mosdóba, s ahogy meglátta magát a tükörben, azonnal elborzadt - undorítónak találta minden egyes vonását, s legszívesebben kibújt volna bőréből; túl pufók almácskák, ronda, szabálytalan pacákkal borított arc, napbarnított felület, irreálisan duzzadt, kicserepesedett ajkak, nagyon-nagy orr, gyenge tekintet. Hiába voltak mások irigyek gyönyörű sziluettjére, ő mégis velejéig utálta magát - s nem tudta meggyőzni elméjét, hogy kinézetével semmi baj sincsen; ha egyszer elvetnek benned egy magot, szinte lehetetlen kiirtani az utána kihajtó gazokat; vele is ez történt.

Eközben Changbin és Hyunjin próbált valami olyan éttermet keresni, ahonnan gyorsan és lehetőleg minél olcsóbban kiszállítják az ételeket, de ilyen későn már csak rettenetesen drága helyeket találtak; de ha már megemlítették a rendelés lehetőségét, nem akartak elállni, így hosszas gondolkodás után kiválasztották a megfelelő ételeket.

A kicsi nem mondott semmit, így még mindig rá vártak; de csak nem jött, s csak nem akart megjelenni.

Az alacsony volt az, aki egy halk bocsánatot mormolt párja nyakába, s egy forró csók után állt fel, hogy elinduljon a rózsaszín keresésére. Mivel még sosem járt a fiatalabbnál, ezért fogalma sem volt, mégis mi hol lehet, így vakon tapogatózva járta körbe a házat; több szobába be-benyitott, de csak nem akarta megtalálni a picit.

Ám mire feladta volna a keresést, hirtelen szipogás hangja ütötte meg fülét, melytől azonnal megrendült és mint egy iránytűt kezdte követni. Nem akart hinni saját szemeinek, mikor megpillantotta Felixet, aki a csempének háttal zokogott, s lábait átkarolva ringatta kicsiny testét; éktelen sírás tört fel torkán, s szipogva próbálta lenyugtatni az elméjében dúló viszályt - úgy, mint azon a bizonyos napon, mikor minden elkezdődött.

Otthon minden olyan más; minden olyan kietlen és rideg. Minden olyan valódi és nyers. A maszk, amit mások előtt hord az ember lekerül arcáról, felrakja pihenni az éjjeli polc legalsó fokára - hogy könnyen elérje reggel -, s nem marad más, csak a húsa és lecsupaszított, lyukacsos lelke. Nincs semmi maszlag, nincs semmi, ami el tudná takarni a belső tulajdonságokat, s nincs semmi, ami meg tudna védeni. Otthon minden olyan más; otthon egyedül vagy - egyedül a gondolatokkal és démonokkal.

Felix is így érezte magát; hiába várt rá a másik két fiú, nem tudott a szemük elé kerülni és eljátszani, hogy minden rendben van - hisz semmi sem volt egyben. Minden olyan kesze-kusza volt, minden olyan homályosnak látszott; ezért sem vehette észre, hogy az alacsony betért hozzá és olyan szelíd mozdulatokkal cirógatta meg térdét, hogy naivan azt hitte, csak a langyos szellő kúszott be a félig nyitott zsanérok rejtekeiből, s nem valakinek a keze simít végig rajta.

Changbin kicsit erélyesebben érintette meg, így azonnal felkapta fejét s amint találkozott tekintetük, a rózsaszín teljes mértékben lefagyott. Túlságosan ismerős volt a helyzet, s túlságosan ismerősek voltak az érzések, melyek lelkében megjelentek. Nem tudott megszólalni, nem tudott megmozdulni; láthatatlan vasak tekeredtek bokájára, s mint kígyók mardosták lelkét.

Az alacsony tanácstalan volt, mégis mit kéne kezdenie ebben a helyzetben; ahogy az elveszett fiút figyelte, úgy érezte, nem hagyhatja azt, hogy ilyen kétségek között tengődjön. Finoman fogta tenyerei köze arcát s letörölte a sós cseppeket.

- Mi történt, hercegnő? - kérdezte szelíden, miközben Lix ajka megremegett, s úgy próbálta összeszedni gondolatait.

- Undorító vagyok, Changbinnie—hyung - suttogta lehunyt pillákkal. - Most is ahelyett, hogy kint lennék veletek, itt vagyok a fürdőben és... Én úgy sajnálom - újra rákezdett az egerek itatására, így még közelebb húzta magához a fekete. Ahogy a cseresznyeszín, remegő, duzzadt ajkakat figyelte, késztetést érzett arra, hogy megízlelje, s megtapasztalja, milyen mézédes az íze. De mielőtt elérhette volna a kicsiny párnácskáit, észhez tért, s egy lehelet finom puszit nyomott szája sarkába, mire a fiatalabbnak azonnal kipattantak szemei, s mogyoró bogarait a nagyobbra emelte.

- Te bolond vagy, hercegnő. De semmiképp sem undorító. Gyönyörű vagy; olyan kibaszott gyönyörű - lehelte megbabonázva, s homlokát a kicsiének döntötte.

Lee Felix szíve majd kiugrott helyéről, s még mindig bizsergett orcája a kósza csóktól.

Otthon minden olyan édes; édes, mint a méz.
S édes, mint a máztól csöpögő ajak egy téli éjjel kezdetén.

Hello, Guys
Nagyon szeretem ezt a sztorit írni, és remélem ti is szeretitek olvasni!
Véleményekre kíváncsi vagyok, mint mindig.
Puszillak titeket, majd jelentkezek!