Mire mindent megbeszéltünk Akari már nagyon álmosan pislogott. Elhiszem, hogy nagyon kifáradt, csak az adrenalin tartotta korábban még ébren. De az után, hogy megnyugodott szinte állva képes volt elaludni. Majdnem a kádban is elszenderedett. Gyorsan ágyba fektettük és amint feje a párnához ért már el is aludt.

Jinko próbált halkan tenni venni a konyhában, hogy vacsorát készítsen, de sikeresen elejtett egy tányért. Akari azonban erre sem ébredt fel. Nagyon mélyen aludhatott. De legalább megnyugodhattunk nem verjük fel az álmaiból attól, ha normálisan viselkedünk. Nem kell néma csendben lennünk.

Vacsora után Jinko ment fürdeni. De már én is le akartam nagyon mosni magamról az erdő és a létesítmény porát, mocskát. Meguntam a várakozást. Benyitottam a fürdőbe hozzá. Egyből megértettem miért tart neki eddig ez. Mert egy nagy kádnyi vizet engedett magának abba merült bele nyakig. Még nagy adag habfürdőt is nyomott a vízbe. Át sem lehetett rajta látni.

Pislogott rám meglepetten az érkezésem miatt. De én, mint akit egyáltalán nem érdekel elkezdtem kigombolni az ingemet.

- A-Akutagawa? Mit művelsz?

- Nincs kedvem várni arra, hogy befejezd a mosdást macska. Szóval beülök melléd. - folytattam a ruháim levetését nem is figyelve a reakcióira.

- H-hogy mit akarsz?

- Jól hallottad. - eddigre befejeztem és már léptem be a kádba vele szembe.

Füléig vörösödve becsukta a szemét mikor már nem volt rajtam semmi. Nem is merte kinyitni egy darabig. Pedig elég sok volt a hab, hogy mindkettőnket eltakarjon. Felhúzta a térdeit is, hogy jobban elférjek. De nem mert ennél többet tenni.

Szerencsétlennek tűnt a habok között gubbasztva. Mégis mosolyt csalt az arcomra. Egyszer már látott belőlem mindent. Miért reagál így a közelségemre? Talán mert most nincs alkohol, ami lazítsa a hangulatot közöttünk? Meglehet. Pedig azt hittem, hogy örülni fog annak, ha megint így lehetünk...

- Jinko...

Érintettem meg az arcát, amitől egyből kipattantak szemei. Addigra már előtte térdeltem. Közelebb akartam lenni hozzá. És amint megint a szemembe nézett megcsókoltam.

Belenyögött a csókba mert nem számított rá, hogy ezt teszem. Eredetileg tényleg azért jöttem be mert már meguntam várni rá. De... most már más ösztön vezérel. Érezni akarom milyen! És ez alkalommal emlékezni akarok rá!

Ahogy csókolóztunk kezem az álláról végig csúszott a nyakán végig simítva a mellkasát az oldalát egész a hátáig, hogy közelebb húzhassam magamhoz. Elengedte a feszes összegubózott testtartását. Azzal, hogy átbillentettem a térdeire belehúztam szemből az ölembe.

- R-Ryunosuke?

- Igen? Zavar valami?

- N-nem m-mondanám z-zavaronak cs-csak.... ano..... e-etto.....

Teljesen bevörösödött. Már nem is mert megszólalni. Ahogy az ölembe került megérezte, hogy én már hangulatban vagyok. Leesett neki mit akarok. Egyszer már megtettük. Most mégis úgy viselkedett mintha ez lenne az első alkalma. Lazítanom kellett rajta.

- Most miért vágsz olyan fejet, mint valami szűz kislány? - hajoltam a füléhez, hogy bele tudjak suttogni - Nem az első alkalmad lesz. És azt mondtad legutóbb te kezdeményeztél.

- De akkor részeg voltam.

- Dehogy voltál. Csak én mondhatom magamra ezt. Mert te emlékszel én viszont nem.

- Mi-mit akarsz tőlem?

- Ugyanazokat az érzéseket! Most emlékezni akarok mindenre!

A törzsünk már egymáshoz simult én is éreztem őt és ő is engem. Emiatt volt annyira zavarban. Nagyon aranyos volt. És még inkább meghozta a hangulatomat hozzá. Igazából nekem kellett volna furcsa érzésekkel küzdenem elvégre az első alkalmunkra nem emlékszem. Nem tudom milyen érzés volt Jinko-val. De... Valamiért úgy hiszem élveztem én is. Hiszen nem vagyok rosszul a gondolattól, hogy ilyeneket tegyek vele.

Összefogtam az övét a sajátommal amire hangos sóhajtás hagyta el a száját. Bele is karmolt a vállamba, ahol kapaszkodott belém. De tudtam a hangból, amit kiadott, hogy nincs ellenére annak, amit tette. Sőt kifejezetten jól esett neki.

- A-Akari fel fog ébredi...

- Ha visszafogod a hangodat nem.

- De én-hh...

- Ilyen reakciók mellett nehezen fogom elhinni, hogy tényleg nem akarod ezt most.

- Ah...fu..ck

Lassan elkezdtem mozgatni a kezemet, amitől még jobban belém vájta a körmeit. Próbálta tartani magát, de láttam rajta, hogy csak dacból ellenkezik és hogy igazából már rég megadta volna magát nekem.

- Mond ki hogyha nem akarod a folytatást és leállok.

Engedtem a szorításon mintha el akarnám engedni. Amire riadtam odakapott a kezemre. Tudtam, hogy nem akar még kiszabadulni a tenyerem alól. Visszahajtotta ujjaimat tagjaink köré és nem engedte el a kezemet.

- F-folytasd...

- Hmmmm? Nem értelek... Mit folytassak? Azt hittem nem akarod...

- Ne kínozz...! Kérlek...

- Szóval most már szeretnéd, hogy ezt csináljam? - mozdítottam meg megint a kezemet.

- Uhum! - sóhajtotta és mint aki nem mer megszólalni sem fogva a kézfejemet kérte a ritmust.

Nem kínoztam tovább. Csak akartam, hogy kérje tőlem ezt. Mint ahogy az első alkalmunkkor is ő kérte. Tudtam, hogy nem lesz minden ugyanolyan. De azt meg akartam ismételni milyen, amikor elveszítem a józan eszemet és engedek a késztetésnek, hogy szeressem őt.

Amit elkezdtem meghozta neki is a bátorságot a folytatáshoz. Miután elélvezett a kezem alatt megpróbálta ugyan ezt nálam is elérni. Ügyesen bánt velem annak ellenére, hogy először csinált ilyet... másén, mint a sajátja. Addig amíg dolgozott az enyémen én sem ültem tétlenül. Azzal, hogy az ölemben volt könnyedén elértem és tudtam tágítani ujjaimmal rajta.

Nem tudtam, hogy mikor először csináltuk megtettem ezt vele, de remélem, hogy igen. Mert ha enélkül hatoltam be akkor biztosan nagyobb fájdalmat okoztam neki. Mégsem mertem rákérdezni, hogy ezt is tettem e akkor. Annyi viszont biztos volt, hogy Jinko ezt is élvezte. Mikor engem csúcsra juttatott ő is újra elsült mert pont akkor találtam el nála egy olyan pontot.

- Akutagawa...

- Hogy érzed Atsushi jöhetek?

- Igen... Kérlek!

- Rendben de csak ha képes leszel továbbra is csendben maradni. Menni fog?

- Ha nem leszel túl durva velem.

- Igyekezni fogok.

- De... - Átkarolta a nyakamat és most ő suttogott a fülembe. - Ha netalántán durvább leszel akkor nem fogom tudni csendben élvezni, amit teszel velem. - Mondta majd, hogy nyomatékosítsa gondolatát megharapta a fülemet.

Ez a fiú megőrjít. Képes még tovább ingerelni ilyenekkel? Így én sem fogom tudni visszafogni magam. Akarom hallani, hogy nyögi a nevemet! Akarom, hogy véresre karmolja a hátamat reggelre. Akarom, hogy kérjen tőlem még többet!

Ő is hagyott rajtam nyomokat, de én sem hagytam makulátlanul az ő bőrét. És mivel, ha erősebb voltam nagyobbat sóhajtott így zöldre-lilára haraptam a torkát és a vállait. Sokkal könnyebben elmerültem benne, mint korábban gondoltam. Már biztosan nagyon várta mikor lesz esélye megéreznie engem magában. Most megkapott.

Az elején képes volt visszafogni a hangját a nyögéseinek. Addig legalábbis míg az ölemben ült közben. De miután már nekem háttal támaszkodott a kád peremén már nem volt annyira csendes. Hol saját magának hol nekem kellett befognom a száját, hogy ne legyen olyan hangos. A fürdővíznek egy részét ki is locsoltuk a peremen túlra. De ő kérte, hogy folytassam tovább még. Nem mintha képes lettem volna ellentmondani neki. Úgy éreztem reggelig képes lennék ki-be járni benne.

Szinte könyörgött minden élvezése után, hogy még egyszer juttassam fel a csúcsra. Úgy tűnt Jinko azt akarja az elélvezései pillanatában, hogy maradjak benne örökre. Tartotta magát nekem még úgy is, hogy már annyira remegtek a lábai, hogy majdnem összecsuklottak. De még így is kérte, hogy merüljek belé és töltsem ki őt.

Nem tudom hány menet volt összesen. Mert egy idő után nem tudtam számolni sem. Csak annyit tudtam, hogy a tigrisnek nem lesz olyan, hogy csak egy menet. Jinko kéri a durvább erősebb hosszabb szeretkezéseket. Ezzel kell majd számolnom akkor is, ha elmegyünk majd innen.

De mindenesetre eléggé megizzasztott és kifárasztott a végére. És a víz is kihűlt körülöttünk. Mire rávettem, hogy most már ténylegesen fürödjünk meg már ő is majdnem elaludt annyira elfáradt. Nekem kellett kiemelnem is a kádból miután megmosdattam. Bár valószínű, hogy akkor sem tudott volna egyedül megállni a lábán, ha nem aludt volna el majdnem. Az is csoda, hogy képes volt néhány lépést egyedül is megtennie. De inkább a karjaimban vittem át a hálóba mikor már felöltöztünk nehogy megüsse magát gyengeségében.

Csodával határos módon Akari nem ébredt fel arra, amit műveltünk. Ahogyan arra sem, hogy bemásztunk mellé az ágyba. Jinko megint karjai közé húzta a kis testet míg én hátulról átöleltem őt.

Abban a pillanatban azt éreztem minden tökéletes és hogy minden reggel így akarok ébredni mindkettejüket magam mellett tudva, átölelve.

.

.

.

Másnap reggel Akari és Jinko elmentek kicsit az erdőbe gyakorolni a lány képesség használatát. Most volt idejük rá, hogy jobban megértsék Akari áldását. Jinko amúgy is jobban tud majd neki segíteni ebben. Nem csak amiatt mert hasonló a megjelenése a kettejük képességének. Hanem amiatt is mert Jinko jobban ért a gyerekneveléshez mint én. Nekem csak olyan tapasztalataim vannak miket Dazai san használt a kiképzésem során. De ezek még szerintem is távol állnak a ideálistól. Kyouka-t sem tudtam megfelelően képezni. Ehhez én nem értek.

Abban reménykedem, hogy Jinko és az iroda majd jobban megtanítják Akari-nak hogyan uralja erejét. Közöttük jobb és biztonságosabb helye lesz. Jinko elmondta nekem azt is, hogy miért tudja ilyen szinten uralni a tigrist. Ebben az iroda vezetője segít neki. Mert az ő áldása olyan, hogy aki a szervezetbe tartozik annak stabilizálja a képességét. És képessé válik irányítani a gazdája.

Kyouka esetében nekem is feltűnt mennyire megváltozott amióta hivatalosan is az iroda alkalmazottja. Olyan gyorsan fejlődött amire az én kiképzésem alatt sosem volt képes. Emiatt hiszem, hogy a mi lányunk is képes lesz 100%-osan kiismerni a saját korlátait. Jinko pedig megtanítja majd neki hogyan használhatja jóra az erejét.

Amíg ők kimentek gyakorolni addig én telefonáltam a hazaiaknak, hogy a küldetés a következő stádiumba lépett. Eredetileg is az volt a terv, hogy amint találunk valami nyomot azt átadjuk az irodának és a rendőrségnek. De mivel nagyon lassan jöttek a plusz információk így nem tudtunk sokat adni nekik. Ellenben arról tudnak, hogy egy gyermeket megtaláltunk. És hogy ő szemtanú, illetve segít nekünk a továbbiakban. Arról még nem tudnak, hogy örökbe fogjuk fogadni. Előtte le kell zárnunk ezt az ügyet.

Most azonban már kelleni fog az erősítés, ha élve akarjuk elfogni a tetteseket. Ha csak annyi lenne a feladat, hogy szüntessük meg a problémát már tegnap végeztünk volna. Levágok mindenkit és rejtély megoldva. De Jinko megígértette velem, hogy nem ölök meg senkit mert szükséges, hogy életben legyenek a kihallgatásuk során. Akkor csak forgattam a szememet. De most már nem kellene annyira kérlelnie.

...

Felhívtam Dazai sant, hogy szóljak neki a találtakról. Sokáig kellett várnom mire felvette. Gondolom még lustálkodott. Lehet nem számított arra, hogy bárki akarja majd keresni vasárnap reggel. De hosszas csengés után csak felvette és kómás hangon beleszólt.

- Haló? Akutagawa? Mi az? Mi történt, ami nem ér rá később, mint hajnal?

- Dazai san... délelőtt 10 óra van. Nem gondoltam, hogy még mindig alszol.

- Már nem... hála neked...

- Bocsánat... Csak szerettem volna szólni, hogy erősítésre lesz szükségünk.

- Hee? Nem gondoltam volna, hogy valaha is el fogja hagyni a szádat ez a mondat. Azt hittem ennél erősebb vagy.

Fájt, amit mondott. És tudtam, hogy direkt fogalmazott így. Még mindig örömét leli abban, hogy így kínoz. De már nem neki akarok teljesíteni, és bizonyítani.

- Ti kértétek, hogy maradjon élő ember is az elkövetők közül. Nekem nem lényeg, hogy tudjanak beszélni a tárgyalásokon, kihallgatásokon. Én már tegnap végeztem volna velük, ha Jinko nem állít meg benne.

- Mi? Megvannak az elkövetők?

- Igen. Felgöngyölítettük az ügyet. A kislány sokat segített. Megvan a bázisuk és az eltűnt személyek. Darabokban ugyan de megvannak. Illegális szerv kereskedelemmel foglalkoznak.

- Nincs túlélő?

- Akari-t leszámítva nincs.

- Értem. És mihez kell a segítség?

- Nem mondanám segítségnek. De ti akarjátok lecsukni a tetteseket nem?

- Szóval azt akarod mondani, hogy riasszam a rendőrséget, hogy kimehetnek razziázni a helyszínre?

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy átadjuk a terepet a hatóságoknak, hogy cselekedjenek a saját elképzelésük szerint. Most már nem fog támadni a "szellem". De gázmaszkot hozzanak a feladathoz.

- Altatógáz?

- Igen. Az egyikük nagy eséllyel áldott és elő tud állítani a környezetében ilyet. Akari is azt mondta, hogy mielőtt elálmosodott más illatú lett a levegő körülötte.

- Logikus és jól bevált trükk, hogy ezt használják emberrablásra. Rendben, szólok a többieknek és a rendőrségnek is továbbítjuk. Bár lehet nem fognak tudni annyira gyorsan összeugrani. Nem tudják, hogy rájöttetek? Kibírtok még egy-két napot?

- Nem láttak meg minket mikor ott jártunk. És azt sem tudják, hogy Akari már egy hete itt van velünk. De-

gyorsan közeledő léptek hangja csapta meg a fülemet. Apró lábak zaja, amik futottak az ajtó felé. Akari volt az tudtam mert Jinko-nak másmilyen léptei vannak. Sokkal csendesebbek.

- Várj egy kicsit Dazai san, visszaértek Jinko-ék. Mindjárt odaadom a telefont-

- Ryuu! - kiáltotta Akari ahogy feltépte a bejárati ajtót és odarohant hozzám.

Zokogott és majdnem elesett mert nem látott a könnyeitől. Elkaptam mielőtt elhasalt volna a padlón és felvettem. Nem értettem mi történt vele. És hogy hol van a tigris? Nagyon lihegett, nem is tudott megszólalni. Kapkodta a levegőt, de láttam fáj a tüdeje mert nagyon gyorsan futott és nem is jól lélegzett közben.

- Akari? Mi történt, miért sírsz? Hol van-

- Elvitték! Atsuhi-t elvitték magukkal!

Megállt egy pillanatra a szívverésem. De az az egy pillanat sokkal hosszabb időnek tűnt. Éles fájdalom nyilallt belém. Majdnem Akari-t is kiejtettem a karjaimból. Ha addigra nem Rashomon-nal fogtam volna a telefont lehet darabokra töröm az eszközt. Egyszerre éreztem azt, hogy olyan félelem tört rám mintha a saját életem lenne a tét. De közben egy vörös köd is elterült elmémen. Vérszomj. Utoljára talán azon az éjszakán éreztem ilyet mikor Dazai san magához vett. Ölni akartam. Gyilkolni. És a vérükkel festeni vörösre a hegyeket.

- Akutagawa! Mi történt? Haló Akutagawa!

- Dazai san...

- Na végre már azt hittem megszakadt a vo-

- Szerintem sürgesd meg a rendőröket, ha még életben akartok valakit találni.

- Micsoda? Ak-

- Ha nem kapkodják magukat, elképzelhető, hogy mindenkit lemészárolok mire ideérnek.

- Mi? NEM! Ne csinálj semmit! Hallod? Nem-

- Elvitték Jinko-t. Nem fogok várni rátok.

Ezzel kinyomtam a telefont. Akari-t bevittem a hálószobába. Letettem az ágyra. Már nem mert sírni. Lehet megijesztettem a korábbi kijelentéseimmel. Meg kellett nyugtatnom. De nem késlekedhettem sokat.

- Akari. Kérlek mond el kik voltak?

- Nanami volt. Atsushi megérezte, hogy jönnek ezért elbújtatott egy bokorban. Azt mondta nm jöhetek elő. De elaltatták és elvitték! Ezért hazarohantam szólni neked! Én-

- Nagyon bátor kislány vagy Akari. Most maradj itt. Én elmegyek és hazahozom Jinko-t. Használ az éles hallásodat, hogy figyelj a környezetre. Ha bárki más idejönne a ház közelébe bújj el a szekrényben. Rendben?

- I-igen Rendben.

- Okos vagy. Nem lesz semmi baj. Jinko-t még én sem tudtam megölni pedig hidd el megpróbáltam. Egyben fogom hazahozni őt.

- Megígéred?

- Megígérem. És én mindig megtartom az ígéreteimet. Hazahozom őt élve.

Még egyszer átölelt majd végig nézte, hogy Rashomon-kabátomat magamra véve elhagyom a házat. Tudtam hova kell mennem. És most nem voltam hajlandó óvatoskodni. Nanami átlépett egy olyan határt, amit nem kellett volna. Még nem tudja ugyan de megismertetem vele, milyen, ha egy démont magára haragít az ember.

Bár a főbejáratot nem tudtam hol van, de nem is kellett. Ugyan úgy a szellőzőkön át hatpltam be azzal a különbséggel, hogy ezúttal csak egyszerűen átvágtam magamat a falakon. Biztos voltam, hogy Jinko-t is ugyan abba a terembe vitték, amit találtunk. De ahogy haladtam előre és öltem azt, aki szembe jött meghallottam a hangját. Ordított.

De nem abból az irányból, mint amerre mentem volna. A hangját követtem és rohantam felé. Egyre nagyobb fájdalmat éreztem a kiáltásaiban. De a labirintusszerű járatrendszer és az utamba kerülő őrök miatt nem tudtam olyan gyorsan haladni, mint szerettem volna. És nem hagyott nyugodni az, hogy itt sokkal több volt az őr, mint abban az irányban mit amerre a szervtároló nagy hangár van. Itt valami más is van. Valami, amit sokkal jobban védenek.

Már nagyon aggódtam mikor egy idő után nem hallottam Jinko kiáltásait. Féltem, hogy rossz irányba megyek, vagy hogy túl későn érek oda. Próbáltam tiszta fejű maradni. De egyre inkább kapkodtam, hogy eljussak hozzá- Sikerült néhány sérülést is összeszednem. De nem érdekeltek. Csak oda akartam érni hozzá. Nem foglalkoztam a saját állapotommal. Jinko élete sokkal fontosabb számomra, mint a sajátom!

Az utolsó sarkon ahogy befordultam még láttam, hogy becsuknak egy nagy vasajtót, ami talán még a másik raktár bejáratánál is vaskosabb volt. Ahogy bezárult láttam Jinko elmosódott alakját a távolban ahogyan azt is hogy nem mozdul meg.

Elborult az agyam. Nem tudom milyen erőt szabadított fel benne a látvány. De korábban még sosem éreztem azt, hogy most el akarok pusztítani magam körül mindent. Akkor azonban ezt éreztem. Egy pillanatra el is sötétedett körülöttem a világ. A következő pillanatban már a fémajtó csattanására tértem magamhoz ahogy kiszakadt a helyéről és a földre zuhant.

Én törtem ki a helyéről. A páncélom is rajtam volt. Arcomat félig eltakarták Rashomon fonalai. Ahogy hátra pillantottam Csak a katonák hulláit és széttépett testeit láttam. Elég nagy mészárlást rendeztem. És csupán másodpercek alatt. Mert a vérük még csak éppen elkezdet tócsába gyűlni mellettük.

Lassan visszaszereztem minden érzékszervem felett az uralmat. Mert addig nem hallottam nem is éreztem a szagokat. Ismét az ajtóra néztem, ami ott feküdt a földön előttem. Kicsivel bentebb pedig Atsushi is ott volt.

- JINKO!

Kiáltottam ahogy berohantam hozzá. Egy fém asztalon feküdt eszméletlenül, viszont még életben volt. Vert a szíve ahogy oda hajoltam a bőrére, hallottam ahogyan kitartóan lüktet. De a rajta lévő ing szét volt középen hasítva. A szike még ott volt a földre ejtve, amivel elvágták. Véres volt ahogyan a többi eszköz is, ami mellette hevert. Jinko mellkasán is volt egy hosszú vágás. De az az áldásának hála már elkezdett begyógyulni.

Ki volt kötözve az asztalhoz. Gyorsan levágtam róla a bilincseket. Próbáltam felültetni és magához téríteni, de nem reagált semmire. Ekkor éreztem meg én is azt az édes illatot, amit Akari említett.

- Feleslegesen próbálkozol elaltatni. Ez a páncél szűri a gázokat Nanami!

Egy morgással elárulta, hogy merre van. Az egyik sarokban kuporgott egy még nagyobb tartály mellett. Az ő ruháját is vérfoltok borították. Nem volt nehéz kitalálni, hogy az én tigrisem vére volt az.

Valószínűleg éppen belevágott Jinko-ba amikor elértem az ajtóhoz. És ahogy betörtem eléggé megijesztettem, hogy mindent kiejtsen a kezéből és menekülve a sarokban talált biztonságosnak tűnő helyet.

Visszafektettem kedvesemet az asztalra hagytam, hogy begyógyuljanak a sebei. Addig úgy döntöttem megkínzom azt a némbert, aki fájdalmat okozott a páromnak. Azt akartam, hogy ugyan úgy ordítson a fájdalomtól, mint Jinko korábban ahogyan hallottam. Hiába tudtam, hogy nem fogják tudni megölni arra nem számítottam, hogy meg akarják majd kínozni. Amint elrabolták felvágták. És én nem voltam itt időben, hogy még annál hamarabb megállítsam őket ebben.

Szerintem érezhette a nő hogy nagyon nagy bajban van mert megpróbált elmenekülni. De Rashomon elől nincs menekülése. Nem tudom mennyire van képben az áldottakkal, de az ő ereje nem ellenfél az enyémnek. Visszarántottam és a torkára szorítva az ujjaimat felemeltem. Bőr alól kiserkent a vére ahogy a páncélozott karmaim belé vájtak. Ő is kapaszkodott, hogy megpróbálja lefeszíteni a kezemet a torkáról, de esélytelen volt a küzdelme.

- Kérlek ne! - szűrte ki fogai között. - Nem csináltam semmit! A bácsikám terve volt az egész, hogy megmentse Haruhi-t!

Ekkor vettem csak észre, hogy mi van a nagy tartályban, ami mellett álltunk. Ennek üvegből volt a fala. És az említett lány lebegett a benne lévő folyadékban. Arcán lélegeztető maszk volt. Valószínűleg valamilyen speciálisan tisztított levegőt szívott a tüdejébe. Meglepett, hogy egyáltalán ott volt ő is a létesítményben. Nem, hogy így? De aztán összeállt a kép.

Azért tartott a születésnapján olyan sokáig elkészülnie, és azért csak ritkán lehet látni őt mert itt van lent a hegyek alatt. Mesterséges kómában tartják a lányt, hogy ne legyen még rosszabb az állapota. Valószínűleg már rég halott lenne, ha nem így tettek volna vele.

De ha így életben tudják tartani akkor miért öltek meg annyi embert? Nem kellett gyorsan cselekedniük. Ráértek volna várni egy megfelelő donorra. Lettek volna még kérdéseim, de egyelőre csak azt tettem fel mi számomra a legfontosabb volt.

- Mire kell nektek a nejem? - egy minimálisat engedtem a szorításomon így már tudott beszélni. De még mindig eléggé fogtam őt ahhoz, hogy érette egyetlen mozdulatba kerül hogy eltörjem a nyakát.

- A-Azt mondta ő a tökéletes! Az ő tüdeje- Ááá Ez fáj! Ez fáj!

- Miért pont ő? Miből gondoltátok, hogy egyáltalán jó lesz donornak?

- Reagált rá. Ha-Haruhi reagált ő akarja-

- Kétlem!

Amikor kicsit több élet költözött a lány testébe akkor tényleg azért volt mert Jinko megfogta a kezét. De Haruhi nem Jinko tüdejére reagált. Hanem a vérére, ami a tigrist is gyorsan meggyógyítja. Azt az erőt érezte meg ami Jinko áldotságában rejlik. De abban nem vagyok biztos, hogy a szervátültetés segítene az állapotán. Inkább tűnt olyannak mintha csak arra az időre lenne ereje míg fogja Jinko-nak a kezét aztán elszáll belőle amint nem érnek egymáshoz.

Ismét ránéztem a tartályban lebegő testre. Nyitva volt a szeme. Lehet még tudatánál is volt. Valamennyire. Mindenesetre még szomorúbb volt a tekintete, mint amikor találkoztunk vele korábban. Tudtam, éreztem, hogy ezt ő sem akarja. Ez így nem élet.

- Komolyan azt hittétek, hogy ez lesz a megoldás? - szorítottam meg megint kicsit erősebben Nanami torkát. - Gondolom szerencsétlen nem is tudja, hogy mit műveltek vele és hogy hány ember életének árával tartjátok őt ebben a világban.

- Mindenről tud! Elmondtuk neki! Ő is ezt akar-

- Ha..zudsz... - Hallottunk egy nagyon gyenge hangot.

Haruhi volt az. Még volt annyi ereje, vagy éppen Atsushi közelsége miatt, de még képes volt beszélni hozzánk. Mindketten meglepetten néztünk rá, de hallgattuk mit akar mondani. Nanami el akarta csitítani, de elég erős voltam ahhoz, hogy ne engedjek ki annyi levegőt a torkán. Tényleg el akartam törni, hogy ne kelljen vele tovább bajlódnom. De egy másik hang is megállított.

- Ryuu... ne öld meg...

- Jinko?

Elejtettem a nőt, aki ájultan rogyott össze, és odaléptem a kedvesem mellé, hogy segítsek neki felkelni. Lassan belé is visszatért az erő. Csak vele akartam foglalkozni, és biztonságban kivinni innen. De neki még más tervei voltak. Kérte, hogy segítsek neki odamenni a tartályhoz, amiben Haruhi lebegett.

Tettem, amit kért, a karjaimba vettem, hogy odavigyem őt. Ahogy odasétáltam vele láttam, hogy Nanami is ébredezik ezért Rashomon-nal lefogtam, hogy ne is próbálkozzon a szökéssel. Onnantól kezdve csak vergődött mert nem volt képes szabadulni.

Mikor Letettem Jinko lábait a talajra még rám támaszkodott. Majd egy határozott mozdulattal betörte az üveget. Ezzel kiszabadítva a lányt. De több ereje még nem volt így mikor majdnem megint összeesett elkaptam és leültettem a földre. Így nem esett baja.

Kivetem Haruhi-t is a gépezetből. Egymás mellé ültettem őket. És Jinko megfogta a lány kezét. Egyből látni lehetett rajta a hatását. Ugyan úgy mint legutóbb. Erre Jinko is rájött. Segíteni akart a lánynak, hogy el tudja mondani, amit szeretne.

- Köszönöm nektek... És sajnálom... Én... nem akarom ezt...

- Ha-ru-hi csend! - sikerült még beszélnie Nanami-nak de nem sokáig mert bekötöttem a száját.

- Nem... elég volt ebből... Nem akarok életben maradni ezt ti is nagyon jól tudjátok. Már évekkel ezelőtt meg kellett volna halnom. Csak ti tartjátok még életben ezt a testet. De elég volt. Eddig sajnáltalak titeket, hogy így kell látnotok engem. Ezért kapaszkodtam ebbe a testbe. De túl messzire mentetek. Lélek nélkül nem tudjátok életben tartani. Így én elmegyek.

Nanami-n látszott, hogy valamit nagyon mondani akart. Ezért letekertem a szájáról a kötést. De már addig is oda akart kúszni a másik lányhoz. Konkrétan földön csúszva könyörgött a másiknak.

- NE TEDD! Nem teheted ezt velünk! Tudod mennyi mindent tett Apát, a bácsikám azért, hogy te-

- Igen tudom. De nem érdekel, hogy mit mondasz, mert igen is megteszem. Nem állíthattok meg többé! Túl sok vér tapad a kezemhez miattatok. És te amúgy sem azért csináltad ezt, hogy engem meggyógyíts, hanem azért, hogy pénzt csinálj belőlem.

- Hazugság! Én-

- Már nem tehetsz semmit. El fogom engedni ezt a testet. Mondhatsz, amit akarsz. Ennek vége. Én meghalok. Ők ketten élni fognak ti pedig megkapjátok a méltó büntetéseteket amiért annyi ártatlan életet kioltottatok!

Ezzel a mondattal elengedte Atsushi kezét és lassan ahogy jött úgy párolgott el a testéből az erő. Nagyon régóta tarthatták ebben az állapotban mert miután még egyszer megköszönte a segítségünket becsukta a szemét és nem csak elengedte a lelke a testet, hanem el is porlasztotta hiszen már nem tartotta egyben.

Mikor a test is elkezdet eltűnni Jinko még megpróbálta megfogni a kezét, de nem segített rajta. Nanami őrjöngött, hogy állítsuk meg. De hiába, a lány kívánsága teljesült. Megszabadult az életnek nevezett földi szenvedéseitől. Biztosan már évekkel korábban elfogadta a tényt, hogy halálos beteg és hogy nincs sok hátra neki. Csak a családja nem volt képes erre. Nem tudták elengedni és ezért nagy pusztítást hajtottak végre.

Nanami sem volt képes elfogadni, hogy vége a ténykedésüknek. Nem hagyta magát könnyen, de igazából nem volt kihívás oda rögzíteni a nőt egy oszlophoz. Élve... pedig jobban élveztem volna, ha egy kicsit több darabban hagyhattuk volna ott a létesítményben. De Jinko nem engedte.

Azt akarta, hogy legalább egy tettest el tudjanak vinni a rendőrök, ha már mindenki mással végeztem. Bár a katonák úgy sem nagyon tudtak volna mit mondani. És egyébként sem tudtuk, hogy a fő kolompos Haruhi édesapja merre lehet. Mert nem volt ott mikor én megtámadtam őket. De az biztos, hogy nem fog sokáig szabadlábon maradni.

Kifelé az épületből már a főbejáraton keresztül jöttünk így meg tudtuk jelölni az utat a hatóságoknak, hogy könnyebben megtalálják mikor kiérnek a helyszínre. Végig a karomban vittem Jinko-t nem érdekelt mit mond erről.

- De már jobban vagyok, tudok járni.

- Ezt mondtad odabent is de összeestél amint megterhelted magad.

- De én-

- Nincs de! Maradsz a seggeden! Így is eléggé megsérültél ma. Halálra ijesztetted Akari-t meg engem is. Most már van családod ne csinálj ilyen ökörségeket!

- A-Akutagawa?

- Szerinted mit csináltam volna nélküled? És Akari? Ő már az apjának tekint téged! Nem hagyhatod hátra! Nem hagyhatsz itt minket! És különben is-

Nem hagyta, hogy befejezzem a panaszkodásomat mert lerántott magához egy csókra. Úgy éreztem ezzel akar bocsánatot kérni. Elfogadtam, ahogy a csókját is viszonoztam. Akkor már elég közel jártunk a házunkhoz. Így le mertem tenni lábait a talajra. De nem engedett el, továbbra is átkarolta a nyakamat úgy csókolózott velem tovább. Egészen addig míg Akari hangját meg nem hallottuk a távolból felénk közeledni.

- Ryuu! Atsushi!

- Akari? Te mit keresel itt? Mondtam, hogy várj-

- Nem tudtam tovább! - ért oda hozzánk és egyből átölelte a törzsemet. - Hallottalak titeket, hogy jöttök! És tudnom kellett, hogy jól vagytok-e? Nem tudtam tovább ott ülni a szekrényben!

Kapaszkodott belém. Mintha nem lenne más, akiben bízhatna. Jól esett, hogy ez az apró lány ennyire bízik bennem. De ugyanakkor elöntött egy rossz érzés is. Mikor elindultam megrémisztettem őt azzal, amit Dazai sannak mondtam. Nem tudom tovább eltitkolni előle, hogy nem vagyok jó ember.

Jinko elengedett mintha azt mondta volna nekem, hogy most ne vele foglalkozzam. Hanem inkább Akari-ra figyeljek. Így tettem. Leguggoltam a kislányhoz és a karjaim közé zártam. Meglepte kicsit az ölelésem, de reménykedtem benne, hogy nem fél tőlem annak ellenére, hogy már sejti, hogy embereket öltem.

- Ryuu?

- Akari... mond meg nekem szeretsz minket?

- Igen! Szeretlek titeket!

- Akkor is, ha valami rossz dolgot követtem el?

- A-Aku - Jinko kezdte sejteni, hogy mit akarok megtudni a lánytól, aggodalmat hallottam a hangjából.

- Igen. Akkor is. Mindenki követ el hibákat. és ti megmentettetek engem! Szeretlek titeket.

- Köszönöm Akari. Nagyon fontos ez nekem. Mert nem akarok hazudni előtted. És mivel itt végeztünk vissza fogunk menni, ahonnan jöttünk. Tudnom kell, hogy mit szeretnél?

- Hogy én mit szeretnék?

- Igen. De mielőtt válaszolnál a kérdéseimre. Kérlek hallgass végig rendben?

Hatalmas szürke szemeit rám emelte kicsit aggódva, de kíváncsian figyelte az én szemeimet. Tényleg nem akartam hazudni neki. Csak azt, hogy őszintén bízzon bennem még úgy is, ha ismeri ki vagyok valójában.

- Akari... Van valami, amit, amikor találkoztunk nem helyesen mondta el neked. Én nem... Én nem vagyok egy jó ember.

- Ryuu? E-Ezt nem értem...

- Emlékszel arra mikor megláttalak ott a romok alatt, ahova bemásztál?

- Igen... nagyjából... Miért?

- Akkor azért, hogy megnyugtassalak mert nagyon féltél tőlem... azt mondtam rendőr vagyok... De... ez nem igaz.

- A-Akkor te...

- Nem vagyok Rendőr és nem vagyok jó ember sem. De azt szeretném, ha tudnád, hogy te nagyon fontos vagy nekem. És azon az egy infón kívül, amit akkor mondtam minden más igaz, amit tettem a közeledben mióta velünk vagy.

- Akutagawa...

Hallottam Jinko hangján, hogy meghatotta a jelenet. De én is csodálkoztam magamon, hogy ennyire nehezen sikerül elmondanom a valóságot. Annyira hozzánk nőtt ez az apró lányka, hogy nem akarom megrémíteni. Nem szeretném, ha félne tőlem. Vagy ha amiatt nem akarna velünk maradni. Abban reménykedem, ha engem meg is utál ezután akkor Jinko-ban legalább bízik majd annyira, hogy vele maradjon.

- Akari... én a maffia embere vagyok...

- A... maffia?

- Igen... ezért mondtam, nem vagyok jó ember. Sok rosszat tettem. És sok ember fél tőlem. A rendőrség el akar fogni engem. Mert bűnöket követtem el.

- De... - mondta kis szünet után - Atsushi szeret téged...

- Igen ez így van. De én nyomozó vagy detektív vagyok. Nem a rendőrségnek dolgozom. Hanem egy másik szervezetnek. Nekem lehet...

- Eléggé bonyolult a mi kapcsolatunk... De... ettől még egy pár vagyunk...

- Hmmm... - gondolkodott egy kicsit ezn az egészen, amit most hallott - Szóval... ti szeretitek egymást?

- Igen... - feleltük majdnem egyszerre.

- És... e-engem is?

Tördelte maga előtt a kezeit a válaszunkra várva. Nem is mert felnézni ránk. Mintha nem lett voln szabad megkérdeznie ezt. Jinko-val egymásra pillantottuk majd Akari mellé térdelve egyszerre öleltük át a kislányt és szinkronban válaszoltunk neki.

- Persze hogy téged is!

- Nem akarlak elveszíteni titeket! - tört elő belőle a sírás.

- Mi sem téged! Csak Ryuu félt attól, hogy nem fogod őt szeretni ham megtudod, hogy mi a munkája.

- De én így is szeretlek titeket! Veletek akarok maradni! A ti lányotok akarok lenni!

- A mi lányunk vagy Akari! Senki sem vehet el tőlünk!

Kapaszkodott mindkettőnkbe és sírt hangosan, de úgy tűnt boldog volt. El tudom képzelni menyire vágyhatott már egy olyan családra, akik kimutatják felé, hogy tényleg szeretik. De most megtalálta. És biztos vagyok abban, hogy boldog lesz mellettünk.

- Akari... Van még valami, amit nagyon meg kell jegyezned, ha velünk maradsz.

- Mi lenne az?

- Ha bárki kérdezne rólam engem nem ismersz. Sajnos, ha valaki, aki ellenség megtudja, hogy a lányom vagy akkor bánthatnak téged. Ezt pedig nem akarom.

- É-Értem. De akkor nem láthatlak?

- De igen. Csak arra szeretnélek kérni, hogy maradj Jinko-val. Én amikor tudok meglátogatlak majd titeket. De vele nagyobb biztonságban leszel. Rendben?

Párat bólogatott még aztán átölelte a nyakamat. Viszonoztam az ölelését és felálltam vele a talajról. Jinko simogatta a kislány hátát, hogy ő is megnyugtassa. De közben láttam mennyire aggódóan néz rám is.

- Ryuu... most te...

- Nem maradhatok itt veletek. A hatóságok már valószínűleg úton vannak ide és bármelyik pillanatban ide érhetnek. Dazai san mozgósította őket mikor eltűntél. De mondtam neki, hogy siessenek, ha még akarnak élő embert találni odabent. Tudni fogják, hogy nem te tetted...

- De te mit fogsz most csinálni?

- Visszamegyek Yokohamába. Ti maradjatok amíg megérkeznek a rendőrök. Lehet Dazai san is velük jön. Innen intézhetitek hivatalosan is az ügyet. És ha vége az egésznek akkor az Irodában megtalállak titeket.

- Megígéred?

- Igen. Megígérem. Ott találkozunk legkésőbb három nap múlva rendben?

- Rendben...

-

Ezzel átadtam Akari-t Jinko karjaiba. A kislány még nem akarta volna elengedni, de muszáj volt elindulnom. Még egyszer megsimoattam a fejét. Megcsókoltam Jinko-t is és elindultam. Még egy párszor visszanéztem rájuk ahogy integettek. De közben szóltam Mori san-nak, hogy intézzen nekem egy helikoptert, amivel visszamehetek Yokohamába.