Sietve léptem be az ADA épületébe. Dazai san hivatott, ezért szedtem a lábamat, de a lépcsőházban meg-megtorpantam az emeletről leszűrődő hangok miatt. Mikor először hallottam meg a kiáltásokat még azt hittem Dazai santól jönnek mert megint megtréfálta a szemüveges mogorva kollégáját és ő nyúzza meg éppen. De közelebb érve az ajtóhoz rá kellett jönnöm, hogy női hangok azok, amik hangossá teszik az épületet.

- De én a lakótársa vagyok!

- Én meg vele egykorú! Nekem kell vele mennem! Hogy néz ki az, hogy egy ilyen kislányt visz magával, mint te?

- Mondjuk, hogy a húga vagyok! Amúgy is te milyen jogon akarsz a barátnője lenni? Még csak most kerültél ide! Meg akartad őt ölni!

- Mert te nem? Ennyi erővel téged is ki lehet zárni! Meg egyébként is! Az én képességem hasznosabb!

- Egy fenét! Csak a baj van a bohócoddal.

- Ne merészeld Anne-t szidni! Gyilkos csitri!

Ekkor nyitottam be.

Érdekes látvány fogadott. A legtöbb irodatag jelen volt, aki körben álltak, vagy fogták a fejüket, az orrnyergüket, vagy a homlokukat masszírozták. Illetve Dazai san meg az okoskodó kalapos szemüveges egy-egy forgós irodaszéken ült hátrafelé és vigyorogva figyelték a jelenetet ide oda forgatva magukat. Úgy tűnt ők ketten azok, akik tudnak most szórakozni. A többieken nem ez látszott.

Ez leginkább a középen álló 3 személyre volt igaz. Jinko nyúzott arckifejezéssel állt miközben a két karját két irányba húzva szorította magához Kyouka, illetve a korábbi Guild tag akivel néhány alkalommal már összefutottam itt.

Amióta Jinko állítólag kiszabadította egyre gyakrabban legyeskedett az Iroda körül és most már úgy tűnik hivatalos tag lett belőle. Vagy legalábbis úgy viselkedik.

Hihetetlen, hogy Jinko eddig, akivel találkozott azt valahogy átállította a saját oldalára. Kivéve engem...

A két lány fog vicsorgatva szikrázó tekintettel nézték egymást, mint akik bármelyik pillanatban egymásnak esnek és akkor biztosan Kyouka nyer. Hiszen az ő áldása közelharcban erősebb. És gyorsabb.

- Mi a fene folyik itt?

Kérdeztem, ahogy becsuktam magam mögött az ajtót. Jeleznem kellett, hogy ideértem, mert mindenki a középső jelenettel volt elfoglalva.

- A! - nézett rám a kötéses - Akutagawa kun is ideért!

- Dazai san... - bólintottam felé köszönésképpen majd visszafordítottam a tekintetem a hármas felé.

Amint megtettem Jinko szemével találkozott össze a figyelmem. Először mintha meglepődött volna. De utána kettőt pislogva kijózanodott. Kitépte magát a lányok fogásából ugyan azzal a módszerrel, mint amivel Rashomon karmai közül anno a hajón. Átváltotta karjait tigris formára majd, ahogy a két lány rá kapta a fejét visszaváltozott ezzel kisebb lett a karja, mint amit egy pillanattal hamarabb fogtak így megszabadult tőlük.

Ügyes trükk engem is meglepett vele akkor. De azóta már nem fog ki rajtam, ha ilyet csinál. Kyouka-ékat viszont kijátszotta vele. Mivel már nem volt mire támaszkodniuk és csimpaszkodniuk egymásra estek, ahogy kibillentek az egyensúlyukból. Ugyanis Jinko nem maradt ott mellettük. Egy pillanat alatt kikerülte őket és felém ugrott.

Azt hittem rám akar támadni. De mire kihúztam a kezemet a zsebemből, hogy Rashomont felé irányítsam engem is kikerült. Mögöttem ért földet. Kicsit megszaggatott ruhában, de emberi alakban állt mögöttem éreztem, hogy engem néz. De mire megfordultam volna csak azt éreztem, hogy háta az enyémnek dől és nagyot sóhajt.

„Védelemként használt engem. Elbújt a lányok elől. Mögém?"

Nem tudtam mit mondani erre, próbáltam megfordulni, de tartotta velem a lépést. Nem hagyta, hogy ránézzek, és mintha nem csak a lányok, de mindenki más elől is el akart volna rejtőzni.

Dazai san kuncogása miatt nem nyársaltam fel. De közben nagyon idegesített, hogy így használ. Figyelmemet a kötésesre irányítottam remélve, hogy elmondja miért hívott. Aztán mehetek minél hamarabb. Egyedül ő nevetett a teremben. Mindenki más értetlenül nézte Jinko cselekvését. Talán még az okostojás tudta miről van szó mert ő csak játszott az ujjai között a cukorkájának csomagjával.

Én is sóhajtottam egyet, hogy rendben feladom a kergetését a tigrisnek, csak mondják már hogy mehessek. A nagy legvétel miatt megint köhögnöm kellett egy keveset, de ez most nem volt vészes. Viszont éreztem, hogy a mögöttem álló és kicsit nekem támaszkodó személy megrezzen közben.

- Dazai san... hívattál... megtudhatom az okát?

- Hogyne! - mosolygott továbbra is, ami feltehetően nem annak volt köszönhető, hogy engem lát, hanem mert a fiatalabbon jól szórakozik.

Felpattant és odalépett hozzánk. Kicsit én is felé mozdultam és emiatt még inkább éreztem, hogy Jinko nekem támaszkodott. Mert mikor elléptem tőle kicsit megbillent az egyensúlya. Nem figyeltem rá tovább. Bár nem tudtam teljesen kizárni hiszen még mindig éreztem magamon a tekintetét. De legalább már nem ért hozzám fizikailag, mellette a szemei engem pásztáztak.

- Nos Akutagawa kun. - kezdett bele Dazai san - Ahogy látod éppen egy új küldetés előkészületei zajlanak körünkben.

- Igen sejtettem, hogy valami ilyenről van szó.

Dazai san elmondta a helyzetet a múltban ragadt városról. Az áldozatok mennyiségét és hogy milyen nemzetközi konfliktus kezd kibontakozni emiatt. Figyelmesen hallgattam, de nem úgy tűnt mintha nekem bármilyen feladatot szánt volna ebben az ügyben. Sőt nyomatékosította, hogy szeretné, ha Mori san nem kotnyeleskedne közben. Mikor éppen külföldi hatóságok kiengesztelése folyik. Értem miért mondta ezt. A főnök előszeretettel locsol gázolajat a tűzre, hogy valami neki is leessen az eredményekből. Tudtam, hogy tájékoztatnom kell majd és Dazai san üzenetét is továbbítanom kell majd.

- A tervünk nem mellesleg az - folytatta a tájékoztatást - hogy be kell épülnie valakinek a közösségbe olyan látszólagos szándékkal, ami szerint szeretne letelepedni az illető mert megunta a jelenkor rohanó világát.

- Értem...

- Atsushi kun ötlete volt az is, hogy 2 fő menjen. És még tökéletes alibit is biztosított a személyeknek. Egy rendőrtiszt és egy titkárnő bárhol képes elhelyezkedni. Megjobb lenne, ha férj és feleségként mennének!

- Valóban sok lehetőséget biztosít. - motyogtam az orrom alatt.

Próbaltam visszafogni a hangomból az utálatot mert egyszerűen nem bírom hallgatni mikor Dazai san Jinkoról ömleng.

Mikor úgy tűnt befejezte sóhajtottam egyet. Már értettem miről szólt a vita mikor beléptem. Azt nem sikerült eldönteni, hogy ki legyen Jinko felesége. Kyouka vagy a rózsaszínhajú... Kicsit a tigris felé fordultam, de csukott szemmel kezdtem el hozzá beszélni.

- Jinko én a helyedben Kyoukát vinném magammal, de egyetértek... öm... téged, hogy hívnak? – fordultam az új tag felé.

- Lucy Montgomery! – fújta fel az arcát duzzogva, de nem foglalkoztam vele megint becsuktam a szememet és visszafordultam Jinko irányába.

- Szóval Montgomeryvel.... nem lesz jó, ha feleségnek viszed. Túl fiatal. Legyen a húgod. De egyébként-

Félbeszakadt a mondanivalóm és csukott szemeim is csodálkozva pattantak ki. Jinko átölelt. A karjaim alatt a derekamat ölelte míg homlokát a vállamnak döntötte. Remegett az egész teste. Szorosan csukva tartotta a szemhéjait. Ajkai vonallá préselődtek.

- Jinko? Te meg mit művelsz?

- Te.... – suttogta

- Haa? - mordultam rá még inkább, hogy ha mond valamit az olyan hangerőn, hogy halljam.

- Te gyere....

- Mi- he- hogy-

Nem fogtam fel elsőre, amit mondott. Csak néztem rá és próbáltam értelmezni. "Te gyere"... Én? Jinko- Azt akarja, hogy én menjek vele? De ennek nincs értelme. Nem azt mondta Dazai san, hogy úgy találta ki férj és feleség menjen el- "Te gyere!" Hangzott megint a fejemben a hosszúra nyúl némaságban a két szó. Lenéztem rá mert kezdett formálódni egy gondolat a fejemben.

- Te gyere el velem... - suttogta megint

- Jinko-

„Nem lehet! Csak nem azt akarja, hogy- én- Férj és Feleség! Megértettem. És nagyon nem volt a kedvemre a válasz! Ezt ki is mutattam felé."

- Na neeem! Biztosan nem! Elfelejtheted Jinko!

Megpróbáltam ellökni magamtól. De nem engedett. Szorosabban ölelt már teljesen szemből és reszketve tartotta fejét a mellkasomnál. Nem voltam hajlandó elfogadni. Jinko azt akarja, hogy én játszam el a férj szerepét?

- Eressz el!

- Nem...

- Mi az, hogy nem?! Szállj le rólam! Nem fogok veled menni! Nincs az a pénz! Keress magadnak mást!

- Nem....

Megpróbáltam a mellkasánál elérni onnan erősebben ellökni. De nem engedett. A vállánál sem bírtam. Téptem a hátán a ruháját. De éreztem hamarabb elszakad az anyag mintsem, hogy elengedjen.

Mikor lettél ilyen-

Ilyen erős... fejeztem be a mondatot. Máskor le tudtam fogni, ha kellett. Most miért nem megy? Ennyire nem hajlandó tágulni tőlem? Meg akartam ütni. Már Rashomon is szinte a hátát érte, hogy felnyársaljam remélve, hogy akkor már elereszt. De Dazai san köhintése megállított benne. Jelezte nekem, hogy nem árthatok a fiúnak.

Ökölbe szorult felemelt kezeimmel nem tudtam mit kezdeni. Csak néztem tehetetlenül az engem szorító testet. Akkor vettem észre, hogy máshogyan reszket, mint korábban. Sírt.

- Jinko?

Megdöbbentett. Miért sír? Mi baja van? Miért nem enged el? Máskor, ha bántottam sem sírt. Most nem is próbaltam megölni vagy ilyenek. Akkor miért ilyen?

- Miért nem engedsz el?

- T-téged akarlak...

- Hoe?

Nem hittem a fülemnek. Jinko ott reszketett a mellkasomnál. Sírt. Pedig sosem engedte, hogy ilyennek lássam. Engem akar? Hogy érti ezt? Miért pont engem akar magával vinni? Miért akarja, hogy én játszam a férj szerepét?

- J-Jinko?

- Kérlek Akutagawa gyere velem!

- Hhhhh....

Sóhajtottam. Egyik kezemet magam mellé engedtem, míg másikkal az orrnyergemet masszíroztam meg. Nem hittem volna, hogy valaha is ilyet mondok majd...

- Ha veled megyek elengedsz végre?

Apró bólintást kaptam válaszul. De még mindig szorosan ölelt. Mint aki nem tervez igazán elengedni. Sőt még egy kicsit meg-megszorított ahogy szipogva próbálta visszafogni a könnyeit. Megértettem, hogy azért nem ereszt mert még nem mondtam ki. Csak megkérdeztem. De nem lett kijelentve.

- Rendben! A francba is elmegyek veled! Csak engedj már el!

Erre várt. Lassan emelte fel a fejét a mellkasomról míg kihúzta magát. Kezei lassan előre simultak a hátamról könnyekkel küzdve nézett a szemembe és mosolygott.

Nem tudtam sokáig nézni elkaptam a tekintetemet. Mert korábban egyszer sem figyelt így engem. A kabátomat megragadva közelebb húzott magához és az arcomon érezhettem az ajkait. Egy apró puszit nyomott a bőrömre míg azt súgta:

- Köszönöm...

Elakadt a lélegzetem is. Ránézve láttam mennyire elpirult az iménti tettétől mégsem engedett el. Csak lassan vette vissza a szorítását és hagyta, hogy a távolság megnőjön közöttünk.

- Jinko? Te- az imént- mit?

Nem tudtam feldolgozni. Kapkodtam a levegőt mert nem értettem miért csinálta ezt a tigris. Pánik ült rám, ami nem segített a bajomon. A gyors légvételek miatt szúrni kezdett a tüdőm. Éreztem, hogy megint rohamom lesz. És így is történt. Bár fel tudtam készülni rá fájdalmasan ért.

Köhögni kezdtem egyre nehezebben kaptam levegőt. Így előre görnyedtem. Jinko ijedten kapott utánam és megtartott. Fogta a vállaimat és a nevemet kiáltotta. Összeszorítottam a szememet a fájdalom miatt. Tenyeremet szám elé szorítottam, de nem sikerült mindent felfogni. A vér amit ezúttal felköhögtem a padlóra is lecsepegett, ahogy ujjaim között átfolyt.

- Akutagawa???

Rémült volt a hangja, de továbbra is ott maradt mellettem és segített tartani magamat. Én fel kézzel ugyan megpróbáltam eltaszítani, de ezúttal sem sikerült. Nem akartam, hogy bárki is igy lásson. Főleg nem Dazai san, vagy Jinko. De mégis miatta előtört a betegségem. Már régebb óta nem köhögtem fel vért. Ez biztosan Jinko tetteinek a hibája.

Nagy nehezen, elmúlt a rohamom. Nagy és lassú légvételekkel javítottam a helyzetemen. Körbepillantottam és láttam mindenki engem néz riadt tekintettel. Biztosan látták a lecseppenő vért a padlón. Nem csoda, ha meg voltak döbbenve.

- A-Akutagawa jól vagy?

Kiegyenesedtem míg vérben úszó tenyeremet a mellkasomhoz szorítottam a másikkal pedig Jinko-tól toltam el magamat.

- Semmi bajom... egyebként sincs hozzá közöd...

Savanyú arcot vágott. De engedte, hogy eltaszítsam a közelemből. Két kézzel odanyúlt ugyan a mellkasán, ahol én is megérintettem, de nem fogta meg a kezemet. Csak arrébb lépett egyel, hogy már ne érjem el és azt a helyet fogta az ingén, ahol korábban a tenyerem volt. Lehorgasztotta a fejét és az orra alatt motyogta, hogy:

- Bocsánat...

- Hm... - morogtam.

Majd elfordultam tőle. Belenéztem a tenyerembe. Sok vért köptem fel ezúttal. Nem csoda, ha igy fájt. De egy pillanattal később az ADA orvosa elkapta a véres kezem csuklóját.

- Mit-

- Mióta tart ez az állapot nálad?

- He?

- Mennyi ideje köhögsz vért mikor rohamaid vannak?

- Nem mindegy az ne-

- Már legalább egy éve... - Hangzott a válasz a tigris szájából.

Jinko azonnal elkapta rólam a szemét amint odanéztem rá. Tudta, hogy mérges vagyok rá amiért ilyeneket is elmond rólam a kollégáinak. Nem értettem miért csinálja ezt? Mi vezérli a tetteit. Nem akartam, hogy más is tudjon az állapotomról. Miért kellett mindenkinek az orrára kösse?

A doktornő még mindig a kezemet vizsgálta. Vagyis pontosabban a vért. Nem tudom honnan, de előkapott egy vattás pálcikát, amit belemártott a vérembe. Megforgatta benne majd elengedve a kezemet egy kémcsőbe helyezte. Amint ezzel megvolt a tenyerembe nyomott egy nedves törlőkendőt.

- Tisztítsd meg a kezedet.

Nem köszöntem meg csak elkezdtem törölgetni a tenyeremet. Jinko is felém nyújtott egy zsebkendőt, de eltaszítottam a kezét.

- Van egy ajánlatom a számodra Akutagawa kun...

Szólalt meg megint a doki míg kupakot csavart az üvegfiola tetejére.

- Mi lenne az?

- Én meg tudlak gyógyítani...

- He?

- Jól hallottad. Képes vagyok rá. Bár nem tudom most azonnal megtenni mert a vérmintádon teszteket kell végeznem. És az alibitek szempontjából is jobb, ha még köhögsz. De amint visszatértetek meggyógyítalak, ha akarod.

Hízelgő ajánlat volt. Képes lenne ő újra egészségessé tenni? Akkor nem kellene aggódnom amiatt, hogy kifutok az időből. Megszerezhetem Dazai san elismerését.

- Mit kell tennem?

Kérdeztem mert túl szép volt ahhoz, hogy ingyen legyen.

- Csupán annyit kérek cserébe, hogy a küldetésetek alatt legyél kicsit kevésbé goromba Atsushi kunnal.

Az említett felé néztem. Még mindig ott szorongatta a zsebkendőjét. És lopva felém pillantott. Lassú sóhajtással nyújtottam ki a kezemet felé, hogy ideadhatja, ha még akarja. Meg is tette. A doki egy elégedett hümmögéssel nyugtázta, hogy elfogadtam az ajánlatot.

Meg akartam gyógyulni, hogy erősebb lehessek. Még akkor is, ha ehhez el kellett viselne Jinko közelségét.

...

Még aznap eligazítást tartottak nekem is a tervekről. Ahhoz képest, hogy lényegében Jinko találta ki az egészet meglepően jó terv volt. Azt a részét leszámítva, hogy pont kettőnknek kellett elmennie erre a küldetésre.

Megkaptam a profilt is, amit el kell játszanom. Asaki Riku lesz a nevem. Foglalkozásomat tekintve rendőrtiszt vagyok. De ahogy korábban Yosano doktornő jelezte, nem vagyok egészséges. A tüdőbetegségemre való tekintettel fel vagyok függesztve a szolgálat alól és bizonytalan ideig betegszabadságomat töltöm.

Jinko karaktere Natsume Aika.... a feleségem.... friss házasok vagyunk. Ő titkárnő... és egy helyi állásinterjú miatt költözünk a városba. Valamint a település tiszta levegője és tüdőbaj-űző gyógyvizei miatt.

Tényleg jól kitalálta... mindenre gondolt. És már értettem miért engem szemelt ki maga mellé. Más nem tudta volna a tüdőbeteg szerepét eljátszani. Sőt... nagyon úgy tűnt kifejezetten rám szabta a szerepet. Csak azt nem tudtam pontosan miért?

De nem volt időm vele erről beszélni. Gyorsan zajlottak az eligazítások. Kicsit a kinézetünket is megváltoztattak. Én kaptam egy tucat inget és pár új zakót. Meg hozzá illő nadrágot. Yosano azt is megmutatta, hogyan állítsam be a hajamat, hogy ne legyek annyira felismerhető. És kaptam valami festéket is. Amivel elfedhettem a fehér részeket a hajamon.

Az eltűnt személyekről is kaptunk egy listát nagyából meg kellett jegyeznünk, hogy felismerjük őket. Sokan voltak 53 fő. Férfiak, nők és gyerekek vegyesen. Legtöbbjük külföldi nyaraló volt. De a frissebb személyek között több volt a rendőr és a nyomozó. Itt már Japánokból is volt szép számmal. Rengeteg ismeretlen arc, amit annyira fel kellet ismernünk, hogy tudjuk, ha szembejön ő lesz az. Nehéz feladat volt. Nem vihettünk magunkkal szinte semmilyen segédeszközt, ami kutatásra vagy nyomozásra utalhat. Hiszen lehet, hogy a helyiek is benne vannak a dologban.

Jinkon láttam, hogy küzd az arcok beazonosításával. De nekem sem volt könnyebb dolgom. A képeket megjegyeztem ugyan, de éreztem nem fogom felismerni őket élőben. Hacsak nem ugyanolyan a fény mennyisége, a frizurájuk vagy a sminkjük. Jinko ezzel szemben bár lassabban haladt, de szerintem alaposabb volt, mint én. Én csak a felszint figyeltem. Ő az egészre. Lehet számol azzal, hogy engem nem igazán érdekel az eltűntek sorsa. Így neki kell majd megtalálnia őket.

Jól gondolja. Ő az, aki egy állat. Neki vannak olyan ösztönei, amivel személyeket lehet találni. Én majd megölöm azt, aki ránk támad. Minél hamarabb le akarom zárni az ügyet, hogy a lehető legkevesebb időt töltsem együtt a tigrissel.

Aki egész képzés alatt különös volt. Bár rajtakaptam jó párszor azon, hogy engem nézett. De nem beszélt velem. Ha lehetett távol foglalt helyet tőlem. Nagy ívben került ki, ha el kellett mennie mellettem. De miért akar velem menni, ha most inkább távol marad tőlem?

Egyszer próbaltam közelebb menni hozzá. De egyből észrevett és félrehúzódott. Mikor megkérdeztem volna miért viselkedik így, Dazai san belepett a terembe. Nem maradtunk máskor kettesben. Pedig úgy éreztem Jinko csak akkor lesz hajlandó velem beszélni, ha csak ketten vagyunk.

Több napos eligazítás és átbeszélések után tudtam csak két szót váltani vele.

Az utolsó napon mikor elhagytuk az ADA épületét, akkor úgy tűnt, hogy akar valamit. Követett engem. Úgy engedtek el minket, hogy holnap fogunk indulni és az állomáson fogunk találkozni. Azt hittem, hogy hazamegy, de kicsivel lemaradva utánam jött.

- Mit akarsz Jinko?

Álltam meg mikor már biztos voltam benne, hogy követ. Odasétált hozzám. De megvárta míg visszafordulok felé. A kezeit tördelve igyekezett összeszedni magát.

- A-Akutagawa...

- Igen? Elmondod még ma, hogy mit akarsz?

- É-én.... csak meg akartam köszönni, hogy velem jössz.

- Nem sok más választásom volt. Max, ha levágom a kacsóidat rólam. Hogy elengedj...

- Halás vagyok amiért nem tetted... és... szeretnék adni valamit...

- Mit?

- Erre szükség lesz a küldetés alatt...

Kinyújtotta felém a jobb kezét, de nem adott semmit. Inkább kérte a mozdulattal, hogy fogjam meg. Kivettem a zsebemből a kezem. Értetlenül néztem rá. De ő csak várt.

- Hhhhh.... hogy mikre rá nem veszel...

Sóhajtottam és a tenyerére tettem a sajátomat. Éreztem, hogy beleborzong az érintésembe. Nézte egy pillanatig a kezünket. Kicsit mosolygott is. Furcsa volt sosem bánt így velem. Becsuktam egy kicsit a szememet. Nem éreztem komfortosan magam ebben a helyzetben vele.

- Nee... Akutagawa...

- Hm? Mi van?

Éreztem, hogy a másik kezével is hozzám ért. Csak akkor pattantak fel a szemhéjaim amikor valami hideg ért a bőrömhöz. Jinko egy karikagyűrűt húzott az ujjamra.

- Jinko te mit-

Elrántottam a kezemet. Egy ezüst gyűrű volt. Pontosan a bal gyűrűs ujjamra húzta. Értetlenül néztem rá. És ő elpirultan nem mert a szemembe nézni. Le akartam venni, de odakapott és megszorította a csuklómat.

- Ne!

- Jinko?

- Kérlek viseld... elvégre... h-házasok va-leszünk holnaptól. É-én is viselni fogom az enyémet. És... így... igy még hitelesebb lesz... hogy... mi... mi friss... férj és feleség vagyunk...

Egyre szerencsétlenebbül nézett ki. Belepirult a szavaiba és reszketett a keze, amivel fogott. De nem engedett.

- Hhhh... rendben... de te meg szedd össze magadat! Nem vagyok hajlandó úgy dolgozni veled, hogy ilyen szétesett vagy! Ezzel tönkreteszed a küldetés lényegét. Érted?

- Igen... - engedett el - Megértettem. Összeszedem magam. Holnaptól nem leszek ilyen esetlen.

- Jinko?

- Köszönöm Akutagawa... és nem fogok csalódást okozni neked!

- Hhhh.... ajánlom is!

- A-akkor holnap találkozunk...

- Az állomáson foglak várni. Ne késs el!

- Rendben!

Mondta majd intett párat és elszaladt a másik irányba. Néztem egy darabig utána amíg el nem tűnt a szemem elől. Nem tudtam kiigazodni rajta. Hazamentem.

Az ágyamban egy kicsit forgolódtam. A bőröndöm minden szükséges cuccommal az ajtó mellett várta a reggelt. Én a plafont néztem a sötétben miközben forgattam ujjaim között a gyűrűt. Jinko nagyon eltalálta a méretet. Mert pontosan illeszkedett az ujjamra. Nem szorított, de nem is csúszott le. Furcsa volt viselni hiszen sosem hordtam semmilyen ékszert. De nem volt kényelmetlen. Miután hazamentem egy darabig viseltem, de furcsa volt, hogy valahányszor megfogtam valami fémet vagy porcelánt mindig csengett egyet a koccanás miatt. Mikor már idegesített levettem. De utána eszembe jutott, hogy ha nem lesz nálam reggel biztosan itt felejtem.

Bár nem éreztem ténylegesen szükségesnek a küldetés szempontjából. De nem akartam Jinko szomorú fejét nézni egész úton amiért nem viselem a gyűrűt. Így végül is úgy aludtam el hogy visszahúztam az ujjamra. 

-----------------------
Ez lett volna az első fejezet. Hogy tetszett? Folytassam?