És hogy mi történt James és Nancy között? Régi történet.. Mindig is volt közöttük valami, de miattam sosem történt semmi. Nancy rengeteget álmodozott Jamesről évek óta és én voltam az, aki messziről elkerülte volna. De James nem Nancyre vetett szemet, hanem rám. És hogy az én szemeim kin voltak? Hát persze, hogy Richárdon.

Persze sok idő elteltével megkedveltem Jamest és féltem ezt közölni Nancyvel. Akkora már több pasin is túl tett, szóval reménykedtem, hogy szerelmes annyira, hogy ne okozzak neki fájdalmat.

- Nanc.. Beszélhetnénk? - kérdeztem haza fele menet a suliból. Jó idő volt és kellemesen sétáltunk egymás mellett.

- Persze! - mosolygott rám. Gyönyörű bambi szemeivel nézett rám és minden szó belém fagyott. Hogy mondhatnám el neki, hogy élete szerelmébe vagyok szerelmes.

- Emlékszel még Jamesre? - kérdeztem félve.

- Hát persze.. Hogy ne emlékeznék? - szeméből kezdett eltűnni a csillogás.

- Randira hívott. - böktem ki. Nancy megállt a járda közepén, így én is vele szembe, hogy láthassam a reakcióját - Azóta az este óta folyamatosan keres és én mindig vissza utasító voltam de... Azt hiszem érzek valamit iránta.. - végig a járdát néztem, nem mertem a szemébe nézni. De végül muszáj volt, hogy láthassam, mit érez. Szemei megteltek könnyekkel.

- Értem. - eszmélt fel.

- Nem kell vele randiznom, ha ez neked fáj én csak.. Szerettem volna ha tudod. - hogy megtettem volna érte? Meg. Ő többet ér nekem mindennél.

- Nem Amy ez nagyszerű. - nevetett fel halkan. Bár őszintének tűnt, lehetett hallani, hogy bántja a dolog.

- Én sajnálom. - kezdtem el zokogni, mire a karjaiba vont és szorosan ölelt. Nem tudom mennyi ideig ölelhettük egymást, de nagyon hosszúnak tűnt.

- Nem haragszom. - mosolygott rám és egy csókot nyomott az arcomra - Rosszul esik igen, de nem az, hogy egymásba szerettetek. - nevetett fel fájdalmasan.

- Hát akkor? - ha nem ez a baja akkor mégis mi?

- Rám soha senki nem nézett úgy, mint ő rád. - nyelt egy nagyot és ebben az egy mondatba annyi fájdalom, félelem és sérelem szorult, hogy kitört belőlem a sírás. Nancy vigasztalt engem, nem pedig fordítva, ahogy gondoltam volna.

Nancy elfogadott minket mint egy párt és mindenben mellettünk állt és támogatott minket. Rájöttem, hogy ő egyik fiúba sem volt igazán szerelmes, csak kiakarta váltani belőlük azt az érzést, hogy csak ő az egyetlen. A suli összes fiúját meg kaphatta volna és meg is kapta, de ő többre vágyott. Azt akarta, hogy ne csak a testét vegyék észre, hanem a lelkét is. Hogy végre valaki éreztesse vele, hogy felejthetetlen és tökéletes. Minden éjjel azért feküdt le más pasival, mert üresnek érezte magát és lefeküdt velük azért, hogy érezhessen valamit. Egy nő képes lefeküdni azért egy férfival, hogy arra a pár órára szeretetet kaphasson. És hogy a férfiak mit tesznek? Ők képesek pár órányi szeretetet nyilvánítani egy nőnek, hogy ágyba vihesse.

Ne értsétek félre, Nancy nem az a fajta volt, aki kirakta mindenét és tette vette magát a fiúk előtt. Ő inkább csak a kedves szavakra éhezett, amiket úgy követett, hogy észre sem vette, hogy már más ágyában van. Ezt persze mindenki kihasználta, mert tudták, hogy könnyű elcsábítani. Nancyt a végén már nem is kellett csábítani. Tönkre tették, így már ment magától is..

A Jamessel való szakításunk óta mindkettőnknek ott volt és vigasztalt minket. Természetesen Jamesnek is fájt, hogy vége, de én voltam az, aki nehezebben épült fel belőle. Bíztam Nancyben és ő mindent elmondott. Pár hónap elteltével sokat kezdtek együtt lógni egymással. Nancy elmondása szerint sosem történt több egy csóknál. Hogy fájt -e őket együtt látni? Persze. De nem azért, mert annyira oda voltam Jamesért, hanem azért, mert féltettem a barátnőmet. Tudom, hogy az elején elég rosszul sikerült bemutatnom őt nektek, de nem ilyen volt. Van, hogy az emberek hülyeségekre képesek egy kis figyelemért, mert nem kapják meg. Az anyja haldoklott és Nanc tudta, hogy már csak hónapjai vannak hátra az anyjának. Ez azt hiszem teljesen felemésztette belülről és megőrült. Nem akart többé szeretni, mert ha szeretsz valakit, nem tudod elengedni..

Nancy és James kapcsolata sosem volt több néhány érintésnél és kimondatlan szavaknál és ezért meg is lepődtem, amikor James azt mondta, hogy lefeküdtek.. Fel kell ébrednem és beszélnem a barátnőmmel..

Az ágyamban tértem magamhoz. Úgy érzem, mintha kettő lenne belőlem, mintha két életet élnék. Az egyik a jelen, ami akkor történik amikor ébren vagyok, és a múlt, ami akkor ha alszom. Belefáradtam, hogy sehol nem tudom kipihenni magam, csak pár órára. A fejem javul, de az agyam ugyan úgy kattog tovább és nem lesz kevesebb az emlék. Olyan, mintha egy nagy mesekönyvet olvasnék, aminek soha nem lesz vége.

Megkértem Nancyt, hogy találkozzunk a közeli parkban. Az a max ameddig eltudok menni úgy, hogy ne robbanjon szét a fejem. Óvatosan osontam ki a házból, ami szerencsémre sikerült, mert James egyáltalán nem figyelt rám.

- Szia! - köszöntem neki ő pedig a nyakamba ugrott.

- Mi történt? - kérdezte aggódva - Hogy hogy hazamentél? - mielőtt válaszolhattam volna, leültünk az egyik padra. Nancy hozott nekem és magának is egy karamellás csokis kávét, amiért rengeteg köszönetet adtam.

- James értem jött és kirángatott a házból. - piszkáltam a kávés poharamnak a csőrét.

- Jézusom! De jól vagy? - kérdezte és rá néztem. Nancy nem tud színészkedni, sem hazudni. Így rögtön láttam tengerkék szemeiben, hogy tényleg aggódott.

- Igen, mondjuk. - bólintottam - James azt mondta voltál nálunk. - néztem rá és vártam, hogy folytassa.

- Igen voltam. - nézett rám érthetetlenül - Elmentem a cuccaidért. - nevetett fel - A szobádba nem mentem be ne aggódj. Be volt zárva. Anyukád adott oda pár ruhát a szárítóról. - legyintett. Hogy felejthetek el ilyen dolgokat? Kész őrület ez az egész. Szitkozódtam magamban.

- Én nem ezt akartam hallani.. Mi történt Jamessel - néztem mélyen a szemeibe, miközben az enyéim könnyekben áztak.

- Oh. - hökkent vissza - Semmi, segített összepakolni és próbálta kiszedni belőlem, hogy mi az igazi ok amiért nem mész haza. - vont vállat.

- Nekem azt mondta, hogy lefeküdtetek. - Nancy az égre emelte a tekintetét és sóhajtott egyet.

- Igen, lefeküdtem vele az ágyba beszélgetni, de semmi nem történt. Még egy csók sem. Emiatt nem kell aggódnod. James szeret téged és ezt nagyon jól tudom, hisz csak rá kell nézni amikor a közeledben van. Azt is tudom, hogy te is szereted annak ellenére, hogy mekkora paraszt. - forgatta meg ismét a szemét - Amy, tisztában vagyok azzal, hogy mi van köztetek. Illetve nem annyira mert még ti sem tudjátok akkor én honnan tudhatnám...

- Elég Nanc. - nevettem fel, mert elhadarta az egészet.

- Szóval csak azt akartam mondani, hogy James szeret téged. Egy ujjal sem nyúlt hozzám, ahogyan én sem hozzá.

- De ha szeret akkor.. Miért viselkedik velem úgy, ahogy? - kérdeztem könnyes szemekkel.

- Nem tudom, Amy. - vont vállat szomorúan - Nem sokat tudok róla, csak annyit, hogy nem igazán volt mellette senki, aki megmutatta volna neki, hogy hogyan kell bánni az emberekkel. Főleg egy nővel. Ezt a példát látta az apjától.

- Te honnan tudod, hogy milyen kapcsolatban vannak az apjával? - akadtam meg egy pillanatra.

- James mondta, hogy az apja egész életében utálta és bántotta mint lelkileg, mint fizikailag. - mondta - De csak ennyit tudok. Soha nem mondott el semmit, mindig csak a pár mondatot tudtam belőle kiszedni.

- Értem. - bólintottam. Ez azt jelenti, hogy James senkinek nem mond semmit, így valószínüleg nehezére esik nekem is elmondania.

Pár óra elteltével elköszöntem Nancytől azzal az indokkal, hogy nagyon elfáradtam. Ez végül is igaz volt, de kicsit szabadulni is szerettem volna. Tőle is, de legfőképpen a gondolataimtól. Haza felé vettem az irányt, amikor megszólalt a telefonom.

- Szia..

- Te meg hol a fenében vagy?! - szakított azonnal félbe Richárd

- Anya szerette volna, hogyha hazajönnék, ezért eljött értem. Sajnálom, hogy nem szóltam, de elaludtam. - hazudtam. Nem tudhatja meg, hogy James vonszolt ki a házból.

- De jól vagy? - kérdezte megkönnyebbülve.

- Igyekszem. - mosolyogtam, bár ezt ő nem láthatta - A héten még itthon maradok.

- Ez parancs. Ha akarnál se hagynám, hogy begyere. - mondta komolyan.

- Igenis főnök! - sóhajtottam.

- Pihend ki magad. Mondanám, hogy majd meglátogatlak, de azt hiszem ezt senki nem díjazná. - mondta lemondóan.

- Igen tudom. Gyorsan felépülök és hétfőn találkozhatunk is. - lett jobb kedvem a gondolattól.

- Pontosan. A hintóm érted fog menni, Hercegnő! - játszotta túl magát.

- Alig várom. - a mosolyomat semmivel nem lehetett volna levakarni az arcomról.

Richárddal bontottuk a vonalat mire a ház ajtajához értem. Jamest sikerült messziről elkerülnöm, így békésen feküdhettem be az ágyamba. Az álom sötét lepedőként borított be.