Vissza gondoltam arra az estére. Arra az életre, és hogy mennyire más volt minden. Minden érzelem amit éreztem, és minden amit mondott. Soha nem értettem meg, mit miért tett.

A csókunk után valami megváltozott kettőnk között. Úgy éreztem, mintha nem lettem volna elég jó neki, vagy nem erre számított. Az is lehet, hogy fúl részeg volt és most kínosan érzi magát mert nem akar semmit. De a szavai és a viselkedései mégsem ezt mutatták mindenek előtt..

Egy ágyban tértem magamhoz. Nem tudom hol voltam és ki ágyában, de rettentően örült a testem és a lelkem, hogy végre egy ágyban lehetek. Még az időt sem tudtam, pedig suliba kellene mennem. Túl sokat hiányoztam ahhoz, hogy most itt szenvedjek. Megpróbáltam felkelni és keresni valahol egy órát. Nem találtam a telefonomat, viszont végül megláttam egy órát a mellettem lévő szekrény tetején. Tudtam, hogy nem a saját szobámba, vagyok, így csak feltételezni tudtam, hogy Richárd ágyát nyomom. Voltam már a szobájában ezerszer, de valahogy most nem ugrott be, hogy hol is vagyok. Az óra 14:32 -őt mutatott. Hírtelen felültem az ágyban, de azonnal meg is bántam. Szörnyű fájdalmat éreztem a fejemben, mintha hírtelen rengeteg vér áramlana az agyamba. Bár azt lehet hogy elhagytam miközben kiugrottam a kocsiból..

- Hé, jól vagy? - sietett be hozzám Richárd, amikor meglátta, hogy fent vagyok.

- Igen persze csak a fejem.. - sziszegtem a fájdalomtól.

- Hívtam orvost, azért jöttem, hogy felébresszelek. Nemsokára megérkezik. - mondta halkan. Hangja azt súgta, hogy nagyon nagy bűntudat támadt benne. Meg is értem..

- Én sajnálom.. - kezdett bele, de megingattam a fejem.

- Hagyd, Richárd. Jól leszek semmi gond. - mondtam csukott szemekkel. Úgy éreztem, ha kinyitnám őket, akkor kifolyna a helyéről.

A doki megvizsgált és megállapította, hogy enyhe agyrázkódást szenvedtem, és ha nem múlik el pár nap múlva a fájdalom, vagy nem enyhül, akkor sürgősen látogassuk meg a kórházat. Felírt pár fájdalomcsillapítót meg vitaminokat. Ennyi volt a nagy találkozásom a doktorral. Richárd egész végig az ajtóban rágta a körmét. Furcsálltam, hogy őt nem vizsgálta meg, hiszen ő is kiugrott az autóból pont úgy, ahogyan én.

- Jobban vagy már? - ült le az ágy szélére.

- Nem tudom. Azt hiszem szépen lassan felépülök. - ajándékoztam meg egy hamis mosollyal.

- Mit szeretnél? Haza szeretnél menni, vagy csak hagyjalak? Megérteném ha nem akarnál látni. Hisz majdnem meghaltál miattam.. - sütötte le gyönyörű zöld szemeit.

- Nem haragszom rád. Egyáltalán. - néztem rá - Nem okollak. Csak ez most nem a legalkalmasabb időpontom a mosolygásra. - húztam apró mosolyra a számat, mire bólintott egyet - Hol van a telefonom? - kérdeztem. Richárd felállt és az asztalához ment, majd odaadta. Rám mosolygott és elindult az ajtó felé, de mielőtt kimehetett volna rajta, vissza fordult.

- Nancy nemsokára hazaér. Szóltam neki, hogy ne rohanjon nagyon le. - mondta.

- Jól van. - bólintottam - Neki elmondtad?

- igen. Nem fogom rejtegetni, hogy mit tettem veled.

- Nem a te hibád. Így alakult. - vontam vállat.

- Megyek. Hagylak pihenni. - becsukta maga mögött az ajtót, és fellélegeztem. Nem akartam, hogy elmenjen, de mindent megadnék egy kiadós alvásért, ami elmulassza a fájdalmaimat.

És hogy mi volt Richárd következő lépése? Az elhanyagolás. Megcsókolt majd elfelejtett. Idegtépő volt a várakozás, a reménykedés. Tudjátok, az a fajta, amikor csak a chat ablakát bámulod, és abban reménykedsz, hogy majd ír. Vagy felhív.. Vagy egyszerűen csak annyi, hogy észrevegyen a folyosón. De semmi. Nem jött válasz a kérdéseimre. Nem tudtam miért csókolt meg és hogy neki mit jelentett ez az egész. Úgyhogy megelégeltem és elé álltam, amikor észrevettem, hogy egyedül álldogál az egyik terem ajtajánál és a telefonját nyomkodja. Gondolhattam volna. Mindenre képes azon a vackon, de hogy megnyissa a beszélgetésünket és rám írjon, az már nem megy..

- Szia, van egy perced? - kérdeztem és sietősre vettem a dolgot, mivel úgy éreztem, hogy két perc múlva holtan fogok heverni a padlón levegő hiány miatt.

- Mond. - mondta, de a tekintetét fel sem emelte a telefonjából. Megforgattam a szemem és kivettem a kezéből - Mégis mi bajod van? - kérdezte idegesen.

- Az, hogy hozzád beszélek, de le sem szarod! - böktem a mellkasába.

- Hallgatlak basszus! Mond mi olyan fontos dráma királynő, hogy ilyen mogorva vagy? - vágta hozzám a kicsit sem kedves szavait.

- Tudod mit? - kérdeztem lemondóan - Hagyjuk a francba. - nyomtam vissza a kezébe a telefont és elsétáltam. Elég lassan mentem végig a folyosón ahhoz, hogy legyen ideje végig gondolnia és utánam futnia, de nem tette.

Sok mindent tettél Richárd. És még több volt az, amit nem tettél meg. Azt hiszem csalódtam benned. Fájt, hogy az a csók jelentéktelen volt a számodra, amikor engem teljesen meggyújtott. Fellángolt bennem minden és hagytam, hogy elégess egy csókkal, majd azt is hagytad, hogy hamuként tovább fújjon a szél. Miért tetted? Nem voltam jó? Vagy talán nem erre számítottál? Annyi kérdésem van mégsem tudok velük mit kezdeni, mert tudom, hogy te nem fogsz válaszokat adni. Még akkor sem, ha látnád, hogy szenvedek.

Emlékszem régen mennyit beszélgettünk.. Minden beszélgetést hajnali négyig húztunk, csakhogy mindent átbeszéljünk és hogy ne kelljen egyedül lennünk az éjszaka közepén. Édes voltál velem.. Az voltál, igaz?

Egy érintés húzott vissza ebbe a világba. Nancy ült az ágy szélén és könnyeit meg sem próbálta visszafojtani.

- Elég. - mosolyogtam rá bátorítóan. Úgy éreztem magam, mintha kórházban lennék.

- Én úgy sajnálom. - kezdte el újra.

- Mégis mit Nanc? Nincs mit sajnálnod. - mosolyogtam rá - És Richárdra se haragudj.

- De, igenis haragszom! Meg is halhattál volna amiatt a lelki nyomorék miatt! - akadt ki teljesen és a szavai amivel a bátyát illette a lelkemig hatoltak.

- Nanc. Ő a bátyád. - hunytam be a szemem.

- És? - kérdezte flegmán - A bátyám képes kiirtani az életedet. Mit csináljak a két legfontosabb ember nélkül? Ő is meghalhatott volna! - szinte hiszti rohamot kapott, amikor csak csendre lett volna szükségem.

- Kiirtani? - kérdeztem.

- Tudod hogy értem! - duzzogott..

- Nancy. Nem tudom mit mondott neked Richárd, de nem csinált semmit. Normálisan haladt az autóval, de egyszer csak bekattant. Ez van, megtörtént. Nem az ő hibája. Ő mentett meg.. - suttogtam és elmosolyodtam. Újra visszatért az álom a szememre.

Éjszakákat sírtam át. Ezer meg ezer éjszakát sírtam át miattad. Érdekelt valaha? Nem hinném. Te mégis azt mondtad, hogy minden nap gondoltál rám és hiányoztam. Ezt mondtad nem? Akkor miért tetted ezt? Miért löktél félre, miért nem kerestél? Nem válaszoltál pedig én próbálkoztam. Hová lett a különleges kapcsolatunk, amink volt? Miért kellett elvenned tőlem?..

Mindig elmondtad, hogy mennyire fontos vagyok neked. Mindig mindennel azt éreztetted, hogy én vagyok az egyetlen, még akkor is, ha épp volt valakid. Mindig én voltam az egyetlen akit helyettesíteni próbáltál. Mindent megtettél volna értem, még akkor is, ha ezért szembe kell fordulj a barátnőddel. Megtetted volna. Ezt mondtad. Azt mondtad, hogy féltékeny rám a barátnőd, és nem is rajongott értem.. Gyűlölt. Azt mondta, ha meglát a hajamnál fogva húz végig a suli folyosóján. Nem esett túl jól de megértettem, hogy mit érez. Aztán azt mondtad, hogyha bántani mer, vagy hozzám ér, te fogod végig húzni a hajánál fogva a suli folyosóján. Ekkor tudtam meg, hogy mit is érzel irántam. Én fontosabb voltam. Én voltam a trónon de engem nem kaphattál meg mert volt valakim.. Aztán egyedül maradtam és foggal körömmel küzdöttél értem. Mégis miért, amikor egy apró csók után már nem érdekellek?..

Félálomban voltam, amikor megéreztem egy kart a derekamra fonódni. Átkarolt és a nyakamba szuszogott. Éreztem, hogy már későre jár. Már nem járta át a testem a nap minden egyes sugara és nem melegítette fel a fájó testem. Sötétséget és hideg levegőt éreztem a szobába, egészen addig, ameddig át nem karolt az, akiről mostanában az álmaim szólnak. A baleset óta minden újra játszódik a fejemben, mintha mindent lefilmeztek volna és most újra lejátszatják velem és meg kell néznem. Túlságosan is fájdalmas emlék.. Szörnyű emlék.. Nem akarok eljutni a kazetták végére újra és újra, hogy átélhessem még egyszer. Annyi fájdalmat hordoz magával az a fejezet, hogy nem bírnám ki, ha bele kellene gondolnom.

- Jó éjszakát Amy Rose.. - suttogta fájdalmasan - Én itt leszek és vigyázni fogok rád. Soha többé nem hagylak el..

Tényleg? Megszámolni sem tudom hányszor tetted meg. Tíz ember ujja kevés lenne arra, hogy megszámolhassam, hogy hányszor mondtad ezt. Kíváncsi vagyok, melyik nap lesz a következő amikor azt mondod: Menned kell..

Sziasztok! 😊😘
Remélem tetszett nektek ez rész és nem bánjátok, hogy pár fejezetet visszaemlékezésre szentelek. Richárd és Amy kapcsolata félig meddig igaz történeten és érzelmeken alapul ezért nagyon különleges és szomorú a számomra és nem is volt könnyű megírni.
Szóval remélem nem bánjátok és tetszik nektek, hamarosan hozom a következő részt. 😇
Puszi 💋💖