- Lefeküdhetek? - kérdezte, de addigra már rég az ágyamban feküdt.

- Már megtetted.. - morogtam

- Igaz, ne haragudj. Csak féltem a választól.

- Te mindentől félsz, James! - álltam fel, hogy vele szemben lehessek. Az ágy másik oldalán könyökölt, de ahogy felálltam felült és zavarba jött.

- Ez nem igaz. - rázta meg a fejét.

- James! Olyanért haragszol rám, amiért nekem kellene rád. Gyűlöllek azért, amit tettél velem az elmúlt hetekben. - akadtam ki - Egész nap csak a telefonomat voltam képes nyomkodni miattad, mert csak azt vártam, hogy írj egy üzenetet. Ennyire nehezedre esett?

- Nem. - emelte le rólam a tekintetét.

- Akkor? Mi ütött beléd? - kérdeztem - Nem akarom, hogy többet aggódj értem. Igérem én sem fogok. - tettem keresztbe a kezem és amikor szólásra nyitotta volna a száját, közbevágtam - Nem.

James bólintott egy aprót, felállt és kiment a szobámból. Nem akartam látni, nem akartam vele beszélni. Nem akartam tőle semmit.

Másnap reggel értem jött Ryan, de csodák csodájára, csak ő volt a kocsiban.

- Hogy hogy csak te jöttél? - mosolyogtam rá és bekötöttem magam.

- Victoria nem aludt otthon. - mosolygott rám és vettem a célzást.

- Szóval Kaylával volt? - kérdeztem, mire aprót bólintott.

- Most értük megyünk egy kis kitérővel, remélem nem sietsz annyira a suliba. - nevetett fel.

- Ki siet oda? - ráztam meg a fejem.

Kis kocsikázás után megérkeztünk Kayláékhoz és felvettük őket. Olyanok voltak, mint akiket egymásnak teremtettek. Persze fura, hogy ezt mondom, hiszen két lányról van szó. De miért ne lenne így is tökéletes a kép? Csak azért, mert nem a másik nemből találták meg azt, akit keresnek?

- Sziasztok! -szálltak be hátra vidáman. Valaminek nagyon a közepén lehettek, mert nem tudták abba hagyni a nevetést.

- Megzavartunk valamit az érkezésünkkel? - szólt közbe Ryan mosolyogva és belepillantott a visszapillantó tükörbe.

- Nem dehogy is. - nevetett fel Victoria.

- Igazából a legjobbkor jöttetek. - mondta Kayla - Szeretném, ha hétvégén velünk jönnétek egy szállodába. A szüleimé, és most hétvégén szinte teljesen üres lesz mert ők is elutaznak. Megbeszéltem velük, hogy hadd menjünk el páran a szülinapom alkalmából. - szinte dalolta mondanivalóját a barna bőrű szépség.

- Ez remekül hangzik. - mosolyogtam rá.

- Engem csak azért hívtok, mert nincs ki vezessen. Valljátok be csajok. - nevetett fel Ryan és mindenki hangos nevetésben tört ki.

- Dehogy is. - mondta Victoria gúnyolódva.

- Richárd és Nancy is jöhetnek. Apának furgonja van, ha tudod azt vezetni, akkor tudunk együtt is menni. - beszélt Ryanhez.

- Megoldható, ha szeretnéd, hogy mindenki ott legyen. - kacsintott rá.

- Igen, az nagyszerű lenne. - ujjongtak hátul.

- Miért hívott meg minket is magával a szállodába? - kérdeztem Victoriát, amikor már csak ketten sétáltunk a suli folyosóján.

- Azt hiszem azért, mert nem igazán voltak barátai, akik ilyen jó fejek lettek volna. - nevetett fel.

- És mi van köztetek? - mosolyogtam rá és oldalba böktem, mire felugrott.

- Amy! - szólt rám nevetve - Igazából nem tudom, de azt hiszem érez valamit irántam. - harapott nagy rózsaszín ajkaiba.

- Na és te?

- Én tudom. - nézet rám és felnevettünk.

Mivel nem egy órára kellett mennünk, szétváltunk és megkerestem a termemet, ahol az órám lesz. Nancy már bent ült és a telefonjában nézegette magát.

- Te meg mit csinálsz? - ültem le mellé és letettem az asztalra a táskám.

- Ha néznéd az órarendedet mint a jó kislányok, akkor tudnád drágám, hogy irodalom óránk lesz. - rúzsozta ki az ajkait.

- Igen tudom. És? - nem értettem, hogy miért is kellene ezért kirittyentenem magam.

- Te hülye vagy. - mondta és fancsali képpel elengedte a telefonját, így egy nagyot csattant az asztalon.

- Már miért lennék?

- Azért, mert ő egy főnyeremény! - akadt ki.

- Nancy.. - ráztam meg a fejem - Ő a tanárod és az is marad. - nevettem fel.

- Nem muszáj így maradnia. - kacsintott. Szemforgatva fordultam vissza a táskámhoz és kivettem a könyveimet. A tanár tökéletesen pontos volt mint mindig. Tökéletes ingbe és farmernadrágba bújtatta izmos testét és miközben őt néztem ahogy kipakol a táskájából, azon kaptam magam, hogy rágcsálom az ajkam.

- Látom azért neked sem maradt száraz a bugyid. - kuncogott. Erre a megjegyzésre annyira nem számítottam, hogy beleharaptam a számba oly annyira, hogy éreztem a vér undorító ízét. Miközben próbáltam elállítani a vérzést egész végig a tanárt néztem és egyre erőteljesebben szívtam be az ajkam. Mi a franc történik velem?

Be kell vallanom, hogy tényleg helyes és kiváló társ lehet belőle ha már irodalmat tanít. De lássuk be.. Ennek semmi értelme nem lenne. Egy fejrázással elintéztem magamban a dolgot.

- Ön talán nem ért egyet vele? - nézet rám a tanár, ahogy az egész osztály is.

- Én ömm.. - rágcsáltam tovább a számat és egyre jobban éreztem magam körül a feszültséget, amit saját magamnak köszönhetek - Elnézést Mr. Paul, nem figyeltem. - néztem a padot. Egyszer csak megállt előttem és felnéztem rá. Aggódó tekintetét nem tudtam hová tenni.

- Úgy látom az ajka felrepedt. Menjen ki a mosdóba és kezdjen vele valamit. - szinte parancsolta, és nem tudtam eldönteni, hogy ezt most kedvességből mondta vagy elküldött a picsába.. Lényegtelen. Kimentem a teremből egyenesen a mosdóba és ha nem öntöttem volna nyakon magam egy liternyi vízzel, akkor semennyivel.

Az ajkam végre abba hagyta a vérzést és én is jobban éreztem magam. Nem tudom mi történt odabent, de olyan volt, mintha mindenki elszívta volna előlem a levegőt. Mire vissza mentem már kicsengettek és mindenki elhagyta a termet ezért gyorsan berohantam a cuccaimért. Felvettem a táskámat és elköszöntem a tanártól de megállított.

- Minden rendben, Amy? - fogta meg gyengéden a vállam.

- Igen. Persze. - mondtam neki talán túl magas hangon.

- Akkor most mond el az igazat. - mosolygott rám kedvesen.

- Én csak rosszul lettem. Túl meleg volt idebent és úgy éreztem nem jutok friss levegőhöz de már sokkal jobban vagyok. - bólogattam.

- Rendben van. Az ajkaiddal minden rendben? - fogta meg az állam és jobban megvizsgálta a számat, amitől hírtelen teljesen kiszáradt..

- Ömm. Igen, csak véletlen beleharaptam. - nevettem fel kínomban, amiért az ajkaimat nézegeti.

- Vigyázz magadra jobban. - nézett rám és elengedett - Amy ameddig kint voltál, kiosztottam egy kis házi feladatot mindenkinek. Nem kötelező, de megnéztem a jegyeiteket, és szerintem neked jól jönne egy ötös ahhoz, hogy az év végén kicsit feljebb tornázzuk azt a hármast. - nézegette a papírjait.

- Értem. - bólintottam.

- A feladat annyi, hogy írnod kell egy kedvenc költődről, hogy mi fogott meg téged a műveiben. A másik, amire inkább kíváncsi vagyok tőled, hogy milyen verseket írsz. Ez lehet egy apró gondolat, egy idézet, bármi. - nézett a szemeimbe és olyan volt, mint aki átlátna a bőrömön. Mintha minden érzelmem a homlokomra lenne írva.

- Értem, de mégis, hogy jön hozzám a vers írás? - nevettem fel halkan.

- Nos. Őszinte leszek. Meglepett amit az előző dolgozatában láttam. A gondolkodása és az írási formája teljesen lenyűgözött. Remek szókincse van és ahogy bánik a szavakkal az nem minden napi. Szeretnék többet látni ebből, mert tényleg van tehetsége ehhez. Azt hittem maga is olyan mint a többi tizenéves, aki nem gondol bele ennyire a dolgokba de meglepett és megfogott egyszerre. - nevetett fel.

- Köszönöm. - mosolyogtam zavaromban.

- Gondold végig, én nem erőltetek rád semmit. - mosolygott - De szerintem érdemes lenne megpróbálni. Különleges tehetség lakozik benned. Különleges vagy.