Karjaiba zárt és simogatta a hajam és az arcom. Csókokkal lepte el mindenem és nem hagyta abba addig ameddig meg nem bizonyosodott arról hogy az igazak álmát alszom.
---------------------

Richárd reggel simogatásokkal ébresztett. Azt mondta, neki suliba kell mennie de én meg ne próbáljak kikelni az ágyból. Hallgattam rá és azzal a lendülettel vissza is aludtam. 10 óra körül tértem magamhoz és teljesen jól éreztem magam. A csuklómon látszódtak a lila foltok ezért felvettem az órámat így nagyjából takarásban voltak. Az ajkam még duzzadt volt és sebes ezért rákentem egy kiló ajakbalzsamot hátha gyógyító hatással bír.

Lementem a konyhába hogy igyak egy forró kávét de a lépcsőn lefelé haladva megpillantottam Jamest a konyhában.

- Szia. - halványan mosolyogtam. Épp palacsintát csinált.

- Szia. - mosolygott rám. - Láttam hogy itthon vagy mert kint volt mindened az előszobában. Miért nem mentél ma, rosszul vagy? - fordult felém miután megfordította a palacsintát a serpenyőbe.

- Igen tegnap elaludtam a kádban és nagyon átfagytam. - mondtam ami végül is igaz volt.

- Istenem miért nem hívtál? - jött oda hozzám és megölelt.

- Nem tudtam merre vagy. - szipogtam és könnyek szöktek a szemembe. - Olyan jó érzés hogy végre itthon vagy. - eltolt magától hogy végigmérje az arcom

- Mostantól többet leszek itthon megígérem. - hajolt hogy megcsókoljon de aztán rájött hogy nem igazán teheti ezért átalakította egy arc puszivá ám túl későn jutott eszébe és a szám szélére kaptam a puszit.

Annyira gáznak éreztem magam amikor rájöttem hogy azt akartam hogy csókoljon meg.

Végül leültünk reggelizni és csak beszélgettünk. Ő nem igazán mondott semmit ahogyan én sem. És szerintem azért mert túl sok titkunk volt egymás előtt. De ezt mindketten nagyon jól tudtuk.

Mivel előttünk állt az egész nap úgy gondoltuk hogy ez a nap a miénk lesz amiért elhanyagolt és szó nélkül elment. A nappaliban megnéztünk vagy hat filmet. Együtt csináltunk egy kis sütit és főztünk vacsira valót is. Persze az ivászatot sem hagytuk ki és bömböltettük a jó zenéket amire táncoltunk, énekeltünk. És elérkezett a kedvenc részem amikor lassút jártunk és csak egymásra borulva táncoltunk. Kellemes zene szólt a háttérből és akár el is tudtam volna aludni a bátyám vállán. Olyan kényelmes volt én meg olyan fáradt.

Csak ringatóztunk.

- Hol voltál? - kérdeztem végül. Annyira tudni szerettem volna hogy mi ennyire fontos. Szorosabban ölelte át a derekam. Feszülté vált.

- El kellett intéznem pár dolgot ami fontos volt. - távolodott el tőlem annyira hogy lássa az arcom.

- Mégis mi volt olyan fontos? - kérdeztem válaszra várva.

- Ömm. - nyögdécselt - Tudod.. - húzott a kanapé felé és leültünk. Hozzám fordult és nagy nehezen megpróbálta elmondani - Nem voltam a városban. El kellett mennem egy ismerősömhöz.

- De miért? - kérdeztem érthetetlenül.

- Elvesztette a barátját egy motorversenyben. Ismertem őket és úgy éreztem oda kell mennem. - mondta ki megkönnyebbülve. Megfogtam a kezét és simogatni kezdtem hogy megnyugtassam.

- Elmondhattad volna. - mosolyogtam.

- Igen, tudom. - hajtotta le a fejét. - De nem akartam kimondani..

James szemszöge:

Hazudtam Amynek de nem tudtam mit tehetnék. Nem akartam neki elmondani semmit. Illetve előbb magamat szerettem volna rendbe hozni.

Az egészből annyi volt igaz, hogy elmentem egy másik városba mert az egyik ismerősöm életét vesztette egy illegális motorversenyen. Az ismerős az egyik legjobb barátom volt. Sziámi futamot tartottak így a barátnője is a motoron ült. Ő kisebb sérülésekkel megúszta viszont nem bír egyedül lenni abban a házban ahol együtt éltek. Ezért mentem el hozzá és hogy segítsek megszervezni a temetést.

Most nekem kell támasznak lennem és erősnek mutatnom magam hogy ne essek darabokra.

Nem bírtam elmondani Amynek. Egyszerűen nem akartam kimondani mert ha kimondanám elhinném. De még képtelen vagyok elhinni bármit is.

Amy szemszöge:

Nagyon a gondolataiba merült ezért a kézfejére tettem a kezem. Hírtelen komoly arcot vágott és feljebb húzta az órámat. A francba.

- Ez mi?! - nézett rám dühösen. - a szó belém fagyott de muszáj volt kitalálnom valamit.

- Oh ömm.. - Amy nagyon gyorsan találj ki valamit.. - Bevertem a kezemet és az órám megnyomta. - mondtam lehangoltan mintha ez lenne az igazság.

- Egy kézbe verted bele vagy mibe? Mert ennek kéz nyoma van. - rángatta a csuklómat. - Szóval ki vele, ki tette?

- Semmi közöd nincs hozzá. - ordítottam rá.

- Ő tette igaz? - állt fel dühösen és ide oda mászkált.

- Nem dehogy is. - mondtam nyugodtan.

- Akkor megérdemelte hogy tegnap szétvertem az a kis rohadék.. - mutogatott.

- Hogy mit csináltál? - álltam fel ledöbbenve. Nem akartam elhinni hogy ő tette. De ha ő tette miért nem mondta Richárd? - Mi a fene ütött beléd? - kérdeztem.

- Úgy tudtam hogy ő volt. És látod meg is kapta.

- Rohadék. - ugrottam neki a mellkasának és lökdösni kezdtem.

- Amy nyugodj már le megérdemelte nem? Különben is én szóltam hogy nem marad belőle semmi ha folytatjátok. Én világosan megmondtam és én betartom a szavam.

- Tényleg. - üvegessé vált a tekintetem a könnyektől. - Tényleg James?! - üvöltöttem. - Hol a francban voltál mikor megígérted nekem hogy mindig itt leszel mellettem és sosem hagysz el?! Hah? - üvöltöttem és a könnyeim patakokban folyt végig az arcomon megállás nélkül. - Hol a francban voltál mikor majdnem megerőszakoltak? - töröltem le a könnyeimet. - És mi van azokkal az ígéreteiddel hogy örökké szeretni fogsz, hogy nem hazudsz nekem és hogy rád mindig számíthatok? Hol vannak ezek az ígéreteid James? - üvöltöttem torkom szakadtából. James csak lefagyva állt velem szemben és hallgatta. - Megígérted hogy sosem hagyod hogy bajom essen. - mondtam halkan a szemébe nézve. - Megígérted hogy velem maradsz. Azt mondtad nem jelent neked az a lány semmit. - szipogtam és lenéztem a földre. - Megígérted hogy sosem csalnál meg és sosem hagynál ott más miatt. - néztem vissza rá. - De te mégis megtetted. - törtem össze újra. James szemei is megteltek könnyel majd odasietett hozzám és kezébe fogta az arcom. Ajkaira húzta ajkaimat és csókolni kezdett. Dús és meleg ajkai ugyan olyanok voltak mint ahogy emlékeztem rájuk. Könnyeim nem álltak el és a csókjaink közé akartak állni. Az egész arcunk és a szánk könnyekben úszott. Eltávolodott tőlem és megtámasztotta a homlokát a homlokomon. Kapkodtuk egymás elöl a levegőt és én sokkos állapotba kerültem. Talán azért is mert megcsókoltuk egymást úgy hogy tudjuk nem szabadott volna. De inkább azért mert kimondtam mit gondolok és hogy érzek. Hogy ezektől az érzésektől annyi év után sem tudtam szabadulni és most itt állok a nappaliban és kieresztettem majdnem minden fájdalmamat. Egymás szemébe néztünk és ugyan azt véltük felfedezni.

Mindketten tönkre mentünk. Én miatta ő pedig saját maga miatt. Behunytam a szemem hogy megnyugodjak de újra magamon éreztem ajkait. Forrón csókolt és lágyan. Szerelmesen úgy mint régen. Csak az volt a baj hogy tudtam hová vezet ez a csók és sajnos ennek a neve az Ágy.

James szemszöge:

Újra és újra megcsókoltam puha édes ajkait. Minden egyes csókba beleremegett az egész testem és per pillanat pont leszartam hogy a húgom. Akartam mindenestül most azonnal. Erre vártam azóta hogy elhagytam. Akárkivel is voltam éppen valami mindig hiányzott. És most rájöttem..

Nem valami.. Hanem valaki hiányzott

Nem is tudom mit mondhatnék ezzel a résszel kapcsolatban.
Remélem nem mentem messzire hogy Amy és James között elcsattant egy két csók 😌