Utálom.

Utálom Blake-t a hülye fekete hajával, a hülye ezüstszürke szemével és a hülye Bugattijával együtt. Pontosabban utálom Tygerwellt.

Miért kellett meghalnia a szüleimnek? Miért kellett egy másik államba kerülnöm?! Miért kellett a valaha létezett legőrültebb iskolába beiratkoznom?!

Igaz, hogy titokban utáltam az átlagos életemet, és sóvárogtam a kaland után, de ennél rosszabb pillanatban nem is jöhetett volna. Most pont az az idő van, amikor a normális életre van szükségem.

Már rég messze jár Blake Bugattija, de én még mindig nem hagyom, hogy a feszültség bennem megszűnjön. Csak az Isten tudja, merre megyek! Csak remélni merem, hogy visszatalálok az iskolába. Mondjuk, mire odaérek, már úgyis késni fogok.

A távolban égdörgést hallok és mintha csak válaszolna rá, egy esőcsepp esik az orromra.

"Oh nemár..."

Sűrűn esni kezd.

"MOST CSAK VICCELSZ, UGYE?!"

Egy sikátorba futok menedék után keresve. Igen- Igen, tudom mit gondoltok. Gyorsan bebújok egy tető alá és kiráz a hideg, amikor meglátom, mennyi szemét hever a földön és hogy mekkora esélye van annak, hogy ez a hely egy elég sötét hely.

Ezt jelzi a patkányok hangja is.

"Aaah!" Kiáltom, amikor valami szó szerint végigfut a lábamon, és egy szemetes alatt keres menedéket. Talán, ha úgy teszek, mintha nem egy patkány lett volna, egy nap talán el is hiszem.

"Jövő hétre meg lesz a pénz!" Hallom valaki könyörgését a sikátor oldalánál.

Megfagyok és megnémulok, amikor végre meglátom a két alakot, aki egy harmadikat fog a pólója nyakánál.

A francba.

"Nem érdekel a jövő hét. Ma van a határidő. Most kell a pénz!" Kiabálja az egyik.

Észreveszem, hogy egy elég látható helyen vagyok és mivel túlságosan is kíváncsi vagyok, egy kuka mögé bebújok, és nézem, ahogy a jelenet kibontakozik.

"Kérlek! Vannak gyerekeim és egy feleségem!" Kezd könyörögni.

"Drog függő vagy, és szinte mindig a Park streeten lehet látni. Mégis milyen házas férfi látogatja rendszeresen a kurvákat?" Morogja a másik.

"Oh Istenem, csak adjatok még egy esélyt!"

A két férfi lelöki a másikat a földre és az egyik előhúz egy pisztolyt a kabátjából. "Bocsi, de már nincs több esélyed" Mondja az alak és az előtte térdelő emberre emeli a fegyvert.

"Kérlek... kérlek irgalmazz!"

Mivel egy idióta vagyok, aki egyszerűen nem tudja meghúzni itt magát, kiugrok a rejtekhelyemről és ezt kiabálom: "Hagyjátok őt békén!"

Most jól jönne, ha lenne valamilyen szuper erőm.

A két férfi felém fordítja a fejét és a földön lévő pedig még riadtabbnak tűnik. "Mit csinálsz?!" Sírja.

Hát, ez sok jót nem jelenthet.

"Hívtam a rendőröket, bármelyik pillanatban ideérhetnek!" Mondom és úgy érzem, meg kéne ütnöm magam, mert mi a fenéért nem hívtam ténylegesen a rendőröket?

Ahelyett, hogy elfutnának, mint ahogy azt reméltem, a két férfi inkább felém rohan.

"A kurva életbe" motyogom, mielőtt elsprintelek.

A szőke hajam sötétre vált és a fejemhez tapad az esőtől. Szerencsére bakancs van rajtam, így nem kell attól tartanom, hogy a zoknim vizes lesz attól, hogy pocsolyákon és gödrökön keresztül futok.

Persze, hogy jobban érdekel az, hogy vizes lesz-e a zoknim, mint az, hogy épp két férfi üldöz fegyverekkel. Olyan béna vagyok.

Az eső egyre inkább elered, és a hangokból ítélve a két férfi kezd utolérni.

Legalább azt a másikat nem lőtték le.

Még ha az éltembe is kerül, örülök, hogy legalább valamit tettem. Legutóbb, amikor csak elbújtam...

Az egyik pillanatban minden normális volt, a következőben pedig valaki berúgja a bejárati ajtót. Apa kiabálja anyának és nekem, hogy bújjunk el, ő pedig fut, hogy megállítsa a betolakodókat. Azelőtt hallottam az első lövést, hogy egyáltalán a lépcsőhöz értünk volna.

Anya és én a hálószobájába siettünk, és ő megpróbálta elbarikádozni az ajtót. Rémülettel a szemében felém fordult. "Szeretlek, Amber. Annyira, annyira nagyon szeretlek. Menj, bújj be az ágy alá." Mondja.

És mivel azt hittem, hogy anya is követni fog, beküzdtem magam az ágy alá. Az ajtó hirtelen kinyílik, és rájövök, hogy anya nem fog elbújni velem.

"Kérlek, ne csináljátok ezt" Könyörgött Anya a betolakodóknak.

"Hol van a jelszó?" Kérdezte a férfi.

"Soha nem fogom elmondani" Legyint anya, mielőtt kapott egy lövést.

A földre esett és egymás szemébe néztünk, majd azt tátogta: 'Szeretlek' és újból meglőtték.

A vér rám loccsant, valószínűleg ez indokolja azt, hogy miért nem festek pirossal többé...

Hirtelen észreveszem, hogy abbahagytam a futást.

Megfordulok, és látom, ahogy az üldözőim belém jönnek. A fenekemre esek és az egyik ember pedig rám. A nyakamat markolja én meg kétségbeesetten karmolom. A barátja felém tornyosul.

"Mit hallottál?" Kérdezi az, amelyik fojtogat.

Fekete pontok táncolnak a szemem előtt és nem kapok levegőt. Hogy tudnék válaszolni neki, ha megfojt?

Emlékezz az önvédelmi óráidra, Amber mondom magamnak.

Apa mindig más önvédelmi oktatót hozott minden vasárnap. Néhány kedves volt és megtanította az alapokat. Mások bokszzsákot püföltettek velem órákig.

Kitisztítom a gondolataimat mielőtt átfordulnék.

Az ember, aki fojtogatott, most riadtnak tűnik egy pillanatra, én pedig kihasználom az alkalmat és torkon vágom. Visong, mint egy malac és mielőtt megüthetne, én felállok és levegő után kapkodok.

A barátja megüt, de hamar elmozdulok, így nem lesz monoklim, de a teljes ütést nem tudtam elkerülni. Szédülök és még több levegőt szívok be, hogy kitisztítsam a látásom. Amikor egy második ütéssel próbálkozik, kivédem és ott rúgom meg, ahol számít.

"Fenébe!" Kiáltja, de a győzelmem rövid életű, mivel a földön lévő kihúzza alólam a lábam, én meg fejjel előre esek.

"Halott vagy!" Kiabálja és megint felém kerül. Ez alkalommal nincs erő arra, hogy kifordulja alóla, amikor fojtogatni kezd.

Minden ködössé válik megint, de nem bánom, hogy közbeavatkoztam.

Nem fogok félni.

Anya szemei villannak fel előttem.

Nem fogok félni.

'Szeretlek' Motyogja.

Nem fogok félni.

Vér loccsan rám, amikor meglövik.

Nem fogok félni.

Már azon vagyok, hogy megadjam magam a sötétségnek, de a rajtam lévő ember, hirtelen lerepül rólam.

Beszívom a levegőt, megérintem a torkom. Amikor felnézek, három másik ember harcol azzal a kettővel, amelyik holtan akar látni.

Képzelődök?

Valaki leguggol mellém és felemel a karjában. Egy nagy valószínűséggel nagyon díszes autóhoz visz. Nem ellenkezek, amikor valaki, akit nem látok, kinyitja az ajtót és az a valaki, aki engem tart, pedig lefektet a hátsó ülésre.

A hősöm bemászik mellém.

"Hát, tényleg elég ügyes vagy a bajba kerülésben, Arany" Mondja.

Erőlködve elfordítom a fejem, és a vigyorgó, díszes kabátos emberre nézek.

Owen Rhodes.

Hát, ez csak tökéletes.

Sziasztok. Bocsi a megkésett update-ért. Jövő héten nem lesz új fejezet, mert nem leszek itthon, így 2 hét múlva találkozunk.