"Csináltam egy kis barna kenyeret magamtól!" jelenti be büszkén Anton bácsi, amikor Jessy és én bevánszorgunk a konyhába.

Szemernyit sem aludtam.

"Ügyes vagy, Apa," mondja Jessy, és felsóhajt, amikor meglátja, hogy az apja pirítósa teljesen feketére van égetve. Az ehetetlenség határára égetve. A konyhában olyan szag van, mintha leégett volna.

Legalább most a kapcsolóval elboldogult?

Jessy megragad két tálat nekünk, beledob valamennyi gabonapelyhet, majd leönti tejjel, és az egyik tálat nekem nyújtja.

"Köszi," mondom, és megfogok egy kanalat, mielőtt átsétálok a nappaliba.

Jessy csatlakozik hozzám a kanapén, és fáradtan ránézek, mielőtt így szólnék: "Kaptam egy meghívót tegnap este..."

Az unokatestvérem nem tűnik meglepettnek. "Az Északi bálra? Ja gondoltam, hisz mostanában te vagy Ms 'gyere, kapj el bonyodalom'," mondja Jessy, és hátradobja a barna egyenes haját.

"El fogok menni..."

"Én is,"  jelenti ki Jessy, és bekap egy kanál gabonapelyhet.

Hagyom, hogy leessen az állam. "Te is kaptál meghívót?" kérdem, mert akkor ez a bál mégsem olyan zártkörű, mint gondoltam. Jessy egyszerűen csak átlagos. Legalábbis most az.

"Nem..." kezdi, "Liam felkért és igent mondtam..." vallja be.

Erre felhúzom a szemöldökömet. "Azt hittem ti ketten már végeztetek egymással?" vallom be. Jessy azt mondta nekem, hogy elege van a bandákból. A lázadó Jessy eltűnt egy bandalövöldözés után, Jessy megesküdött, hogy soha többé nem fog belekeveredni újra.

"Hát... Nagyon szeretem Liamet. Próbáltam győzködni magam, hogy nem, de valójában igenis szeretem... Volt nagyon sok jó pillanatunk, és ahogy áll a dolog, úgyis folyton a hülye pofáját kell bámulnom. Persze, a bandaélet veszélyes, de te úgyis belerángatsz minket," mondja Jessy.

"Igaz," sóhajtok, "És ha szereted, akkor szereted. Csak légyszi ne próbálj rávenni, hogy csatlakozzunk a Nyugati bandához, vagy valami. És te és Mr Katonás Haj élhettek boldogan, míg meg nem haltok," kuncogok, mielőtt befejezem a gabonapelyhemet, és az iskolai válltáskámat felveszem.

Jessy és én Kék Szajkóval megyünk a suliba, ami most már a megszokott dolog, és a kedvenc parkolóhelyünkre állunk. Amikor kiszállunk, fiúk a nyálukat csorgatják, mint az várható volt, és a lányok bámulnak. Fenébe, ez a suli kiszámítható tud lenni néha.

Még a menő lányokat is azelőtt érzem meg, hogy ténylegesen felbukkannának.

"Oh, itt is van," mondja Barna Cam.

A hosszú haját egy szoros lófarokba kötötte azért, hogy...

A) Megfélemlítsen?

B) Ne lógjon a haja az arcába.

C) A többiekkel közölje, hogy egy kultusz tagja, és addig égessük el máglyán, amíg tudjuk.

A C opciót választom, hátha az egy napra leakasztja rólam.

"Hogy a fenébe kapott meghívást az Északi bálra?" kérdi Goromba Jude.

"Cam is alig jutott be," jegyzi meg Kocka Birdy.

"Oh, fogd be. A bátyám az Északi banda tagja, még jó, hogy meghívtak," vág vissza Barna Cam Kocka Birdynek. Ténylegesen megsajnálom a lányt, amikor úgy tűnik, hogy az iratgyűjtője mögé bújik el.

Sóhajtok egyet, és érzem, hogy Jessy mellettem kezd dühössé válni. Nem vagyok benne biztos, hogy megállítanám az unokatesómat, ha nekiesne valamelyik lánynak. Csak Egyszerű Jane néz ki kedvesnek a négy rémes alak közül.

"Kérlek, próbáltam kedves lenni veletek, lányok, ne kelljen valami olyat csinálnom, amit később megbánok," mondom.

Barna Cam úgy néz ki, mint aki mélységesen megsértettem. Sóhajtok megint.

"Oh, figyelj csak ide, kicsi Miss Szőke! Isabella közelében sem akarlak látni! Már az is bőven elég, hogy szombaton az Északi házban voltál!" mondja megvetően Barna Cam.

1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10... Konkrétan el kell számolnom tízig, hogy ne küldjem az öklömet rögtön keresztbe a szép, barna pofiján. Komolyan, sokkal jobb voltam korábban az indulatom kezelésében. Mi a fene történt velem?

"Legyen szép napotok," mondom nekik, mielőtt elsétálok az első órámra. Tényleg nem tudok mit kezdeni ezekkel a lányokkal most.

És figyelmen kívül hagyom a sértegetéseket, amikkel reagálnak.

Az órán nem történik semmi érdekes, mint mindig. A tanár szokás szerint izzad, és pillanatok alatt vége is van. Jessy sok szerencsét kíván, mielőtt az angol óra felé folytatom utamat, mert hát a Blake-nek nevezett kellemetlenséggel kell ezt eltöltenem.

Elfoglalom a helyem hátul, és előveszem A nagy Gatsby könyvemet, miközben Mister Wessils a West és East Eggről beszél. Az órán lévő lányok továbbra is sóvárognak utána. Ami minél többet nézem Mr Wessilst, annál érthetőbb. A hullámos barna haja és a gödröcskéje bármelyik normális lányt megigézne.

De ugyanakkor én valószínűleg nem vagyok normális.

Mr Wessils folytatja a könyv felolvasását, amikor egy pillanatra elkalandozik a figyelmem. "Én West Eggben, a két félsziget közül a kevésbé előkelőn laktam, bár ez a szó csak felszínesen jelzi a köztük levő groteszk, nem kismértékben rosszat sejtető ellentétet. Az öböl túlsó oldalán az előkelő East Egg fehér márvány palotái csillogtak a vízparton," olvassa Mr Wessils.

Az ajtó kinyílik, Blake hirtelen besétál büszkén, szokásosan késve. A mellettem lévő székre ül le, rám vigyorog, majd felemeli a kezét.

Mr Wessils meglepettnek tűnik ennek láttán, de csak bólint a fejével.

"Szeretném elmondani az észrevételemet," mondja Blake, miközben a pillantását nem veszi le rólam.

"Nagyon jó," mondja Mr Wessils, "Épp azt beszéljük meg uhhh... hogy mik a különbségek az elit két csoportja között..."

"East és West Egg, ja, gondoltam," folytatja Blake. Felhúzom a szemöldököm, miközben ránézek, mert esélye sincs annak, hogy bármit is tudjon a könyvről. Az órára is csak alig jár be!

"Daisy, a lány, akiről Gatsby beszél, megértem, hogy miért választja az East-et. A férjével marad, de szerintem a rossz döntés hozta meg. Persze, Gatsby a Westhez tartozik, de vele boldog lehetett volna. Ehelyett az önző, könnyű életet választja," magyarázza Blake.

Még jobban megemelkedik a szemöldököm, mert Blake nem csupán a könyvről beszél.

"Egyszer valaki a könyvben, azt hiszem Nick azt mondja: 'Örülök, hogy lány. Remélem, buta lesz – a mai világban ez a legjobb sors egy leánynak, legyen csak szép kis hülye.' Én azonban úgy hiszem, bárki is mondta ezt, nincs igaza. A butáknak az élete könnyű, de az okosaké a boldogság. Daisy buta volt," fejezi be ezzel Blake.

Rábámulok.

"Velem jössz az Északi bálba? Ugye nem leszel buta?" kérdi Blake. "Tényleg el kellett olvasnom ezt a hülye könyvet, hogy ezt az utalást meg tudjam csinálni," teszi hozzá.

Blake beszéde aranyos volt meg minden. Ez egy olyan oldala, amiből még nem láttam sokat. Hogy csak azért olvasson el egy könyvet, mert egy okos módon akar felkérni, hogy elkísérjem az Északi bálra.

Így hát a legnagyobb mosolyomat varázsolom az arcomra, és még a szemeim is jobban csillognak most.

"Még szép, hogy nem megyek veled!" mondom a legszebb vigyorral, amit csak tudok, és szerencsére megszólal a csengő, és elmehetek a teremből.

A következő órám kémia - ami teljesen szörnyű, mert az egyetlen dolog, amivel van kémia köztünk, az egy szelet pizza.

De szerencsére gyorsan eltelik az óra - ami azt jelenti, hogy a kedvenc órám jön, a rajz.

Lynch már a teremben van, és majdnem feldönt, amikor meglát.

"AMBERRR!!!" kiáltja, ahogy egy meglepően szoros ölelésbe szorít. Nem gondoltam volna, hogy ennek a 15 éves hajgombócnak ilyen erős markolása van.

"Lynch!" üdvözlöm én is, amikor elenged.

"Szerinted milyen illatú a samponom?" kérdi.

"Uhh... epres?" találgatom.

"Nem, jázminos, te butus," nevet, mielőtt a festőállványunkhoz megyünk.

Megragadom a vásznamat, és a helyére rakom. A festményemet bámulom. Még mindig ugyanaz a festmény, ahol a virágok mögül a szemek bukkannak elő, de...

Felveszem az ecsetemet.

Belemártom a sárga festékbe.

Felemelem a festményhez.

Megállok.

Leengedem az ecsetet, és a vizes bödönömbe dobom.

"Mi az?" kérdi Lynch. Az ő festményén Miss Sauvage van fél pucéran, és már majdnem kész van vele.

"Nem tudom..." suttogom.

Régebben éjt nappallá téve festettem, de most... Most csak akkor festek, amikor az órán vagyok, és egyszerűen csak olyan keszekuszává vált az életem. Nincs már időm festeni, és a kibaszott apám tagja volt egy bandának, és ezért meggyilkolták őket, és én azt sem tudom ki vagyok valójában, mert mindig azt hittem, hogy a szőke lány vagyok, akinek mindig festék van a ruháin, de most már az a szőke lány vagyok, akinek a szüleinek közük volt a bandákhoz, és aki tud harcolni, és fegyverrel lőni, és... és... és nem kapok levegőt.

"Amber, jól vagy?" kérdi megint Lynch.

"Jól vagyok," lehelem, "jól vagyok," ismétlem meg.

"Gyakorlatilag hiperventilláltál, van valami baj?" kérdi a nagy barna szemeivel és a vad, göndör hajával.

"Én... én nem akarok megváltozni," vallom be.

"Ezt hogy érted?"

"Annyira belekavarodtam ebbe a bandaéletbe, és olyan dolgokra jöttem rá magamról, amit nem hittem volna, hogy igaz lehetne, és... és félek, hogy ez az egész meg fog változtatni..." ismerem el.

"A változás nem mindig rossz," nyugtat Lynch.

"De nem akarom elveszíteni magam... Nem akarok nem Amber lenni, a kedves lány, akinek festék van a vintage ruháin, és aki bármilyen megítélés nélkül tekint a világra... Attól tartok, hogy valaki szörnyű és kegyetlen ember leszek, amikor ennek az egésznek vége..." vallom be.

És ez egy őszinte félelem. Persze, a Kelet és Nyugat nem szörnyűek, ha ismered őket, mint emberek, de amit csinálnak az így is rossz. Továbbra is korruptak, drogot árulnak és prostituáltakat futtatnak és gyilkolnak és... és ha folytatom ezt a játékot, aminek mindannyian a része vagyunk, akkor lehet, hogy rosszul fog számomra végződni...

Van egy sötét oldalam...

"Mindig te leszel az a kedves lány, aki nem ítélt el, mert egy bandában vagyok, vagy mert fiatalabb vagyok mindenki másnál," mondja Lynch egy bolondos vigyorral.

"Köszi, Lynch," mondom egy félszeg mosollyal.

Egy kis szikra meggyullad bennem, amikor rájövök, hogy nem hagyhatom, hogy Xavier elpusztítsa a Keletet és Nyugatot.

Lehet, hogy rosszak, de ez nem azt jelenti, hogy nem jók... Ha hagyom, hogy a Kelet és Nyugat elessen, az ugyanolyan, mintha Lynch-et és Mattet és az ikreket és mindenkit egyenesen a saját temetésükre küldenék. Nem hagyhatom, hogy úgy haljanak meg, hogy tudom, hogy meg tudnám akadályozni...

"Hé, te mész az Északi bálra?" kérdem Lynch-től.

"Ja, miért?"

"Hát, engem is meghívtak. Eljönnél velem, mint a partnerem?" kérdem.

Lynch már eleve sziporkázó barna szemei még jobban felragyognak, és a mosolya is kiszélesedik csodával határos módon. "Nem igaz! Én? Te engem kérsz fel? Ez őrület! Persze, hogy leszek a partnered!" kiált fel.

Lynch izgalommal tele elkezd zsongani, és úgy néz ki, mint egy kölyök Karácsonykor.

Nem, a kölyök nem abban az értelemben értendő, mint a kölyökkutya, mondom az agyamnak, amikor elkezdek elképzelni kölyökkutyákat Karácsonykor. Édes Istenem, nem hiszem, hogy túl boldogak lennének...

"Szereznem kell egy új szmokingot! Nem vehetem fel ugyanazt, mint tavaly! És, és a nyakkendőmnek mennie kell a ruhádhoz! És, és, és vennem kell egy új sampont is holnapra! Velemi különlegesre van szükségem, ha a te párod leszek! A hajamnak extra göndörnek kell lennie!" fecsegi Lynch.

"Tedd, amit tenned kell," nevetek.

Az óra hátralévő része úgy telt el, hogy Lynch folyamatosan arról beszél, hogy milyen sampont tud használni, és hogy kell-e egy új fésűt vennie az alkalomra, vagy inkább legyen-e ugyanolyan fésűnk, mert fogalmam sincs, hogy miért.

Amikor megszólal a csengő, és így elkezdődik a szünet, mondom Lynch-nek, hogy majd mindent megbeszélünk később.

Egy centinyit sem festettem...

Utolérem Jessy-t, mielőtt az ebédlőbe mehetne, és úgy döntünk, hogy biztonsági okok miatt jobb, ha a szünetet a lányok mosdójában töltjük. Gusztustalan ugyan, de muszáj eltűrni. Egy kicsit hasonlóan, mint Blake-et.

Nincs kedvem ahhoz, hogy a Kelet vagy Nyugat letámadjon. A tesztoszteronjuknak a bűze is képes lenne kiütni.

"Van már ruhád?" kérdem Jessy-t, és beleharapok a szendvicsembe. Ne kérdezd meg, mi van benne.  Valószínűleg olyasmik, mint a mogyoróvaj, chips, ami ebédre volt, és csak szimplán az élet rossz döntései.

"Holnap fogok elmenni ruhát vásárolni, akarsz jönni?" kérdezi.

"Hát... Valószínűleg valami olyat veszek fel, ami már a szekrényemben van, de veled megyek," válaszolom.

"Valamit, ami már a szekrényedben van? Ez a bál elképesztően extra! Nem mondhatod ezt komolyan, Amber?" nevet/szid le Jessy.

"Uhh... nem akarok feltűnő lenni. Már így is elég nagy szarban vagyok," próbálom megmagyarázni.

"Szívem, egy kibaszott kukás zsákot is felvehetnél, akkor is feltűnő lennél. Komolyan, legalább add kölcsön a bankkártyád! Millióid vannak, amik csak pocsékba mennek," nevet Jessy.

"Köszi, Jessy,  és légyszíves, vidd a bankkártyám, ha ennyire ragaszkodsz hozzá! Egyáltalán nem akarom, hogy nálam legyen," nevetek én is, de egy is igazság is van ebben.

"Szóval, egyedül mész, vagy tényleg igent fogsz mondani vagy Owennek, vagy Blake-nek?" kérdi Jessy.

Az ajkamra harapok. "Igazából Lynch-csel fogok menni," válaszolok.

Jessy úgy mosolyog, mint egy büszke anyuka, és a sárga haspólóban olyan, mint egy napsugár. "Lynch olyan aranyos," mondja.

"Nagyon édes," mondom, "De csak egy kis öcsi módján," teszem hozzá, mert nem akarom, hogy Jessy azt higgye, egy tizenöt évessel flörtölök, vagy valami. Hisz 18 leszek ebben a hónapban!

Amikor a szünet véget ér, a többi óráimon veszek részt, mint egy valószínűleg-nem-olyan-büszke büszke Tygerwell-i diák. Már csak a tesitől tartok, ami a nap végén van. Owen ott fog rám várni, szuper...

"Hé, Arany, lehet egy kérdésem?" kérdi Owen amint beléptem a tornaterembe, miután a lányöltözőben átöltöztem.

Morgok, és észreveszem Goromba Jude-ot, aki engem bámul a terem másik végéből. Véget érhet már végre ez a nap? Péntek van, mégis úgy érzem, mintha csak egyre nyúlna.

"Persze, egy meg egy az kettő," válaszolom.

"Uhh, nem ezt akartam kérdezni?"

"Ne aggódj, a Mikulás tényleg létezik"

"Arany?"

"Ennyire nem lehetsz buta"

"Arany, komolyan, kérdezhetek valamit?"

"Valójában de, igenis az vagy. Te nagyon hülye vagy," javítom ki magam.

Owen megragadja a vállaimat, és közelebb húz - ezzel a figyelmem a gonosz sötét szemeire terelődik, és arra, ahogy magukba szippantanak.

"Lehet egy kérdésem?" próbálkozik megint.

"Hát, gyakorlatilag már megtetted, amikor megkérdezted, hogy lehet-e egy kérdésed," magyarázom, mert kocka-szindrómám van, amikor ez a srác a közelemben van, és úgy tűnik, hogy a kocka-szindróma egyik tünete a nyelvtantanár viccek mondása.

Owen megforgatja a szemét és felsóhajt, "Lehet még egy kérdésem?" kérdi.

"Uh, gyakorlatilag épp-"

"Úgy értem, lehet-e néhány kérdésem, ami végül csak egy kérdéshez fog vezetni, de most épp nagyon szó szerint veszel mindent," morogja Owen.

"Hát, oké, lehet. A valódi kérdés azonban az, hogy fel tudod-e őket tenni?" kérdezem. Hölgyeim és uraim, a nyelvtani viccekből sosem elég!

"Arany, meg foglak csókolni, ha tovább próbálgatod a türelmemet," mondja Owen.

"És én pedig azt fogok kiabálni, hogy 'megerőszakolnak' amilyen hangosan csak tudom, ha megcsókolsz," vágok vissza.

Owen közelebb hajol, és elkezd suttogni: "Nem ezt tetted az első két alkalommal, amikor megcsókoltalak..."

"Ugh, nevetséges vagy," mondom, és megpróbálom ellökni.

Owen továbbra is szorítja a vállamat, és én egyszerűen szánalmasan nézek ki. Lehet, hogy ott fogom megrúgni, ahol biztos, hogy fájni fog neki, ha nem enged el hamarosan.

"Elkísérnél az Északi bálra?" kérdi Owen. A sötét, sötét szemei olyan bizakodóan néznek, és egy bronzszínű hajszál az arca elé hullik.

Úgy nézek rá, mint aki bármelyik pillanatban lefeküdne vele, és csábítóan közelebb hajolok. A fülébe suttogok: "Álmodj csak, szép fiú," majd elhúzódok elég erővel, hogy a szorításából is kiszabaduljak.

Úgy lépdelek a tesitanárhoz, mintha én lennék a királynő, mert el tudom képzelni, ahogy Owen álla épp leesik.

A telefonom rezeg egyet, és morog, mielőtt előhalászom a nadrágom zsebéből, és megnyitom az üzenetet, ami Titokzatos Baszakodó küldött.

Azonnal válaszolok, mert ugyan ignorálni akarom ezt az alakot, de a kíváncsi Amber mindig jelen van. És amúgy is, nélküle is belekeveredtem már a dolgokba. De továbbra se tudom eldönteni, hogy barát-e vagy ellenség.

Mint ahogy arra számítottam, Titokzatos Baszakodó sem húzza az időt a válaszolás előtt.

Oh ez az alak... nem fog jól végződni ez számára.

Holnap este meg fogom találni. Még ha minden egyes emberrel táncolnom is kell, hogy kitaláljam, hogy ki lehet, akkor is a végére járok. És aztán ott van a fenyegetőbb probléma is.

Xavier meg akarja semmisíteni a Keletet és Nyugatot...

Úgy néz ki, meg kell mentenem két idiótát. Micsoda egy bál lesz ez...

Ezen gondolkodom egy darabig. Amikor vége van a sulinak, és Goromba Jude továbbra is engem bámul, nem zavartatom magam. Arra próbálok rájönni, hogy tudnám megakadályozni Xavier csapdáját. Amikor Jessy és én hazafelé tartunk, nem vagyok túl beszédes. Azután kutatok az agyamban, hogy mégis ki lehet Titokzatos Baszakodó. És amikor felérek a szobámba, a gyomrom egy hatalmas görcsbe áll.

Ott, az ágyamon van egy széles, téglalap alakú doboz.

Kinyitom, és benne a legszebb arany ruhát találom, amit valaha is láttam.

A ruha tetején egy üzenet van.

Hatalmasra nyílt szemekkel nézek fel, és már-már őrült módjára nézek végig a szobámon.

Titokzatos Baszakodó a szobámban járt...