"Mi a fenét jelent a díszes, de nem díszes? Ideje lenne, hogy eldöntse ez az alak, hogy mit akar," mérgelődök Jessy-nek.

A szobámban vagyunk, és azt próbálgatjuk, hogy mit vegyek fel. Csütörtök délután van, és Owen sikeresen elkerülte, hogy megválaszolja, hova megyünk. Csak annyit kaptam, hogy 'öltözz díszesen, de ne díszesen'.

"Hát... kezdetképp, van valamid, amin nincs festék?" kérdi Jessy

Rábámulok.

Ő pedig visszabámul rám.

"Akkor ez egy nem," mondja Jessy, és továbbra is úgy néz rám, mintha egy kirakós lennék. "Szerintem a kis fekete rucit kéne felvenned," ismeri be.

"Még a rajta lévő zöld festékkel együtt is?" kérdem.

"Ja,"

"Akkor oké," mondom, és kibújok a melegítőből, amit éppen megmutattam. Ne is kérdezd, miért van zöld festék a fekete koktélruhámon. Köze van egy székhez, festékes dobozhoz, Pepsihez, és a Topmodell leszek!-hez.

Felveszem a kis fekete ruhát, és egy fekete kabátot is ráveszek a biztonság kedvéért (bár valószínűleg Owenen is lesz egy kabát).

A luxusos Úristenét neki.

Meghallom a csengő hangját, és gyorsan beleugrok egy fekete magassarkúba, mielőtt lerohanok. Egész jól elvagyok a magassarkúkban, ha az alkalom úgy hozza, de a göndör hajam mindenfelé áll, és egyszerűen nem látok tőle.

Nem sikerül megállítanom Anton bácsit, hogy kinyissa az ajtót.

"Helló, fiatalember..." köszönti Anton bácsi a vigyorgó Owent. A srác (csodák csodájára) egy krémszínű kabátban van.

"Szia Anton bácsi!" próbálok köszönni, és elsietni a nagybácsim mellett.

"Whoa, várj csak egy percet," mondja.

Lassan visszafordulok felé. Tudom, hogy mindez hogy nézhet ki. Elmegyek két különböző sráccal ugyanazon a héten. Anton bácsi úgy néz ránk, mintha kenyérpirítók lennénk, majd felölti a nagymama arcát.

"Heh-lóóó, fiatalúr. Teeee biztoooos  Amber eeeegyik 'különleges' barátja vagy?" üdvözli Owent.

Alig sikerül visszafojtanom egy nevetést.

"Igen, nagybácsi, ő is az," kuncogok, majd megragadom Owen karját, és távozok.

"Várj, micsoda?" próbálja Owen megkérdezni, de majdnem kitépem a karját a helyéről egy erőteljes húzással a nagybácsimtól távolodva.

Beszállunk az ezüst Lamborghinijébe, és amikor bezárta az ajtót, megint felém fordul. "Ez mégis mi a fészkes fene volt?" kérdi Owen.

"Szerintem vicces volt," vallom be.

"Te, Arany, egy kegyetlen lány vagy"

"Te, Kabát, egy különleges fiú vagy," vágok vissza.

"Minek hívtál?" nevet Owen, majd beindítja a motort és elhajt.

Rá kell vennem Owent, hogy megnyugodjon, ezért egy félszeg mosolyt küldök felé. Az itt lévő Owen a szüleim gyilkosának egyik gyanúsítottja, és lehet, hogy az apám bandatag volt, de ezt nem fogom elengedni. Ahhoz, hogy Owen beszéljen, meg kell bíznia bennem.

"Kabátnak. Kabátnek hítalak, mert mindig kabátban jársz," magyarázom.

Owen ezen csak kucog, én pedig továbbra is mosolygok. Pedig a belső farkasom fülig érő vigyort visel. 

"nem gondolod, hogy még korán van a becenevekhez?" kérdi Owen, ahogy elgyorsít a forgalom mellett.

"Sosincs korán ehhez, Kabát," mondom szarkasztikusan, "Először is, te hívsz mindig Aranynak, és másodjára pedig mindig nagyon okos becenevekkel illetlek a naplóm hátuljában."

"Oh, tényleg? Mint például?"

"Például Barom, Fattyú, Tökfej," mondom szünet nélkül.

"Wow, ez egy kicsit durva, Arany,"

"Lepra, Faszfej, Szarházi,"

"Oké, elég lesz-"

"A falu hülyéje..."

"Komolyan-"

"Sárvérű-"

"Meg fogom bánni, hogy megkötöttem veled azt az alkut..." sóhajt Owen.

Olyan beleélően bólintok, ahogy csak tudok. Owennek azt kell hinnie, hogy nem akarok vele lenni. Egy nagyon, nagyon nagy részem egy másodpercet sem akar tölteni ezzel a perverzzel, aki azt hiszi, ágyba tud vinni, de a sokkal praktikusabb felem tudja, hogy szükségem van erre az időre vele. Ki kell derítenem, hogy ő vagy a bandája megtámadta-e a Sterlinget, ami azt jelentené, hogy a családomat is ők ölték meg...

Beleesett a csapdámba, már csak az előnyömre kell ezt faragnom.

"Megállunk a szüleim házánál, mert fel kell öltöznöm. Az apartmanomban nincs ott az összes felszerelésem," magyarázza Owen.

"Felszerelés? Mit fogsz csinálni, megölsz?" nevetek, de a kérdés mögött komolyság bújik meg. Tudnom kell, hogy képes-e megölni ártatlan embereket.

Nem tudom a szüleimet máshogy látni, mint ártatlanok.

"Nem, hacsak nem akarsz tovább sértegetni," motyogja Owen.

Tudom, hogy Owen szüleinek a házához érünk, amikor elhaladunk egy, a gazdag házaknál kötelező kapu alatt, és egy olyan ház elé érünk, ami az egyik legnagyobb, amit valaha is láttam. Meg se közelíti azt, amiben én laktam, se Isabellát - az északi bandaházat -, de kétségkívül benne van a top 5-ben.

"Ez a ház olyan fehér," jegyzem meg.

"Az anyám miatt, mindent tisztán szeret látni," magyarázza Owen, és felvezet a lépcsőn. Van egy rámpa a lépcsők mellett, ami csak egy dolgot jelenthet...

"Nos, ez biztosan a hírhedt Amber Marigold," köszönt az ember, aki minden bizonyossággal Owen apja. Ugyanaz a bronzszínű haja van, mint Owennek, eltekintve néhány ősz hajszáltól, és a mosolya is ugyanaz az öntelt féle, mint ami mindig Owen arcán is van.

És kerekesszékben van. Ez a büszke, volt bandavezér kerekesszékben ül.

Owen apja mögött áll Owen anyja is, aki úgy néz ki, mintha ő is a kerekesszékhez lenne kötve. Neki ugyanaz a bűnnel teli sötét szeme van, mint a fiának.

"Én lennék az," válaszolom Owen apjának.

"Amber, ez William Rhodes - az apám," mutatja be Owen.

"Helló, Mister Rhodes," üdvözlöm a férfit, és kinyújtom a kezemet, hogy megrázzam az övét, mert hát tökéletesen kínossá tudom tenni bármelyik pillanatot.

"Örülök, hogy megismerhetlek, Amber, de kérlek, híj csak Williamnek," mondja Mr. Rhodes. Viszonozom a mosolyát - de valószínűleg nem fogom tudni soha másként szólítani, mint Mister Rhodes.

"És ő pedig Katherine Rhodes - az anyám," mutatja be Owen őt is.

"Helló, Misses Rhodes," üdvözlöm a bájos asszonyt.

Elhagyja a férje oldalát annyira, hogy megrázza a kinyújtott karomat. Tisztelettel szorítom meg a kezét, mert felnézek rá, hogy így kitart a férje mellett. Több nőnek kéne ilyennek lennie...

"Nagyon jó megismerni, Amber, de tényleg örülnék neki, ha csak Kath-nek hívnál," üdvözöl Misses Rhodes.

"Kath, szerelmem, azt hittem, csak én hívhatlak így?" tiltakozik Mister Rhodes.

"Meg kell tanulnod osztozni rajtam, William," vág vissza Misses Rhodes.

"Megyek és átöltözök," mondja Owen, majd elsétál. "Ne okozzatok neki túl sok kellemetlenséget, kérlek," teszi hozzá visszafordulva, mielőtt eltűnne a lépcsőn.

"Nem ígérthetek semmit," mondja Misses Rhodes, majd megint rám mosolyog. A sötét szemei pont úgy csillognak, mint néha Owené.

Oh Istenem...

"Mi lányok pedig menjünk, szerezzünk egy kis pénzt a fogadásokhoz," mondja Misses Rhodes, majd belém karol. "Szeretlek," mondja Mister Rhodes-nak, aki megismétli, mielőtt mi elindulnánk egy másik szobába. Ez olyan édes...

"Fogadások?" kérdezem Misses Rhodes-t.

"Igen, fogadások,"

"Mire?"

"Nem mondta meg Owen, hogy hová megyünk ma este?" nevet Misses Rhodes. Egyáltalán nem olyan, mint Owen beképzelt nevetése. Ez édesebb, valahogy kedvesebb, és Misses Rhodes sötétszőke haja valahogy az én anyukámra emlékeztet.

A mellkasomban fájdalom nő.

Ez a család... Lehetséges, hogy ezek az emberek okozták, vagy rendelték el az én családomnak a halálát, emlékezete a logikus énem.

"nem, semmit nem mondott arról, hogy hova megyünk," válaszolom.

"Ez a fiú, esküszöm pont annyi esély van arra, hogy válaszol egy egyszerű kérdésre, mint arra, hogy hagyja a kishúgának, hogy egy fiúról beszéljen," sóhajt Misses Rhodes.

"Owennek van egy húga?" kérdem.

"Igen, Kelly, de csütörtökönként általában hagyjuk, hogy egy barátjánál aludjon,"

"Miért?"

"És ezzel vissza is tértünk oda, hogy hová tartunk," mondja Misses Rhodes.

Egy nagyon díszes szobába érkezünk, ami műalkotásokkal és régi könyvekkel borított polcokkal van tele. Misses Rhodes elmozdít a falon egy festményt, így megjelenik egy széf, és gyorsan beüti a jelszót, majd rám mosolyog.

Miért bízik meg bennem?

A széf egy sziszegéssel kinyílik, és Misses Rhodes előhúz több téglaméretű papírzacskót a széfből. A zacskóban kérdés nélkül néhány ezer dollárt rejt.

"Menjünk a limuzinhoz," mondja Misses Rhodes és mutatja az utat.

Ezeknek az embereknek tényleg nem kéne megbíznia bennem. Nem barátkozni jöttem...

Egy bokszklub. Ez az a hely, ahova megérkezünk.

Gyűlölöm belátni, hogy azt hittem, hogy Owen lehet, egy étterembe visz, de sajnos egy olyan helyen kötünk ki, ahol szerintem biztosan felvették az egyik Rocky filmet.

Ez nem egy tökéletes hely arra, hogy Owent rávegyem a szüleim meggyilkolásának bevallására.

Owen száll ki először a limóból, és fotósok hordája próbálja lencsevégre kapni. Utána én szállok ki, majd Misses Rhodes segít a férjének kigurulni a mozgássérülteknek fenntartott ajtón.

Közel maradok Owenhez, mert nagyon sok idegen fotóz, és a vakuvillanások teljesen megvakítanak.

"Tetszik a selymes fürdőköntösöd," mondom Owen fülébe. A fotósok követelései túl hangosak ahhoz, hogy úgy beszéljek, mint egy normális ember.

"Ez nem egy fürdőköpeny, Arany, ez egy bokszköntös," magyarázza Owen.

Körülvéve koktélruhás nőkkel és gazdag kabátba vagy öltönybe öltözött férfiakkal, egyszerűen nem tudom magam túltenni Owen ruházatán. Persze, valószínűleg ő lesz az egyik bokszoló, de akkor sem hagyhattam ki.

"Mi az első szabálya a Fürdőköntösös Harcosok Klubjának?" kérdem Owent.

"Oh Istenem," sóhajt Owen.

"Senkinek egy szót se a Fürdőköntösös Harcosok Klubjáról," válaszolom meg helyette.

"Arany, most mondom utoljára, ez nem egy fürdőköntös..."

"Mesésen néz ki"

"Vagányan néz ki"

"Ki kéne díszítened virágokkal is."

"Nem kéne megkérdőjelezned a férfiasságomat. Én vagyok a férfiasság definíciója."

"Valójában tudok is egy helyet, ahol raknának neked rá pár virágot."

Owen felsóhajt. A feladás hangja ez, amit egy huncut mosollyal díjazok. Pont ott van ez a fiú, ahol akarom.

Amikor belépünk, Owen visszafordul hozzám. "Mennyiben fogsz rám fogadni?" kérdi egy öntelt mosollyal.

"Nagyjából semmiben. Nem igazán az én stílusom bukott ügyre fogadni."

"Arany, sose veszítek egy bunyóban," nevet Owen.

"Csak versenyben?" kérdem egy odavágó mosollyal az arcomon. Lehet, hogy sikerül megsebesítenem ennek a srácnak az egóját, ha így folytatom.

"Először is ez övön aluli volt," mondja Owen, de aztán közelebb hajol és suttogva folytatja: "Másodszor pedig lehet, hogy szeretsz belém kötni, de ne felejtsd el, hogy viszonoztad a csókomat a partin."

Szerintem hallhatóan elakadt a lélegzetem. "NEM viszonoztam! Részeg voltam!" védekezek.

"Ha nem fogsz pénzben fogadni, mi lenne, ha valami más lenne a fogadás tárgya? Mondjuk... egy második csók?" ajánlja Owen.

"Nincs az az Isten, hogy az megtörténjen," válaszolok.

"Ha nyerek, kapok egy második csókot,"

"Szerintem te megőrültél."

"De ha veszítek... nos, akkor én... én válaszolok egy kérdésedre a teljes igazságot elmondva."

Ez felkelti a figyelmemet.

Kételkedve nézek végig rajta. "Három. Legyen három kérdés, és akkor benne vagyok," alkudozom.

"Akkor meg is egyeztünk," mondja Owen.

Viszonozom a mosolyt, ami megjelenik az arcán, de nem fogja tudni az okát egészen addig, amíg túl késő nem lesz. Már tudom is, mi lesz a három kérdésem. Valamilyen csendes helyen kell majd feltennem őket...

Lehet hogy a mai az utolsó este Owen Rhodes életében.