Ééééés egy újabb rész. Jó szórakozást hozzá!

Hétfő reggel. Mindenkinek leesik az álla, amikor Jessy és én a BMW-mmel érkezünk az iskolához. Kék Szajkó egy olyan helyre gurul be, ami nincs mindenkiétől messze igazából, de nem is ott van, ahol a többi menő autó áll.

Amikor ma reggel felébredtem, egy üzenet fogadott Titokzatos Baszakodótól, de nem foglalkoztam vele. Most, hogy az iskola néhány méterről bámul, megint a kíváncsi Amber vagyok, és gyorsan megnyitom az üzenetet.

"Nem működik," motyogom magamnak mielőtt megint lezárom a telefonomat. Titokzatos Baszakodó a fő oka annak, hogy ilyen mélyen benne vagyok a szarban. Esély sincs arra, hogy bármikor is hallgassak rá többé.

Kicsusszanok Kék Szajkóból, és nem tudom megállítani a kis nyüszítést, amikor egy alak a semmiből elém ugrik.

"Hello, Édesem,"

"Blake," köszöntöm én is.

Blake nem fojtja vissza az öntelt mosolyát, amikor az autómnak dől, és végignéz rajtam az ezüstszínű szemeivel. A bőrkabát már meg sem lep.

A pólója azonban, amin az áll, hogy: inkább b---nék, viszont igenis meglep.

"Inkább beszélnél?" kérdezem tőle.

Blake egy pillanatra elvörösödik, majd újra összeszedi magát. Számára szerencsétlen módon azonban, ez a pillanat egy különleges helyre kerül az emlékezetemben, pont oda, ahol azt is raktározom, hogy hogyan viselkedett Anton bácsi előtt.

"Nem, nem a beszélést jelenti," sóhajt fel Blake.

"Boncolnál?"

"Nem"

"Bugyognál?"

"Nem"

"Búgnál?"

"Igen, Amber, az van a pólómon, hogy inkább búgnék,"

"Tényleg!?"

"Nem," sóhajt Blake, és próbálja kidörzsölni a szemöldökéből a ráncokat. Megint rám néz, és megpróbálkozik a magabiztos vigyorával. De már egyszerűen nem ugyanolyan.

"Van bármi ötleted, hogy kire vadászunk?" kérdi Blake.

"Nem," vallom be, "Tényleg azt hiszed, hogy valaki Tygerwellből tette volna? Hiszen a szüleimmel egy másik államban éltem..."

"Oh, tuti, hogy ebből a városból valósiak. Az egyetlen ok, amiért meg akarnál szabadulni a Sterlingtől az, hogy átvedd a hatalmat Tygerwell felett. Ennek van csak értelme, szóval muszáj, hogy itt legyenek," magyarázza Blake.

"Oh"

Blake mögé nézek, és Jessy szemei egy kérdést sugároznak - azt, hogy mi a fene történik. A szemeimmel próbálok én is válaszolni - azt mondom neki, hogy majd órán találkozunk. Jessy megvonja a vállát, és, a hajat átdobva a válla fölött, odébbáll.

"Hadd mondjam el, kik a négy fő gyanúsítottjaink," kezdi Blake, és lassan visszafordulok felé. "Egy: az Északi banda. Kettő: a Déli banda. Három: a Keleti banda. És négy: a Nyugati banda. Mivel egyértelműen nem én vagy a Dél voltunk - akik akkor pont, hogy a Sterlingnek dolgoztak - , vagy a Kelet, vagy az Észak volt..." mondja Blake.

"Honnan tudod, hogy nem a Nyugat volt?" kérdem. Ezeknek a figuráknak tényleg észre kell, hogy vegyék, hogy nem vagyok idióta.

Blake nem azért segít, mert nagylelkű. Azért teszi, mert azt akarja, hogy beleszeressek, és így megnyerje a fogadását.

De mint mondtam, kettőn áll a vásár.

Könnyű meghozni azt a döntést, hogy kihasználjam Blake-et a szüleim gyilkosának megtalálásához.

"Onnan, hogy segítek neked. És ha ez nem elég, onnan, hogy sose vettük át a hatalmat Tygerwell felett Trebor meggyilkolása után. Nem használtuk ki a Sterling vezetőjének halálát, mert nem számítottunk rá." fejtegeti Blake.

Továbbra sem bízok benne, de ezt most elengedem neki.

"Tehát marad az Észak és a Kelet," erősítem meg.

"Igen, és a kettő közül melyik gyilkolta már meg egy családot egy másik bandából?" teszi fel a kérdést Blake. Öntelt, de van egy kis szomorúság a hangjában.

"A Kelet," válaszolom.

"Pontosan," mondja Blake, "Először őket kell megvizsgálnunk."

Meg akarom kérdezni, hogy csak azért akarja-e megvizsgálni őket, mert megölték az apját és bátyját, de inkább megtartom magamnak a kérdést.

"Rajta vagyok," mondom, és elindulok az iskola épülete felé.

"Whoa, várj egy kicsit! Én fogok nyomozni! Nem kell beszélned Rhodes-szal!" próbál megállítani Blake.

"Miért ne?" kérdezem - bár a választ már tudom is. Blake nem akarja, hogy közöm legyen Owenhez a fogadás miatt.

"Mert... Mert sose fogod kihúzni belőle a válaszokat. Én viszont ténylegesen beszédre tudom bírni," próbálkozik Blake.

Mielőtt belépnék az épületbe, megfordulok - hagyom, hogy a hajam a vállam fölött elrepüljön. "Blake, sose küldj egy férfit egy női munkára," mondom, majd büszkén belépdelek az iskolába.

Ez mókásnak ígérkezik.

Talán annak nem, aki bűnös, de nekem kétség kívül az lesz.

"Kérlek, ne... Sajnálom, ami pénteken történt, csak hagyjatok békén légyszíves," könyörgök.

A nap egészen jól telt. Eltekintve attól, hogy:

1)  Blake egész angol órán arról dumált, hogy mennyire el tud bánni Owennel.

2) Végighallgattam egy beszédet harmadik órában (rajz óra) Lynch-től, hogy szerinte Miss Sauvage-nak több kondicionálót kéne használnia.

3) A Keleti banda egész ebéd alatt bámult.

4) Az istenverte matek óra természetesen a hatodik órára került.

De most már a nap utolsó óráján, tesin vagyok, és a lányöltözőben sarokba szorítottak, méghozzá nem más, mint a menő lányok köre. Ember, ezek a lányok aztán megváltoztak.

"Tudod, mennyire meg voltunk bántódva szombaton a plázában? Csak elmondtad a magadét, aztán leléptél!" sikoltja Goromba Jude.

Hátrább lépek.

"Oh, sí! És a bátyám azt mondta, hogy kurválkodtál a kikötőnél egy verseny alatt!" folytatja Barna Cam.

Az ajkam erre megremeg. "Én- én nem k-kurválkodtam... Én-én csak egy hülye fogadásban vettem részt... K-kérlek ne mondd el a bátyádnak!" könyörgök - pedig azt se tudom, ki a bátyja.

"Még egy hiba, és nem lesz több esélyed," csipog bele Kocka Birdy.

Egyszerű Jane csak csöndben marad, mint mindig.

"Oh, maradj távol Blake-től és Owentől. Néhányunknak szüksége van rájuk," morogja Barna Cam.

"Én-én próbálok," dadogom.

"Az nem elég," vág vissza Goromba Jude.

Barna Cam becsapja az öltöző szekrényemet, és a hang hallatán védekezésképp hátralépek. Próbálok minél kisebbnek tűnni. A tesinadrágomban és egy egyszerű fehér pólóban könnyű szánalmasnak éreznem magam. A sárga festék se segít igazán sokat a helyzeten.

"Jobb lesz, ha figyelsz, hova lépsz tesi alatt," mondja Goromba Jude, és valósággal nekilök a szekrényeknek. Istenem, nagyon meg akarom csapni egy vizes zoknival. Csak egy kis ütés az arcára. De sajnos...

"Oh, Istenem, bocsánat," nyöszörgöm, és a térdemre esek.

Barna Cam a kezemre lép, én pedig összerezzenek.

Ez az a pillanat, amikor azt kívánom, bárcsak megragadhatnám a sarkát, átdobhatnám a másik oldalára, és egy kaktuszt nyomhatnék fel a seggébe, vagy valami. Talán akkor rájönne, hogy milyen fájdalmas pöcsnek bizonyul.

Gyerünk már, Amber, ezeknek a lányoknak megvan a saját indokaik, próbálja magyarázni a logikus felem.

A földön maradok, és a lányok csak kiröhögnek. Goromba Jude besétál a tornaterembe, míg a többiek elindulnak a saját óráik felé.

Próbálok újra normálisan venni levegőt, mielőtt felállok, majd leseprem magam, és bevánszorgok tesire, miközben továbbra is a földet bámulom.

"Szóval, ma az ugrálókötelezési képességeiteket fogjuk felmérni. Két fős csoportokban fogtok dolgozni, mert aki nem ugrál, az fogja számolni, hogy mennyit ugrik a másik. Kétszáz ugrást kell végrehajtanotok. Véletlenszerűen állítjuk össze a csapatokat, úgyhogy figyeljetek," mondja az edző.

Az edző egy nagy sportsztár lehetett fiatalabb korában, de mára már nem több, mint egy kis fehér haj és egy síp.

"És... Amber és Jude párban lesznek," jelenti be az edző.

Oh, a fenébe is - biztosra megyek benne, hogy ez látszik a fejemen.

"Én számolok először," mondja Jude egy gonosz vigyorral.

Oh, biztos, hogy tervez valamit, szóval azt suttogom: "Fogadjunk, hogy többet tudok ugrani, mint te..."

Komolyan sajnálom a lányt, és összerezzenek, amikor egy gúnymosoly jelenik meg az arcán. "Majd meglátjuk," mondja Goromba Jude.

Megint inkább a földet nézem.

"Oké, kezdhetitek," mondja az edző, majd belefúj a sípjába. A termet gyorsan betöltik a kötelek suhogásai és a cipők csikorgásai a fényezett fapadlón.

"Egy, egy, egy, egy, kettő, kettő, kettő, három, három, három, három, három..." számol Jude.

Ha így haladunk, 1 000 ugrásnál fogom abbahagyni!

"Oh wow, kell egy kis segítség a tízig való számolásban?" Kérdem Goromba Jude-ot. Attól függetlenül, hogy általában szeretek kedvesen viselkedni, van egy részem, ami nem épp erről híres, és néha átveszi az irányítást.

Mióta kiderült az igazság a szüleimről, ez a részem egyre hangosabb és hangosabb...

"Egy, egy, egy," kezdi újra rosszindulatúan Jude.

Nem bámulok rá. A szemeim egy kicsit könnybe lábadnak, amikor már biztos, hogy ugrottam 600 is megállás nélkül.

"Kérlek, hadd hagyjam abba," könyörgök Goromba Jude-nak.

"Tizenkettő, tizenkettő, tizenhárom," hangoztatja boldogan Jude.

A lábaim remegnek, majd a padlóra esek. Az edző hamarabb a helyszínre ér, mint hogy annyit tudnék mondani, hogy: 'Nem lehetett sportsztár, így testneveléstanár lett.' Oké, várj ez hosszú volt. És valószínűleg sértő is...

"Jobb lesz, ha megcsinálod a 200-at, Amber," mondja az edző.

A tekintetem baloldalra vándorol, és meglátom Owent, ahogy a beképzelt, de aggódó mosolyával figyel. Olyasmit visel, ami nem egy kabát - ami őszintén meglep, de ugyanakkor a tesinadrág és póló úgy néz ki, mintha tökéletesen rászabták volna, mert... Nos, látom a körvonalait egy ígéretes hasizomnak...

Az orrom alatt káromkodok egyet, majd remegő lábakkal megint felállok.

Owen idesétál, és újra káromkodok.

"Kérlek, vess véget ennek," könyörgök neki, amikor mellémér. Úgy fújtatok, mint egy őrült, és a lábaim is irgalmatlanul fájnak.

"Mit kapok cserébe, Arany?" kérdi Owen.

Oh Istenem...

"A hálámat?"

"Az nem lesz elég."

"Akkor mi lesz?" kérdezem egy hirtelen levegővétellel.

"Blake kapott egy estét veled, ez nekem is tetszene," fejtegeti Owen.

"Először is, miért? És másodszor, esélytelen. Nem volt választásom Blake-kel!" védekezek.

"Amber, be kell fejezned az ugrásokat," próbál Goromba Jude közbetrillázni, de Owen és én is figyelmen kívül hagyjuk.

"Hát, vagy addig ugrálsz, míg leesnek a lábaid, vagy... a csütörtök estét velem töltöd. Még három nap van addig, szóval van bőven időd mentálisan felkészülni rá, Arany," nevet Owen.

"Még egy másodpercet se töltök veled," morgom.

"Még akkor se, ha azt mondom, le tudom akasztani rólad azt a négy lányt? Ja, hallottam, mit csináltak veled az öltözőben," suttogja nekem Owen. A falaknak fülei vannak...

Elsápadok.

"Az s-semmiség volt..."

"Persze, hogy az volt, Arany"

"Nem megyek bele," dörmögöm.

"Készülj fel," mondja Owen, és elsétál.

Egy bandavezér, és mindezt tudja is. Mindenki tudja. Meg tudja állítani a fájdalmat... ő az egyetlen, aki meg tud szabadítani a menő lányoktól...

"Jól van, benne vagyok," mondom majdnem sírva.

"Tökéletes!" nevet Owen, "Csütörtökön hat körül felveszlek akkor," vigyorog Owen, majd az edzőhöz sétál, súg neki valamit, majd kisétál a teremből. De még mindig van hátra nagyjából tíz perc...

"Vége az órának," motyogja az edző, és mindenki vele együtt elhagyja a termet.

Mindenki kivéve én.

A helyemen maradok, és csak akkor, amikor már biztos vagyok benne, hogy mindenki elment, engedek meg magamnak egy kis mosolyt.

"Ezt könnyebben megoldottam, mint gondoltam," motyogom magamnak.

Ezek a farkasok is pont olyan könnyen esnek bele a csapdába, mint a birkák.