"Hát, biztos te vagy az a lány, akiről mindenki beszél," mondja a férfi, aki épp most lépett be.

Nagyjából huszonkettő lehet, és egy tökéletesre szabott öltönyben van, messze ő a legvonzóbb ember, akit valaha láttam.

De ugyanakkor a legijesztőbb is.

A széles, millió dollárt érő mosolya inkább illik egy farkas fejére, mint egy emberére. És az almazöld színű szeme jobban emlékeztet méregre, mint bármi másra. A haja az aranybarna egy sötétebb árnyalatában játszik, és tökéletesen van hátrasimítva. Olyannak tűnik, mint ami ha nincs tökéletesen rendezve, akkor sötét lángra kapna és felégetné az egész világot.

Ez az ember. Ez az ember veszélyes.

 "Nem is tudtam, hogy van egy északi oldal is," közlöm vele.

"Eszedbe se jutott, hogy egy Keleti és Nyugati oldal mellett létezne Észak és Dél is? Be kell látnom, a Dél éppen egy nehéz időszakát éli, de az Észak erősebb, mint valaha. Csak mi szimplán nem kérkedünk mindennel, nem úgy, mint a fiúk Nyugatból és Keletből," mondja a férfi.

"Pedig ez a ház elég kérkedőnek tűnik," mutatok rá a kézzelfoghatóra.

"Igaz," nevet a férfi. Nem egy nyugtató hang ez, és libabőrös lesz tőle az egész testem. A mérgező szemei felvilágítanak.

Állok csak egy helyben, bámulom.

Áll csak egy helyben, mosolyog.

"Elnézést, valószínűleg nem ártana bemutatkoznom," mondja, "Xavier Jilten, az Északi oldal bandájának vezetője."

Csöndben maradok.

"És azok az információk alapján, amiket összeszedtem, te vagy Amber Marigold?" kérdi Xavier.

"Szeretnék elmenni, ha lehet," mondom, mert mámorosan érzem magam, mióta ezzel az alakkal vagyok egy szobában. Mintha a levegő maga mérgező lenne körülöttünk.

"Máris?" kérdi. A mosolya megvadul, miközben egy ragadozó módjára tesz felém egy lépést.

Felemelem a biliárd dákót.

"Jobb lesz, ha mocskos kezeidet távol tartod tőlem," figyelmeztetem.

"Mocskos? A mandzsettagombjaim valószínűleg többet kóstálnak, mint a taníttatásod," közli Xavier.

"A drága nem jelent biztonságosat is," mondom.

"Ez, drágám, a legigazabb dolog, amit eddig mondtál," vallja be Xavier, majd megteszi a közöttünk lévő távot három hosszú lépéssel, és kiveri a kezemből a dákót. "Csak azért vagy még életben, mert tesztelni akarom a Nyugatot és Keletet. Nem azért vagy életben, mert kimondottan szép vagy okos lennél. Az, hogy fogadtál NA-val nagyon, nagyon nagy hülyeség volt," mondja.

"Most pedig valami sokkal rosszabbal kell foglalkoznod, mint ő," teszi hozzá Xavier.

Lenyelem a csomót a torkomban. "Mit fogsz csinálni?" kérdezem.

A mérgező szemei lyukat fúrnak belém, és közelebb áll hozzám, mint amilyen közel tudni akarom, de nem lépek hátra, mert megtagadom, hogy féljek. Még akkor is ha a haja azt az érzés kelti bennem, hogy a levegő körülöttünk bármelyik pillanatban kigyulladhat.

"Megszabadulok mind a keleti mind a nyugati oldaltól. És te, drága Amber Marigold, leszel a fegyverem," mondja.

A szívem őrült dübögésbe kezd ennek hallatán. Fogalma sincs, hogy azok a bandák mennyire nem törődnek velem. És mérgében meg fog ölni, amikor rájön!

"Miért akarod elpusztítani a Keletet és Nyugatot?" kérdem, mert legyünk őszinték, a kíváncsi Amerről beszélünk.

Xavier közel hajol, és lehet, hogy nem én akarok bebizonyítani valamit azzal, hogy nem lépek hátrébb, lehet, hogy valójában a méregzöld szemei bénítottak meg.

"Tygerwell a kapu az ország többi részébe. Minden szállítmány a bizniszeinkhez ide érkezik. Ha tiéd a kapu, te uralod a királyságot," mondja Xavier. Amikor olyan közel hajol, hogy a lehelete engem csikiz, hozzáteszi: "Az a tervem, hogy megszerzem magamnak a kapukat, drágám..."

 Nem tudom megállni, hogy ne tegyek egy apró lélegzetvételt. Meg fogja ölni Blake-et és Owent. Meg fog ölni mindenkit, aki nem az Észak tagja, és átveszi a hatalmat Tygerwell felett!

"Egy gonosz ember vagy," közlöm gondolkodás nélkül.

Rám kacsint, "Így tudod véghezvinni a dolgokat," mondja.

Bámulom - azt remélve, hogy a pillantások ölni tudnak.

"De addig is..." dorombolja Xavier. Mielőtt befejezhetné, a levegőt lövések robaja tölti meg.

Először az idegeim a végletekig feszülnek, mert ez volt az a hang, amit a szüleim halála követett, aztán közbe szól a racionális felem úgy dönt, hogy kihasználja az elterelést.

Xaviert ágyékon rúgom.

"ÉDES ISTENEM!" kiáltja Xavier, mielőtt leguggol.

Elfutok mellette, egyenesen fel a lépcsőkön. Amikor felérek a legtetejére, Gusztustalan Fickó vár egy gyanús késsel az egyik kezében. "Kiálts egyet nekem," mondja, majd elindul felém.

"AHHHHH!!!!" kiáltom és megtámadom.

Ez meglepte és pont annyit hezitált, hogy nekem legyen időm egy pörgőrúgással kiverni a kezéből a kést, a könyökömmel pedig a zsíros fejére mértem egy csapást. Ewww. Megragadom a vállát, és fejbe rúgom a térdemmel, mire ő elterül. Inogva felnéz rám, és még egy utolsó próbálkozással megpróbál megütni, de én gyorsan levegőt veszek, ahogy az oktatóm tanította, és karate ütéssel a feje oldalát csapom meg. Megint elterül, de valószínűleg nem sokára felkel keresni jeget a fejére.

Egy utolsó próbálkozásképpen, hogy jobban érezzem magam, ráköpök. Sajnos a köpés dolog nem úgy végződik, mint amire számítok, így egy pillanatig csak nyáladzom.

"Ez milyen kiáltás helyett?" kérdezem, mielőtt elfutok remélve, hogy elég menő volt ez a sor.

Sokkal több ember volt itt korábban, mint most - még ha a halottakat is beleszámolom, akkor is, de gondolom csak elfutottak.

Az üveg szinte mindenütt be van törve, a bútorok szétestek és az emberek fel-aláfutnak ott, ahol gondolom a következő szoba van.

Tudom, hogy Blake és Owen is itt vannak. Gyakorlatilag szagolni tudom az egójukat.

De a vér savanykás szaga is érződik a levegőben, ami egy nagyon ismerős fájdalmat okoz a mellkasomban. A puskalövések hangja... A vér szaga... A vörös látványa...

Megállok, mielőtt az előtérbe futnék. Ott, az étkezőszoba padlóján látom meg 1-es és 2-es Majmot. Mindketten lelőve, halottak. Lehet, hogy nem igazán ismertem őket, de érzem, ahogy a szomorúság elönt. Nem voltak rossz fickók... Valószínűleg csak a rossz oldalon voltak... Rossz időben...

De egy olyan városban, ami négy részre van bontva, minden oldal valaki más rossz oldala.

Állok ott, nem mozdulok 1-es és 2-es Majom mellől. Az Isten szerelmére, miért nem emlékszem a nevükre? Így ki fog...? Így ki fogja tudni, hogy ismerték az összes Justin Bieber számot, és hogy valójában kenyérre kenhetőek voltak?

Leguggolok és becsukom a szemem.

"Soha ne mond, hogy soha," suttogom nekik, majd újra felállok.

Ez az én hibám... Nem haltak volna meg, ha nem hallgattam volna arra a hülye Titokzatos Baszakodóra!

Érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe a frusztráltságtól, így amikor meglátok néhány északit beviharzani, az egyetlen dolog, amire emlékszem, az az önvédelmi óráim.

Az első ütés elől elhajolok, és körbe fordulok, hogy végül a kezem a srác állával kapcsolódjon össze. Dülöngélve kerül padlóra. A következő alaknál pisztoly van, de én lehajolok és kisöpröm alóla  a lábait egy erős, nehezen megszerzett rúgással. A fickó lekerült és a fegyvere nem volt nála, egy rúgással a fején mély álomba küldöm.

Felveszem a fegyverét, egy sötét Browning Hi-Powert, aminek könnyű a fogása. Megnézem a töltényeket. Négy. Összesen csak négyre van szükségem, hogy kikerüljek innen.

Egy harmadik alak jön pisztollyal. Túl nyugodtan ahhoz, hogy természetes legyen, célzok és a jobb vállába lövök. Élni fog, de nem fogja mostanában felvenni a fegyverét.

Három töltény maradt.

Kisétálok az étkezőből az előszobába. Két fegyveres ember közelít felém. Megállnak. Nevetnek. Majd felkiáltanak, amikor egy-egy töltény kerül a lábaikba. Hallok valaki mögülem, és egy gyors fordulattal felemelem a pisztolyt, benne az utolsó lövedékkel, készen a lövésre.

"Whoa!" kiáltja Owen.

Leengedem a fegyvert. Eldobom. És a sötétség újra eltűnik.

"Bocsánat," mondom.

"Mi a fene volt ez? Teljesen megőrültél ott! Hol tanultál meg így lőni és harcolni?" kérdi hitetlenkedve Owen.

Megrántom a vállam. "Voltak önvédelmi óráim, és néha az apám elvitt célba lőni szórakozásként," hangzik a válaszom.

"Ez nem az önvédelmi óra volt. Az önvédelem a blokkolásról és elmenekülésről szól. Nem valaki leveréséről és majdnem meggyilkolásáról! Ki vagy te?!" követeli Owen.

Újra vállat vonok, mert tényleg csak a minden vasárnapi önvédelmi óra tette. A családom egész átlagos volt. "Csak egy lány vagyok, aki szeret festeni," válaszolom, "És az apám azt akarta, hogy képes legyek megvédeni magam."

"Akkor egyértelműen nem akarom megismerni apádat," nevet Owen.

Elcsöndesedek.

"Várj... sosem magyaráztad el, hogy miért az unokatestvéreddel élsz..." teszi hozzá.

Nem válaszolok semmit, mert az ikrek hirtelen befutnak. "Mennünk kéne," mondják, majd kifutnak a bejárati ajtón.

Visszanézek Owenre. Vér van a kabátján. Egyértelmű, hogy nem a sajátja, így rábámulok, mert megölték 1-es és 2-es Majmot. Olyan embereket ölnek meg, akiket nem is ismernek, és akiknek valószínűleg családjaik voltak.

"Te, Arany, nagyon könnyen megoldod, hogy a megmentőid gyengébbnek érezzék magukat. Először, amikor az első napon mentettelek meg a két alaktól, és most itt. Mi vagy te?" kérdi.

"Nem hülye," válaszolom, amikor Blake befut.

Rábámulok, mielőtt kifutok a házból.

A vezetők azon veszekednek, hogy kinek az autójában kéne utaznom, de én egy szemforgatás kíséretében bemászok abba, ami üresben állt, benne Jessy-vel. Ez az a Lexus, ami a suli második napján követett, így egyértelmű, hogy Blake dühös, amikor Liam beszáll, hogy elfurikázzon minket.

Persze, úgy tűnhet, mintha a Nyugat és Kelet közül inkább az előbbit választanám, de igazából mindketten csak megjátsszák, hogy tetszem nekik, és mindkettő egy egoista fasz, valamint mindketten egy csomó embert öltek meg azért, hogy visszaszerezzenek. Az a sok vér...

"Köszönöm Istenem, hogy végre itt vagy!" kiáltja Jessy.

Lynch is az autóban van, és ő is nagyon boldognak tűnik. A holdfényben a tizenöt éves fiú nagyon aranyosan néz ki a göndör hajával.

"Nyugi, Jessy, biztonságban vagyok," válaszolom.

"Nem, kit érdekel a biztonságod! LYNCH KÉPTELEN ABBAHAGYNI A BESZÉDET. Beszélj hozzám, hogy ignorálni tudjam őt, és végre elmenjen!" mondja.

"Hé, nem is beszélek túl sokat!" védekezik Lynch.

"Épp most mondtad el a tudományos módszerét a hajad mosásának úgy, hogy göndör legyen," vág vissza Jessy.

Az unokatesómra nevetek, mert látja, mennyi feszültség gyűlt fel bennem, és komédiával akarja enyhíteni ezt az egészet. Visszanézek Lynch-re. "Te nem vettél részt a harcban?" kérdem.

Lejjebb süllyed az ülésén, "Ja, Blake arra kötelezett, hogy itt várjak, mert elvileg túl fiatal vagyok," mondja.

Mosolygok, majd megint Jessy felé fordulok. És aztán a mosolyom el is tűnik, ahogy megint visszagondolok 1-es és 2-es Majomra... Arra, hogy valószínűleg családjaik voltak, és ezt Blake és Owen elvették tőlük...

"Nem tetszik ez nekem..." vallom be, "Néhány ember nem érdemelte meg a halált..."

"Szerinted miért hagytam ott a bandaéletet?" kérdez vissza Jessy.

Végre megértem. Ez nem izgalmas, és nem is egy nagy kaland. Ez veszélyes és kegyetlen és annyira nagyon rossz. Senkit nem érdekel, ha valaki meghal, és ez egyszerűen beteg.

"Nem akarom, hogy bármi közöm legyen ezekhez az emberekhez," mondom Jessy-nek.

Liam, aki épp elhajt velünk a vérengzés helyszínéről, felröhög. "Ez nehéz lesz, figyelembe véve, hogy Blake megnyerte a versenyt, amin NA csalt. A holnap estét veled fogja tölteni," mondja Liam.

A szívem kihagy egy ritmust.

Ezek a srácok sosem állnak le... Ha nem mondom el nekik Xavier tervét, arról hogy meg akarja ölni őket, az Észak fog irányítani. Ha Blake-be 'szeretek bele', akkor a Nyugat fog irányítani. És ha Owenbe 'szeretek bele', akkor pedig a Kelet fog irányítani.

Nem igazán tetszik egyik választásom se...

De Blake és Owen épp most öltek meg olyanokat, akik nem feltétlen érdemelték ezt meg - még akkor se, ha valamilyen szinten elraboltak. Xavier csak meg akar tőlük szabadulni. És Blake tényleg felnyitott néhány sebet tegnap este a szüleimmel kapcsolatban...

Xavier gonosz, de Blake és Owen is az a maguk, álcsábítós módjukon. Most az a kérdés, hogy ki a legkevésbé rossz...

"Hadd töltse velem a holnap estét," mondom végül igazából senkinek.

"Nem lesz neki sok hátra úgysem," teszem hozzá, biztos ami biztos.

Ééééés itt is van a következő rész is. Remélem, ez is tetszett.