Péntek van, már csak egy perc, és vége a napnak.

Vissza kell fognom magam, nehogy elkezdjem skandálni: 'Nyár, nyár, nyár', mert a High School Musical rajongókat nem épp tárt karokkal várják a gimiben, és valójában a megfelelő inkább az 'Ősz, ősz, ősz' lenne, de ez azt okozhatná, hogy azt hinnék a többiek, hogy az a gonosz ember vagyok, aki meglátott egy ősz tanárt, és erre akarja felhívni a figyelmet.

Ma a tesi az utolsó órám. Tudom, hogy Owennek is ez lenne, de (szerencsére) ő ma nincs iskolában. De másrészt meg az idióta csapata pont annyira néztek, mint Blake és az ő idióta csapata. Oké, Blake csapata inkább bámult azok után, hogy tegnap levertem őket a versenyben. Liam feje felbecsülhetetlen volt!

Próbáltam egész nap elkerülni Blake-et annyira, amennyire csak lehetséges.

'Édesem, tudsz adni egy ceruzát?'

'Nem.'

'Édesem, nagyon bájosan nézel ki ma.'

'Rólad nem lehet ugyanezt elmondani.'

'Édesem, ihatnánk valamit majd valamikor.'

'Van barátom.'

Most komolyan, pont annyira valószínű, hogy békén hagy ez a srác, mint az, hogy abbahagyja a cigizést. Talán ezért tűnik ez a nap ennyire elképesztően hosszúnak.

 "Szóval fogsz menni Cam bulijába?" Kérdi Goromba Jude. Neki is velem van tesije, és több ideig nyavalyog a futás miatt, mint ameddig ténylegesen fut.

"Jah."

"Ez érdekes lesz..."

"Miért?"

"Mert Jane házában lesz megtartva. Ami a város keleti részén van, így hát Owen ott lesz, de Blake nem." Mondja.

"Van egy barátom. Nem érdekel Owen." Szegezem le.

"Owen annnnnyira dögös!"

"Vigyázz Jude, a végén még döglött állatokkal találod magad szemben."

"Azért a srácért bármit megtennék!"

"Bármit megtennék azért, hogy végre békén hagyjon." Vallom be. Komolyan, ha a szüleim tudnák, hogy bandák ügyébe bonyolódtam bele, szívrohamot kapnának. "Akkor fogom megcsalni a barátom, ha - mondjuk - bandavezérré válok, vagy valami ilyesmi." Nevetek. Csak az ötlet maga is képtelenség.

Kezdem még magamat is összezavarni az egész műbarát dologgal. Legközelebb majd azt veszem észre, hogy ezt az embert fogom hívni, hogy mentsen meg.

"Na az érdekes lenne." Mondja Goromba Jude.

Megszólal a csengő - megment attól, hogy válaszolnom kelljen Goromba Jude-nak. Esküszöm jobban szeretem, ha a menő lányok gorombák. Nem kíváncsiskodók. Gyakorlatilag kisprintelek a parkolóba, és hagyom, hogy az arcomon egy nagy mosoly jelenjen meg annak láttán, hogy Jessy már vár rám.

"Helóóóó Csajszi!"

"Mizu Lúzer!" Köszönök vissza.

Behuppanunk a Fordba, és hazahajtunk. Most szerencsére senki nem érez késztetést arra, hogy kövessen bennünket.

"Ki áll készen a hétvégére?!" Kiáltja Jessy, miután bekapcsolja a rádiót. Nem ismerem fel a dalt, de egy szórakoztató, boldog szám, így valószínűleg egy perc múlva már énekelni fogom.

"ÉN!" Válaszolom.

"Ki áll készen a bulizásra?!"

"Én!"

"Ki áll készen arra, hogy valószínűleg rossz döntéseket hozzon!?"

"Én...?"

"Kivel fog valami olyasmi történni, ami miatt azt is megbánja, hogy egyáltalán eljött, de aztán néhány éven belül úgy fogja gondolni, hogy 'eh, nem is volt olyan rossz', mert lesz egy jó férjed, és a gyerekeidet majd viszed focizni!?"

"Uhh... még mindig én?"

"Asszem elvesztettem, hogy mire akartam ezzel kilyukadni, de HOGY A FENÉBE NE! úGY FOGUNK BULIZNI, MINTHA 2020 LENNE! Mert akkor már mindketten tényleg ihatunk legálisan, és egyetemre fogunk járni, és több tapasztalatunk lesz a bulikkal..."

Ötletem sincs, hogy erre hogy kéne válaszolni, így a mosolygás mellett döntök.

"Nem vagyok épp formában ilyen téren egy ideje." Jessy magyaráz, és most nevetünk.

Amikor Jessy-vel a házhoz érünk, felsprintelünk az emeletre, a szobájába sietünk, és az ágyára kiterített választási lehetőségeinket szemléljük. Jessy-nek egy ruha és egy szép fehér ujjatlan közül kell választania. Jessy-ről van szó, úgyhogy tudom, hogy az ujjatlanra esik majd a választása.

"Uh... én az ujjatlanban megyek..."

És hivatalosan is jövőmondónak állhatok.

Az én választási lehetőségeim különböznek ettől. Van egy rövid piros ruha, vagy egy bézs kezeslábas, mindkettő Jessy szekrényéből. És aztán még van egy fekete virágmintás ceruzaszoknyám egy halvány piros virágmintás ujjatlannal, amik az én szekrényemből vannak.

Őszintén már meg sem lepődöm, amikor a telefonom rezgése egy üzenetet jelez Titokzatos Baszakodótól - azt mondja, hogy a ceruzaszoknyát válasszam. El kell kezdenem kamerák után kutakodnom a házban. Istenem, most már nem fogok tudni úgy öltözni, hogy ne jelenne meg a fejemben az a gondolat, hogy valaki néz!

Válaszolok Titokzatos Baszakodónak, és megkérem, hogy hagyjon fel az utánam való kémkedéssel. Vagy legalább akkor ne nézzen, amikor öltözök.

Nem kapok választ.

"Ki volt az?" Kérdi Jessy, amikor idegesen kifújom a levegőmet.

Visszanézek az unokatesómra. "Uhh..." Talán most kéne elmondani neki?

"Hát igazából fogalmam sincs. Egy ismeretlen számtól kapok üzeneteket." Kezdem, majd elmesélem neki az egészet. Elmondom neki, mert tudom, hogy nem lenne egy okos húzás ezt titkolni Jessy elől, amikor lehet, hogy tud segíteni.

"ÉDES ISTENEM, A BANDÁK FOGADÁST KÖTÖTTEK RÁD?!" Kiabálja, amikor végeztem.

"Jah... de nem olyan rossz, mint amilyennek hangzik! Azt mondtam nekik, hogy van barátom, és azt se tudják, hogy én tudok erről." Próbálom magyarázni.

"AMBER, EZ NEM MEGLAPULÁS!"

Ugh, tudtam, hogy ezt fogja mondani. Sóhajtok és így szólok: "Jessy, nagyon szükségem lenne a segítségedre..."

Jessy végre lehiggad - észreveszi, hogy a sok viccelődés mögött, ténylegesen sok stressz ér.

"Ki találunk valamit." Mondja.

"Köszi Jessy..."

"ÉS MEG FOGJUK TALÁLNI AZT A PERVERZ TITOKZATOS BASZAKODÓT IS!"

"Nyugi."

"Bocsi."

Nevetünk egy kicsit azon, hogy mennyire fura is minden. Ez a harmadik napon Tygerwellben, és már nagyobb szarban vagyok, mint ami emberileg lehetséges lenne. Szerintem a balszerencse-szindrómám ötös stádiumú.

A nap hátralévő részében átöltözünk (én a ceruzaszoknyát választom a virágos felsővel), és megcsináljuk a sminkünket és a hajunkat. Nem vagyok egy túlságosan sminkelő típus, így egy kis szemceruza és szájfény után el is kergetem Jessy-t.

Azonban Jessy úgy néz ki, mintha most lépett volna ki az Top modell leszek képernyőjéből.

"Jessy, dögösen nézel ki!" Jelentem ki.

"Én, dögösen? Láttad magadat?! Le kéne ráznunk a bandákat. Nem bevonzani őket!" Neveti.

"Whoops" Mondom mielőtt elindulnánk le a lépcsőn.

Oké, talán nem a whoops a megfelelő. A 'Nos, Titokzatos Baszakodó mondta, hogy tegyem ezt, így hát ezt csinálom, mert valószínűleg ezzel alátámasztom a hülye szőke sztereotípiát' lenne az ideillő.

Amikor a konyhába érünk, Anton bácsi és Tessa néni épp sütnek valamit. Egyikőjük sem dolgozik péntekenként.

"Elmegyünk!" Mondja nekik Jessy, amikor elmegyünk mellettük.

"Jó szórakozást!" Mondja Anton bácsi, de Tessa néni koránt sem ilyen lelkes.

"Várjatok csak." Mondja. Megállunk, és feléjük fordulunk. "Hová mentek?" Kérdezi.

"Egy buliba." Hangzik Jessy válasza.

"És ki mondta, hogy elmehettek?"

"Apa."

Tessa néni a férjére néz. "Azt mondtad nekik, hogy mehetnek?" Kérdezi hitetlenkedve.

"Uh... ja?" Válaszolja Anton bácsi.

"Legalább elbeszélgettél velük?"

"Igen." Mondja, és Tessa néni egy pillanatra boldognak tűnik, majd a férje hozzáteszi: "Elbeszélgettem velük arról, hogy sikerült megfőznöm a tésztát. Persze a vizet elfelejtettem, de én a félig-teli-pohár srác vagyok, ezért úgy érzem, hogy ezt meg kéne ünnepelnünk."

Tessa néni megpróbálja a homlokán lévő ráncokat elsimítani. "Egy gyerekhez mentem feleségül."

"Az nem legális." Nevet Anton bácsi.

"Életemben egyszer felelős szülőként akarok viselkedni, erre jössz te, és azt mondod nekik, hogy mehetnek, és bármennyi aggodalom nélkül." Sóhajt.

"Gyakorolhatjuk a szülői hatalmunkat akkor, amikor visszajönnek, ha akarod? Leolthatjuk az összes lámpát, és a nappaliban várjuk majd őket, és azt mondjuk, 'hol voltatok', amikor belépnek? És még egy macskát is simogathatunk, hogy még hitelesebb legyen. Van macskánk?"

"Nincs."

"Vennünk kéne egy macskát."

Valamikor, az Anton bácsi és Tessa néni között folyó vita közepén, Jessy és én kilógunk. Azok ketten nagyon cukik együtt, de az ilyen vitáik órákig is eltarthatnak.

Amikor a garázshoz érünk, azt mondom Jessy-nek, hogy mehetünk a BMW-vel. Egy pillanatra elveszíti a fejét, majd sikerül lenyugtatnom és beültetnem az autóba.

"Oh Istenem, oh Istenem, tényleg ezzel az autóval megyünk!"

"Igen Jessy, tényleg." Mondom és kitolatok.

"Mehetünk a suliba is a BMW-vel?"

"Nem."

"Szépen kérleeeeeeeek?"

"Talán."

"Éljen. Nagyon-nagyon szépen köszönöm!"

A szememet forgatom.

Jessy-vel mellettem a kocsiban nem okoz problémát Egyszerű Jane házát megtalálni. Úgy tűnik, hogy a menő lányok mindig Egyszerű Jane házában tartják a bulijaikat. Feljegyzem magamnak, hogy kérdezzem meg Jane-t, hogy csak azért tartozik-e a menő lányok közé, mert az ő házát használják. Biztos nagyon jó ház lehet, gondolom magamban.

Amikor a város gazdagabb negyedébe érünk, és behajtunk a bejárati kapun, tudom, hogy jól gondoltam. Ezt még inkább megerősíti az, amikor meglátjuk a hatalmas, világos színű villát a hosszú felhajtó végén. Majdnem olyan lenyűgöző, mint az enyém volt, amikor a szüleim még...

A basszust idehallom, és a házban dübörög a zene. Hogy fogok bárkit is meghallani, amikor bent vagyunk? A hangos zene nem hasznos. De mondjuk valószínűleg ilyen bulikon nincs is túl magasröptű beszélgetés.

"Wow, jó sok autó van itt!" Mutat rá Jessy.

Így is van, több autó nyomorog a hatalmas füves terület előtt, mint amennyit meg tudok számlálni. A piros poharak (, mivel ez az általános színe a bulikon lévő poharaknak) már beterítik a füvet, és az emberek körülöttük botorkálnak. Emberek, még este 8 sincs, mondom pár részeg lánynak, akik mellettünk mennek el.

Kék Szajkót a tömegtől kicsit távolabb parkolom le, mert nem akarok részegeket tudni a babám közelében. Végre megint figyelek rá.

Jessy és én kiszálunk az autóból, és pár srác füttyviharral halmoz el minket. Nem tudom, hogy nekünk, vagy a kocsinak szól-e. Bárhogy is legyen, sikerül a göndör hajamat szétteríteni a fejemen, amikor hátra akarom dobni.

Olyan béna vagyok.

"Menjünk!" Siettet Jessy, és besétálunk a házba. Én egy pár fekete bokacsizmában vagyok, míg Jessy fehér magassarkúja a sóderútba süpped. Ha! Nem én vagyok az egyedüli idióta errefelé.

Amikor elmegyünk egy ismerős ezüstszínű Lamorghini mellett, ideges leszek. Owen itt van...

Jessy kopogtat az ajtón, és egy részeg srác kinyitja nekünk. Meg akarja kérdezni, hogy meg vagyunk-e hívva, de ehelyett inkább végignéz rajtunk, és mutatja, hogy jöjjünk be. A zene most még hangosabb.

De nem elég hangos ahhoz, hogy elnyomja néhány közeledő sportautó hangját.

Megfordulok, hogy megnézzem, ki az, és a vér kiszalad a fejemből, amikor meglátom a fekete Bugattit.

A mai nap NEM fog jól végződni.

Hatalmas bocsánatkéréssel tartozom. Óriási szünet volt elnézést. Ez egyrészt technikai problémából, másrészt idő hiányból adódott. De most már visszatértem és a 2 heti 1 update-et szerintem most már tudom tartani.