Fiktív egyperces humormorzsa arról, hogy Lugosi Béla miért nem nyerte meg a világháborút az Osztrák-Magyar Monarchiának

Agymenésem, ami az eddig általam adott, leghosszabb címet viseli - túl is lépte a fenti karakterlimitet -, az alábbi információnak köszönhető:
Lugosi Béla a világháború alatt önkéntes véradó volt, ami hatalmas poén. (Mivel szolgált az osztrák-magyar hadseregben, valahol nyilvánvaló, hogy vért is adott, katonaként finom nyomatékkal talán még kötelezték is rá, de akkor is poén.)
Arra gondoltam, hogy milyen lett volna, ha beöltözve megy vért adni, például egy félmosollyal súgja oda a nővérkének, hogy a vér eredetét ne kérdezze.
Itt szabadult el a fantáziám a folytatásról, amiben tényleg Draculaként gondol magára - sőt az is.

🦇🦇🦇

A nővér rezignáltan válaszol:
- Nem is kérdeztem. Vércsoportja?
- Ööö... Most éppen?
Nővérke felvonja a szemöldökét:
- Mikor máskor?
- Tudja, az a helyzet, hogy... nem kérdeztem.
- Ezt nem szokás kérdezni, mert általában megmondják és rajta van a papírokon.
- Igen? Hát nekem nem mondták és papírokat sem adtak, az ismeretségünk... viszonylag rövid volt, ennek a dolognak általában ilyen a természete - von vállat Béla.
A nővérke felsóhajtva támaszkodik a kartotékra, amit éppen töltögetett:
- Szóval azt akarja mondani, hogy nem tudja, mi a vércsoportja?
- Nos... van esetleg valami, amit jelenleg preferálnának?
Pillanatnyi csend támad. A nővérke egyébként unott, enervált és végtelenül fáradt arckifejezése a beszélgetés alatt csak hangsúlyosabbá vált, és ha Bélának tippelnie kéne, semmilyensége épp most éri el a csúcsot - bármit is jelentsen mindez.
A kérdés váratlanul bukik ki a nővérkéből, mint ahogyan a vér buggyan fel olykor az áldozatok torkából:
- Mégis mit tenne, ha lenne?
- Semmit sem ígérhetek, de szem előtt tartom az igényüket és igyekszem majd utánajárni az ügynek.
- Tudja mit? Akkor most nem írok semmit a kartotékra. Lepjen meg! Úgy is olyan unalmas az életünk a háború közepén.
- A meglepetést garantálhatom. Az én véremtől a katonák halhatatlanok lesznek!
- Ha maga mondja.
Béla értetlenül pislogva nézi, ahogyan a nővérke magára veszi a kesztyűket:
- Kicsit... több lelkesedésre számítottam... Elvégre megnyerem magunknak a háborút.
A nővérke bizalmasan felé hajol:
- Azt a plakátot ne tessék szó szerint venni - feleli színtelen hangon. - Természetesen a véradással ön is segít a hőseinknek--
- Maga nem érti--
- Dehogynem értem - bontja ki az injekcióstűt.
Béla indokolatlanul szédülni kezd a hatalmas tűhegy láttán.
- Az én vérem tényleg... Azt hova fogja szúr...
Béla szemére, mi több, örökéletére - miként a háború kimenetelére is - hirtelen sötét árnyékot vet a tény, hogy amennyire ártalmas Béla számára a napfény, ugyanannyira féli a tűt.

Vége

🦇🦇🦇

Lugosi egyébként, amikor a háború zajlott, még nem játszotta Dracula szerepét, az először 1927-ben lett az övé egy Broadway darabban, így az ötletem Béla poénkodásával és ezekkel a körülményekkel nem valósulhatott volna meg, de egy fikció kereteibe még belefér, és szeretem a "mi lett volna, ha" kérdését piszkálgatni.

Elvetemültségem védelmére álljon itt még egy gondolat Kálloy Molnár Pétertől, aki remekül ért a humorhoz: egy vicces jelenet akkor lesz a leghumorosabb, ha az, aki a humorfaktort adja, (hogy idevágó jelzővel éljek) véresen komolyan veszi saját helyzetét.
Én pedig imádom annak a gondolatát, hogy az én Bélám valóban és a legeslegkomolyabban Dracula még egy enervált környezetben is, távol a sötét árnyakkal teli kastélyától, a nagytotálban bemutatott, kontrasztos sziluettektől, hideg kőfalú labirintusoktól, fullasztó elmúlástól és az örök függőség kínjától embertelenné vált csendtől. Egy véradás mindezek után semmiség a nagy Draculának. Nem igaz?

🦇🦇🦇

Ezzel a kis egypercessel kívánok Boldog Halloweent / Mindenszenteket és Halottak napját / stb. - ki-ki válassza ki azt, amelyik számára releváns. 💜🧡🖤
Menjetek és vámpírkodjatok, vérfarkaskodjatok, szellemeskedjetek, boszorkánykodjatok! Eresszétek ki magatokból a természetfelettit - ilyenkor ezt senki sem fogja furcsának találni. ;)

Köszönöm Nektek, akik még velem vagytok, hogy olvastok és kitartotok mellettem; szeretek veletek közösen szórakozni! 💜
És bár nagyok a kihagyásaim, elég valószínű, hogy sosem fogok teljesen eltűnni. 💜