A város minden boltjából és étterméből karácsonyi zene szállt, miközben a kis Susan az utcát járta a tíz centis hóban. Karácsony napja volt. Az utcán még tömeg hömpölygött, mindenki próbálja beszerezni az utolsó, éppen most eszébe jutott ajándékot, hogy aztán hazaérve ünnepi lakomát üljenek. Susant nem érdekli a karácsony. Három éve már, hogy utoljára karácsonyt ünnepeltek a családjával, még csak hét éves volt akkor. Jómódban és boldogan éltek, de alig egy év alatt, minden megváltozott. Nem volt több jómód, nem volt boldogság, az egyetlen ami töretlen maradt, az a szeretet. Három év alatt, 10 éves korára Susan már régi ismerősként üdvözölte a csontig hatoló hideget, amit vékony, szakadt ruhája nem tudott megfogni, valamint az éhséget, hisz' már az is csoda volt, ha minden nap enni tudott. Karácsony napján még csak egy napja éhezett. Édesanyja ezzel szemben három napja, mióta az apja kiment az ajtón, hogy azóta se térjen vissza. Az utcán sétálva vágyakozva nézte a csillogó kirakatokat, néha percekig állt egy-egy étterem előtt, és csak szívta magába az illatokat. De illatokkal nem lehet jól lakni.

-Hát te mit csinálsz egyedül az utcán? - szólt hozzá egy rendőr.

-Csak sétálok.

-Karácsony van. Menj haza szépen és legyél a családoddal.

Hazamenni. Miért? Nem várja meleg étel, nem várja ajándék. Ez is csak egy olyan nap mint a többi, és otthon amúgyis unalmas. Nincs tv-jük, nincsenek könyvei, nincsenek babái. Egyetlen társasjátékát persze elő tudná szedni..., de kettesben az édesanyjával ez sem túl izgalmas. Kell egy harmadik személy... az édesapja kell. 

Persze hiába minden ellenérv, ha a hideg szél átfúj a ruháidon. Susan lassan hazaindult, ott legalább a szél nem fúj. Messziről észrevette már, hogy valami furcsa, hisz' a kéményükből füst gomolygott. Az ajtót kinyitva megcsapta egy illat, oly' intenzíven, hogy mozdulatlanná dermedt.

-Csukd be azt az ajtót lányom, kihül a lakás. -szólt egy hang.

Susan becsukta az ajtót és ránézett apjára, aki az asztalnál ült egy széken, majd ránézett anyjára is, aki pedig a konyhában sürgölődött. Szinte úszott a levegőben, ahogy rohant apja ölébe. Megérkezett végre.

-Hol voltál? -kérdezte Susan.

-Segítettem a Jézuskának, kihordani az ajándékokat. Nézd csak, minket sem felejtett el.

Egy karácsonyfa. Nem nagy és nem fényes, de mégis csak egy karácsonyfa. A karácsonyfa alatt pedig egy doboz, rajta Susan nevével. Ajándékot kapott.

-Kibonthatom apa?

-A te neved van rajta, úgyhogy bontsd. De siess, mindjárt vacsora. 

-Vacsora? Tán csoda történt?

-Csak egy kis karácsonyi csoda. A Jézuska bőkezű volt velünk. És esküszöm neked kicsi lányom, mától mindig lesz étel ebben a házban.