Ezt a mondatomat követően csak csendben álltunk és vártuk, hogy valaki megtörje a csendet. Láttam rajtuk, hogy kicsit zavarja őket a csend. Különösen a szőkét. Szinte látni lehetett, hogy megy fel benne a pumpa. De abban a pillanatban mikor durrant volna és megszólalt volna, más törte meg a csendet. Egy fülrepesztő riasztó hangja volt az. Mindhárman készenlétbe ugrottak.

- M-mi történik? – kérdeztem ijedten.

- A gyengélkedőre kell mennünk! Sebesültet hoztak!- tájékoztatott Todoroki.

Ezzel mindhárman az ajtó felé indultak. Én egy pillanatig hezitáltam volna de Midoriya elkapta a csuklómat és magával rántott.

- Most megnézzük mire vagy képes. - ment mellettem Bakugou.

Erre nagyot nyeltem, mert még sosem használtam tudatosan ezt az erőmet. Nem szabad elfeledni, hogy kevesebb, mint egy napja tudok a létezéséről. Féltem. Ahogy közeledtünk a gyengélkedő felé csak az járt a fejemben, hogy mi van, ha olyan sebesültjük van, akit ha nem tudok meggyógyítani ott fog előttem meghalni. Ettől rettegtem a legjobban.

Beléptünk abba a nagy szürke terembe ahol nem sokkal korábban felébredtem. Egyből nem tűnt olyan üresnek, mint mikor legutóbb itt voltam. Sok ágyra új sérültek érkeztek. Elborzadtam a látványtól és nem tudtam megmozdulni.

- Mi történt? - kérdezte Midoriya az egyik emberét.

- Rajtunk ütött egy új generációs! Állítása szerint a szövetség tagja. Égési sérüléseink vannak!

- Milyen képesség ez? – nézte végig embereit.

- Kék lángokat használt!

- Akkor biztosan a szövetséghez tartozott! – mordult fel Bakugou

- Dabi! Ez a neve, ha jól emlékszem. – Jelentette ki Todoroki úgy, mint akinek volt már dolga azzal a személlyel

- Mennyire súlyos?

- Nagyjából megúsztuk kisebb égésekkel. De...

- Mi az?

- Hatori. Ő állt a legközelebb.

Ekkor hozták be az említettet. A felső teste szinte ropogósra sült. Fájdalmában csak ordítani tudott. Próbáltak fájdalom csillapítót beadni neki, de annyira vergődött, hogy nem tudták lefogni sem.

- Mit tegyünk főnök?

A lábaim maguktól mozdultak. A hordágyon vergődő férfihez léptem.

- Suzuka-san? – hallottam a nevemet Midoriyától.

- Oi! Ne menj oda! – szólt rám a felemás.

- Hé, hallasz!? – majd a szőke is.

Nem válaszoltam csak lenéztem a férfire. Azt láttam a szemeiben, hogy azt kéri, valaki ölje meg, hogy véget érjen az a fájdalom. Végignéztem a sérülésein. A bőre mélyen megégett, vérzett és füstölgött is egyes helyeken. Csak azt éreztem, hogy segíteni akarok ezen az emberen. Nem akarom, hogy meghaljon, mert tudom, hogy ha én nem segítek, akkor valószínűleg nem éli túl. Ez az érzés eluralkodott felettem majd mintha megcsillant volna bennem valami.

- Midoriya sama... – mondtam ki a nevét anélkül, hogy levettem volna a szememet a betegről.

- Igen?

- Ha megint elájulnék, kérlek, valaki kapjon el.

- He? – kérdezték szinte egyszerre mindhárman.

Ezzel kezeimet felé tartottam és az erőm megint a felszínre tört. Tenyereim fényleni kezdtek és láthatóan enyhült a fájdalma is. Leeresztettem a kezemet, hogy a bőréhez tudjam érinteni. Mikor megérintettem megrándult, mint aki azt hitte fájni fog majd. De láttam rajta, hogy nem fájt neki. Sőt! Bőre gyógyulni kezdett a ponton ahol hozzáértem majd fokozatosan terjedt végig egész testén. Kicsit mintha ő is fényleni kezdett volna.

Nem láttam mit csinálnak a körülöttem állók, de éreztem magamon a csodálkozó tekinteteket. És észleltem azt a mély csendet, ami a tettemet követte.

Pár percig mégy így voltunk. Addig tartott, míg teljesen meggyógyítottam a férfit, akit Hatorinak nevezett a másik. Mikor úgy éreztem készen vagyok elvettem a kezeimet tőle. De ez volt az utolsó mozdulat, amit én irányítottam. Lábaim elgyengültek. Fejem zúgni kezdett és látásom is homályosodott. Szédültem majd éreztem, hogy kicsúszik alólam a talaj és zuhanni kezdek. Annyit még hallottam, hogy Midoriya a nevemet kiáltja és mintha éreztem volna, hogy elkap valaki. De a sötétség addigra elnyelte a tudatomat. Elájultam.

Nem tudom meddig voltam eszméletlen állapotban. Csak azt észleltem, hogy kezdek magamhoz térni. Hangokat hallottam magam mellől. Mikor kicsit jobban odafigyeltem rájuk rájöttem, hogy a szőke van mellettem.

- Most komolyan képes volt iderakni mellé őrnek? Ennek semmi értelme sincs. Csak alszik! Miért pont nekem kell rá vigyázni? - morgott mellettem Bakugou.

Ahogy hallgattam egy kicsit a morgolódását lassan mosolyra húzódott a szám. Ezt valószínűleg észrevehette, mert elhallgatott. És csak pár pillanat múlva szólalt meg megint.

- Oi te most ébren vagy? - kérdezte.

Lassan kinyitottam a szemeimet hogy lássa igen.

- Szóval így állunk... És mi a francon vigyorogsz?

- Szép jó reggelt neked is Bakugou sama. - ültem fel lassan az ágyban - Csak azon mosolyogtam, hogy nem gondoltam volna, hogy arra ébredek, hogy mellettem morgolódsz majd.

A szobámban voltam. Első ébredésem az új ágyamban. Meglepően kényelmes. Kipihenten ébredtem. Nem úgy, mint a legutóbbi alkalommal a gyengélkedőn.

- Mennyit aludtam? - néztem kérdőn a szőkére.

- 1 és fél napot.

- A legutóbbi háromhoz képest nem is olyan rossz...

- Tiszta hülye vagy! - kocogtatta meg a fejemet öklével - Csak így nekifogni az erőd használatának, mikor azt sem tudod pontosan, hogyan kell előhívni.

- Bocsánat! Nem akartam bajt okozni.... Csak meg akartam menteni azt az embert. Végül is Midoriya sama ezért tart itt nem?

- De... ezért. De akkor is hülyeség volt! Tudod mennyire megijesztetted Dekut? Alig bírtuk kirobbantani mellőled azt a gyökeret. Ha nem kellett volna elintéznie egy üzletet, akkor most is itt ülne, holott ezernyi más dolga van!

Lesütöttem a szemeimet.

- Nem akarok a terhére lenni! Nem kellett volna itt maradnia. Meglettem volna egyedül is...

- Ezt mondom én is! De hallgat rám az a gyökér? Nem!

Kicsit kuncogtam ezen a kijelentésén.

- Mi olyan vicces?

- Ahhoz képest, hogy pár napja még meg akartál ölni most eléggé egy véleményen vagyunk.

- Kuss! – kapta el a tekintetét rólam.

- Hai! - vágtam rá de a mosolygást továbbra sem hagytam abba.

- Baromi idegesítő tudsz lenni. – fordult vissza.

- Elnézést kérek érte.

- Ne kérj mindenért bocsánatot! Ez a legidegesítőbb benned!

- Értem...

Fújt egy nagyot, hogy kicsit megnyugodjon, csak aztán folytatta a beszélgetést.

- És mit akarsz most kezdeni?

- Nos... szeretnék letusolni ha lehet... végtére is ha jól számolom akkor már öt napja nem tehettem ezt meg...

Ahhoz képest nem vagy szagos. - kicsit szimmogott is hozzá ezért kínosan éreztem magam – Gyere, megmutatom a fürdőt.

- Köszönöm.

Kipattantam az ágyból. És kinyitottam a szekrényt, remélve, hogy van benne valami, amit majd felvehetek, ha letusoltam. Szerencsém volt. Egy fehér ing és egy fekete szoknya volt felakasztva a vállfára. Lekaptam őket és becsuktam a szekrényt.

- Elvileg abban a fiókban kell lennie egy szappannak. - mutatott Bakugou az éjjeli szekrény fiókjára.

Odaléptem és igaza volt. Szappan és törölköző is volt benne.

- Itt nagyon fel vannak készülve az új lakókra...

- Nem éppen. De mivel 3 napot átaludtál ezért Dekunak volt ideje intézkedni.

- Értem.

Kiléptünk a folyosóra és a szőke elkísért a fürdőhöz. Ugyan azon a szinten ahol a hálószobák is voltak helyezkedett el a két fürdő. A folyosó egyik oldaláról a lányoké felé nyílt az ajtó vele szemben a fiúké.

- Kapsz 20 percet, hogy összeszedd magad! Utána jövök érted!

- Értettem! Igyekezni fogok!

- Ajánlom is!

Ezzel elment én pedig benyitottam a női fürdőbe.

Negyed óra múlva készen is voltam, de nem mertem még csak kinyitni sem az ajtót. Inkább az egyik tükör mellett várakoztam és szemügyre vettem magam az új ruhámban.

- Ha jól emlékszem másokon is ilyen volt. Lehet, hogy ez ilyen egyenruha lenne?

Kopogtak.

- Oi! Vörös-szem! Kész vagy?

Egyértelműen Bakugou hangja volt ezért kinyitottam az ajtót. De azért furcsálltam a becenevet, amit kitalált nekem. Bár nem akartam ellenkezni. Ha így akar szólítani, akkor tegye.

- Na, tényleg készen vagy. Gyere.

- Ezeket visszavihetem a szobámba?

- Persze úgy is arra megyünk.

- Rendben. És pontosan hová is viszel most?

- Kapsz valami reggelit. Mert 10 óra van még csak. Aztán intézzük a ruháidat.

- Értem.

A szobám ajtajához érve gyorsan bedobtam a cuccaimat az ágyra és már siettem is Bakugou után, aki nem állt, meg hogy megvárjon.

Elvitt az étkezdébe, ahol gyorsan magamba tömtem pár tükörtojást és pirítóst. Közben figyeltem, hogy mennyire dobol a szőke ujjaival az asztalon. Jelezve hogy siessek.

Reggeli után felvitt arra a szintre ahol a gyengélkedő van. Ez a 0.szint, mint láttam a lépcsőnél kiírva. Magyarán ez a legfelső, de mivel itt sem láttam ablakokat ezért arra következtettem, hogy ez is a föld alatt van.

Aztán egy másik eddig még nem látott lépcsőhöz vitt azon két emeletet mentünk lefelé. Egy olyan folyosóra értünk ahol csak zöld ajtók sorakoztak egymás után. Kb. 6 méterenként.

- Ez az ügyintézők szintje. - válaszolt Bakugou a még fel sem tett kérdésemre - Ha el akarsz intézni valamit, akkor ide kell jönnöd.

- Értem.

Megálltunk egy „Beszerzések" feliratú ajtó előtt. A szőke bekopogott és amint meghallottuk a „Szabad!" kijelentést benyitott.

Bent egy tipikus titkársági szoba fogadott. Nagy íróasztal tele papírokkal.

A falak mellett polcok sorakoztak és rajtuk tele dossziék mappák és egyéb iratok sorakoztak. Az íróasztalnál egy középkorú nő ült fehér ing fekete szoknya vastag piros keretes szemüvegben. Barna haját erős kontyba felkötve a feje tetejére.

- Á! Bakugou! Mi szél hozott erre?

- Deku küldött. Az új lánynak el kell hozni pár dolgot a lakásáról.

Ezzel, hüvelykujjával felém bökött válla felett, hogy rólam van szó. A nő kicsit oldalra dőlt, hogy jobban lásson.

- Üdvözlöm! Hikari Suzuka  vagyok! – hajoltam meg kicsit.

- Jaj! Az új lány, aki megmentette Hatori -kun életét! Gyere bentebb! Máris elintézzük a dolgokat! Bakugou te kapsz 30 percet, amíg nem kell rá figyelni. – hadarta el egyben az egészet.

- Kösz, akkor én itt sem vagyok! - ezzel sarkon is fordult és becsukva maga mögött az ajtót kettesben hagyott minket.

- Ülj le, nagyon egyszerű lesz.

Bólintottam majd helyet foglaltam vele szemben az asztal felém eső oldalához.

- Még be sem mutatkoztam. - jutott eszébe - Linda vagyok Linda Son. Nagyon örülök! - nyújtotta a kezét.

Kezet fogtam vele majd visszaültem a székemre.

- Na akkor Hikari Suzuka  - kezdte bepötyögni a gépbe- először is kérem a lakcímedet.

- -24. Kerület sakura utca 56-os sorház 4. lakás.

- Értem. Szeretnék kérni egy kulcsot tőled.

Átnyújtottam neki a kért tárgyat.

- Köszönöm! És akkor szeretnék kérni egy listát azokról a tárgyakról amiket, szeretnél, ha elhoznánk neked.

Kicsit gondolkozni kezdtem, hogy pontosan mire is van szükségem elvégre is egy jó pár hónapig nem megyek majd haza.

- Adok egy lapot meg egy tollat. Írd össze, amit gondolsz. Ráérünk.

- Köszönöm. - vettem el a lapot és az íróeszközt.

- Mi is kell pontosan...? Az összes ingem, szoknyáim, fehér nemük, zokni, harisnya. A cipőim közül a sportcipőm, a papucsom, a sarum és a topánkám. 3 törölköző, fürdős felszerelésem a polcról. Ágynemű a szekrény alsó fiókjából. A telefonom töltője és a fejhallgatóm...

Felsoroltam még egy csomó dolgot. Köztük a nemrég vásárolt élelmiszereim közül a romlandó dolgokat is. Valamint leírtam, hogy az adott dolgaimat hol találják a lakásban. Ezen kívül leírtam még, hogy a nagylakatomat hol tartom.

Átadtam a lapot és ő gyorsan végigfutott rajta. Meg is akadt a szeme az utolsó részen.

- Mire kell a lakat?

- Szeretnék kérni egy olyat, hogy ha végeznek a pakolással, akkor ezt a plusz lakatot tegyék fel az ajtóra. Azt szoktam felszerelni, ha hosszabb útra vagy időre elmegyek. Biztos, ami biztos.

- Értem. Ezt elintézhetjük neked. Szeretnél még valamit?

- Azt mondta Midoriya sama, hogy a passziváltatásomat az akadémián is el tudják intézni. Megkérdezhetem, hogy hogyan?

- Azt már nem én intézem. De kimégy itt a folyosón és 5 ajtóval arrébb mész és ott el tudod indítani az intézést.

- Értem. Megkérhetem, hogy a folyosóra kijönne velem? Jelölt vagyok, így ott nem járhatok egyedül.

- Ja, tényleg majdnem elfelejtettem. Persze szívesen átkísérlek.

Így is lett. Nagy nehezen, de kiszenvedte magát az íróasztala mögül aztán átkísért a másik irodába. Benyitott a „Hivatalos ügyintézés" feliratú ajtón. Bent egy kevésbé zsúfolt iroda volt. Az asztal mögött egy forgós irodaszékben gubbasztva, egy velem egyidősnek tűnő, sötét rövid hajú lány zenét hallgatott.

- Jirou! Hahó! Ügyfeled van! – szólt rá Linda

A lány nem reagált csak csukott szemmel a zenére figyelt. Linda odalépett hozzá és nyomott egy barackot a lány fejére. Erre morogva tért vissza ebbe a világba.

- Linda-san? Mit az már megint?

- Dolgozol! Akkor ne hallgass zenét!

- Ugyan már egész nap nem volt egy ügyfelem sem! Unatkoztam!

- Akkor sem illik!

- Jaj, fogja már be! Ha nem vállaltam volna el ezt a vackot még mindig magának kéne megcsinálni és akkor sosem lenne semmi időben!

- Egy ilyen kis csitri ne beszéljen így velem!

Csak kapkodtam a fejemet, hogy mi ez a hirtelen jött veszekedés és, hogy hova tűnt az eddig velem kedvesen beszélő Linda. Az előttem lévő veszekedés kezdett eldurvulni, mert Linda előkapott valahonnan egy kést és a Jirou nevű lány felé lépett vele. De nem jutott tovább megakadt valamiben.

Annyira megijedtem, mikor láttam, hogy társa nyakának ugrik, hogy felhúztam egy pajzsot kettejük közé. Addig nem is vettem észre mit csináltam, míg rám nem emelték mindketten tekintetüket.

- Suzuka-kun ezt te csináltad?

- Nagyon sajnálom! - vettem észre magamat - Véletlen volt! Nem tudom irányítani, hogy mikor húzok fel pajzsot! - kalimpáltam kezeimmel magam előtt, de közben valahogy sikerült a pajzsot is eltüntetnem.

Linda eltette a kést és mellém lépett.

- Semmi baj Suzuka-kun. Örülök, hogy megállítottál. Majd szólok Bakugounak ha visszaért, hogy itt talál meg.

- Rendben. Köszönöm!

- Semmiség! További szép napot.

- Önnek is!

Ezzel kilépett a szobából. Én visszafordultam Jiro felé, aki addigra már megint zenét hallgatott. Jobban megfigyeltem és feltűnt, hogy nem egyszerű fülhallgatót használ. Az, amit a telefonjára csatlakoztatott a saját fülének nyúlványa volt.

- Te is új generációs vagy? - állapítottam meg.

Felpillantott rám. Majd kihúzta fülét a telefonból.

- Jó szemed van. - mosolygott rám - Köszi hogy megvédtél attól a szipirtyótól. Minden semmiségért nekem ugrik, mert jobban értek pár dologhoz, mint ő.

- Ugyan...vakartam tarkómat Nem is tudtam, hogy azt tettem...

- Te vagy az új lány, akiről beszélnek a többiek?

- Igen... Hikari  Suzuka nagyon örvendek!

- Jirou Kyouka, de szólíts csak Kyoukanak! Ahogy nézem, egyidősek vagyunk.

- Szerintem is. – mosolyodtam el.

- És miben segíthetek?

- Szeretném passziváltatni magamat a Tokiyo Művészeti Akadémián. Mert nem szeretnék feleslegesen kimaradni...

- Persze hiszen jelölt vagy. Így nem mehetsz ki... Oké akkor nézzük csak.

Odahívott a gépéhez. Elintéztük az online engedélykérést a passziváltatással. És közben beszélgettünk. Kyouka ereje abból áll, hogy a fülein lévő jack csatlakozókkal képes lehallgatni dolgokat és magas frekvenciájú hanghullámokkal szét tud törni dolgokat, meg az ellenfeleit harcképtelenné teheti. Én is elmagyaráztam neki az enyémet, nagyot nézett mikor elmondtam, hogyan is kerültem be. Ő az apja révén jutott be, mert segít fegyvereket csempészni és Kyouka kémkedéssel be szokott segíteni. És elvállalta, hogy az internetes ügyintézéseket megcsinálja, mert Linda san nem ért hozzájuk és nem is akar.

Amíg elintéztük a dolgokat addig össze is barátkoztunk. Aminek nagyon örültem. Kiderült, hogy velem szemben van a szobája, így ha szükségem lesz rá akkor ott is megtalálom.

Onnan már Bakugou vitt el körbevezetett még pár helyen majd visszavitt a szobámba.

Két nap múlva reggel találtam 5 nagy dobozt a szobám ajtaja előtt. Megérkezett a cuccom, amit a lakásomból elhoztak.