Midoriya most tényleg elpirult. Ezen kicsit meg is lepődtem, de nagyon jól esett, hogy így reagált arra, hogy Midoriya samanak neveztem. A fotók kicsúsztak a kezéből és a földön szétcsúsztak. Gyorsan letérdeltem és összekapkodtam őket, míg a zöld fiú továbbra is csak engem nézett döbbenten. Azt nem tudom, hogy mi járhatott a fejében, de nagyon bele volt merülve, mert addig így állt, míg én fel nem egyenesedtem előtte és ismét a kezébe nem adtam a képeket. Mikor megérintettem a kezét összerezzent, akkor eszmélhetett fel.

- Midoriya sama? Jól vagy? - néztem rá aggódva

- I-igen persze! - kapta el tekintetét miközben átvette a képeket - Köszönöm! És elnézésedet kérem amiért ilyen kétbalkezes vagyok...

- Semmi gond. - mosolyogtam rá

- Gyere ideje megkapnod a jeledet. - terelte el gyorsan a témát, majd ismét tartotta a karját, hogy kapaszkodjak bele.

Kiléptünk a folyosóra mentünk egy darabig és bár próbáltam megjegyezni merre mentünk, esélyem sem volt. Felfelé is mentünk valamennyit aztán egy ismerős ajtó mellett mentünk el. Belestem rajta és az volt a gyengélkedő ahol felébredtem.

- Látom felismerted. - mosolygott le rám

- Igen... próbálom megjegyezni mi merre, van... de ez a hely olyan, mint egy labirintus. Ti hogy nem tévedtek el idelent?

- Egy idő után megtanulja az ember. Meg aztán mindenkinek van egy térképe. A te szobádban is kell lennie egynek.

- Értem.

- Mindjárt ott vagyunk. Eldöntötted hova szeretnéd a jelet?

- Már majdnem...

Igazából elfelejtettem, de gyorsan végig gondoltam. Egy olyan hely ahol könnyen el tudom rejteni, de ha kell, hamar fel tudom mutatni. Asszem tudom, hogy hová fogom kérni.

- Megjöttünk.

Egy fehér ajtó előtt álltunk meg. Kinyitotta előttem és beengedett. Közepes helység volt az ajtó mögött, és körben egy hosszú asztal húzódott és a szoba közepén is volt egy nagyobb. Ez utóbbin hatalmas rendetlenség foglalt helyet. Furcsa alkatrészek és szerszámok meg félkész szerkezetek halmaza és kuszasága. Olyan magas volt, hogy nem lehetett átlátni felette.

- Hatsume! Mikor óhajtasz végre rendet rakni ebben a szobában?

- Akkor, amikor egy nagyobbat méltóztatsz adni nekem!

Egy rózsaszín hajú lány lépett elő a kupac mögül. Első ránézésre valami szerelőnek látszott.

- Suzuka- san ő Hatsume Mei a maffia feltalálója és karbantartója. Hatsume ő Hikari Suzuka az új jelöltünk.

- Á! A lány, aki kifogott Kacchanon?

- Igen, de meg ne hallja hogy így nevezed.

- Tudom tudom. Még neked sem engedné meg... Utálja ezt a nevet.

Meglepett hogy annak ellenére is így beszél a szőkéről hogy az mennyire agresszív. Nem úgy tűnt mint aki félne tőle. Nevetett is azon hogy elképzelte mérgesen. Én meg csak pislogtam az a személy nekem olyan traumát okozott hogy ha közeledni hallom remegek. Ő meg itt csúfolódik a háta mögött. Hatsume észrevette hogy kicsit karót nyeltem így már rám terelte a figyelmét. Közelebb lépett hozzám és végigmért.

- Ö-Örülök a találkozásnak Hatsume san. – hajoltam meg kicsit köszöntésképpen.

- Részemről a szerencse! De nyugodtan tegezz amúgy is egy csapat leszünk hamarosan 

- Ig-igaz...

- És eldöntötted hová szeretnéd a jeledet?

- Igen. - bólintottam és a bal kulcscsontomra mutattam - Ide.

- Praktikus hely! Rendben előkészítem a masinát.

- F-fájni fog? – kérdeztem.

- Az attól függ... – vigyorgott hátra a lány.

- Hatsume ne ijesztgesd! - vette ki az eszközt a rózsaszín kezéből és babrált rajta kicsit.

- Bocsi bocsi! Nem kell aggódnod egy kicsit meleg, de nem fog fájni. – magyarázta Hatsume vállaimra téve a kezét hogy megnyugtasson.

- Értem.

- Ezt az eszközt is ő találta fel. - tette vissza az asztalra a zöldhajú - A lényege- kezdte volna el, de a feltaláló közbevágott.

- A lényege, hogy fájdalommentesen hosszan tartó jelzést tegyek vele az illetőre. Tulajdonképpen lebomló festékanyagot juttatok a bőröd alá. Olyan mi t egy tetoválás csak nem tart olyan sokáig az elkészítése és nem tart örökké.

- Értem.

- Na a bébim feltöltött! Gombold ki az inged! Izuku te meg fordulj el! Nem illik nézni!

Midoriya szó nélkül megpördült, mint aki csak akkor jött rá, hogy mit is láthatott volna.

- Szóval pontosan hova is?

Ismét megmutattam neki a helyet. Az eszközt, ami hasonlított egy pisztolyra a bőrömhöz nyomta és az elkezdett dolgozni. Meleget éreztem, ami egyre nőtt a helyen ahol odanyomta, de pár másodperc múlva már készen is volt.

- Így ni. Ott van, egy tükör nézd meg, hogy milyen lett.

Bólintottam és a tükör elé léptem. A kulcscsontomon egy piros karikában kandzsival ott állt az az egy szó hogy Vörös.

赤

Visszagomboltam az ingemet pont annyira, amennyire szoktam, vagyis a legfölső három gombot nem gomboltam be.

Midoriya ekkor már visszafordult.

- Mutasd! - parancsolt rám azért, hogy lássa mennyire gyorsan tudom megmutatni.

Az ing nyakához nyúltam és egy kicsit félrehúztam az anyagot ezzel egyből láthatóvá vált a jel.

- Remek. Mostantól a tulajdonunk vagy!

Mélyen meghajoltam előtte.

- Remélem, hasznomat tudja majd venni Midoriya Sama.

- Hohohó! –lelkendezett Hatsume - Ez a lány tetszik nekem! Máris tudja, hol van a helye. Biztos, hogy ő egy elrabolt lány? Mert inkább tűnik önkéntesnek.

- Tudod hogy olyanokat már jó rég óta nem engedtem be közénk.

- Tudom.

- De Suzuka egyértelműen más, mint az eddigi jelöltjeink. Amúgy gratulálok.

- Hm? – néztem rá kicsit furcsán, mert nem tudtam, hogy kinek gratulál.

- Láttam, hogy teli körrel jelölt. Vagyis csak a hármatoké igaz?

- Igen. – bólintott Midoriya.

- Akkor jó kezekben leszel aranyom.

Kicsit értetlenül néztem rá és ezt észre is vette.

- Tudod, ha csak a szót kaptad volna meg akkor bárki csicskáztathatna közölünk, de így te csak a hármuk parancsait kell teljesítened. Így máris fentebb vagy a ranglétrán.

- Értem... – motyogtam - de én tulajdonképpen nem vagyok tag...

- Ez igaz de még bármi megtörténhet ha köztünk élsz majd.

- Hatsume ha befejezted, akkor bemutatnám Suzuka sannak a többieket.

- Persze menjetek csak! Velem egy darabig szerintem nem lesz dolgod. Az a jel másfél-két hónapot biztosan kibír majd. Utána meg frissítjük.

Bólintottam, hogy értem, majd az ajtó irányába haladó Midoriya után siettem. Következő hely ahova vitt azonos szinten volt, mint a gyengélkedő és Hatsume san „laborja" így nem lépcsőztünk. Ahogy a folyosókat róttuk egyszer megcsapott valami. Levegő. Megtorpantam egy pillanatra és a forrását kerestem. Az enyhe szél mozgatni kezdte a hajamat.

- Valami baj van? – állt meg ő is és visszanézett rám.

- A bejárat közelében vagyunk?

- Igen honnan tudtad?

- Érzem a friss levegőt beáramlani.

- Remek megfigyelő vagy. Mondjuk egy fényképésztől ez el is várható.

Ezt hallva kicsit zavarba jöttem és elkezdtem tekergetni az egyik tincsemet.

- Mehetünk tovább?

- Igen. Bocsánat hogy feltartottalak!

- Semmi gond. Mindjárt ott vagyunk a többiek pedig már odaértek szerintem.

Tényleg nem kellett sokat mennünk. Még egy sarkon befordultunk és egy nagy kétszárnyú bőrrel bevont bronzszegecses ajtó előtt álltunk meg.

- Ez az én irodám. - mondta és kinyitotta a nehéz faajtót.

Bár nehéznek tűnt ő mégis könnyedén nyitott be. Kivételesen nem engedett be maga előtt, hanem nekem kellett bemennem utána. A szoba nagy volt. Körben könyvespolcok sorakoztak a falakat takarva. A padlón vörös szőnyeg hevert az ajtóval szemben egy nagy tölgyfaasztal tele papírokkal és tollakkal. Az asztal mögött nagy bőrfotel. Az egyik sarokban volt meg három bőrfotel köztük dohányzóasztallal. A háromból kettő szék foglalt volt. A felemás és a szőke ott beszélgettek. Pontosabban a szőke valakit éppen szidott, míg a felemás hajú csendben hallgatta, mint akit nem érdekel, miről beszél a másik.

Mikor beléptünk elhallgatott a szőke is és felénk emelték tekintetüket. Én egyből összerezzentem mert azért mégis csak megint a vörös szemek elé kerültem. Aggódtam kicsit de Midoriya testtartása arról árulkodott hogy ha a szőke nekem akar esni azonnal védelmezni fog. Éppen mint pár szinttel lentebb.

- Na, végre hogy ideértél Midoriya. Mi tartott eddig? - kelt fel a székből a felemás hajú.

- Bocs tudod milyen Hatsume. Be nem áll a szája.

- Szóval megkapta a jelet? - jött közelebb a szőke is.

- Igen. Mutasd meg nekik.

- Igenis! - válaszoltam majd félrehúztam az ingemet, hogy jól látható legyen a vörös jel.

- Teliköröset kapott? Micsoda ritka alkalom.

- Én mondtam, hogy azt fog kapni. Edzés után beléjük futottam és Deku elmondta.

- De rátérhetnénk a lényegre. Még lenne ma egykét elintéznivalóm. - tette keresztbe maga előtt kezeit a felemás

- Igazad van. bólintott Midoriya Ideje bemutatni egymásnak titeket. Suzuka san ő Kacchan -

- Deku!!!! – vágott közbe egyből az említett.

- Mivan már? – mordult vissza.

- Te nem tudsz embereket bemutatni egymásnak. - forgatta a szemét a felemás.

Én csak kapkodtam a fejemet, hogy vajon még ma megtudom, hogy ki kicsoda vagy itt leszünk reggelig.

- Akkor csináld te! - Midoriya úgy sértődött meg, mint egy kisgyerek és ezen, nehezemre esett nem mosolyogni.

- Ahogy akarod. vont vállat a másik Akkor kezdjük ott, hogy a kisasszony bemutatkozik rendesen.

- Igen! - rezzentem össze - Hikari Suzuka  vagyok, 21 éves, fényképész hallgató. Megtisztelő találkozni önökkel. - hajoltam meg.

- Mivan te 21 vagy? - nyögte ki a szőke - Nem tűnsz annyinak. És különben is miért magázódsz, ha majdnem egyidősek vagyunk?

- He? - szaladt ki a torkomon miközben felpillantottam.

Kezemet gyorsan szám elé kaptam és kiegyenesedtem.

- Bakugou Katsuki, 25 éves, helyettes Maffiavezér. - mutatkozott be ő is.

- Csak négy évvel idősebb nálam? Ki nem néztem volna belőle, hogy ilyen fiatalon a maffia vezetőinek egyike.

- Miaz? Nem hiszed el?

- N-nem erről van szó! Csak meglepett... A-akkor örülök a találkozásnak! - hajoltam meg megint.

Mikor kiegyenesedtem láttam Bakugou szemében, hogy elégedettebb hogy már tegezem. De még mindig ott volt az a kis pikkelés a korábbiak miatt. Lassan a harmadik személyre vezettem tekintetemet.

- Todoroki Souto, 27 éves, szintén helyettes Maffiavezér. Örvendek! - bólintott a bemutatkozása után.

- Úgyszintén!- hajoltam meg az irányába is.

- Szóval 25 és 27 éves vezérek... kíváncsi vagyok vajon Midoriya hány éves lehet...

- Deku te elmondtad már neki mennyi idős vagy?

- Nem, de velem már az elejétől fogva tegeződött.

- Még szép. - kuncogott Todoroki - Azt hallottam, hogy a gyengélkedőben majdnem kimenekült a világból, mikor meglátott.

- Mert azt hitte, hogy meg akartam öletni Kacchannal.

- Mert ha nem lett volna pajzsa, akkor mit tettél volna? Simán keresztül robbantottam volna a fejét.

- Elrántottam volna a támadás elől.

- Annyira te sem vagy gyors Deku.

- Azt hiszed?

Midoriya és Bakugou civakodni kezdtek nem törődve a rangjukkal és azzal hogy ott vagyok.

- Ne is törődj velük. - lépett mellém Todoroki - Azok ketten amióta az eszüket tudják egymás mellett voltak. Egyidősek is. De Midoriya pár hónappal idősebb. Néha rajuk jön ez a gyerekes énjük ilyenkor meg kell várni míg, megunják.

- Értem... Szóval Midoriya is 25 éves.

Ahogy figyeltem őket nem bírtam megállni, hogy ne kezdjek el rajtuk mosolyogni. Az Aka Maffia két vezére úgy civakodtak egymással, mint két iskolás. Ironikus volt a helyzet. A szemem sarkából láttam, hogy Todoroki csodálkozik kicsit azon, hogy mosolygok, de aztán ő is csatlakozott. Aztán eszembe jutott, ami odalent történt a kihallgató mellett. Kicsit összeszorult a gyomrom, hiszen az a két személy ugyan az mit, akik most előttem civakodnak. De nem tűnt úgy, hogy az a másik énjük előjön most. Mikor már csak morogtak egymásra halkan megszólaltam.

- Eto.... - erre felém fordultak - Szeretnék bocsánatot kérni Bakugou samatól a kedden történtek miatt. És a csütörtöki incidens miatt... és a mai miatt is. - sütöttem le a szemem, de még előtte láttam, hogy mindkét fiú lefagyott azon, amit mondani kezdtem. - Nem kellett volna, olyanba ütnöm az orromat, ami nem tartozik rám! És miattam menekült el az a személy, akivel harcoltál! Nagyon sajnálom! Ha van bármi, amit tehetek, hogy –

- Suzuka san állj meg egy kicsit. - tette Midoriya a vállamra a kezét.

- Midoriya sama?

- Azzal hogy átadtad nekem azokat a képeket, már sokat segítettél. És a karomat is meggyógyítottad.

- De ezekkel Bakugou samanak is segítettem? Mert én nem úgy érzem....

Szemeimet az említett felé vezettem. Még mindig ott állt ledöbbenve, de a tekintetéből nem tudtam kiolvasni, hogy melyik mondatom miatt fagyott le ennyire.

- Mond Kacchan még mindig haragszol rá?

- He? - zökkent ki majd elkapta a tekintetét rólam.

Furcsa volt így látni azt, aki korábban meg akart ölni.

- Már nem haragszok, - kezdte durcásan majd hirtelen megpöckölte az orromat - de még ki kell engesztelned valamivel!

- Állok szolgálatodra Bakugou sama! - vágtam rá egyből.

Bakugounak elakadt a lélegzete, ami furcsa volt. De valamin jobban meglepődtem. Mikor kimondtam, akkor Midoriya is belerezzent. Éreztem, mert keze még mindig a vállamon pihent.

- Valami rosszat mondtam? – érdeklődtem

- Csak annyi, hogy ezek ketten nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy valaki a sama utótagot használja a nevükkel. - lépett közelebb Todoroki.

- És Todoroki samaval is ez a helyzet?

Na, ekkor mindhárman megrezzentek. Ebből tudtam, hogy a válasz igen. Ezek hárman még nem igazán lettek így nevezve.

- Ezt most hagyd abba. - mordult rám Bakugou - Túlságosan udvarias vagy! Vedd már észre, hogy el vagy rabolva! Féljél már egy kicsit!

Én nemlegesen kezdtem ingatni a fejemet, amin mindhárman csodálkoztak.

- Szeretném meghálálni azt, hogy életben hagytatok! Szeretnék a hasznotokra lenni! És úgy illik, hogy tisztelettudóan beszéljek veletek. Még ha tegeződünk is. Szeretném használni a sama utótagot. - mosolyogtam rájuk.

Pár pillanat csent telepedett a szobára. Amit az tört, meg hogy Bakugou odalépet, hozzám megragadta a karomat és az ajtó felé rántott. Kinyitotta az ajtót és kitessékelt rajta.

- Itt állsz és vársz, míg vissza nem engedünk! - parancsolt rám majd bevágta az ajtót.

Én engedelmeskedtem. De még a vastag faajtón és a szigetelésen keresztül is kiszűrődött minden mondat. Főleg a szőkétől.

- Ezt aztán jól megcsináltad Deku! Ez a lány annyira jó, hogy az már fáj!

- Egyet értek Bakugouval. Túlságosan jó kislány ahhoz hogy a maffiát túlélje.

- Egy hétig sem bírja majd ki.

- Töröld az emlékeit és engedd el!

- Nem!

- Midoriya?

- Szükségem van rá! Egy ilyen gyógyítóval olyan előnyre tehetünk szert, ami senki másnak nincs! És még valami.

- Micsoda?

- Annyira meg akarja hálálni, hogy meghagytam az életét. Nincs szívem elutasítani.

- Mikor lettél ilyen nyálas Deku?

- Rendben... legyen...

- Nehogymár te is kezd felemás barom!

- El kell ismerned, hogy a gyógyítása még sokat segíthet. És nem kell féltetlenül tagként kezelned.

- Mert nem is az. Addig, amíg azt a jelet viseli nem teljes értékű tag.

- És van még egy indok, hogy maradjon.

- Micsoda?

- Ha a szövetség tényleg háborút akar indítani itt vérontás lesz. És nélküle hamar emberhiányba kerülhetünk.

- Igaz. Azok az állatok nem tisztelnek semmit.

- Jólvan legyen. De ha itt fog könyörögni, hogy elege van belőle, akkor én előre szóltam!

- Most már visszahívhatod.

Pár pillanattal később már nyílt is az ajtó és a szőke hajkorona megjelent a nyílásban.

- Remélem nem hallgatóztál!

- Hangszigeteltnek tűnik nekem ez az ajtó.

- Szóval nem. Gyere be!

Visszasétáltam, mint aki nem hallott egy szót sem az előző beszélgetésből. De most már tudtam, hogy mire kell számítanom akkor ha, maradok. És nem szabad megtörnöm!

Mindhárman az íróasztal előtt álltak.

- Megbeszéltük, hogy maradhatsz. – kezdte Midoriya

- Még akkor is, ha nem vagy hajlandó elhagyni a sama-t – folytatta Todoroki

- És ne gondold, hogy könnyű dolgod lesz! Ez nem játszótér! – fejezte be Bakugou.

- Értettem! És köszönöm! Todoroki –sama, Bakugou –sama, Midoriya –sama, már várom a közös munkát! - mélyen meghajoltam – Remélem, elégedettek lesztek velem.