- Ezért találtalak érdekesnek. Te is új generációs vagy! Egy gyógyító! - mondta Midoriya olyan lelkesedéssel, amit nem tudtam hova tenni.

- Gyógyító?

- Amikor megláttam, hogy vörösen izzanak a szemeid egyből gondoltam, hogy új generációs vagy. Aztán megláttam, hogy sokkal gyorsabban gyógyulnak a sebeid, amiket Kacchan okozott neked.

- De ez nem csak annyit jelent, hogy gyors regenerációm van? Miért gondolod, hogy mást is meg tudok gyógyítani?

- Ezért kellett a teszt. Mikor köztem és Todoroki között álltál és Kaccan rád támadt különleges dolgot tettél.

Én csak lefagyva néztem a zöld szemeibe, hogy kitaláljam, hazudik e. De olyan őszintének tűnt, hogy nem tudtam elküldeni a francba, hogy szórakozzon mással.

- M-mit tettem? – kérdeztem végül

- A robbanás pillanatában felhúztál magad elé egy pajzsot megvédve ezzel magadat és minket is. Valamint nézd csak!

Elém tett egy dossziét. Orvosi kartonnak tűnt. Az ő neve állt az elején. Midoriya Izuku. Kinyitottam.

- Nézd az utolsó bejegyzést.

Hátralapoztam a végére, ahogyan utasított.

„Beteg: Midoriya Izuku időpont Január 2. reggel 6 óra 12. Diagnózis jobb oldali felkar csontjának repedése. A csont nem mozdult el. Becsült gyógyulási idő 2 hónap."

Elolvastam a bejegyzést, majd a mellettem állóra emeltem tekintetemet. Végignéztem az említett testrészen és nem láttam arra utaló jelet, hogy be lenne gipszelve.

- Azért nem találod a gipszet, mert aznap levették mikor találkoztunk.

- Micsoda? De még nem telt el a 2 hónap!

- A röntgen vizsgálat kimutatta, hogy teljesen összeforrt a karom. Akkor, mikor Kacchan ellen védekeztél, akkor engem is meggyógyítottál. Majd elájultál.

- De ez hogy lehet?

- A tested automatikusan védekezett. Mentette az életedet. De mivel nem tudod irányítani ezért a pajzzsal együtt a gyógyításod is aktiválódott. És aki melletted állt azon használtad is.

Csendben ültem egy darabig, míg megemésztettem a hallottakat és elrendeztem magamban a dolgot.

- "Összegezve. Láttam valamit, amit nem kellett volna. Ezért rám támadt és elrabolt az Aka maffia. Miközben védekeztem és menekültem felébredt az erőm, mert én is új generációs vagyok. Jelenleg a maffia központi bázisán vagyok fogva tartva. És személyesen a vezetőjük kísérgetett engem, majd világosított fel."

- Sikerült megemésztened?

- I-igen azt hiszem, de egy dolgot még szeretnék tudni.

- Mi lenne az?

- Most hogyan tovább? Mert gondolom ezek után nem fognak csak úgy elengedni...

Midoriya arcáról lefagyott a korábbi mosoly. A gyermekded arca eltűnt. Előlépett helyette az, aki ténylegesen vezeti a maffiát. Már nem nyugtatott meg a tekintete. Inkább azt sugallta, hogy minek kérdeztem ezt meg.

- Valóban nem mehetsz el.

Nagyot nyeltem. Az a hang, amin most beszélt ijesztő volt számomra. Félelmet sugárzott.

- De nem foglak bántani - folytatta - abban az esetben, ha azt teszed, amit mondok.

- M-mit kell tennem?

Egy halvány mosoly futott végig arcán a válaszomat hallva, de nem az a megnyugtató fajta. Inkább az, amivel a győztes jutalmazza legyőzött megtört ellenfelét.

- Nagyon egyszerű. Mostantól jelölt tag leszel. Az Aka maffia tulajdona. Vagyis hogy pontos legyek hármunk tulajdona. Kacchan Todoroki és Én fogunk birtokolni és neked azt kell tenned amit, mondunk.

- M - milyen értelemben? - kérdeztem elhaló hangon.

Nem voltam teljesen biztos a szándékaikban. Midoriya akit korábban láttam nem hiszem, hogy tett volna velem bármi olyat... De a szőke, akit Kacchan névvel illetett. Nos, belőle kinéztem volna bármit. A Todoroki azaz a felemás hajú, gondolom...ő róla nem tudtam mit gondoljak.

- Nos. Meg kell gyógyítanod a maffia tagokat. Ez lesz a fő feladatod. De szerintem, ha már egy ideje itt leszel, akkor más dolgokat is el fogsz tudni látni.

Ismét nagyot nyeltem.

- De... én nem tudom, hogyan kell irányítanom az erőmet... - sütöttem le a szemeimet.

- E miatt nem kell aggódnod. a hangja megint a korábbira váltott Megtanítjuk, hogyan használd akaratod szerint az erődet. - még mosolygott is a végére és ezzel megint megnyugtatott.

- Ja és még egy nagyon fontos dolog!

- Igen?

- Mit is jelent az, hogy jelölt tag vagy. Ez annyit tesz, hogy kapsz majd egy pecsétet a testedre. Ez jelzi majd, hogy a miénk vagy. Az, akin rajta van a jel élvezheti a maffia védelmét. De lényegében nem tagok. Lehetsz egyedül a termekben. De a folyosóra csak akkor léphetsz, ki ha valaki kísér téged. Erre meg is kérhetsz valakit, ha muszáj átmenned egy másik terembe.

Bólogattam jelezve, hogy megjegyeztem, amit mondott.

- És akkor...mostantól életem végéig ilyen jelölt leszek?

- Nem feltétlenül. Jelölteket pár év után el szoktuk engedni. Persze csak emlékezet törlés után. És van olyan eset is, hogy valódi tagokká válnak. Viszont ki egy jó darabig nem mehetsz ez biztos.

- Akkor esetleg kérhetek egy olyan szívességet, hogy passziváltatnám magamat az egyetemen... Nem szeretnék feleslegesen kimaradni.

- Ezt el tudjuk intézni. Esetleg valamit otthonról el akarsz hozni?

- Ruháimat. És a-

Ekkor feltűnt, hogy hiányzik még valami.

- A fényképező gépem! Ugye nem tették tönkre!

- Ne aggódj miatta, a többi holmidnál van. Mindjárt megmutatom, ahogyan a szobádat is. Utána pedig bemutatlak a többieknek. És megkapod a jeledet is.

- Rendben.

Nagy kő esett le a szívemről, hogy a gépemnek nem esett baja.

Miután befejeztük a beszélgetést ismét a folyosókra mentünk. Vissza ahhoz a lépcsőhöz, amin lejöttünk. Kicsit megnyugodtam, hogy már nem hallottam a szőke robbantásait. Valamint az is hogy megint az a Midoriya van mellettem, akitől nem félek... még akkor, sem ha kellene.

Már majdnem visszaértünk a lépcsőhöz, mikor a sarok mögött feltűnt egy szőke hajkorona. Összeszorult a gyomrom. A szemem találkozott az ő vörös íriszével. A szőke ott állt és szemeiben egyre gyűlt az őrület.

- Te! Mit keresel itt? - kiáltott rám.

Én félelmemben összehúzódtam elengedve a zöldhajú karját. A szőke ismét felém indult. Hátrálni kezdtem közben elestem és a földön ülve tolattam tovább. Ő egyre közelebb ért hozzám. Behunytam a szemeimet. így csak egy ütés hangját hallottam valamint egy elhaló nyögést. Óvatosan nyitottam ki a szemeimet. Midoriya közénk ugrott és gyomorszájon vágta a rám támadó szőkét.

- Mi- pislogtam értetlenül.

- Jól vagy? - pillantott hátra.

- Deku... mi a faszomat csinálsz? - fogta fájdalmában gyomrát a szőke.

- Ki engedte meg Kacchan, hogy rátámadj? – fordult vissza.

- Tsc!

A zöld hangja ismét átváltott a tiszteletet parancsoló hangnemre. Közelebb lépett a még mindig rogyadozó Kacchanhoz elkapta kék trikójának a nyakát és magához rántotta.

- Nem bánthatod őt! Ő egy jelölt! A hármunk jelöltje! Figyelni foglak! Érted?

A szőke egy „Tsc" hang közben bólintott kettőt, hogy felfogta most már menne a dolgára.

Midoriya elengedte. Amaz sarkon fordult, felvette a sarkon ledobott táskáját és felbaktatott a lépcsőn.

- Nagyon megijedtél? - nyújtotta segítőkészen felém a kezét.

Lassan megfogtam és a segítségével megint talpra álltam.

- Bocsánatot kérek a viselkedése miatt. Mostanában rossz napjai vannak.

- És egy párat én tettem azzá. - sütöttem le a szememet.

- Ugyan ne ostorozd magad. - mosolygott felém majd tovább vezetett utamon.

- "Hiába mondta ezt. Tudom jól, hogy a Kacchan nevűnek igen is azért vannak rossz napjai, mert én azzá tettem őket. Először miattam menekült el az, akivel végeznie kellett volna. Aztán megint feltűntem, és míg keresett felrobbantotta a kikötő egy részét. Aztán most összetűzésbe kerül miattam a főnökével. Aki másodszorra is megmentett. Mert ha aznap nem ő talál meg hamarabb, akkor már biztosan halott lennék. Meg kell hálálnom neki valahogyan. De hogyan?"

- Suzuka -san? - hallottam meg a nevemet.

- Igen?- emeltem rá tekintetemet.

- Minden rendben? Olyan aggódó tekintettel néztél az imént magad elé.

- Bocsánat. Csak kicsit még rakosgattam magamban a helyükre a történteket.

- Értem. Közben megérkeztünk.

És valóban. Egy kékre festett ajtó előtt álltunk. Az ajtón csak egy szám állt 1642. Alatta volt még feliratnak hely.

- Ez lesz a te szobád. Estére már rá is lesz írva a neved.

- Értem.

Kinyitotta az ajtót és beengedett maga előtt. Kis szoba volt, de otthonosnak tűnt. Egy ágy mellette éjjeli szekrénnyel és rajta kis lámpával, egy asztal és két szekrény. Ablak ezen a szobán sem volt. A plafonon egy lámpa világította meg a helységet, ami ehhez képest nagyon világosnak tűnt. Kellemes sárgás színe a falaknak melegséget sugárzott. Az asztalon volt a táskám a mappám és a fényképezőgépem. Odaugrottam hozzá és felkaptam. Körbeforgattam, hogy nem e lett rajta mégis valami sérülés. De látszólag érintetlen volt. Nagyot sóhajtottam nyugtázva ezt.

- Figyeltünk rá, hogy ne érje baj. Értékes régiségnek látszik.

- Az is. mondtam mosolyogva Ilyet már 20 éve nem gyártanak. Még az ükapámé volt.

- Valóban? Biztos szép képeket készít.

- Igen. Ezért is szeretem annyira.

Visszafordultam az asztalhoz. Kinyitottam a mappámat. Előkotortam az aljára elrejtett képeket a robbanásokról. Majd visszafordultam Midoriyához és átnyújtottam neki őket.

- Mik ezek?

- Valamik, amiknek nem kellene a birtokomban lenniük.

Elvette a pár lapot és nézegetni kezdte. Amikor felismerte az egyiken a szőkét leesett az álla. Rám kapta a tekintetét.

- Ezek-

- Azon a reggelen készültek. Nyugodtan megsemmisítheted őket. Én már nem fogom hasznukat venni...

Gondolkodó arckifejezés ült ki a tekintetére. Figyelte még egy darabig a képeket. Majd felváltva azokat és engem.

- Ezeket megmutatom a többieknek is. – hozta meg a döntését.

- Miért? – tudakoltam

- Ez a másik alak aki Kacchannal harcol, még sok gondot tud okozni nekünk. Éppen ezért jó, hogy van róla egy ilyen kép. Ezen elindulhatunk, hogy ki ez?

Csodálkozva néztem rá. Komolyan azt hittem, hogy előkap egy öngyújtót és simán felgyújtja a képeket. De ehelyett a maga hasznára fordítja őket. Kicsit elmosolyodtam ezen.

- Mi az?

- Csak nem gondoltam volna, hogy képes leszek bízni egy maffiatagban. Főleg a vezérükben. De megtörtént.

Mintha egy kis pír futott volna végig az arcán. Bár biztosra vettem, hogy csak belemeséltem. De jól esett, még ha nem is volt igaz.

Visszacsomagoltam a képeimet a mappámba. Majd odaléptem a zöldhajú mellé.

- Innen hova tovább?

- Most fogod majd megkapni a jeledet. Amíg odaérünk, döntsd el, hogy hova szeretnéd. Olyan helynek kell lennie, ahol gyorsan meg tudod mutatni, de könnyen rejtve is hagyhatod.

- Értettem. Ja és gondolom a mobilomat nem kapom vissza még egy darabig.

- Eltaláltad.

- Még akkor sem, ha kiveszitek a kártyát belőle? Úgy csak egy zenelejátszó marad, amivel nem tudok kommunikálni... – próbálkoztam.

- Meglátom, mit tehetek. – mosolygott rám biztatóan.

- Köszönöm.

- Furcsa egy lány vagy.

- Hogy értve?

- Más ember, ha úgy ébred, hogy elrabolták akkor pánikolni kezd, és ki akar szabadulni. Keresi a kijutás lehetőségeit, de te egyszerűen belenyugodva várod, hogy mi lesz. Miért?

- Egyszerű. Szeretném valahogy meghálálni azt, hogy megmentetted az életemet Midoriya SAMA.

Ahogy ezt kimondtam az előttem állónak leesett az álla. Elakadt a lélegzete. És láthatóan elpirult.