Az öcsém, Greg esküvőjén Vincent olyan botrányt csapott, hogy arról hetekig cikkezhetett volna a Próféta. Amúgy is látszott, hogy semmi sincs rendben közöttünk, de mivel a szüleim és mindkét testvérem a muglik között élik mindennapi életüket, nem tudtak semmiről. Szerintem érthető, hogy ezen nem is kívántam változtatni.

Külső szemlélőnek nyilván magától értetődőnek tűnhet, hogy a húgom és az öcsém hozzám hasonlóan félvér. Az igazság ezzel szemben az, hogy hármunk közül én vagyok az egyetlen, akinek jelentkezett a varázslásra való hajlam képessége. A testvéreim félig-meddig kviblinek tekinthetők, bár mivel csak az anyánk birtokol mágikus képességeket, ez sem teljesen igaz. Egyszerűen csak nem örökölték a mágiát, és a mai napig nem tudni, hogy miért. A szüleim nem estek kétségbe, amikor sem Sally, sem Greg nem reptette kiskorában a plüssállatait, vagy nem gyújtották fel a kertet egy hiszti miatt, és nem kerekítettek nagy feneket annak sem, amikor (természetesen) nem érkezett levél a Roxfortból a tizenegyedik születésnapjukon. Egyszerűen hagyták, hogy én beleszokjak a boszorkány létbe, ők pedig mugli iskolában érettségiztek, majd egyetemi diplomát szereztek. Habár nem egy világban nőttünk fel, mindig is közel álltunk egymáshoz. Ők is tudtak a varázsvilág létezéséről, és mivel én voltam a legidősebb, töviről hegyire el kellett mesélnem minden apró részletet, amikor az iskolai szünetekben itthon voltam. Félreértés ne essék, én ezt sosem éreztem tehernek. Imádtam átadni nekik azt a leírhatatlan csodát, amit a roxfortos éveim alatt átéltem. Aznap, amikor hivatalosan is elkezdtem tanítani, hazautaztak egy hétre az egyetemről, hogy engem ünnepeljünk. Rajongásig szerettem a testvéreimet, és nincs annál jobb érzés, mint mikor rájöttem, ők még mindig a példaképüknek tekintenek. A munkánk volt a legnagyobb kapocs hármunk között: mindegyikünk tanár lett, csak amíg én gyógynövénytant oktattam boszorkány- és varázslópalántáknak, Sally általános iskolai tanító lett, Greg pedig magánoktatást vállalt hattól tizenkilenc éves korig a felvételi és érettségi tárgyakból. Amikor bevallották, hogy engem követve választották a tanítást hivatásul, elsírtam magam.

Ennek a szoros kapocsnak megvolt az a hátránya, hogy tudat alatt elvártunk egymástól bizonyos dolgokat. Erre akkor jöttem rá, amikor Vincenttel az esküvőnket terveztük, és eldöntöttem, hogy megkérem Perselust, legyen a tanúm. Mondanom sem kell, teljesen ledöbbentettem, amikor eléálltam ezzel az ötlettel. Egyből rákezdett a szokásos „én ezt nem érdemlem meg" mantrájára, és Mavisre akarta hárítani a feladatot. Pechjére a legjobb barátnőm akkor már napok óta tudta, mire készülök, és kimentette magát azzal a frappáns megjegyzéssel, hogy ő koszorúslány lesz. Így végül teljesült a kívánságom, és az az ember állt mellettem, amikor kimondtam az Igent, akinek a legtöbbet köszönhettem.

Álmomban nem gondoltam volna, a testvéreim micsoda patáliát csapnak ebből. Szerintük egyértelműen közülük illett volna tanút választanom, és a másikuknak koszorúslánynak (Sally) vagy gyűrűhordozónak (Greg) kellett volna lennie. Greg keze többször is ökölbe szorult a veszekedés alatt, mintha meg akart volna ütni, Sally nemes egyszerűséggel hisztériázott, és a fejemhez vágta, hogy én vagyok a földkerekség legönzőbb, legrosszabb testvére. A szüleink akkor közbeléptek, hogy a helyzethez mérten elsimítsák a feszültséget közöttünk, de bevallom, sosem fogom elfelejteni ezeket a szavakat Sallytől. A húgomat anya rángatta el a lánybúcsúmra, kis híján újabb felfordulást okozva. Sally szikrázó szemekkel nézett a mellettem mosolygó Mavisre, illetlenül közel hajolt hozzá, és elég hangosan ejtette ki a szavakat ahhoz, hogy az étteremben mindenki meghallja.

- Szóval te vagy az a kurva, aki ellopta tőlem a koszorúslány szerepét?

Na, igen. Nem voltam hajlandó Sally miatt feladni az elképzeléseimet, és még egy koszorúslányt látni mellettem, hiába sulykolták belém a szüleim, hogy ez a megoldás a békéhez. Apám erre teljesen természetesen közölte, hogy Greg pedig legyen gyűrűhordozó, és voilá! A veszekedés meg sem történt. Gondolkodás nélkül nemet mondtam mindkét felvetésre, mire a szüleim szívták ugyan a fogukat, de nem mertek mondani semmit.

Sallyt azonnal kivezették a helyről (legalább ennyi haszna volt, ha már Mavis az unokatestvére révén elérte, hogy beszorítsanak minket). A nagy napig egyetlen szót sem beszéltem sem vele, sem az öcsénkkel. Megkönnyebbültem persze, amikor a napomon nem kezdtek újabb hisztibe, de nem kerülte el a figyelmemet, hogyan néznek elsősorban a mellettem álló Perselusra. Ahogy ők sem bocsátották meg nekem ezt a (szerintük) magától értetődő dolgot, bennem is sokáig ott volt a tüske amiatt, hogy majdnem tönkretették az esküvőmet.

Három éve, amikor Sally hozzáment Ernie-hez, már megszülettek a hármasikreik, Adriana, Diana és Lindsay. Pers is alig volt még kétéves, folyamatosan figyelni kellett rá. A húgom legalábbis ezzel érvelt, amikor az esküvőjén a leghátsó sorba parancsolt, mintha valami jelentéktelen, tizedrangú unokatestvér lennék. Amikor pedig megláttam Greget a menyasszony tanújának felállított széken ülni, világossá vált, hogy ezek ketten „örök harag"-ot fogadtak velem szemben.

Meg sem lepődtem, amikor Greg mellett kölcsönösen Sally állt tanúként. A felesége, Suellen persze nem értette, miért ültem hátra a szertartás alatt, Greg azonban elfojtotta a további kérdéseit azzal, hogy magam vállaltam, elszórakoztatom Sally és Ernie totyogó kisfiát, Baldwint a ceremónia alatt. Láttam Suellen arcán a kételyt, amit csak tetézett, hogy Vincent és a gyerekeim külön érkeztek, és velem ellentétben a közeli rokonságnak megfelelően a második sorban foglaltak helyet. Pers arca felderült, amikor meglátott. Oda akart rohanni hozzám, de Rosalie visszarántotta, így végül lebiggyedő szájjal integetett. A lányom és a férjem egy pillantásra sem méltatott.

- Aubrey, Boris – biccentett oda Vincent a szüleimnek, akik előttük foglaltak helyet.

Láttam, hogy a szüleim viszonozzák az üdvözlést, és szomorúan néztek hátra rám. Mondtak valamit Vincentnek, de túl messze voltak ahhoz, hogy értsem, mit mondanak. Így inkább tettem, amire az öcsém szerint vállalkoztam, és odaléptem a kisasztalnál rajzoló hármasikrekhez, akiknek minden figyelmét lekötötte az alkotás. Letelepedtem melléjük, és amint Baldwin előmászott az asztal alól, az ölembe ültettem, és fittyet hányva a szertartásra szórakoztattam mindenféle grimasszal, csiklandoztam és lovacskáztam vele.

Igyekeztem meghúzni magam, ami a vacsora végéig sikerült is. A gyertyafényes keringő közben azonban odaléptek hozzám a szüleim, és követelték, hogy azonnal mondjam el, mi folyik itt.

- Csak idősek vagyunk, nem hülyék – dühöngött apa. – Vincent úgy kerül téged, mintha leprás lennél. Rosalie rád sem nézett egész nap, és Perselust is visszatartja, ha oda akar menni hozzád. Vincent úgyszintén ráparancsol, hogy maradjon a helyén, ha észreveszi, hogy téged néz. Azonnal mondd el, mi történik, Halley!

Az ajkamba harapva ráztam a fejem, jelezve, hogy belőlem egy szót sem fognak kihúzni.

- Majd én elmondom, mi történt.

Vincentet még sosem láttam annyira visszataszítónak, mint amikor önelégült mosollyal rám nézett, aztán a szüleimhez fordult, és kimondta azt az egyetlen mondatot, amit soha többé nem akartam senki szájából hallani.

- Halley megölte Perselus Pitont.

A keringőzene éppen egy másodperccel a mondat előtt hallgatott el. A vér meghűlt az ereimben, kivert a hideg verejték. A szüleim, mint akik sokkot kaptak, pislogás nélkül meredtek az engem vizslató Vincentre. A baljóslatú csend egyre hosszabb lett, míg végül az egész vendégsereg engem bámult. Nagyot nyeltem, és szóra nyitottam a számat, mire Vincent szája sarkában megjelent egy gonosz mosoly árnyéka.

- Te aljas! – fakadtam ki. – Megesküdtél, hogy nem teszed! Azt mondtad, nem mondod el a családomnak!

És ekkor Vincent, mintha meg sem szólaltam volna, előadta a Mavis Piton által vázolt történetet, miszerint összejátszottam Lucius Malfoyjal, és együtt végeztünk Perselusszal. Azt sem félt kimondani, hogy valószínűleg elég régi és meglehetősen közeli kapcsolatban vagyok Malfoyjal. Nem elég, hogy megszegte a szavát, és kitálalta az elferdített történetet, a családom füle hallatára megvádolt azzal, hogy viszonyom van az egykori halálfalóval.

- Talán mégis van abban valami, amit Lily mondott. – Mélyen a szemembe nézve adta meg a kegyelemdöfést. – Talán tényleg azért ölted meg Perselust, mert annak idején Mavist választotta helyetted.

Tudta, hogy ez nem igaz. Tudta, hogy én sosem szerelemmel néztem a férfira. Tudta, hogy elsős korunk óta őt, Vincent Hamiltont szeretem. Tudta, hogy hazudik. Tudta, hogy ezzel átlépett egy határt. Én pedig tudtam, hogy szánt szándékkal tette.

Mégsem tudtam visszafogni magam, és sikítva nekiestem. A gyógyító mágiám átalakult, többször is megsebezte a férjemet anélkül, hogy én bármit tettem volna. Abba sem gondoltam bele, mit is tettem: varázsoltam muglik jelenlétében. A körülöttünk támadt zűrzavar bizonyította, hogy nem olyan muglikkal volt tele a hely, akik tudnak a varázsvilág létezéséről. A sikolyok összefolytak, csak Vincentet láttam, aki a sérülései ellenére még mindig nagyon elégedettnek látszott.

Én pedig megértettem. Varázsoltam. A. Muglik. Világában.

Egy órával később, amikor már otthon voltam, a kezemben volt Tom Green, a mágiaügyi miniszter helyettesének levele. A következő tanévtől nem taníthatok a Roxfortban. Kirúgtak azért, amit az esküvőn tettem.