A szellemek nem avatkozhatnak bele élők dolgaiba, mert gaztetteket halmoznak fel?

A halandóknak maguknak kell megoldaniuk a gondjaikat.

Lehet, hogy ő szemet hunyhat efelett, mert ő egy szellem, de én...

– Én élek! – döbbenek rá. Én élek! Halandó vagyok! A Főnök nem mondhat semmit, ha én intézem el a férfit. A halandók maguk oldják meg a gondjaikat!

– Oké, csináljuk! Egyedül is menni fog – mondom, majd izgatottan felpattanok az ágyról, és rohanni kezdek, amíg majdnem elbotlom a küszöbön. 

~~~

– Hé, srácok! Ott vagytok? – kopogok be.

– Ki az? – tapad rá az ablakra Finley. Fejecskéje nagyot koppan, ahogy az üvegnek ér.

– Én vagyok. A játszótéren szoktunk találkozni. Kapucni – mosolyodom el.

– Szemcsi? – pillant fel vidáman Tatum is.

~~~

– Kihez beszéltek? – ordibálja Jack. Épp időben ugrok a földre, így nem vesz észre.

– Apu! – kiált fel Tatum, és az ijedtségtől sírni kezd.

– Fuss, Kapucni! – szólal meg Finley ezzel csak magára vonva apja figyelmét.

– Kihez beszélsz?! – vág rá az ajtóra Jack, mire a gyerekek felsikítanak. – Az anyátokról volt szó?

– Sajnálom, apu, sajnálom! – zokog Finley.

– Te elárultál engem?!

– Nem, nem! Á, ne! – kiált fel Finley.

~~~

Most mindannyian az ablaktól legtávolabbi ponton tömörülnek. Hátrébb lépek, majd felemelek egy nagyobb követ.

– Nem vagyok normális – sóhajtok.

„A babáim!"

„Sajnálom, hogy látnod kellett ezt."

„Szegény babáim!"

„Hallgass a szívedre, Eugene!"

A testem még sosem lüktetett annyira az adrenalintól, mint amikor eldobtam azt a követ.

~~~

Ekkor Luke kilép az egyik sikátorból.

– Gyorsan! Erre gyere! – Meglepetésemben megtorpanok. – Mit csinálsz? Fuss már! Meg akarsz halni? – Luke megragadja a csuklómat, és behúz a sikátorba. Erre rohanunk tovább.

– Mindjárt megvagytok! – üvölti Jack. Alig egy méter választ el minket tőle, ha kicsit kinyújtaná a karját, egyikünket biztosan elérné.

– Luke el kell tűnnöd innen! – mondom neki lihegve. Nem válaszol, csak húz maga után. 

~~~

– Macskák? – kérdi Luke, mire meglepődve nézek előre.

A sikátor oldalán két-két macska fújtat ránk. De mikor odaérünk, minket átengednek. Viszont Jack nem ilyen szerencsés.

– Nyomorék macskák! – üvölti, majd megragadja a mellkasán lévő állatot, és falhoz vágja. 

~~~

„Bárhova azonnal rohantam volna. Tényleg akárhová!"

– River, kérlek, állítsd meg őt! – suttogom.

A szemem sarkából látom, hogy River megjelenik Jack vállán, majd hátrarántja a férfit.

– Mi a... – szólal meg Luke. – Mi történt a fickóval?

– Nem bírom sokáig napközben – kiáltja utánunk River.

– Csak fuss! M-mindjárt kiérünk a sikátorból – mondom Luke-nak.

~~~

Linda belök minket az ajtón, majd bezárja mögöttünk.

Talán jobb is, hogy megálltunk, mert ha még egy kicsit tovább kellett volna futnom, ott estem volna össze.

Az ajtónak dőlve kapkodom a levegőt, miközben Luke teljes nyugalommal nézelődik a boltban. Arca kivörösödött a futástól.

– Ó, te jó ég! Mibe keveredtetek, fiúk? – kérdi Linda aggodalmasan.

~~~

A sziréna hangja egyre közelebbről szól, Jack pedig egyre dühösebben próbál bejutni. Az ajtó szélein apró repedések futnak a kilincs felé.

– Nyissátok ki! – üvölti, majd rávág az ajtóra, még több repedést okozva.

~~~

– Te amúgy tudsz verekedni, nem? Miért nem mész oda, és vered meg? – Megfogom Luke vállát, jelezve, hogy pihenjünk még.

– Két embertípus van, akikkel nem kéne kezdegetnie senkinek. – A háta mögé pillant, majd látja, hogy senki sincs a közelben, úgyhogy megáll. – Az egyik a dühös-őrült. A másik pedig egy alkoholi...

~~~

Kitartott kezemben megjelenik a sétapálcája, amivel fejbe vágom Jack-et. Gyorsan feltápászkodom, és felsegítem Luke-ot.

– Most ne velem törődj! – mondja.

– Azt meg honnan szedted? – dörzsölgeti Jack a füle felett lévő részt. Aztán elkerekedik a szeme. – Te ott voltál az álmomban azzal a hapsival meg a szörnnyel. Mi vagy te? – közelebb lép egyet, de tartja a távolságot, hogy a sétapálcával ne érhessem el. – Nem fogok börtönbe menni miattad! Nem megyek börtönbe, érted? – Ökölbe szorítja a kezét.

~~~

Jack megragadja a pulcsim nyakát, és magához ránt. Szeme villog a gyűlölettől. Felemeli a kezét, és arcon vág. A lendülettől felborulok. Szemüvegem a földre esik.

A koszos talajról nézek fel Jackre. Homályosan látom, ahogy közelít felém. Lehajol, és a kezében lévő rózsaszín foltból kikövetkeztetem, hogy most már nála van Joan sétapálcája. Hátrálok, de a hátam falnak ütközik. 

~~~

– Neked köszönhetek mindent – mosolygok rá.

– Ezt inkább nekem kéne mondanom – nevet fel. – És amúgy sem csak én segítettem. Ha Linda nem lett volna ott...

És Hayden, meg River, Sean, Joan, Főnök.

– Eugene, ne felejtsd el, hogy te egy csodálatos ember vagy! – szólal meg Luke.

– Tényleg?

– Igen! – bólogat lelkesen. – Nagyon bátor voltál. Régen azt hittem, hogy félénk vagy és szégyenlős. De az álmom után rájöttem, hogy ez nem így van. Főleg, amikor ma láttam, milyen bátor vagy. Sajnálom, hogy félreismertelek.

~~~

Sötét van. Csak a tükröt látom és benne a tükörképemet. Ökölbe szorítom a kezemet, majd elmosolyodom.

~~~

– Eugene, ébredj! – szólal meg valaki. Az ágyam végébe egy sötét árny lebeg törökülésben.

– Főnök? – hunyorgok.

– Igen, én – mondja, majd felém nyújt valamit. – Ezt az egyik kuka alatt találtam. Kicsit törött, de gondoltam, elhozom.

– Ó, a szemüvegem! Köszönöm – Elveszem tőle, majd az éjjeli szekrényemre helyezem.

– Hogy vagy? Fáj valamid?

– Hát kicsit a tarkóm – simítom végig a fejem, ahol Jack a talajba verte –, meg egy kicsit mindenem.