– Ébresztő, újonc! – mondja River az ablakpárkányon könyökölve. Lábát kint lógatja a levegőben. – Nézzétek milyen cuki, ahogy ébredezik!

– Mi történik? – ülök fel kábán.

– Hát nem imádnivaló az újoncunk? – gügyög Hayden. Ő is az ablakpárkányról néz le rám.

– Nem így van, Főnök? – kérdezi River az ágyam mellett álló férfitől. – Szerinted nem aranyos?

– Állj le! – szól rá. – Kiakasztod a gyereket.

~~~

Amint apró kezéhez érek, lebegni kezdek. Átszállunk az ablakon, fel a magasba.

– Ez nagyon menő! – vigyorgok, miközben elhaladunk a magas épületek felett.

– Hehe, nemsokára Eugene is megtanul repülni.

~~~

– Miau? Miaaaauu – mondja Hayden a macskának.

– Brr! Miaaau – válaszolja a macska.

– Brr – bólint Hayden, majd a macska elsétál.

– Már vagy öt perce figyeltelek titeket, de még mindig fogalmam sincs, mi történt – szólalok meg.

~~~

A magasban lévő ablakon át nézzük, ahogy Luke szunyokál.

– Eugene! Eugene! Ez ő, ugye?

– Igen, ez ő – bólintok. Vetek egy gyors pillantást a sötét szobára. Amennyire látom, van egy csomó képe és egy-két posztere, amelyek elég nagyok ahhoz, hogy kivegyem az izmos sportolókat. De sokkal több könyve van, mint amire számítottam.

– Nézd, álmodik! – mondja Hayden Luke felé mutogatva. – Látod azt a fekete felhőt a feje felett?

– Az az álma? – kérdezem csodálkozva.

– Ezt az álmot egy szellem készítette. Koromsötét a felhő, szóval biztosan nem lát semmit, ahogy Eugene is mondta. 

~~~

– Sötét van, mint az én álmomban.

– Ez azért van, mert az álmodó ember azt hiszi, nem lát semmit. – Én tényleg nem látok semmit. Ijesztő nem látni. Még jó, hogy Hayden kezét fogom.

– Te is hallod? – kérdezem. – Valaki sír.

– Menj oda! Lehet, hogy az álmodó ember az.

– Nem akarom elengedni a kezed – csúszik ki a számon. Legalább Hayden nem látja, ahogy elvörösödöm.

– Miért?

– Mert félek – dadogom.

~~~

– Azt hiszem, megtaláltam! – kiáltok, majd felnyomom a kis pöcköt.

– Ügyes vagy, Eugene! – mondja Hayden vidáman.

– Ó, de hiszen az én szobám! – pillant körbe Luke. – Olyan ijesztő volt, mikor nem tudtam, hol vagyok.

– Azta! – csodálkozik Hayden. – Luke szobája olyan sportos!

– Nézd meg közelebbről – mosolyodik el.

– Rengeteg macska játékod van! – A rengeteg képen pedig Luke pózol vidáman egy kiscicával.

~~~

Luke lassan az ajtóhoz sétál. Mély levegőt vesz, és remegő kézzel elfordítja a kilincset.

Egy pillanatra elfog a félelem. Ha Luke-kal bármi történik az az én hibám. Én mondtam neki, hogy megéri kockáztatni. Az én ötletem volt, hogy nyissa ki az ajtót. Ha Kitty mégis szörnnyé vált, és most Luke-nak baja esik. Elveszíti az emlékeit, vagy valami még rosszabb. Mindez miattam.

Szerencsére a küszöbön egy ártalmatlan fehér cica ül.

~~~

– Kitty! – suttogja Luke, aztán a földre borul, és sírni kezd. – K-Kitty.

– Miau – pislog lassan a cica.

– Annyira sajnálom, Kitty! Annyira sajnálom. Bocsásd meg nekem, hogy szenvedni hagytalak! – Kitty odasétál Luke-hoz, és fejével meglökdösi a fiú karját. – Tudom, tudom. Megértem, ha utálsz engem.

– Miauuu! Brrr!

– Sajn... Én nem... – Luke annyira zokog, hogy szavai összefolynak.

~~~

Az álom halványulni kezd. Majd a békésen szunyókáló Luke ágya mellet találjuk magunkat.

– Kitty csak aggódott Luke-ért – mondom Haydennek.

– Luke nem tudta kinyitni az ajtót, mert bűntudata volt, és félt, hogy Kitty haragudni fog rá. Még jó, hogy Eugene barátja nem rossz ember! – sóhajt. – Ha rossz ember lenne, akkor Hayden itt hagyná őt, még akkor is, ha a Főnök összeszidná.

– Szerencsére Luke rendes és gondoskodó – mosolygok. Úgy tűnik, félreismertem.

– Jó voltál ma, Eugene! – mondja Hayden jókedvűen.

~~~

– Ne ijesszen meg a termete. A szíve is ilyenhatalmas – kiabálja Hayden hátra pillantva, amit repülés közben alig hallok. 
~~~

– Elég emléked maradt a virágokról, ugye? Nagyszerű lenne, ha készítenél egy virágot, ami megvéd egy lélek nélküli testet.

– Megvéd egy lélek nélküli testet – gondolkodik el Sean. – Nehéz elkészíteni.

– Túl nehéz?

– Dehogy! Dehogy! Már csinálom is – Belenyúl a kezében lévő kosárba, majd kivesz egy hóvirágra hasonlító növényt. Lehunyja a szemét. A virág felfénylik, aztán átnyújtja nekem. – Ez egy védelmező virág. Tedd a szádba, és harapj rá! Ettől képes leszel elhagyni a tested. A virág megvédi, amíg te itt vagy velünk.

~~~

Lehuppanok az ágyamra, míg Főnök törökülésben lebeg előttem.

– Úgy tűnik, elég hasznos voltál. Örülök neki.

– Tényleg az voltam? – kérdezem. Nem lehet elégszer hallani. Sosem kaptam dicséretet, és most, amikor valaki azt mondja, ügyes voltam... Hát, nehéz feldolgozni. De olyan jó érzés!