Heyho! ❤️
Meghoztam volna az új részt. Jó olvasást és várom a véleményetek! ❤️

- Nem volt elég a koncert, még ilyenkor is minket hallgatsz? – pillantottam meg egy ismerős arcot az ajtómban.

- Igen. Imádom a hangotokat hallgatni. – válaszoltam egy halvány mosolyt elengedve. – De te hogy hogy itthon vagy?

- Öreg vagyok én már az effajta bulikhoz. – ült le az ágyam szélére. – És amúgy is. A fiúknak kell néha időt tölteniük a leaderük nélkül is. – nevetett.

- Még hogy te öreg? – csóváltam meg fejem. – A második sokkal jobb kifogás.

- Ha már kifogás... Te miért nem akartál velünk jönni? – fordult felém hatalmas sötét szemeivel.

- Nem volt kedvem. Fáradt voltam. – próbáltam meg rövidre zárni ezt a témát.

- Rosszul hazudsz. – dörmögte mély hangján. – Mesélj! Tudod jól, hogy nekem mindent elmondhatsz.

- Tudom. – sóhajtottam. – Liáról van szó...

- Liáról? – vonta fel szemöldökét. – Mégis mi van vele?

- Nem is tudom. Szerintem nem igazán kedvel engem. De ez lehet csak paranoia. – magyarázkodtam. Nem akartam rossznak beállítani Liát, az ő szemében, ahogy a többiekében sem. Kookiet azelőtt még ilyen boldognak sohasem láttam. Nem akartam ezt én elrontani.

- Biztos ez minden?

- Igen. – bólogattam szorgosan.

***

Másnap reggel amint felkeltem a konyhába mentem. Megcsináltam a srácok szokásos reggeli kávéját, illetve Taehyung teáját. Végül magamnak is csináltam egy kakaót, majd leültem a kanapéra elszürcsölni.

- Jó reggelt! – huppant le mellém Jungkook. Kezében már ott volt a számára elkészített kávé.

- Jó reggelt! – válaszoltam érzelemmentes arccal. A távirányítóért nyúltam, s kapcsolgatni kezdtem.

- Minden rendben? Olyan furcsa vagy ma. – hajolt közelebb.

- Jól vagyok. – toltam el magamtól.

- Valami nem stimmel veled. Talán Mr.Tökéletes mégsem olyan tökéletes? – gúnyolódott. – Látod, mégis csak hozzám tartozol.

- Nincs semmi baj Chanyeol és köztem. Mi több, remekül megvagyunk. – adtam tudtára. – És nem, még mindig nem tartozom hozzád! De szerintem erre magadtól is rájöttél. – hagytam magára. A konyhába mentem, hogy elmossam a bögrém, de Ő követett.

- Hová lett a régi Rosé, akit én annyira szeretek? – nézett rám aggódva. Kérdésétől a szívem, egy hatalmasat dobbant.

- Itt áll előtted. – mutattam lényemre, és ismét próbáltam faképnél hagyni.

- Te nem az én Rosém vagy. – csóválta meg a fejét, majd ölelésbe vont. – Ő sohasem hagyta volna, hogy ezt tegyem vele.

- Jó reggelt! – lépett be a konyhába Lia. – Ti meg mégis mit csináltok? – nézett végig rajtunk egy erőltetett mosollyal az arcán.

- Én épp menni készülök. – másztam ki Jungkook kezei közül, majd begubództam a szobámba. Mára nem terveztem semmit, és Chanyeolnak is dolga volt. Felvettem a fejhallgatóm, s hozzáláttam a szobám rendbetételének. Bőven volt mit pakolászni. Az utóbbi időben csak berohantam, felvettem valamit, vagy itt hagytam valamit aztán mentem is. De ennek vége. Visszatérek a régi életemhez. Épp a földön lévő ruhákat szedegettem össze, amikor a szemem sarkából megpillantottam valakit a szobámban. Levettem a fejhallgatóm, majd felé fordultam.

- Úgy tűnik nem voltam elég világos! – hajtotta be maga mögött az ajtót Lia. – Közöltem veled, hogy szállj le Jungkookról!

- Mi csak munkatársak vagyunk. – válaszoltam. – Nem akarok tőle semmit. És most, ha megbocsájtasz, folytatnám a rendrakást.

- Még hogy nem akarsz tőle semmit? Láttam a reggeli jelenetet te kis cafka! – ugrott nekem, és egyenesen az ágyamba lökött. – Majd én megmutatom neked, mit kap az, aki rámászik a másik pasijára. – ragadta meg a hajam.

- Te teljesen megőrültél? – kaptam kezéhez. Próbáltam szabadulni, de túl erős volt. – Engedj el! Ez fáj! – kiabáltam.

- Kiabálj csak nyugodtan! A fiúk már mind elmentek. Kettesben maradtunk. – húzta száját egy beteg mosolyra.

- Nem akarok Jungkooktól semmit. – kapálóztam. – Kérlek! Engedj el!

- Rendben. Elengedlek. – ült le csípőmre, maga alá szorítva kezem is. – Ha felmondasz, és elhúzol a világ másik végére.

- Ezt nem tehetem! Itt a munkám, és ők a családom. – kezdtem el kapálódzni.

- Nos, nekem így is megfelel. Akkor gondoskodom róla, hogy ők maguk rúgjanak ki téged. – rántotta meg a vállát. – Bánni fogod, hogy nem egyeztél bele. – hajolt közelebb, majd a nyakamra tapadt. Erősen beleharapott, majd szívogatni kezdte.

- Te mégis mit csinálsz? Engedj el! – ellenkeztem.

- Ha így folytatod csak rosszabb lesz. – nyomta vissza fejem hajamnál fogva.

- Miért csinálod ezt velem? – tört elő belőlem a sírás. Sohasem gondoltam, hogy egy lány fog ilyen szinten zaklatni.

- Ha ezeket a bájos kis nyomokat meglátja a kis barátod, nem hiszem, hogy még mindig rajongani fog érted. Azt fogja hinni, hogy megcsaltad. Összetörik a pici szíve, te pedig repülsz. – simított végig nyakamon, ott ahol azelőtt még a szája volt.

- Rendben! Hagyd abba és felmondok! – a szavak szinte égették a szám, illetve a szívem is. Ez volt életem legnehezebb döntése. De nem tudtam mit tenni. Vagy felmondok, vagy Chanyeol szívét töröm össze. A fiúk jól meglesznek nélkülem is.

- Jó kislány. – szállt le rólam. – Bár kissé hamarabb is dönthettél volna. Azok ott elég rendesen meg fognak látszani. – jelentette ki majd távozott.

Csak sírtam. Tudtam jól, hogy mennem kell. Elővettem a bőröndöm, majd hozzákezdtem összepakolni a ruháimat. Könnyeimmel küszködve tettem meg minden mozdulatom.

Amikor meghallottam a fiúk hangját, csak még jobban összeszorult a szívem. Lépteket hallottam meg közeledni. Bebújtam az ágyamba, takarómat pedig a fejemre húztam. Nem akartam, hogy így lásson, bárki is az.

- Pszt... Rosé! Ébren vagy még? – suttogta Jimin. Nem válaszoltam, csak sírtam a takaró alatt. Végül halkan visszahúzta az ajtót, és távozott.

Az este nagy részét sírsással töltöttem. Eszembe jutott, hogyha innen elmegyek, nem lesz fedél a fejem fölött, így írtam egy üzenetet Chanyeolnak:

Én: Szia! Be tudnátok fogadni néhány napra?

Chanyeol: Ide is költözhetsz. Ugye nem történt semmi?

Én: Holnap mindent elmondok. Köszönöm.

Elérkezett a reggel. Egész este egy szemhunyást sem aludtam. Kisírt szemekkel a bőröndömet szorongatva sétáltam ki a nappaliba.

- Te mégis hová mész? – vonta fel kérdőn szemöldökét Yoongi.

- Minek az a bőrönd? – mért végig meglepetten Hobi is.

- Te sírtál? – lépett közelebb Tae, s magához ölelt. Legszívesebben újra elsírtam volna magam, de már nem maradt könnyem.

- Elmegyek. – válaszoltam röviden. – Felmondok.

- Tessék? – sokkolt le Jimin.

- Felmondok. – ismételtem meg újból. – Csodás volt veletek ez az elmúlt 1 év. Remek srácok vagytok és imádlak titeket, de most mennem kell.

- Nem mondhatsz fel! – ölelt magához Jin is. – Nem hagyhatsz itt minket! – könnyezte meg a helyzetet helyettem is.

- Sajnálom, de ez a legjobb, amit tehetek. – indultam el az ajtó felé. Visszanéztem még utoljára, majd magam mögött hagytam őket. A szívem ott helyben tört apró darabjaira. Vigasztalhatatlanul zokogtam.