Heyho! ❤️
Kicsit hamarabb mint ígértem, de meghoztam az új részt. Várom a véleményeteket! ❤️🥰

ROSÉ SZEMSZÖGE

Ölelkezésünket telefonom rezgése zavarta meg. A manager hívott.

- Ne haragudj, ezt fel kell vennem! – léptem arrébb. – Jó napot! Nem, nem felejtettem el. Oh, hogy hamarabb? 2-re? Nem hiszem, hogy...De...Rendben. Valahogy megoldom.

- Átrakták a fotózást? – nézett rám kérdőn Jimin.

- Igen. – sóhajtottam. – Menjünk, szóljunk a többieknek is! – indultam el a lift felé.

- Várj! – húzott vissza vállamnál fogva. Maga felé fordított. Kezeit az arcomra helyezte. Mélyen a szemembe nézett, s egy kicsit közelebb is hajolt. Nem tudtam mit akar. Tekintetemmel arcát fürkésztem értetlenül. – Itt maradt egy könnycsepp. – suttogta, majd egyik ujjával finoman letörölte. – Most már mehetünk! – szállt be a liftbe.

***

A folyosóra visszaérve RM mély hangja fogadott. Bár még nem láttam őket, tudtam jól, hogy vagy veszekednek, vagy épp helyre teszi a csapatot.

Igazam lett. Az asztal egyik végén Taehyung, másikon Jungkook ült, Nam Joon pedig a közepén támaszkodott és magyarázott.

- Rosé... - emelte rám tekintetét Tae. Hirtelen csend lett. Mindenki felénk nézett.

- Jól vagy? – szólalt meg a leader is.

- Persze. Csak szükségem volt egy kis levegőre. – erőltettem egy mosolyt az arcomra. – A fotózás korábban kezdődik, így indulnunk kell. Hogy állnak a fiúk?

- Kész vagyunk. – válaszolta Yoongi, aki épp ekkor jelent meg bandatársával együtt.

- Induljunk. – fűzte hozzá az előző mellől J Hope.

Beszálltunk a kocsiba, és amilyen gyorsan csak tudtunk, a fotózás helyszínére mentünk.

- Alig várom az új koncepciónkat. – nézegette magát mosolyogva telefonjában Jimin.

- Remélem nem fog sokban eltérni a már jól megszokottól. – fűzte hozzá Yoongi.

- Esetleg a mi kis drága Rosénk nem tud erről valamit? – vetette fel a kérdést Jin. Hét válaszra váró szempárral találtam szemben magam.

- Nos, én sem tudok róla semmit. – ráztam meg a fejem. – De rajtatok bármi jól mutat. – próbáltam oldani a feszültségüket.

- Szóval bármi mi? – nevetett Jungkook.

- Igen, hisz idolok vagytok. Az pedig köztudott tény, hogy az idolokon minden jól mutat. – magyarázkodtam.

Egy fél órás utazás után végre megérkeztünk. Szinte rohanva mentünk be az épületbe, ami akkorra már be volt rendezve, a dalhoz illően.

A szám a fiúk érzéseit tükrözte. A címe, Fake Love. Ez önmagában sokat elmond. Az MV megragadja a tinik gondolatait a szerelemről, vágyakról...

- Örülök, hogy végre mindenki megérkezett! – fogadott minket a fotós. – Ne haragudjatok, hogy így iderángattalak titeket, de gondoltam minél hamarabb végzünk annál jobb. – magyarázkodott a férfi. – Mutatom a ruhákat. – indult el egy kis szoba felé. – Itt név szerint be vannak csomagolva, kérlek, vegyétek fel őket! Rátok kell még igazítani, de direkt ezért hívtam 2 segítőt, Jeongit és Minraet. – fordult a mellette álló két lány felé.

- Rendben. Jöjjön velem 2 ember, és hozza a ruháját is! – jelentette ki a hosszú barna hajú lány.

- Menjünk! – nézett össze Jin és Nam Joon, majd tették, amit mondott.

- Hozzám is jöhet két ember. – szólalt meg a másik lány.

- Megyünk? – fordult barátja felé Jimin.

- Menjetek csak! Én azt szeretném, ha Rosé öltöztetne. – válaszolta Jungkook. – Bár ha szeretné, vetkőzhetek is. – karolt át.

- Hagyd ezt abba! – néztem rá szúrós szemekkel. – Ketten öltözzetek fel, addig a harmadiknak megcsinálom a sminkét és a haját. – pakoltam elő a kellékeket. Úgy néz ki Hobi, Tae és Jungkook is nekem jutott.

- Megyek én öltözni. – vette le az akasztóról a neki kikészített csomagot Tae, s bement az öltözőbe, ahová J Hope is követte. ( Nem félre érteni)

- Nos, akkor? Mit szeretnél? – húzta mosolyra száját a maknae.

- Ülj le! – válaszoltam, mire ő helyet is foglalt. De még így is túl magas volt. Lábammal a szék állítójához nyúltam, s lejjebb engedtem. – Először kezdjük, mondjuk a ... - gondolkodtam hangosan. Nem tudtam dönteni, hogy a haját vagy a sminkét csináljam. Ekkor átkarolta lábaimat, kezeit pedig egyre feljebb csúsztatta. – Jungkook! – toltam el magamtól idegesen.

- Gondolom, mi most nem fogunk... - emelte rám tekintetét.

- Nem! Még jó, hogy nem fogunk! – rivalltam rá.

- Sebaj! Egy próbát megért. – rántotta meg a vállát. – Előbb vagy utóbb, úgy is az ágyamban fogsz kikötni. – terült el egy pimasz mosoly az arcán.

- Befejeznéd, kérlek? Így nem tudom csinálni a munkám. – vettem magamhoz egy fésűt. – A hajaddal kezdem.

Nagy nehezen megcsináltam a haját. Ő elment átöltözni, én pedig ráigazítottam Taehyungra és Hobira a ruháját. Hál istennek az ő sminkjükkel, illetve hajukkal nem kellett sokat kínlódnom.

Miután végre Jungkook sminkét és ruháját is elkészítettem megkezdődhetett a fotózás. A fiúkról készültek egyszemélyes, illetve csoportképek is. Mi tagadás, a szokásos elképesztő formájukat hozták. Én nem értem, hogy lehetnek ennyire helyesek, édesek és menők egyszerre. Még Kookie is. Hiába olyan amilyen, mégis kedvelem őt.

Már pár órája ment a képkészítés, én pedig kezdtem egyre álmosabb lenni. Helyet is foglaltam egy széken. Talán egy picit sikerült bealudnom, ugyanis a mi drága maknaénk hisztijére ébredtem.

- Rosé! Rosé! – rázogatott karomat szorongatva.

- Ébren vagyok. – pattantam fel amilyen gyorsan csak tudtam. – Miről maradtam le? – néztem körbe, hogy felmérjem a terepet.

- Rám figyelnél? – legyezett kezével arcom előtt.

- Persze. Ne haragudj! – fordultam felé. – Nos? Mi történt?

- Elszakadt a nadrágom szára. Meg kell varrnod! – duzzogott.

- Talán légy szíves vagy valami? – fontam keresztbe kezem.

- Légyszi. – dünnyögte.

- Vedd le! Megvarrom. – vettem elő táskámból a tűt és a cérnát.

- Sietnünk kell. – tiltakozott. – Varrd meg rajtam!

- Úgy nem tudom. Meg fog szúrni a tű. Nem akarok neked fájdalmat okozni.

- Pedig párszor sikerült. – mormogta orra alatt. Gondolom azt hitte, hogy nem hallom, pedig minden szavát értettem.

- Kérlek, vedd le! – néztem egyenesen íriszeibe, hogy közöljem komolyságom.

- Nos, rendben. – kezdte el kicsatolni övét. – Nem minden nap kér meg Park Roseanna, hogy vetkőzzek. – nevetett.

- Ne örülj ennek annyira! Csak a nadrágodat varrom meg. És ennyi... - vettem el tőle, az akkorra már levett ruhadarabot. A reggeli incidenstől eltekintve még sohasem láttam így, és talán jobb is volt. Elképesztően zavarba jöttem, ahogy rá pillantottam, ezért minél gyorsabban elfordultam, s leültem egy székre, hogy ott varrjam meg a nadrágot.

- Nos, most, hogy így kettesben maradtunk, és lekerült rólam a nadrág, nincs kedved egy kicsit...? – suttogta fülembe. Hajamat finoman hátra simította, egyik kezét pedig a vállamra tette, és simogatni kezdett.

- Állj le! Kérlek! – szóltam rá, de ő ezzel nem foglalkozott. Mi több, közelebb hajolt, majd egy puszit nyomott a nyakamra. – Elég! – toltam el magamtól.