Heyho! ❤️

Régóta terveztem már ezt a könyvet. Jelenleg rengeteg ötletem van hozzá, remélem elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást kívánok és várom a véleményeteket. 🥰❤️

- Nem hiszem el! Már megint késik. – nézegettem idegesen karórámat. – Mindig ezt csinálja. Miatta fognak kirúgni!

- Dehogy fognak! – nevetett a mellettem álló srác. – Emellett ne aggódj! Már itt is van. – biccentett fejével a folyosó vége felé.

- Te meg mégis mit művelsz itt? – trappoltam a most érkező felé. – Nem is ezen az emeleten van a hotelszobátok! Mit kerestél itt?

- Ne idegeskedj annyit! Nem tesz jót. – borzolta össze hajam. – Ki tudja, még az is lehet, hogy legközelebb a te szobádból jövök ki. – hajolt fülemhez.

- Ne is álmodj róla! – toltam el magamtól.

- Így is jó. Akkor majd csak gondolok rá. – jelent meg egy pimasz mosoly az arcán.

- Ezt felejtsd el! Még csak ne is gondolj ilyenekre! – utasítottam. – Most viszont siessünk! A végén itt hagy minket a kisbusz. – morgolódtam.

Beszálltunk és haza indultunk. El sem hiszem. Végre! Egy újabb koncertet tudtunk le közösen.

Félreértés ne essék! Imádom a fiúkat, és a velük való munkát is. De egymás ellentétei. Mindegyikük egy édes, tiszteletre méltó és kedves fiú. Aki sosem utasít vagy parancsol, inkább kér, még ha idősebbek, is mint én.
s kkor ott van a csapat maknaéja, Jungkook.

Életem megkeserítője. Mint azt a beszélgetés is mutatja, eléggé felvágták a nyelvét. Nem szívbajos. Szinte minden koncerten felszed valakit, akivel eltölt egy éjszakát, majd vadászik a következő áldozatára. Persze a lányok olvadoznak angyali pofija, tánc illetve énektehetsége miatt.

- Rosé, minden rendben? – fordult felém diszkréten a leader, RM. – Elég gondterheltnek tűnsz.

- Csak a szokásos. – sóhajtottam. – Néha kezdek tőle nagyon kikészülni. – szálltam be az autóba. A leghátsó ülésben foglaltam helyet, Tae és Jungkook közt. A legtöbbször sajnos itt ülök, mert innen mindenkire tudok figyelni. Bár nem mintha kéne. Hisz érett, felnőtt emberek.

Az út nagy része csendben telt. Mindenki aludt, telefonozott, vagy zenét hallgatott. Már én is kezdtem elszenderedni, amikor egy súlyt éreztem meg a bal vállamon.

- Jungkook! – nyöszörögtem. – Mit csinálsz?

- Az alkalmazottunk vagy. Az igényeink kiszolgálásáért fizetünk. – közölte velem a már nyilvánvalót. – Nekem pedig szükségem van egy párnára. Teljesen elgémberedtem. – hajtotta fejét vállamra.

- Jó, de...

- A-a. Semmi de! – helyezkedett el, majd folytatta a szunyálást. Alig vártam, hogy megérkezzünk, hisz nem volt valami kényelmes így. Emellett én is nagyon fáradt voltam.

***

- Ne felejtsétek, reggel próba! 10-re a stúdióba kell mennetek! – magyaráztam nekik a folyosón, majd a saját szobám felé vettem az irányt. – Jó éjt!

- Várj! Ilyenkor mindig csapunk egy kis bulit, hogy megünnepeljük a záró koncertet. – karolt át Jimin.

- Ez igaz. Ma sem lehet másként! – értett egyet J Hope.

- Pezsgőt bonts! – szaladt be a konyhába Jin.

- Ünnepeljetek csak! Én lefekszem. – mosolyodtam el. – Reggelre viszont legyetek üzemképesek!

- Nélküled nem akkora buli. – durcizott be Jimin. – Miért nem maradsz velünk?

- Fáradt vagyok. – adtam az egyszerű választ. – De majd bepótoljuk, ígérem.

- Ezt megjegyeztük. – bólogatott Hobi is. – Legközelebb nem mondhatsz nemet!

- Rendben. – nevettem el magam. – Jó éjt!

Elköszöntem tőlük, majd amilyen gyorsan tudtam ágyba bújtam. Ez az egy hét alaposan lefárasztott, fizikailag és mentálisan is. Jungkookhoz elég sok türelem kell, amiből sajnos nekem nem sok van.

***

Reggel az ébresztőm hangjára keltem. Kivételesen a hajnal 4 helyett, 7- ig aludhattam. Rendbe szedtem magam, majd kicsörtettem a nappaliba. Jimin, RM és J Hope már fel voltak öltözve, Tae a telefonjába volt mélyedve, Jin a fürdőből vánszorgott ki, Yoongi pedig a kávéját szürcsölgette.

- Jungkook? – néztem végig a szobán, de nem volt sehol.

- Én felkeltettem. – mentegetőzött Tae.

- Nem hiszem el. – indultam meg csapkodva a szobájuk felé. – Jeon Jeong Guk! – kiabáltam.

- A kocsiban várunk! – hallottam meg a leader hangját, majd az ajtócsapódást.

- Este direkt elmondtam, hogy reggel be kell mennetek. Ennyire figyelsz rám? – húztam le róla a takaróját. Ekkor még rá sem eszméltem, hogy csak egy bokszer van rajta.

- Hé! – ült fel egyből, és álmosan nézett rám. – Még pihennék.

- Hidd el, én is szívesen pihennék, de vannak kötelezettségeim, ahogy neked is! – dorgáltam meg. – Azonnal kelj ki és öltözz!

- Jobb ötletem van! – ragadta meg a csuklóm, s magára rántott. – Mi lenne, ha itt maradnál velem és...?

- Öltözz! – toltam el magamtól paradicsom vörös arccal, s kikecmeregtem ágyából. – 5 percet kapsz!

A vérnyomásom az egekben volt. Mind a jelenet, mind a késés miatt. Beszálltam a kocsiba, s ott vártam.

- Nyugi! Ő már csak ilyen. Hiába bosszantod magad ezzel. – nyugtatott Jin.

- Majd beszélek vele. – sóhajtott RM.

- Mintha hallgatna bárkire is. – ráztam meg a fejem. – Annyira önfejű.

- Nos, igen, a mi „ kis" maknaénk már csak ilyen. – nevetett Hobi.

Végre ő is megérkezett, így indulhattunk. A fiúk ma vették fel az új számuk hanganyagját.

- Ki lesz az első? – kérdezte a hang mérnők.

- Majd én! – indult meg Jimin.

- Rosé, kérlek, csinálnál nekem egy teát? – fordult felém Tae. – Tegnap óta kissé kapar a torkom, és nem akarom, hogy ez a felvételt befolyásolja.

- Már is hozom. – mosolyodtam el, majd elindultam a konyharész felé. A kancsóba vizet forraltam, elővettem a filtereket, és a polchoz mentem egy bögréért. A legfelső polcon volt, mert mért is ne, az én magasságom, pedig ehhez nem volt elegendő, bárhogy nyújtózkodtam.

- Olyan édes vagy, ahogy itt szenvedsz. Akár egész nap el tudnám nézni. – támaszkodott az ajtófélfának Jungkook.

- Örülök, hogy szórakoztató vagyok számodra. De ha már itt vagy segíthetnél! – fontam keresztbe kezeimet.

- Lenne még pár ötletem, hogy szórakoztass! – húzta mosolyra a ajkait.

- Levennéd? – mutattam a polcon lévő bögrére. Közben próbáltam nem reagálni az előbbi megszólalására.

- Talán igen, talán nem. – húzta tovább az agyam.

- Aishh! Tudod mit? Nem kell! Majd megoldom. – tettem fel egyik lábam a pultra, s próbáltam felmászni.

- Hmm, ez így egyre jobb. – méregetett.

- Ne tegyél ilyen megjegyzéseket! – szóltam rá, miközben épp a bögrét próbáltam elérni.

- Tudod, tökre imponál nekem a makacsságod, és hogy nem adod magad egykönnyen. – lépett közelebb, majd a fejem fölé nyúlt, és levette a tárgyat, amiért már annyit szenvedtem. – Tessék Törpe!

- Ne hívj így! Nem vagyok kicsi! – dünnyögtem, majd lemásztam. Egyenesen vele szemben találtam magam, alig pár centire tőle. Fejem a mellkasával volt egy vonalban. Szemeivel mélyen az enyémekbe nézett, majd le ajkaimra...