A film végére a spagetti is elfogyott, nekem meg egész jó kedvem kerekedett. Persze a fejemben még mindig ott motoszkáltak a kérdések, de próbáltam elnyomni őket. Éppen ezért felkaptam az eddig a komódon heverő telefonom és elindítottam a legvidámabb számot amit csak találtam.

Felkaptam a hajkefémet és mintha egy mikrofont tartanék a kezemben elkezdtem bele énekelni a szöveget. Így töltöttem el jó pár órát ami szerencsére elűzte a nagy szomorúságom. Sajnos mint minden jónak, ennek is vége szakadt.

- Emma! - kopogott az ajtón Mikasa túlkiáltva a zenét ami valószínűleg a folyosóra is kihallatszott. Felpillantottam az órára ami fél hetet mutatott. Másfél óra múlva vacsora.

- Gyere! - állítottam le a zenét leszállva az ágyról, amin eddig ugráltam.

- Ki kell találnunk, hogy mit veszel fel - tárta szét a gardróbom ajtaját.

- Tudom, tudom - kullogtam utána mert úgy éreztem, hogy az elmúlt órákban szerzett jókedvem teljes mértékig eltűnt.

- Ehhez mit szólsz? - mutatott fel egy halványkék ruhát.

- Jó lesz - vontam meg a vállam unottan.

- Akkor segítek felvenni.

Miután sikeresen felvettem a ruhát a tükör elé álltam. Alá kell írnom, hogy gyönyörű ruha volt. A vállam szabadom hagyta, és csak a felkaromon volt egy-egy pánt amit a ruhaanyagához hasonló művirágok díszítettek végig a dekoltásomon is és még egy kicsit a földigérő szoknyarészre is átmentek.

Ezután leültem a sminkes asztalhoz. Miksa kifésülte a sötét barna hajam aztán felkötötte egy kontyba és egy aranyhajtűvel díszítette.

- Tetszik? - nézett a szemembe a tükörből.

- Igen. Köszi - mondtam unottan. Az agyam teljesen máshol járt. Csak a jövendőbelim kinézetén és személyiségén gondolkoztam. Milyen ember lehet?

- Hallotál valamit a hercegről? - kérdeztem miközben a szemhéjjamat festette.

- Csak pletykákat. Állítólag a katonaságban parancsnoki rangot szerzett. A király a nagybátyja, a szülei pedig már nem élnek. És ennyi. Szem kinyit!

- Te többet tudsz róla mint én - villantottam egy félmosolyt.

- Majd jobban megismered. Száj! - mondta én meg engedelmesen kinyitottam, hogy kirúzsozzon. Katona volt? Akkor biztos komoly ember. Egy komoly ember mellém? Tökéletes!

- Kész is vagyunk! - zökkentett ki.

- Köszi - felkaptam egy fehér magassarkút aztán felálltam.

- Még ha szadista is tuti eláll tőled a lélegzete - mosolyodott el miközben végig nézett rajtam.

- Hát remélem! - mosolyogtam én is halványan.

- Viszont indulnod kell! Irány a társalgó! - nyitotta ki nekem az ajtót.

Beérve a társalgóba anyámék már ott várak rám. Anyám szépen alaposan végig mért aztán egy bólintással engedélyezte az öltözékem. Én csak egy szemforgatás mellett csak lehuppantam az egyik kanapéra. Apám csak egy másodpercre kinézett rám az újságjából aztán folytatta az olvasást.

Kínos néma csend telepedett a helységre, csak a falióra kattogása hallatszódott. Legszívesebben lelőttem volna azt a szart. Úgy éreztem, hogy minden eggyes kattanással kissebb lesz a gyomrom és nő a pulzusom. Koncentrálj Emma! Nyugodj le! Elvileg katona. Csak nem lehet őrült. Remélem...   
- Királyom! - zökkentett ki Eren hangja amire össze is rezzentem egy pillanatra.

- Igen? - nézett fel apám az újságból.

- A vendégek megérkeztek - mondta én meg úgy éreztem, hogy azonnal elájulok. Itt van. Itt a végzetem.

- Köszönöm - állt fel apám - Menjünk! - intett és elkezdett az ajtó felé menni. Anyám is felállt aztán rám nézett. Én ha akartam volna se tudtam volna felállni. A lábaim kocsonyaként remegtek.

- Ne hisztizz! Gyere azonnal! - rántott fel az alkaromnál fogva. Remegő lábakkal indultam utána. Ezt Eren is észrevette és segítő kezet nyújtott így az ő felkarjába kapaszkodva követtem a szüleimet egészen a kapuig. Ott elengedett aztán egy másik őr segítségével kinyitotta a hatalmas kaput. Kiléptünk rajta. Este nyolc lévén már sötét volt, de a kerti világítás és a palotából kiszűrődő fényeknek köszönhetően láttam ahogy egy fekete limuzin behajt a kertbe.

A gyomrom ha lehet még kissebbre össze zsugorodott amikor a kocsi megállt elöttünk.

A sofőr kiszállt és kinyitotta az ajtót. Kiszállt belőle egy magas, hosszú fekete hajú férfi kis szakállal az állán. Ne! Ő lesz a féjem? Első ránézésre legalább 50! Miért?

- Üdvözlöm felség! - sétált fel a lépcsőn és kezet rázott az apámmal.

- Királynő! A képek nem adták vissza szépségét - csókolt kezet anyámnak, amit ő egy halk kuncogással díjazott.

Elém állt. Egy apró kis egérnek éreztem magam elötte. Igaz, az én 155 centimmel mindenki magasabb nálam, de ő legalább 190. A szemeivel végig tanulmányozott.

- Azta! Kezdem irigyelni az unokaöccsémet! Kenny Ackerman! - vigyorodott el. Szerintem még a város másik végében is hallani lehetett mekkora kő esett le a szívemről. Nem egy vén pedofilhoz kell hozzá mennem!

- K-köszönöm! Örvendek! - hajtottam le a fejem egy fél mosolyal.

- Egyébként hol van a vőlegény? - szólalt meg apám.

- Oi! Levi! Ne makacskodj már! Emeld fel a szaros segged és told ide a pofád! - üvöltötte az elöttem álló, mire egy aprót ugrottam ijedtemben, anyámék meg csak nagyra nyílt szemekkel pislogtak.

- Tch! - hallatszott az autóból. Aztán kiszállt belőle egy másik férfi. Sötét fekete haja felnyírva lengett az esti szellőben.
Unott arckifejezéssel sétált fel a lépcsőn. Egy fekete öltönyt viselt, nyakkendő helyett egy fehér sállal.

- Felség! - hajolt meg apám elött.

- Királynő! - ismételte meg a mozdulatot anyám elött.

Most ő is elém állt. Ő nem volt olyan magas. Talán egy centivel lehetett magasabb nálam a magassarkúmban, mégis apróbbnak éreztem magam mint az elöbb.
Acél kékjeivel mértani pontossággal mérte végig minden porcikám. Éreztem ahogy az arcomat elönti a halvány pír.

- Hercegnő! Üdvözlöm! - ereszkedett féltérdre és kezet csókolt nekem. Istenem, de puha az ajka és a keze! Az arcom még vörösebb lett.

- Ré-részemről a szerencse! - dadogtam.

- Levi Ackerman vagyok!

- É-n meg Emma Smidth!

Felállt és elengedte a kezem. Semmitmondó tekintettel nézett rám aztán pár lépéssel arrébb lépett a nagybátyja mellé. Én még mindig a zavarommal küzdöttem, de sikeresen anyám mellé álltam és a szoknyám alját kezdtem nézni.

- Menjünk be! Már tálalják a vacsorát! - szólalt meg apám.

- Remek ötlet! Már korog a gyomrom! - paskolta meg a hasát Kenny.

Erenék újra kinyitották az ajtót, mi meg bementünk rajta. A szemem sarkából láttam, ahogy Eren kicsit szúrós tekintettel méregeti a vendégeket.

Én Levi mellett mentem. Egyszer sem nézett rám, csak mereven bámult előre. Ez az étkezőben sem változott. Egymással szemben ültettek le minket, de ő csak a tányérját figyelte evés közben is.

A vacsora során Kenny a szüleimmel beszélgetett. Egy pillanatig sem figyeltem rájuk. Inkább Levi példáját követve ettem. Arra figyeltem fel, hogy Kenny elég erőssen oldalba könyökölte Levit, amit a férfi mérges pillantásokkal vont kérdőre. A szakállas a fejével felém biccentett. A felnyírt hajú követte az irányt, így összetalálkozott a tekintetünk. Sóhajtott egy nagyot aztán megszólalt.

- Mit szeretsz csinálni? - kérdezte unottan és láttam, hogy rohadtul nem érdekli a válaszom.

Ennyire unalmasnak gondolod velem a társalgást. Kössz szépen seggfej!

- Filmet vagy sorozatot nézni, olvasni és lovagolni - hadartam el aztán vágtam még egy szeletet a steakemből.

- Tch! - hallotam a velem szembe ülő férfitől.