Már legalább egy órája keringtem a palotában, de sehol sem találtam. Talán elment volna a városba? Vagy a robotok láthatanná is tudnak válni?

- Emma! - zökkentettki egy vidám, hangos hang.

- Hanji! - mosolyogtam nőre.

- Mit keresel?

- Ööö... Levit.

- Shortyt? Miért keresed?

- V-Volt egy kis...nézet eltérésünk és ezt megszeretném vele beszélni - válaszoltam és éreztem, hogy halványan elpirultam az emlékek miatt.

- Á! Értem! - villantott egy mindent tudó vigyort - A zeneteremben nézted?

- Zeneterem?

- Igen. Oda szokott menni, ha ideges vagy össze van zavarodva. Megmutassam az utat?

- Nem kell köszi! Oda találok!

- Rendben! Hát akkor szia! Remél megbeszélitek! Olyan cukik voltatok tegnap! - kacsintott egyet aztán elment.

Én is elindultam a helység felé. Mit keres Levi ott? Játszik valami hangszeren? Vagy csak nézi őket. Egyszer voltam csak ott mikor Armin megmutatta, de úgy emlékszem, hogy szép a kilátás. Lehet, hogy azt nézi? De arra vannak jobb helye... Zongora? Egy gyönyörű zongora játék szól odabentről. Levi?

Halkan kinyitottam az ajtót. Levi játszott. Az újjai gyorsan mégis elegánsan és gyengéden nyomkodták a billentyűket. A tekintete azt mutatta, hogy teljesen másik világban jár.

A zene olyan volt mint valami hipnózis. Transzba estem tőle. Csodálatos volt. Soha nem hallottam még ilyen szép játékot. Örökké tudtam volna hallgatni.

Egyszer csak abba maradt. Kiesve az ámulatból Levire néztem. Ugyan ott ült, de hátat fordítva nekem. Lassan oda sétáltam és leültem a kis székre.

- Levi? - szólaltam meg halkan ezzel megtörve az őrjítő csendet.

- Mit akarsz? - kérdezte továbbra is háttal.

- Vajon mit? Meg akarom beszélni ezt az egészet.

- Én viszont nem akarom!

- Rendben. Szóval életünk végéig kerüljük egymást és vigyorgunk a kamerának? - nem jött válasz - Mi volt ez a reggeli?

- Mindenki ezt várja tőlünk nem?

- Mit?

- Mindenki azt karja, hogy szerelmesen táncoljunk, meg smároljunk meg ilyenek!
Kenny! A szüleid! Két ország népe! Mindenkinek ezt kell látnia! Ezért teljesíteni akartam ezt! Ez történt!

- És te mit akarsz?

- Nem tudom. De nem is számit nagyon, hisz ezt kell csinálnunk.

- De ez nem jelenti azt, hogy színjátékban kell leélnünk az életünk!

- Mit javasolsz? Érjem el, hogy ne utálj? - nézet végre rám. Arca ideges, de a szemei kétségbeesetten néztek vissza rám.

- Én nem utállak, bár nem tettél túl sok dolgot, hogy valami mást érezzek. Te utálsz?

- Én sem. Csak néha idegesít, hogy hangos vagy, meg pörögsz jobbra-balra és... - nem fejezte meg a mondatot. Lehajtotta a fejét. Lassan felemeltem az egyik kezem és még lassabban az arcához emeltem. Mikor a bőrünk találkozott Levi egy kicsit össze rezzent, de nem tolt el. Megemeltem a fejét és magamfelé fordítottam. Nem nézett a szemembe. Továbbra is lefele nézett.

- Ha egyikünk sem utálja a másikat akkor talán meg próbálhatnánk jobban megismerkedni.

- Hogy gondold? - szólalt meg végre halkam és a szemembe nézett. A tekintetét nem tudtam volna leírni.

- Először csak beszélgessünk.

- Miről?

- Nem tudom. Bármiről. A lényeg, hogy megismerjük egymást. Megvan! Legyen az, hogy egyet én kérdezek aztán egyet te és ezt naponta megcsináljuk ötször! Mit szólsz?

- Legyen! - mondta és elvette a még mindig arcán pihenő jobbomat aztán kézfogásba fogta - Bármit lehet kérdezni?

- Igen és őszintén kell válaszolni. Nincs kibúvás! Ha kérdeztek válaszolni kell.

- A napi öt a minimum? Azon felül bármennyit lehet kérdezni?

- Pontosan!

- Akkor ezt meg beszéltük - rázta meg a kezem amit én bólintva viszonoztam.

- Mióta zongorázol? - kérdeztem mikor elengedtük egymás kezét.

- 6 éves korm óta. Te játszol valamilyen hangszeren?

- Ohh! Nem! Szörnyen botfülem van! - kuncogtam.

Most én jövök. Nem jut eszembe semmi. Mi.... Akkor... Ahh! Nem jut eszembe semmi!

- Mindjárt ebéd idő. Menjünk! - zökkentett ki aztán fel állt és az ajtóhoz ment amit ki is nyitott. Észbe kapva  utána szaladtam.

- Mi a kedvenc ételed? - kérdeztem mikor utolértem.

- A tea!

- De az nem étel!

- De nem tudok olyan dolgot mondani amit jobban szeretnék nála - pillantott rám a szemem sarkából.

Ezután némán haladtunk előre. Neki kellet volna kérdeznie, de nem tette. Lehet mégse volt olyan jó ötlet ez. Ellégé kínos várni a következő kérdésre.

- Na! Itt a tegnapi friss szerelmes pár! - kiálltot Kenny mikor beléptünk az étkezőbe.

Egyszerre forgattuk meg a szemünket miközben leültünk egymás mellé.

- Korán eltűntél Levi! - mondta Kenny miután lenyelte egy nagy falat húst.

- Nem volt kedvem az emberekhez - vont vállat majd rám nézett - Mi a kedvenc ételed?

- Hú! Kreatív vagy!

- Elösször választ. Aztán jöhet a kommentár.

- Spagetti te szörnyen kreatív herceg! - mosolyogtam aztán vissza tértem az ételemhez.

- Ez meg mi volt? - kérdezte Kenny köztünk váltogatva a tekintetét.

- Közöd? - nézett rá Levi mogorván.

- Ja! Bocsánat! Nem tudtam, hogy házastársi titok! - emelte fel a kezét védekezően.

A vacsora további része csendben telt.

- Miért utálod ennyire Kennyt? - szegeztem neki kérdést. Levi úgy tett mintha nem hallotta volna és indult volna el valamerre, de megfogtam a puncsim hátulját amire csak most jöttem rá, hogy még mindig rajta volt - Nincs kibúvó! Válaszolni kell!

- Tch! - fordult felém - Sunyi vagy.

- V-Á-L-A-S-Z-T!

- Mondjuk úgy, hogy nem nyerte volna meg az év pótapja díjat - mondta aztán sarkon fordult és folytatta tovább az útját valamerre.

Ezt vajon hogy értette? Mikasa mondta, hogy meghaltak a szülei. Akkor valószínűleg ő a gyámja. Hát tényleg nem tűnik egy minta apának... Hány éves lehetett mikor meghaltak? Következőnek ezt kérdezem! De most ő kérdez. Akkor gyorsan rá kell vennem, hogy ezt kiderítsem!

A zseniális tervem kieszelése után ránéztem a célpontomra. Aki ebben a pillanatban fordult be egy sarkon. Flasht megszégyenítő gyorsasággal rohantam utána. Ezzel csak az volt a probléma, hogy a márvány padlónak elég kicsi a surlódása. Így a megállást körübelül egyméteres csúszással sikerült kivitelnem aminek a végén készcsoda, hogy nem estem el. Ezt követően mintha misem történt volna Levi mellé sétáltam aki közben valószínűleg komplett hülyének könyvelt el magában.

- Mért vagy így rámcsimpaszkodva ma? - kérdezte miközben folytatta tovább az útját most már az én társaságomban.

- Mert nincs jobb dolgom éppen! - vontam vállat.

- Aha! Tehát én csak egy unalom űző vagyok?

- Nem a legjobb, de most éppen elmész! - vontam megint vállat, de most már a kezeimet is belevittem a gesztusba - Egyébként ez két kérdés volt! Szóval most én jövök kétszer!

- Szörnyen idegesítő vagy! - forgatta meg a szemét.

- Hát szokj hozzá! Hiszen még jópár évig itt leszek! Amúgy pontosan hova megyünk? - nézem körbe mert edig talán egyszer ha jártam ezen a folysón.

- A dolgozó szobámba.

- Neked van olyanod?

- Igen, és ezzel megint én jövök! - villantott egy halvány, de gonosz vigyort. Francba! Nem tudtam feltenni a kérdést amit akartam!

- Utállak! - csúszott ki a számon.

- Te talátad ki ezt a játékot! Egyébként alig egy órája beszéltük meg, hogy ez nem így van! - nézett rám mindent tudóan. Válaszként keresztbe tettem a kezem és felfújtam az arcom mint egy hörcsög.

Most Ő jön de nem kérdez. Nekem meg nem jut eszmbe semmi beszélgetés kezdeményezés....